Gyertyát szentelünk. Az egyház keze az egész évben áldásra van kitárva. Megszenteli földjeink zsenge vetését, szöllőskertjeink első termését. Megszenteli házainkat éppúgy, mint táplálékainkat. Ma gyertyát szentelőnk. Jelképét Krisztusnak, akiről ma az agg Simeon megjövendöli, hogy a világ világosságul rendeltetett. Majd később Jézus hasonló értelemben vall magáról: "Én vagyok a világ világossága."

40 nappal ezelőtt ünnepeltük Krisztus Urunk születését. Azóta már igencsak visszazökkentünk a szürke hétköznapokba. A karácsonyi csodálatos dolgok elmúltak. Nincs többé se jelé, se csillag, se szózat az angyalokkal. Csönd van. a pásztorok visszamentek nyájaikhoz, a királyok rejtett úton hazájukba. A csillag megfakult, s olyanná lett, mint a többi csillag. Az írástudók tovább böngészték az írásokat, a törvénytudók tovább magyarázták a törvényt, az árusok a templom körül árultak, a pénzváltók a váltókkal foglalkoztak, a fiatalok pedig dolgaik után mentek. Az élet utóvégre nem állhat meg. Mindenki máshol van csak két öreg várakozik a templomban, az agg Simeon és a 84 éves prófétaasszony, Anna. Micsoda ellentét, kint a nyüzsgő tömeg, benn pedig a két várakozó öreg, ősz és a tavasz ellentéte.

Ma, mindenszentek vasárnapján azokat ünnepeljük, akik az evangélium szerint megvallják Jézust az emberek előtt, akik naponta felveszik keresztjüket és követik Jézust. Az apostoli szakaszban, a zsidókhoz írt levélben a szent szerző az ószövetségi szentekről beszél, akik a hitből éltek. A hit nem más, mint meggyőződés a nem szemléltekről és reménykedés abban, ami még nincs a kezünkben. Ez egyáltalán nem könnyű. Az élet kemény napjainkban is magunkra kell erőltetnünk.

1972 okt. 12-én az uruguayi légierő gépe, az Andok egyik csúcsába ütközött, a szárnya és a farka letörött, a roncsa pedig lefelé száguldott a hóba, majd megfeneklett, a pilóta és több utas szörnyethalt, néhányan megmenekültek Erről szól P. Paul Tead könyve az életben maradtak. Ebben a regényében leírja, hogy ez a néhány megmenekült ember elindult az őserdőben, egy kis patak vagy forrást kerestek, mert tudták, hogy ez a kis patak egy folyóba ömlik, s folyó tovább megy, s végül a tengerbe ömlik. Az egész emberiség a folyóvizek fele igazodik, érezzük, hogy a folyóvizeknek nem szabad kiszáradniuk. S a mai evangéliumban is le van írva, hogy a Jordánba menetel a zsidó nép, hogy János keresztségében részesüljön. S ezek közé az emberek közé áll be Krisztus is, a világ megváltója.

Jézus azért jött, hogy elmondja, és főleg bemutassa, hogy a Mennyei Atya mennyire szereti az embereket. A mai evangéliumi szakasz is erről szól. Van egy szerencsétlen asszony, aki mint minden szombaton, azon a szombaton is elment az istentiszteletre. 18 éve beteg. Megszokhatta, hogy fáj a háta. Lassan be is bizonyosodott, hogy betegsége gyógyíthatatlan, s nem lehet tenni semmit ellene, így csökkent értékű. Az emberek félre szorítják, jól megbámulják, mert nem tud felegyenesedni. Nem szívesen lép ki az utcára sem, a felnőttek lenézik, a gyerekek kigúnyolták. — Megalázó már maga a testtartás is, mert nem tud teljes magasságban megjelenni, nem tud minden irányba körülnézni, nem tud mások szemébe nézni.

A mai vasárnapon Jézusnak az utolsó ítéletről szóló jövendölését hallottuk. Szent Ágostonnak van egy szép hasonlata erről. Télen minden fa élettelennek látszik, pedig különbség van közöttük. Az egyikben van élet, a másikban nincs. A tavasz azonban elválasztja az élőt a meghalttól. Mivel? Simogató melegével. Így az ítéleten Jézus nem zord bíró lesz, hanem meleg hívogató, életre hívogató. Aki belül él, igazi életre kél. Akli egészen halott, az az ítélet napján sem kel életre, isteni életre. Ez az ítélet mondja Szent Ágoston.

A mai vasárnapot úgy hívjuk, hogy a szamariai asszony vasárnapja. DE lehetne az élet vasárnapjának is nevezni. Itt a tavasz. Oly szép a határ, a fagy által lekopaszított fák újra zöldbe öltöznek, az emberek megkezdték a tavaszi munkát, traktorok zúgnak a mezőkön, a fákat metszik az emberek. Újra éled a föld. a tavaszi nap hatására. Hallottátok az evangéliumban: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a szántóföldet. Ott is olyan jó idő volt mint itt. Tavasz volt, a természet újjáéledésének az időszaka. Jézus Galileából Júdeába megy Számárián keresztül. Ennek a kietlen kies vidéknek a az életet a kút jelenti. Ahol nincs víz, ott az élet megáll, kiszikkad, kiszárad, de a víz hatására a sivatag kizöldül. A környéknek életet jelentő kútnál találkozik Jézus a szamariai asszonnyal. S feltárul az élete és az örök életre szökkelő vizet kéri Jézustól végül.

A feltámadt Krisztus nagy ajándéka, hogy békességet hagyott ránk, az ő békéjét adta nekünk. Akárhányszor megjelent a feltámadás után így köszönt: Békesség nektek. Az egyház féltett kincse a bűnbocsánat, a feltámadt Krisztus nagy ajándéka. Amikor Ábrahám elindult, hogy fiát feláldozza, Izsák megkérdezte: Itt a tűz, de hol az áldozati bárány? Örök kérdés ez, mindannyiunk kérdése. Mit kell feláldozni? Nincs előrejutás a hitben, anélkül, hogy életünk folyamán többször ne szembesülnénk e kérdéssel: „Itt a rőzse, itt a tűz, de hol van az áldozati bárány?” És rádöbbenünk, hogy mit is kell feláldoznunk.

A mai evangéliumban az apostolok meghívásáról olvashatunk. Tudjuk, hogy az apostolok legtöbbje halász volt. Így Jézus sem mondhatott nekik mást az új foglalkozásuk megjelölésére, mint azt, hogy eztán is halászok lesznek, csak éppen emberhalászok. Pedig válogathatott volna a foglalkozások között, amellyel illusztrálhatta volna az apostoli munkát másként is. Pl. megjelölhette volna az adószedő Lévi foglalkozásával is, hisz mindannyian többé-kevésbé eladósodott szolgái vagyunk, s tartozunk Istennek a sok jóért, amelyet tőle kaptunk és az apostolok feladata lehetett volna az adósságok hitünk, szeretünk, imádásunk, áldozataink adóját odavinni Isten elé- Vagy ott volt saját foglalkozása, az ácsmesterség. Egyszerű lett volna az általa küldötteket az emberek ácsainak nevezni, vagy a próféták által is használt fazekas képet használni. Az ácsok bárdjaikkal, erőteljes ütéseikkel, a fazekasok, pedig a formáló kezükkel tetszésük szerint alakítják az anyagukat. Az apostoloknak is ez látszott vagy látszhatott feladatának: kialakítani az isten-szabta embert.

Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, a farizeusok le akarták csendesíteni a tömeget, de Jézus így szólt: Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak beszélni. Csak néhány nap telt el és a jövendölés teljesült is. Mert az ünneplő sokaság néhány nap múlva elhallgat vagy egy részük mást kezd majd kiabálni. S akkora kövek majd tényleg megszólalnak és tanúskodnak. Nagypénteken u.i. Jézus halálakor a föld megrendül, megmozdulnak a sziklák kövei, a sziklák megrepednek.

Nagy szükségünk van a Szentlélekre. Nagy szükségük volt az apostoloknak is. 3 évig együtt jártak a Mesterrel, érte mindenüket odahagyták. Összeforrtak vele és jól, biztonságban érezték magukat társaságában. Milyen biztonság volt vele lenni még a háborgó tengeren is, mindenható szava elűzte fejük felől a pusztulás sötét felhőit. Mikor Péter a vízen járt, de kicsinyhitűsége miatt süllyedni kezdett, kinyúlt érte Jézus keze, hogy megmentse az alámerüléstől. A nagypéntek szomorúságát, Krisztus látszólagos tragédiájának reménytelenségét felváltotta a húsvét diadalmas öröme. A megdicsőült Krisztussal töltött felejthetetlen negyven nap végén veszik a szomorú, lehangoló hírt: itt hagyja őket, mert felmegy az atyához. Búsulásokban azzal biztatja őket jézus, hogy "nem hagylak árván titeket, elküldöm a Szentlelket." Akkor még nem értették át ennek vigasztalásnak mélységét, hogy mennyire szükségük lesz a Szentlélekre.

Krisztusnak ezt a csodáját mind a négy evangélium elbeszéli. Mindez arra vall, hogy az apostoli egyház különös jelentőséget tulajdonít ennek csodának. És hogy az érdeklődés később sem lankadt, jelzi, hogy a kenyér és a hal, vagy maga a kenyérszaporítás jelentet gyakran szerepel és jelenik meg a katakombák falán vagy később a templomok festményeiben.

Szent György vértanú ünnepe van. Nem sokat tudunk Szent Györgyről. 300 körül élt és mint sátán elleni küzdők példaképe áll előttünk. Tegnapi vecsernyénkben úgy emlegetjük, mint az ellenfél legyőzhetetlen bajnoka. Tény az, hogy vannak lehúzó erők, Krisztust is megkísértették, ő az, aki konkolyt veti Jézus példabeszéde szerint és azóta is ha konkolyt, rosszat látunk a búzában, a világban. A Kol. levélben Pál mondja: "Ha Krisztussal meghalunk, ne szolgáljunk a világ eleminek. Ef.: Fejedelemségek, hatalmaságokról beszél. - Jézus: Örök tűz készült az ördögnek és az ő angyalainak. - "Láttam a sátánt, mint villámot lebukni asz égből." - Lukács: megszállta az ördög iskarióti Júdást.

Ebben a történetben Jézus egy nagyon aktuális, időszerű példabeszédet mond el nekünk. Ráismerünk-e magunkra? Hogy rólunk van szó ebben a példabeszédben és Jézusról. A szamaritánus maga Jézus, ő az, aki az égben észrevette és meglátta a földön fekvő sebesült. Mert a kifosztott vándor nem más, mint az emberiség. Mi vagyunk azok, akiket az üdvösség útján a bűn, a gonosz kifosztott. És Jézus az, aki nem ment el mellettünk, mert vándorlásának, földi életének és az volt a célja, hogy megtaláljon minket. Miattunk száll le a földre is közöttünk lakozott. A pap, a levita. a régi törvényt, az ószövetséget jelképezi, hogy már nem hatékony. Nem emelte fel az elesett emberi természetet.

A mai evangéliumban Jézus egy házban tanít Kafarnaumban, valószínű Péter házában és ott olyan sokan gyűlnek össze, hogy az ajtó előtti téren sem férnek el. Mikor lesznek az igehirdetésnél annyian - sóhajtunk fel - mint Kafarnaumban? Ma kétségtelenül érdeklődés mutatkozik Jézus tanítása iránt. Mégis imádkozni kell, hogy Jézusom, fokozd fel a lelkekben az éhséget az örök élet igéi iránt. Miközben Jézus az igét hirdeti, egy bénát hoznak elé. Ráismerünk-e gyarló önmagunkra, hogy rólam van szó, én vagyok az a nagy beteg, akit a falak elválasztanak Jézustól, és Krisztushoz akarok menni. És ki ne akarna, mert kihez is mennénk, ha nem Őhozzá, akinél az örök élet igéi vannak. Akkor nekem is le kell bontanom a falakat, a gátakat, amelyek akadályoznak abban, hogy Őhozzá menjek, s akár a tetőn át is el kell jutnom Hozzá. Az elválasztó falak a bűnök, a rossz szokások, s a közömbösség, amelyek akadályoznak abban, hogy Krisztushoz menjek. (Északi sark)

Ha az ember belép egy görkat templomba, melyikben van ikonosztázion, képállvány, akkor a középső királyi ajtó melletti képen látja Krisztust, kezében egy könyv, amelyre az van írva: Jöjjetek Atyám áldottai és vegyétek birtokba a világ kezdte óta nektek készített országot. Kedvesebb szót aligha hallhatunk az evangéliumból, mint azt, hogy jöjjetek! Jöjjetek Atyám áldottai.

Illik-e a kettő rész? Mit illett volna mondani, amikor Jézus saját szenvedéseiről beszél? Bizony, ez a két tanítvány nem így gondolkodott. De azért ne ítéljük el őket teljesen, mert ez a két tanítvány is nagyon szerette Jézust, azért akartak vele együtt lenni a dicségben. Csak Jézus szeretetéhez nagyravágyásuk párosult. Szeretünk, szeretünk, de ezzel nekünk is legyen jó egyben, ebből származzon erény. Ilyenek vagyunk mi emberek. Minden erényhez hozzátapad valami fogyatékosság, valami gyengeség. A szeretetünkhöz a nagyravágyásunk. És Jézus szeretné megtisztítani gondolkodásmódjukat és megkérdezi: Készek vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből én iszom? IGEN! - válaszolják lelkesen. Jézus megtanította őket és minket is, hogy ha Vele együtt akarunk lenni a dicsőségben, együtt kel lenni vele a szenvedésben is. Aki Krisztus mellett akar állni a dicsőségben, annak mellette kell állni a kereszthordozásban is. A nagysághoz vezető út a szolgálat.

Ha valamilyen fontos döntés előtt állunk, akkor gyakran tanácsot kérünk mástól. Megkérdezzük az idősebbeket, tapasztaltabbakat, mit ajánlanak. És örülőnk, ha jó tanácsot kapunk. De a legfontosabb titkaidat csak annak mondod el, akiben megbízol, akit szeretsz. Van- fontosabb kérdés annál, hogy miért élünk. Miért születtünk e világra, s mit kell tennünk azért, hogy sikeres legyen az életünk A mai evangéliumban ezekre a kérdésekre kapunk

A mai evangéliumi szakaszban szereplő százados katonaember, amint ilyen természetesen nem izraeli, hanem pogány. A pogányok általában nem szerették a zsidókat, lenézték őket, de tisztul vallásosságuk az idegenek csodálatát is, kiváltotta. Pogány bölcselők közt nem így beszélt az egy Istenről, de sok istenhitűek voltak. Ez a katona derék ember volt, mert kemény fegyelmet tartott ugyan, de személyesen törődik a szolgájával. Annak számára keres gyógyulást, ezért keresi Jézust. Udvarias is volt, hisz Jézus elé megy, mert tudja, hogy a hithű zsidóknak nem szabad átlépni a pogányok otthonait, ezzel tisztátalanná válnak és keserves tisztulási folyamatnak, kell alávetni magukat., mindazoknak, akik átlépik egy nem zsidó házát. Ez a pogány nagyon akarta a szolga gyógyulását, de tapintatosan nem akarta Jézust rávenni a zsidótörvény megszegésére, hogy hozzája jöjjön, s nem akarta Jézust rávenni olyan dologra, ami ellenkezik a lelkiismerettel.

Amikor a gyűjtögető, esztelen gazdagról szóló példabeszédet hallgatjuk. ijedten húzzuk össze a nyakunkat. Kissé rossz közérzetünk támad, mert mi is egy kissé ilyenek vagyunk: gyűjtögetünk. a legalacsonyabb sorban levő embernek is akad olyan holmija, amit esetleg nélkülözni tudna. És azon kapjuk magunkat, hogy olyan dolgokhoz is ragaszkodunk, amire másnak jobban volna szüksége.

A mai evangéliumban Jézus főpapi imáját hallottuk mely Jézus legkedvesebb, legtovább élő tanítvány emlékezetében maradt fenn. Nagy hatást tehetett, ha annyi idő után is szívében maradt az ima és leírhatta. Hogy is kezdődött az az ima? Miután befejezte Jézus búcsúbeszédét, felemelte szemeit az égre, és így szólt: Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg fiadat. Ez a jézusi életritmus! Előbb a tanítványokhoz szólt a búcsúbeszédében, aztán Isten felé fordul, majd ismét a tanítványokhoz, ez Jézus életritmusa: embertől Istenhez, majd Istentől emberhez fordul - Mindig az - Atyából meríti azokat az erőket, amelyeket az embernek ad. Időnként merít az Atyából és az továbbadja, mint egy modern adó-vevő készülék. És ezt kell nekünk, az ő tanítványainak is megtanulni, ez legyen az életritmusunk.

Az evangéliumokban többször is hallunk valamely halott feltámasztásáról. - A kereszténység, pedig Krisztus feltámadását hirdeti és ezzel együtt a mi feltámadásunkat is. — Pedig ha az ember halottak feltámasztásáról hall, akkor hitetlenkedve csóválja fejét. A halott az halott, mondjuk. A feltámasztás, pedig szögesen a tapasztalattal. Ezzel fordul szembe Jézus, hogy a halál nem változtathatatlan dolog, Jézus egész életével, működésével, ezzel szembefordult, szembe a halállal és az életre vezet. Már az emberről alkotott véleményünk is ellenkezik a halálla, az ember nem vérkeringés, szívműködés csupán, hanem van egy énünk, egy lelkünk, amely független a szívműködéstől, vérkeringéstől. Ezt a kórházi ágyon érzik leginkább az emberek, amikor a betegség szétroncsolja testüket, de érzik, hogy a lelkük, az énük a betegségtől független. Úgy érzik magukat alig működő testükben, mint amikor egy szétroskadó autóban ülnek és érzik az autó, lassan leáll, és ki kell szállni belőle. Mi, akik tudunk szeretni, a környezettől függetlenek lenni, nem lehetünk a halál martalékai.

Az evangéliumban a vagon született meggyógyítása előtt az van írva, hogy Jézust a farizeusok meg akarták kövezni, mert azt mondta, hogy ő már Ábrahám előtt létezett, de Jézus eltűnt előlük, és kiment a templomból. Mi vajon mit tettünk volna? Gyorsan eltűntünk volna és csak a menekülésre gondoltunk, volna. Nem így Jézus, menekülése közben meglátogatott egy vakot és nem csak a menekülés útját nézte. Ez a jézusi életforma, stílus. Ez a történet első tanítása., hogy mindig észre kell venni a bajban levőt.

A falu, ahol lezajlik a történet, jelentéktelen. nincs is neve. Talán azért, hogy a Jeruzsálem felé utazó úgy kelt át rajta, hogy észre sem vette. Pár házacska, aprócska nyáj volt a legelőn. Azon felül a poklosok. A poklosoktól nem kell félni. Kelepelnek, és kellő távolságban vannak, megállnak, alamizsnát kérnek. És az utazók odadobják nekik azt a néhány darab száraz kenyeret, amit úgy esem, bírnak megenni. És sietve tovább mennek. És a lakosok örülnek, hogy lépteik porát sem látják többé. Aki betér, asz többnyire kér valamit, egy korty vizet, egy falat ételt. Itt kevés a víz, szűken van az étel. Ilyen ez a falu, aminek még neve sincs.

A zsidók közül sokan úgy várták a Messiás országát, mint valami fénnyel, hatalommal beköszöntő jelenséget. Viharszerűen jön, magával ragad mindenkit, a zsidók hatalomra törnek, a többiek a szolgálatra jutnak. Ez a felfogás a római uralom alatt sínylődő zsidóság között könnyen gyökeret vert. Ebben a várakozásban nem sok szerepe marad az egyéni hozzájárulásnak. Ezért kellet Jézusnak hangsúlyoznia a személyes felelősséget, hogy az Isten országa te rajtad is függ. Mennyi jóakarat van benned? Ezrét mondta el Jézus a magvetőről szóló példabeszédet, hogy a földtől is függ a vetés sorsa és sikere.

Ezekben a napokban nagyon sokszor mondják egymásnak az emberek: boldog újévet kívánok! Azt mondja kicsi és nagy, férfi és nő, idős és fiatal, keresztény és nem keresztény. mindenki ezt mondja, de mindenki mást gondol rajta.

Jézus gyakran beszélt az Isten országáról, tanítását érdekes történetekben mondja el. Azért szerette a történeteket, mert azokat az emberek könnyebben megértették. Ilyen történet a mai vasárnapon hallott ünnepi vacsoráról szóló történet is. Amikor ezt a történetet halljuk, máris kedvet kapunk arra, hogy részt vegyünk mi is ezen a lakomán.

Amikor Jézus ezt a példabeszédet elémondta, Palesztinában a termőföld a birtokosok kezében volt és a földet kiadták bérbe, hogy a bérlők műveljék. Igen nagy volt a feszültség a bérlők és a tulajdonosok között. Sokszor tört ki lázadás is. A bérlők szándéka sem volt lehetetlen, mert Jézus korában a törvény azt mondta ki, hogy ha egy birtokos örökös nélkül hal meg, akkor a földje a bérlőkre száll. A bérlőknek tehát valóban érdekük, hogy a szőlősgazda egetlen fiát elveszítsék. Itt érkeztünk el a példabeszéd képtelen mozzanatához. Micsoda gazda, micsoda apa az, aki így bánik a bérlőivel, így bánik a fiával. Először szolgáit küldi el a termésből neki járó részért. Azok bántalmazzák. Türelmes, nem fordul hatósághoz, nem feneget, nem nyúl erőszakhoz. Újra azt teszi, amivel kudarcot vallott. Megint hiába. S akkor fogalmazza meg a maga képtelen mondatát. Fiamat talán csak meg fogják becsülni.

Ebben az őszi időben és hangulatban nagyon ide illő evangéliumi részt olvastat fel az Egyház: Jairus leányának feltámasztásának történetét Jairus leányának és a többi elhunyt feltámasztásával Jézus előre jelezni kívánta, hogy ő a halálnak is ura. Ezért merünk mi a halálkor is előre nézni. - Mások a koporsónál, a sírnál csak a mába tekintenek, a máról beszélnek, emlékeznek az elhunytra, annak erényeire, érdemeire, de az egyház akkor is előre néz. A testvérek bizonyára ismerik Júliánus barát történetét, aki érezte, hogy kell lenni egy őshazának, ahonnan a magyarok ide érkeztek. És két társával elindult keresni az őshazát. Egyik társa az úton meghalt, a másik visszafordult, de ő előre ment tovább biztos léptekkel. Ezt a pillanatot örökítette meg a szobrász a városban levő szoborban, hogy a barát előre néz. Így nézünk mi is előre a halál pillanatában.

Őrzik a múzeumok Rákóczi kardját, Kossuth íróasztalát, Petőfi tollát, mert számukra kedves. Őrizzük szeretteink fényképét, mert akiket szeretünk, azokról emlékeket gyűjtünk. hát hogyne őriznénk, másolnánk, tisztelnénk Jézus keresztjét, mert azon váltott meg minket. Ha szenved édesanyánk, nincs kedvünk szórakozni, vagy pláne ha értünk hoz áldozatot valaki, valamelyest szeretnénk vele együtt érezni. Így vagyunk nagyböjtben , péntekenként, Azt mondta Jézus: aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét és kövessen engem. Aki utánam akar jönni...de ki az, aki nem akar Jézus után menni? Mit kell annak tenni, aki Jézus után akar menni, hogy felvegye keresztjét? Mik az én keresztjeim, nehézségeim, kötelességeim, a tanulás, szófogadás, engedelmesség, jó viselkedés, segítés otthon, foci helyett tanulsz, bevásárolsz, nem veszed ki a nagyobb falatot, nem irigykedsz és nem árulkodsz. Nehézségeid elvállalásában Krisztus követed, Krisztust vállalod el.

A mai evangéliumban azt hallottuk, hogy Gábor főangyal elment Máriához, és elmondta az örömhírt, az evangéliumot, hogy fia lesz, mégpedig a magasságbelinek a Fia. Igen, a tropárban azt énekeltük: Ma van üdvösségünk kezdete, vagy ahogy Szent Pál apostol írta: Ő mint Isten , az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodjék, hanem szolgai alakot vett fel, kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberhez. Külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember, megalázta magát és engedelmes lett a kereszthalálig.

Jézus korában volt egy téves nézet, hogy a jólét Isten ajándéka, jutalma, és ha valakinek rosszul megy, akkor az az Istenbüntetésnek számít. Ez a nézet még ma is él, pedig napjainkban különösen sok gazdag család ért el sikereket galád úton, mások becsapásával vagy az állami érdekek súlyos megsértéséve, megkárosításával szerzi hatalmas vagyonát.

A mai evangéliumban azt olvassuk, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után Jézus felszólította tanítványait, hogy szálljanak csónakba, és induljanak el a genezáreti tóra. A görög enenkaszen szó, nem annyira azt jelenti, hogy felszólította, hanem azt, hogy kényszerítette. És rögtön megértjük, hogy miért volt erre szükség. Ugyanis a kenyérszaporítás után királlyá akarták koronázni. Hiszen ilyen király kell a népnek, aki munka nélkül ad kenyeret. És ebből a királyságból az apostolok nem akartak kimaradni. Hogy mennyire élt bennük a messiási ország iránt az érdeklődés, azt jelzi, hogy Zebedeus mamája mit is kért: hogy egyik fia a jobbjára, másik a baljára álljon és persze az apostolok versengése is erre mutat.

Jézus gyakran tanított példabeszédekben. A példabeszéd emlékeztet egy ismert képre, s azzal valamit elmond. Jelen esetben azt, ahogyan a király elereszti a szolgáinak az adósságát, úgy engedi el Isten a mi adósságunkat, amit bűneinkkel szereztünk, s ahogy ő megbocsát nekünk, úgy kell nekünk is megbocsátani embertársainknak. Legfontosabb, hogy felismerjük a példabeszédben magunkat, bennünk is történjen valami, foglaljunk állást, felfedezzünk valami, s ennek alapján cselekedjünk. A példabeszéd nem kényszerít, ki lehet bújni a tanítása alól, de lehetőséget ad, hogy magunkra alkalmazzuk, tükröt tart elénk, ilyenek vagyunk, de van lehetőség a megváltozásra. Nyitva áll minden út. A mai evangéliumban Jézus elmond egy példabeszédet, mert Péternek volt egy kérdése, hogy hányszor kell megbocsátani? Nem válik az ember nevetségessé, ha megbocsát vagy nem szolgáltat-e mások számára alkalmat a túlkapásokra. Ezek a kérdések egy életben többször felvetődnek, ezekről kérdezte meg a mai evangéliumban Jézust Péter. Talán hétszer? - kérdezte Péter. Péter nemcsak azért említi a hetes számot, mert ez volt az első és befejezett szent szám, hanem mert túl akart menni a rabbik véleményén, akik a háromszori megbocsátást elegendőnek tartották. Krisztus, pedig azt feleli, hogy nem hétszer, hanem hetvenhétszer! Tehát végtelenszer.

Jellemző, hogy a mai evangéliumban a törvénytudó próbára akarja tenni Jézust, a főparancs utáni kérdésével. Jézus u.i. Sorba szegte meg az isteninek tartott előírásokat, szombaton gyógyított, mosdatlan kezekkel hagyta tanítványit enni. azok nem böjtöltek, stb. Így könnyen gondolták, hogy az ember törvényeit teszi az isteniek elé. Így persze vádolhatták volna Isten-ellenséggel. Jézus az ószövetségi Szentírás fogalmazásában hozza a főparancsolatot, ami a kérdező törvénytudót meg is nyugtatja. De azért a farizeus is megsejtett valami Jézus újszövetségi programjából. Kiérezte tetteiből, hogy az emberszeretet központi szerepet kap.

A mai vasárnapot az anyaszentegyház a tékozló fiúról elnevezett vasárnapnak nevezi. Mert a tékozló fiúról szóló történetet olvastatja fel az evangéliumból, holott ez a történet nem annyira a tékozló fiúról szól, hanem az atyáról, nem annyira az emberről, hanem az Istenről szól, hogy milyen a mi mennyei Atyánk, és csak mellékesen szól az emberről. A történet főszereplője az Atya, hogy ilyen Istenünk van.

Jézus korában az emberek kedvenc időtöltése volt a teológiai és filozófiai kérdésekről való vitatkozás. Tulajdonképpen az oktatás is ezzel a módszerrel folyt, az utcán, piacokon, tereken gyakran lehetett látni mester köré gyűlt tanítványokat, vagy a tanítók is cseréltek eszmét.

Meglepő a mai evangéliumi szakaszban Jézusnak ez a kijelentése: meddig tűrjelek tieteket, meddig maradjak még veletek. Meglepő, hogy Jézus is használ tanítványaival szemben erősebb hangnemet, és tudatosítani kell, hogy Jézus bennünket se, néz szenvtelenül egyetlen szelíd mosolyba merülve, hanem elégedetlen, ha nem végezzük el azt, a mit elvár tőlünk, ha nem fejlődünk, stb. Valóban ilyesmi történik az apostolokkal is, amikor Jézus harmadszor is megjövendöli szenvedését, halálát, és feltámadását, és mégis valahogy nehezen értik meg. Először részletesen felsorolja, hogy sokat kell szenvednie a főpapoktól, és a vénektől, megölik őt, de feltámad. Máskor még részletesebben felsorolja azokat: halálra ítélik, kiszolgáltatják a pogányoknak, akik kigúnyolják, lepökdösik, megostorozzák, megölik őt. Tehát egészen részletesen leírja előre szenvedésének minden mozzanatát, de harmadnapra feltámad.

Életünk mozgatórugója a másik emberrel való találkozás. Akár megnyílunk a találkozás alkalmával, akár bezárkózunk. Az ember egymagában nem tud élni, önmagával nem elégedhet meg. A másik nélkül, találkozás nélkül nem élet az élet. Emberi élet nem lehetséges a kétirányú mozgás nélkül: anélkül, hogy az életünkből egy részt adunk a másiknak és a másik ember is megajándékoz bennünket az életéből. Az embernek társakra van szüksége, akik megállnak mellette, emberekre, akik odajönnek ók hozzá, megállnak nála, és őt is megállásra késztetik. A másikra azért is szüksége van az embernek, mert megóvja őt attól, hogy egyedül magára hagyatkozzék, mert éppen ez a másik segíti ki saját zárt világából. Az emberek közti távolságot a találkozás hidalja át, úgy, hogy közben az embernek önállósága is megmarad, nem szűnik meg, nem kebelezik be a másik. A másikra szükségem van, hogy önmagammá váljak. Hiába fürösztöd önmagadban arcodat, megmosni csak a másik emberben tudod., mondja József Attila.

Ha megvizsgáljuk a természetet, könnyen felfedezhetjük a hatás és ellenhatás elvét. A feldobott kő visszaeséssel válaszol, a jól megmunkált föd százszoros terméssel. Ez a törvény uralkodik az emberek világában is. A kölcsönösség, a hatás-ellenhatás elve uralkodik az emberek között is. A barátságot barátsággal, haragot haraggal viszonozzuk, ahogy az ószövetségben volt a szemet szemért, fogat fogért elv és gyakorlat. A magyar ezt így mondja: Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. És ezt természetesnek is tartjuk. Ilyen a természetünk, ezért tűnik önmagunkat felülmúló parancsnak Jézus kérése: szeressétek ellenségeiteket.

Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? - kérdezi a gazdag ifjú. Örök kérdés, mindnyájunk kérdése ez. Nem lehet előre haladni a lelki életben, hogy ezzel a kérdéssel ne találkoznánk. Mit kell tennem? - Tartsd meg a parancsokat! - feleli Jézus. Ez az alap. Enélkül nincs kereszténység. Nincs örök élet. Kaffka novellájában kiértesítik az egyik párizsi ügyvédet, hogy mg kell halnia. Ez az ember hivatalról hivatalra jár, nem tudja már önmagával elhitetni, hogy örökké él. Ó jaj! Meg kell halni, meg kell halni! - ismételgeti. De Isten nem akarja az emberhalálát, hanem azt akarja, hogy örökké éljen. Világosan le van írva a Szentírásban: Nézd! Eléd tettem az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd az életet.” Az életet választod, ha megtartod a parancsolatokat, s a halált, ha nem. Világos és egyértelmű beszéd ez!

Az egész történelem Isten szeretetének története. A Szentírás, az evangélium is mi másról beszélne, mint arról, hogy Isten szereti az emberiséget. S mint ahogy egy cseppben a tenger, egy darab kőben a hegy, milyensége benne van, úgy van benne az egyes evangéliumi szakaszokban asz evangéliumnak, az üdvtörténetnek az egész mondanivalója. A mai példabeszédben is benne van az örömhír, hogy Isten nagyon szeret minket. Különösen két szó üti meg az ember szívét: az a két szó, amit a királyi mennyegző házigazdája mond ki szolgáinak, miután visszautasították a meghívását; nem sértődve meg, hanem szinte kérlelve mondja: menjetek, hívjatok ide, beszéljetek rá mindenkit. Így szeret az Isten, hogy nem sértődik meg, hanem szinte unszolja a vendégeket, kérlel bennünket, és Istenségét nem tartja olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodnék, hanem kiüresíti önmagát, kifosztja, megalázza magát érettünk.

Jézus példabeszéde csupa szíve természeti kép. A madarak, mezők, virágok példájával világítja meg azt, hogy a jó Isten szeretettel gondoskodik rólunk. A gondviselés sokaknak ad reményt és biztonságot, de sokan meg is botránkoznak azért, mert nem kapják meg azt a segítséget, protekciót, amit vártak tőle. Mit ér a gondviselés? Első pillanatra semmi sem. Jézus is és asz ő tanítványai is éppolyan ügyes-bajos küzdő emberi életet élnek, mint akárki más. Földi sorsuk nem kiváltságos. Jézus meggyógyította a hozzá tolongó betegeket, de nem a zavartalan jólét elővarázsolást tartotta a legfőbb feladatának. Nem úgy gondoskodik rólunk, mint a hümmögő gyermekről, hanem képessé teszi arra, hogy ellássa magát. Mert szereti-e a gyerekét az anya, aki nem tanítja meg a gyerekeket járni, nehogy elessenek. Lehet, hogy nem esik el így, de nem tanul meg járni. Szereti asz a tanár a tanítványait, aki megadja a feladat megoldását, nehogy eltévessze a gyerek a feladványt. Lehet, hogy így sosem fogja eltéveszteni, de nem tanul meg számolni.

Egy anyának a képe van előttem, aki Máriapócson felemelte gyermekét, hogy a Szűz Anya képét láthassa. Időnként lelkünk édesanyja, az egyház is egy-egy szent ünnepén felemel bennünket, hogy jobban megismerhessük az ünnepelt szent életét. Vannak a hazának, a tudománynak, a művészetnek, a sportnak hősei. A szentek az egyház hősei. Megmutatják, hogy az életnek van értelme, célja, tartalma. Ki lehet szent? Bárki, Szent Teodot kocsmáros, Kriszpin cipész, Izidor földműves, Fokász kertész, Zita cselédlány volt.

Ha az ember belép egy olyan görög katolikus templomba, ahol ikonosztázion is van, akkor a középső, királyi ajtó felett jobbra, Jézus életét látja ábrázolva születésétől kezdve a templomba való bemutatásán, halálán és feltámadásán keresztül a mennybemeneteléig. Balra pedig a Szűz Anya életét ábrázolja, a születésétől egészen a mennybe felvitetéséig. Jobb oldalon tehát a Megváltónak a baloldalon pedig annak az életét látjuk ábrázolva, akinek legszorosabb kapcsolata volt a Megváltóval: Nemcsak biológiai kapcsolat, hanem szellemi kapcsolat is.

A talentumokról szóló példabeszéd értelme akkor tárul fel előttünk, ha figyelmünket a harmadik szolga összpontosítjuk. Ez nem tett semmi olyat, ami jog szerint kifogásolható lett volna. Elrejtette a rábízott összeget, hogy majd hiánytalanul visszaadja, szint még gondosabb is volt, mint a másik kettő. Akiket utólag csak a siker igazol. Valójában nem is a restség miatt korholja és bünteti meg a hazatérő ura, hanem azért, mert helytelenül gondolkodott róla. Féltem tőled, mert szigorú ember vagy. ezt a mert a félelem vezette, nem a bizalom. - A másik két szolga nem szorgalmasabb, hanem bátrabb volt nála. Szinte könnyelműnek is mondhatnánk őket, hiszen kockázatot vállaltak, a gazdájuk kontójára. Ebből látszik, hogy ők bízik a gazdájukban, ezért nem bénította meg őket a felelősségtudat, s ezért kaphatnak most dicséretet.

Az emberi természet egyik legszebb tulajdonsága, hogy tudni akarunk, van bennünk tudásvágy. A legtöbb ismeretünket a szemünkkel, a látásunkkal szerezzük meg. Szemünk a tudás ablaka. Ezért érthetjük meg a vakot, aki egész életét sötétségben tengette, nem láthatta a felkelő napot, a rózsa színét az emberek arcát. Csak a fülével tájékozódott.

Minden évben megünnepeljük Illés próféta ünnepét., hogy egyéniségéből merítsünk lelki erőt. Akkor lépett fel, amikor Ácház király feleségül veszi Izabelt, a pogány királylányt, aki magával hozta a szomszéd országból a pogány vallást és udvartartást, s a bán felüti fejét. Ekkor küldte el az Úr Illés prófétát.

A tengeren levő hajósok időnként figyelik és ellenőrzik, hogy vajon jó irányba hald-e a hajójuk. Mert ellenőrzés, irányítás nélkül a hajó eltér a helyes úttól, iránytól. Így van ez az ember életében is. Állandó figyelés, ellenőrzés nélkül az ember eldeformálódik, élete vak vágányra terelődik. Ennek az ellenőrzésnek, a helyes irányba való visszatérésnek asz ideje a nagyböjt. Meg kell vizsgálnunk magunkat, hogy Krisztus szellemében élek-e, s összeszedni magunkat, hogy a hibáinkat kiigazíthassuk, s javulásunkat elősegítsük.

Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és váltságul adja oda életét.” A mai evangéliumban Jézus inti a tanítványokat és minket is, hogy köztünk ne úgy legyen, mint a világban, hanem aki nagyobb akar lenni, az legyen szolgáéi mindenkinek, aki első akar lenni, legyen mindenkinek a cselédje. És Jézus ezt nem csupán kéri, hanem a példát is ad erre, sőt akt kell mondani, hogy aki a Legnagyobb, az szolgál. Az Isten is szolgál Őbenne.

Hozzá vagyunk szokva, hogy ha valakit, hogy ha valakit megkérdezünk, akkor az nyomban válaszol is nekünk. És ha valakit hiába kérdezünk és csak hallatlanra veszi hozzá intézett szavaimat, azt sértőnek ítélem meg és megalkotom a véleményem róla. Annál inkább feltűnik az ég hallgatása nekünk, mert az Úr Jézus biztatott, hogy csak kérjünk és adatik nekünk. És rólunk veszi a példát: „Ha ti, bár rosszak vagytok, tudtok jó adományokat adni fiaitoknak, mennyivel inkább a ti Atyátok ad jókat a tőle kérőknek.” ezért vagyunk hát meglepődve, sőt olykor megdöbbenve, ha az ég hallgat ostromló imáinkra és nem kapjuk meg a feleletet, azt amit kérünk Elfelejtjük azonban, hogy Isten nem csak hasonlít hozzánk, de különbözik is tőlünk. Egészen más, mint amilyenek mi vagyunk. És Istennek ezt a Más arcát mutatja meg Jézus a kanánei asszonnyal kapcsolatban. A kánaáni asszony nem is a maga érdekében emelt szót és nem is elsősorban testi fádalom vagy betegség megszüntetéséért könyörgött, hanem azért, amiért Jézus elsősorban jött: hogy az ördög műávét lerontsa. De Ő szóra sem méltatta.

Bizonyár sokan ismerik a testvérek közül Munkácsy M. Híres festményét a Siralomházat. Egy rab betyárt ábrázol a festmény a kivégzése előtti napon. A betyár lényéből tiltakozás árad, és az úgyis hiába minden elkeseredése. A padlón földhöz vágott imakönyv mintha Istent okolná, hogy saját bűne miatt meg kell halnia. A kép egyik sarkában egy kisgyerek sír, nem érti meg, mi történik, de érzi, hogy itt valami rettenetes dolog készül. A háttérből elősötétedő őr mozdulatlansága, egykedvűsége a halál korságát, kikerülhetetlenségét, idézi. Mindenki érzi, hogy szörnyű dolog a halállal így szembenézni. Mindnyájan halálra vagyunk ítélve. Az emberi élet kikerülhetetlen velejárója a hall és úgy érezzük a legnagyobb rossz, ami a földön érhet minket, az élet elvesztése. Ha valakinek a halálhírét halljuk, elszomorodunk, sajnáljuk őt. Dehát miért? A halottak Istenhez jutnak. Számukra megszűnik minden szenvedés, mindörökre boldogok lesznek. Inkább örülnünk kellene, hogy már elérték örök céljukat. Miért van akkor a sírás és a szomorkodás?

Ez az evangéliumi szakasz jelzi, hogy Jézus a gyarló embereknek hozta a megváltást. Már a bűnbocsátó hatalom átadása is ezt jelzi, de a jelent folytatása is és Tamás magatartása is. Az evangéliumot az első század végén írták, s akkor már a szemtanúk lassan meghaltak, az egyházban megjelentek a kételkedők, s akkor különösen fontos volt ennek a történetnek a hirdetése. De fontos ma is, hisz asz egyháznak mindig megmarad az emberi arculata, lesznek mindig későn jövők, lesznek távol maradók, bizonytalankodók. Tamás apostol őket képviseli, azokat a későbbi keresztyéneket, akik már nem élnek és nem lehetnek tanúi a krisztus eseményeknek. Tamás is a többi apostoltól elmondásából értesül, hogy láttuk az Urat, a hit tehát hallomásból ered, a látás, tapintás nem mindeninek ill. csak keveseknek osztályrésze., de azok is boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek.

Ha a farizeus szót halljuk, azonnal a képmutatás jut az eszünkbe. Ez azonban nem elég helyes. Jézus korában a farizeusok komolyan, mélyen vallásos emberek voltak, akik őszintén igyekeztek a törvényt megtartani. Szt. Pál nem a bűneit sorolja, amikor azt mondja magáról, Benjámin törzséből származom, zsidó a zsidók közül, a törvény megtartását illetően farizeus. Biztos, hogy az a farizeus igazat beszél. Elhihetjük, volt rá oka, hogy különbnek tudja magát a többi embernél.

El kell gondolkodni azon, miért íródott le az a történet. Miért áll ez az asszony például elénk. Gondolom, nektek is ez az asszony azért szimpatikus, amiért Jézusnak is az volt: elszántság, határozottság lakozott benne, tántoríthatatlan hit. Talán nem erőltetett ide idézni Ady sorait: „Csak akkor születnek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek, ha százszor tudtak bátrak lenni, százszor bátraké, viharveretek Északi sarkon találtak egy ki növényt. Micsoda élni akarás volt benne. Milyen erőbe került neki, hogy a vastag jégpáncélt áttörje, hogy fejét az Isten napfényére kidughassa. Micsoda elszántság, erő volt benne, hogy gyökereit a mélybe dugja éltető táplálékért. Amikor kutatás szempontjából ki akarták venni a gyökerét, nem volt olyan fúrójuk, amivel abba a mélységbe le tudtak volna fúrni a gyökeréig. Eszembe jut az öreg halász és a tenger. Az öreg halász kiment a tengerre halászni. Megfogta életének nagy halát, amivel sokáig küzdött. Majd nem tudta kiemelni, de oda kötötte a csónakjához, de a többi hal elkezdte letépni a húst róla. Hadakozott, de mire kiért, már csak a nagyhal csontváza marad meg. De akkor is kihozta. Ha mást nem, a lerágott csontvázat fel tudta mutatni. Sokszor erőfeszítéseinknek nem marad más eredménye, csak az erőfeszítés maga. De akkor sem lehet feladni, mert azt fel tudjuk mutatni. Feladni a várost, amíg a falakban egy tégla maradt, s van egy marék korpa, egy harapás kenyér vagy répa, addig soha! És aztán, aztán meg mindegy. Uram, a vesztesek közé soroltál. Tudom, nem sorsom, hogy nyerjek, sem hogy abbahagytam a játékot, Fejest kell ugranom a tóba, ha a fenekére süllyedek is végigjátszom a játékot. Létem, mindenem amim van, és ha utolsó garasomat is elvesztettem, magamat teszem fel tétként. Hiuszem, hogy utolsó veszteségemmel én maradok a nyertes. /Rabindrana Tagore/

Jézus egyik legszebb példabeszéde ez, amely a tékozló fiúról szó. A főszereplő az atya, amelyben Jézus az irgalmas Istent mintázza meg. Két mozzanat ragadja meg a figyelmünket és teszi szimpatikussá az idős apát: tudja tisztelni fia szándékát, és tudja hazavárni a tékozlót, tehát tud megbocsátani.

Akit a gonosz megszállt, az a sírboltokban lakik. ez a gerázai megszállott is a sírok felől futott Jézus elé. Ez is sírboltban lakik. És minden gonosztól megszállott sírbotban lakik, ha sírboltja nem is néz ki úgy, mint egy igazi sírbolt, mert nem minden sírbolt látszik sírboltnak. Vannak palotaformájú sírboltok, panelformájúak, nyaralóformájú sírboltok. és van kunyhó formájú is, sőt putri formájú is. Mindegy. Ahol a gonoszság lakik, az minden sírbolt.

Szent Ágostontól kezdve sok megtérő leírta már lelki átalakulását, megtérését, Kivétel nélkül mind azt vallotta, hogy Isten kereste őt meg, nem ő az Istent. Legföljebb az ember csak annyit tesz hozzá, hogy nincs nyugalma. Mint Szent Ágoston is írja: Magadnak teremtettél Uram és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.

Az ószöv. b. J. korában volt egy felfogás, egy téves nézet, hogy a jólét az Isten kegyelmének a jele. Ha valakinek rosszul megy, az meg Isten büntetése. Még ma is él ez a nézet az emberekben, kérdezik, ha baj éri őket, mivel érdemeltem ezt ki. Ezzel a hamis nézettel szál szembe Jézus, amikor azt mondja: Isten a bensőt nézi.

A próféta hangja olyan jót tesz a világban, mint az üde tavaszi szél, ha egy agyondohányzott, elhasznált levegőjű szobába a kitárt ablakon betér. az emberek felfrissülnek, mindenki mélyebben lélegzik és feléled. Ilyen volt Illés próféta is a maga korában. Kevese tudunk róla, de egészen bizonyos, hogy az üdvösségtörténet egyik legnagyobb embere volt, aki a Biblia szerint úgy égett, mint a tűz.

Fauerbach, német materialistafilozófus azt mondta, hogy asz ember abból áll, amit megeszik. Ezzel akarta megsemmisíteni minden „idealista”, emberi természeten túli, vallásos elgondolást. Valójában pedig akaratán kívül egy mély vallási igazságot fejezett ki az emberről. Hisz a Bibliai teremtés leírása is az embert éhes lénynek mutatja be, az egész világot pedig mint az ember táplálékát. Az első fejezetben az Isten meghagyta az embernek, hogy sokasodjék, uralkodjék a föld felett, a táplálékát a földből vegye. „Nézzétek, nektek adok minden növényt a földön, mely magot teremt, és minden fát, mely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” Az embernek, ha élni akar, enni kell. Testébe kell fogadnia a világot, és saját testévé és vérévé változtatni át.

Az első tekintetre alighanem igazat adunk Nitschének, és másoknak, akik azt mondják, hogy a kereszténység megakadályozza az ember önkifejlődését és kiteljesedését. hiszen önmegtagadásra és önmegalázásra buzdít bennünket, és arra kér, hogy magunk sikereit és vívmányait ne tartsunk számon. Mint a mai példabeszédben példaképül állítja elénk a mellét verő és a magát nem értékelő vámost. Viszont elmarasztalja a mégiscsak sokat megtevő és eredményeket felsoroló farizeust, aki amellett, hogy sok figyelemre méltó dolgot tett, nem volt olyan szomorú bűnök rabja, mint a vámos is. És Jézus elvként ki is mondja: Aki magát felmagasztalja, megaláztatik. Aki pedig magát megalázza, felmagasztaltatik. Hát olyan nagy bűn az, hogy eredményeinknek tudatában vagyunk?

A mai vasárnapon egy nagyon aktuális, nagyon időszerű példabeszédet mond el nekünk Krisztus az Egyházon keresztül. Nagyon ránk illő ez a példabeszéd. Ráismerünk mind a dúsgazdagban, mind, pedig a szegény Lázárban gyarló önmagunkra. Önmagunkat látjuk mind a dúsgazdagban, mind, pedig a szegény Lázárban. Gazdagok vagyunk, mint a példabeszédbeli dúsgazdag és szegények is vagyunk, mint Lázár.

Öreg földünk minden tavasszal megújul. A természetfölötti rendben vagyis az Istennel való viszonyunkban is volt egy tavasz, amikor az Úristen elküldte angyalát Máriához, hogy a második isteni személy általa emberi testet vesz magára. Jézus hozta elé az új életet.

Gyerekeknek: Jé, van táskám, van új ruhám, új köpenyem. Ezt mindig észreveszed, de azt már nem tudod, hogy erre szüleid már régen spóroltak, esetleg túlóráztak, később jöttek haza azért, hogy legyen új táskád, ruhád, köpenyed.

Nagyon figyelemre méltó a mai evangéliumi szakaszban ennek az asszonynak a hite, aki Jézusnak legalább a ruhaszegélyét akarta érinteni és ebben gyógyító erőt vélt. Nem igényelte Jézus csodatevő szavát. Még azt sem, hogy tekintetét rávesse. Arra pedig gondolni sem mert, hogy csodát sugárzó két kezét végigsimítsa homlokán. Tehát semmit nem igényelt, hanem, megelégedett ruhaszegélyének érintésével. A ruhaszegély nem volt a ruha legdíszesebb része, hisz hozzátapadt a föld, a por szennye. Mégis hite, hogy a ruhaszegélyen keresztül megtapasztalja Jézus istenségét és gyógyító erejét.

A mai napon arról hallottunk, hogy asszonyok siettek Jézus sírjához és arról panaszkodtak, hogy kővel van elzárva Jézus sírja és ki hengeríti el a követ. Ma is sóhajtozunk, hogy sok emberben nagy kövek zárják sírjába Jézust. Mik ezek a kövek? A lustaság, a közömbösség, a bűnök, közfelfogás, a munkahely, szenvedés, betegségek, vagy a jólét kövei takarják be az emberek lelkeiben Jézus a sírba. A statisztika szerint ma is a szegény emberek közül kerülnek ki a vallást gyakorlók!

A mai reggeli zsolozsma szerint Krisztus egyházának főpásztorait és világítói Nagy Szent Bazil, Szent Gergely és Aranyszájú Szent János egyházatyákat ünnepeljük. E szertartásunk evangéliumában Jézus szavait hallhatjuk, hogy ő a jó Pásztor. Együtt él nyájával a 23. zsoltár szavaival zöldellő rétekre, nyugalom vizéhez és az igaz úton tereli nyáját. Amikor elment ezt a feladatot átadta utódainak. Ilyen pásztorok voltak azok is, akiket ma ünnepelünk.

Elpusztíthatatlan ösztön munkálkodik az emberben egy jobb, szebb jövő felé. Már a gyermek elrugaszkodik a valóságtól, és álomvilágost építi fel magának, terülj-terülj asztalkámmal, kacsalábon forgó várral, és százszorszép királylánnyal. De a felnőtt sem, elégszik meg a valósággal. A művész felveszi a való világ jelenségeit és átváltoztatva lefesti, szoborba faragja, avagy dallamba, táncba szépíti. Az írók, a költők, filozófusok szavakkal, gondolataikkal, a technikusok pedig műszaki eszközökkel akarják szelídíteni a jelent. Űrhajósok, utazók, egy új világot akarnak feltárni, az emberiség számára. Csak a jelenre összpontosítani magunkat embertelen dolog. az ember nem tud jövő nélkül élni, mindenkinek szüksége van a reményre, valami jobbra, szebbre. A remény fölmelegíti a szívet, a tavasz melege és ígérete él benne.

A városok kapuja sok boldog és megrendítő találkozások helye. Ilyen volt Naim városának kapuja is, egy megrendítő találkozást ír le a szent evangélium. A temetés mindig szomorú, de ha felnőtt ember, halott szüleit temeti, akkor szomorúsága asz élet rendje szerint van. Itt azonban anya gyászolja gyermekét, aki az életbe ringatott. És ez az anya ráadásul özvegy. Jézus idejében igen kemény volt az özvegyek sorsa. Mivel a nőnek egyetlen emberi rangja, érdeme az volt, hogy gyermeket szülhetett és nevelhetett, ha megözvegyült, elvesztette ezt az egyetlen lehetőségét és az özvegység szégyenével, megbélyegezték, mint akinek egyetlen feladata sincs már az életben. Az egyedül maradt asszonynak, férje halála után az elhunyt férj családjában kellett maradnia. Az apajogú társadalomban, férje elvesztése után az asszony helyzete reménytelenné vált. A férje életében a férjének volt alárendelve, az ő képviselte, ha meghalt a férje, akkor a fiúgyermekek képviselhették őt. De ha az sem volt, csupán szolgáló lehetett volt férje családjában, ahol éppen csak megtűrték.

Rögtön a Szentírás első lapján olvashatjuk: 'Így szól az Isten: Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Ezek határozzák meg az ünnepeket. a napokat és az éveket, Miután ezek lettek Isten látta, hogy ez jó. Az idő tehát Isten műve. Az ember számára nem csupán a pillanatok szürke egymásutánisága, hanem egy lehetőség, sőt inkább feladat, hogy bekapcsolódjunk Isten életében. Ennek az egyik eszköze az egyház közös imája. A liturgia.

A Szentírás - ha szabad így mondani - divatba jött. Emlékszem, amikor a háború után kiadták először a Szent István társulatnál 30 ezer példányban, már előjegyezésben elfogyott, s azóta kb. 1 millió példány fogyott el. Hogy is olvassuk a Szentírást, ha egy-egy történetet hallunk belőle, hogy is értelmezzük? /elmondom, hogy amikor én hittanra jártam, hogyan tanultam s hogyan szedjük ki a mondanivalóját? 1. A Szentírásnak, s miden egyes részének ennek a most hallott résznek is a lényege, hogy Isten beleállt a történelembe, megszólította az embert, és azt kell megfigyelnünk, milyen is ez az Isten, hogyan bánik az emberrel. S ez a lényeg. Sokan egy kis lélektani erkölcsi levezetést adnak és kész, mintha a Bibliának az volna a célja, hogy az emberről beszéljen, a mi életünkről. A Szentírás arról beszél, hogy milyen az Isten, és ebből már következik, hogy milyen legyen az ember, s ahogy ő viszonyul abból következik, hogy én hogyan viszonyuljak Hozzá.

A keresztény ember sokszor kerül dilemma elé, mennyire különüljön el a világtól, mennyire tegye magát függetlenné, és dolgozzon az üdvösségén, elgondolkodva azon amit Krisztus mondott: „ Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem”. De Krisztus azt is mondta, hogy „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Állandó problémánk a szenvedés. Mire való a szenvedés, a betegség. Kielégítő magyarázat nincs rá. Néhány szempontot azért tudunk mondani. 1. A szenvedés első értékben gyümölcse a kérdezés, a felocsúdás egy bizonyos kábulatból, érteni akarás. Van ijedt, csodálkozó, kétségbeesett, vagy káromló nagy ”miért”. Mindenkinek elsősorban magának kell erre választ adni. Szűk látókörre vall, ha azt mondjuk nincs benne megoldás, igazság. E földi életben valóban nincs. De túl kell látni a földi életen. A lét nem csak néhány évtized. Pascal: Nem tudom, mi van hasznomra, az egészség vagy a betegség, a gazdagság vagy szegénység, vagy bármi más.

Holnap kezdődik a nagyböjt, a bűnbánat különösen megszentel időszaka. Kétféle bűnbánat van. 1. A tékozló fiú, bűnbánata, amikor a mocsokban, piszokban, a bűnben rádöbben az atyai ház tisztaságára. Ránéz az Atyára és érzi, hogy ő mennyire más. Ahogy Péter rátekintett Jézusra a főpap udvarában és bánatra indult, hogy ő mennyire más, mint Jézus. 2. A második fajta bánat, ami tulajdonképpen nem is bűnbánat, nem rossz tetteinkhez mérjük magunkat, mert azok nincsenek, hanem közelebb húzódunk Istenhez. Ez is elindulás Isten felé, de nem a bűnből, hanem a jelenlegi állapotomból, ahogy vagyok. Ahogy a hegyre menet egyre feljebb kerülök. Növekvő istenismeret, növekvő feladatokat ró rám, növekvő eszméim köteleznek, le vagyok maradva ahhoz képest, ahol kellene lennem.

"Nem emel fel már senki sem, belenehezültem a sárba, Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva." Van-e fönségesebb pillanat az ember életében, mint amikor magába száll, fölkel és elhatározza, hogy visszatér Istenhez, az Atyához. Ekkor a bűnös máz összedől, s romjain új fénylő világ keletkezik. Új utak bontakoznak ki, új jövő válik lehetővé.

Amikor a világhódító Nagy Sándor bevonult Jeruzsálembe, a város határában a főpap várta őt. A pogány Nagy Sándor leborult előtte. Azt mondta: Nem előtte borulok le főpap, hanem azelőtt, akinek a neve a sapkádra, a kalapodra van írva. Tudjuk azt, hogy a zsidó főpap sapkájára Isten neve van felírva. Nagy Sándor annyira tisztelte Isten nevét, hogy leborult előtte: ott, ahol látta Isten nevét leírva. - Igen! - A név nagydolog. Akit szeretünk, annak a nevét féltve és szeretettel ejtjük ki. Kölcsey Ferencről tudjuk, sohasem nősült meg, de egyszer szerelmes volt. Írt néhány szerelmes verset kedveséhez, de annyira szerette ezt a hölgyet, hogy nevét nem merte versében leírni.

Isten kegyelméből keresztény vagyok, tetteim szerint nagyon bűnös, hívatásom szerint hontalan vándor. Helységről helységre vándorlok, hátamon egy zsák kenyér., mellemen a Szentírás. Így mutatkozik be ennek a nemrég megjelent kis írásnak a hőse, aki elindul, mert hallja az egyik misének az olvasmányában Pál apostol figyelmeztetését, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem tudja, hogy hogyan lehet szüntelenül imádkozni, amikor annyi minden mást is kell tenni az embernek. Ás ez az ember, vándorol, míg elér egy kelkivezetőhöz, aki megmagyarázza neki, mint is jelent szüntelenül imádkozni.

Jézus korában Palesztina 200 km hosszan terjeszkedett el a tenger partján. ez a terület is három részre oszlott, északon Galilea, Délen Júdás, a kettő között pedig Szamária. Ha valaki Galileától Júdeába ment, ha nem aakrt nagy kerülőt tenni, akkor Szamárián kellett átmennie. Ez három napi gyalogút volt, amit a hívő zsidók közül sokan meg is tettek, mintsem hogy Szamárián menjenek át.

A mai evangéliumban arról hallunk, hogy Krisztus kiűzte az ördögöt a megszállottból, . Hol betegeket gyógyít, hol halottakat támaszt fel, hol a vízen jár, máskor bűnöket bocsát meg. Lépten, nyomon megnyilvánul istensége. Egy hasonlat talán megvilágítja. Ha kezünkbe veszünk egy luftballont, amiben van egy kis levegő, hiába próbáljuk belepréselni, nem megy. Ha itt nyomjuk, ott kibuggyan, ha ott nyomjuk, itt buggyan ki. Így van Krisztus emberségében az istensége is. Kinyilvánul. Akik találkoztak vele, érzik, hogy benne felülről jövő erő működik. Érzik, hogy ő több mint ember, benne Istennel találkoznak. De nemcsak arról vannak meggyőződve, hogy benne Istennel találkoznak, hanem arról is meg vannak győződve, hogy a Krisztussal való találkozás után ők is olyan dolgokra képesek, amit addig nem tudtak megtenni. Krisztussal való találkozás képesíti őket olyan életre, amire addig nem tudtak eljutni. Krisztus erejével képesek hirdetni az evangéliumot, és ezt az erőt tovább tudják adni, és a feltámadt Krisztus közöttünk van.

Jézus figyelmeztet bennünket, hogy nézzétek a mezük liliomait. a virágok tejhát üzenetet hordoznak. És ha most ősszel széjjelnéznénk ilyen szempontból, igencsak elcsodálkozunk. Mert mit látunk? A fák leveleiket hullajtják, a természet aludni készül télire, de virágok pazar színekben virágoznak, szinte bravúrosan felelnek az ősz elmúlása ellen. Erőlködnek rémülten. Utolsó erejüket szinte a végsőkig feszítve, torkukban a halálos rémület görcsével, de mégis felszabadultan, könnyedén diadalmasan pompáznak a virágok. A mai evangélium ilyen remeklésre, bravúrra kér. A világgal szemben mi szeressük ellenségeinket, ha megütik jobb arcodat, tartsad oda a balt is, s ha elveszik a köpenyedet, adjuk oda a köntösünket is. Győzzük le magunkat, érzéseinket-. ahogy a virágok pompáznak ősszel, szembeszállnak az elmúlással, a természet haldoklásával, úgy kell szembeszállnunk a közgondolkodással, ösztöneinkkel, és tegyünk jót azokkal akik nekünk rosszat tesznek.

Állandó problémánk a szenvedés, a betegség. Kielégítő magyarázat nincs rá. Néhány szempontot azért tudunk mondani. 1. A szenvedés első értékes gyümölcse a kérdezés, a felocsúdás egy bizonyos kábulatból, érteni akarás. Van ijedt, csodálkozó, kétségbeesett, vagy káromló miért. Mindenkinek elsősorban magának kell erre választ adni. Szűk látókörre vall, ha azt mondjuk, hogy nincs benne megoldás, igazság. E földi életben valóban nincs. De túl kell látni a földi életen. A lét nem csak néhány évtized. Paskal: Nem tudom, mi van hasznomra, az egészség vagy a betegség, a gazdagság vagy a szegénység. vagy bármi más.

„Úgy világoskodjék a ti világosságtok az emberek előtt” Bizonyára tapasztalhattátok már itt a templomban borús, felhős vasárnapon, amikor egy pillanatban a felhők közül a nap fénye kitör, s hirtelen beárad az ablakon. S egy pillanat alatt szinte más lesz a hangulat, a templom levegője, a miseruhák színe. Majd egy pillanatban a felhők újra elzárják a napsugarat és minden olyan komorrá, változik ismét. Vagy kora hajnalban, amikor szinte egyik percről a másikra előbukkan a nap. Ezt az élményt, melyben mindnyájan részesültök már bizonyára, szépen írja le Tóth Árpád vesében., amikor egy sötét, szennyes hajnalban boldogan észleli, ahogy versében írja, hogy egyszerre két tűzfal között kigyulladt a keleti és váratlan zsarátja, és minden üvegre száz napocska hullt. S az aszfalton szerteszét gurult a végtelen fény milliom karátja. Bűvölten állt az utcán.

Jó ötlet a Szentírás egy-egy részletének elolvasása, vagy memoriter, tanulja meg a szeretet-himnusz egy-két sorát, a szeretet türelmes. nem féltékeny, nem kérkedik stb. vagy az egészet. De lehet Máriáról szóló részek kikeresése, május okt. hónapban. Zarándoklat, ha a városba jár menjen el egy-egy templomba adorálni, vagy egy közeli kegyhelyre, Máriaremetére, Makkosmáriára, vagy egy-egy hétköznapi misére. Nagyon jó ötlet, hogy mondasson misét egy-egy szül. névnap alkalmából. /Leszoktak az élőkért való misemondásáról/.Köszöntse fel egy szentmisével gyerekeit, feleségét. De ki kell kötni, hogy ne nála mondassa a szentmisét. A látszatát is elkerülve, hogy a pap saját magának misemondási lehetőséget. Küldjön egy kis pénz pl. Böjte Csabának, vagy egy-egy jótékonysági intézmények. Vigyen a feleségének egy kis virágot, vagy vigye el vacsorázni. Adjon valakinek egy kis pénzt ajándékot, de lehetőleg névtelenül. Nagyon jó, ha a penitencia egy mezőn helyezkedik el. 10 napon keresztül mondjon el mindennap egy miatyánkot, vagy más imát. Imádkozzon egy hétig mindennap egy imát magyar hazánkért. Vagy az imakönyvből imádkozza el egy ideig mindennap az ellenségeinkért való imát, de a jótevőkért is lehet imádkoztatni. Nagyon jó, ha feleségéért egy hiszekegyet, gyerekeiért egy miatyánkot, az unokáért egy-egy üdvözlégyet három napok vagy x napon keresztül. Ha elfelejti, akkor másnap kétszer ugyanezt. Ahol veszekedett a feleségével, csókolja meg a földet. Dicsérje meg x-szer a feleségét, köszönje meg az ebédjét, vegye meg a kedvenc sörét, töltsenek, egy napot kettesben, ha valakiról rosszat mondott, mondjon tízszer jót róla. Pozítiv pletyka, nagyböjtben csak jókat mondunk egymásról, szóljunk rá aki ezt nem teszi, csak jót, csak jót, nagyböjt van. Majd még fogok írni penitenciákat, csak most ennyi jutott eszembe, a Pócsi menetről majd telefonálok, előre is köszönöm.

Ordít a szegény vak: Uram, Jézus Krisztus, Dávid fias könyörülj rajtam. - Jézus és kísérete megy. Szólnak az apostolok: ne ordíts! Hadd vonuljon el a mester és kísérete. - Hadd haladjon az útján, saját ügye után. - sokszor vagyunk így mi is a betegekkel, elmaradottakkal. Csitítjuk őket, hogy a mi ügyünk az, hogy haladjunk előre. De Gaule tábornoknak volt egy szellemi fogyatékos gyereke. Amikor eltemették, a temetőből visszajövet mondta: Itt végre az én lányom olyan lesz már mint a többi! Igen! Vannak, akik Isten árnyékában születnek. Hányszor elmondják a zsoltárossal: Istenen, Istenem, miért hagytál, el engem! Milyen nehéz lehet elmondani nekik a miatyánk kérését, legyen meg a te akaratod! Nincs magyarázat életükre, életük alkalom, hogy bemutassák, hogy Istent lehet így is szeretni, nekünk pedig, hogy segítsünk rajtuk Mindenben át kell éreznünk Isten mindent átölelő szeretetét. Úgy bánik velünk az Isten, mint fazekas az edényeivel, egyik edényt dicsérte, másikat puritánra csinálja, egyik embert ellátja derűvel, leleménnyel, gondtalansággal, másik emberre rárakja a világ fájdalmát, gondját és bánatát. Megvan a szerepe a napsugárnak és a sötétségnek...vannak csillagok.....hatalma alatt álló emberek vagyunk, hányszor elvehetnénk, a gondok és fájdalmak közepette, de mindig át kell éreznünk Isten szeretetét.