I 2015.3.17.
A mai evangéliumban arról hallunk, hogy Krisztus kiűzte az ördögöt a megszállottból, . Hol betegeket
gyógyít, hol halottakat támaszt fel, hol a vízen jár, máskor bűnöket bocsát meg. Lépten, nyomon megnyilvánul
istensége. Egy hasonlat talán megvilágítja. Ha kezünkbe veszünk egy luftballont, amiben van egy kis levegő, hiába
próbáljuk belepréselni, nem megy. Ha itt nyomjuk, ott kibuggyan, ha ott nyomjuk, itt buggyan ki. Így van Krisztus
emberségében az istensége is. Kinyilvánul. Akik találkoztak vele, érzik, hogy benne felülről jövő erő működik.
Érzik, hogy ő több mint ember, benne Istennel találkoznak. De nemcsak arról vannak meggyőződve, hogy benne
Istennel találkoznak, hanem arról is meg vannak győződve, hogy a Krisztussal való találkozás után ők is olyan
dolgokra képesek, amit addig nem tudtak megtenni. Krisztussal való találkozás képesíti őket olyan életre, amire
addig nem tudtak eljutni. Krisztus erejével képesek hirdetni az evangéliumot, és ezt az erőt tovább tudják adni, és a
feltámadt Krisztus közöttünk van.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!