I 2015.3.24.
Jellemző, hogy a mai evangéliumban a törvénytudó próbára akarja tenni Jézust, a főparancs utáni kérdésével.
Jézus u.i. Sorba szegte meg az isteninek tartott előírásokat, szombaton gyógyított, mosdatlan kezekkel hagyta
tanítványit enni. azok nem böjtöltek, stb. Így könnyen gondolták, hogy az ember törvényeit teszi az isteniek elé. Így
persze vádolhatták volna Isten-ellenséggel.
Jézus az ószövetségi Szentírás fogalmazásában hozza a főparancsolatot, ami a kérdező törvénytudót meg is
nyugtatja. De azért a farizeus is megsejtett valami Jézus újszövetségi programjából. Kiérezte tetteiből, hogy az
emberszeretet központi szerepet kap.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!