I 2014.10.31.
Ebben a történetben Jézus egy nagyon aktuális, időszerű példabeszédet mond el nekünk. Ráismerünk-e
magunkra? Hogy rólunk van szó ebben a példabeszédben és Jézusról. A szamaritánus maga Jézus, ő az, aki az égben
észrevette és meglátta a földön fekvő sebesült. Mert a kifosztott vándor nem más, mint az emberiség. Mi vagyunk
azok, akiket az üdvösség útján a bűn, a gonosz kifosztott. És Jézus az, aki nem ment el mellettünk, mert
vándorlásának, földi életének és az volt a célja, hogy megtaláljon minket. Miattunk száll le a földre is közöttünk
lakozott. A pap, a levita. a régi törvényt, az ószövetséget jelképezi, hogy már nem hatékony. Nem emelte fel az
elesett emberi természetet.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!