Életünk mozgatórugója a másik emberrel való találkozás. Akár megnyílunk a találkozás alkalmával, akár bezárkózunk. Az ember egymagában nem tud élni, önmagával nem elégedhet meg. A másik nélkül, találkozás nélkül nem élet az élet. Emberi élet nem lehetséges a kétirányú mozgás nélkül: anélkül, hogy az életünkből egy részt adunk a másiknak és a másik ember is megajándékoz bennünket az életéből. Az embernek társakra van szüksége, akik megállnak mellette, emberekre, akik odajönnek ók hozzá, megállnak nála, és őt is megállásra késztetik. A másikra azért is szüksége van az embernek, mert megóvja őt attól, hogy egyedül magára hagyatkozzék, mert éppen ez a másik segíti ki saját zárt világából. Az emberek közti távolságot a találkozás hidalja át, úgy, hogy közben az embernek önállósága is megmarad, nem szűnik meg, nem kebelezik be a másik. A másikra szükségem van, hogy önmagammá váljak. Hiába fürösztöd önmagadban arcodat, megmosni csak a másik emberben tudod., mondja József Attila.