Emberi gyengeségünk egyik jele az, hogy akkor is adás-vételben gondolkodunk, amikor nem anyagiakról van szó. Megéri? Nem éri meg? Mit kapunk érte? Helyette? Hasznot szeretnénk húzni tehetségből, egészségből, ajándékozásból, még a hitből is. A Gazdag Ifjú kérdése ez: Mennyibe kerül a mennyország? Ő jó kereskedő. Jól bánik a földi javakkal. Szeretné az égi kapcsolatát is bebiztosítani. Megvásárolni, amit meglehet. Van egy kis befektetni való tőkéje. Kíváncsi a menny árfolyamára. Jézus válasza: Mindent megér, mindennél többet ér az üdvösség. Add el, amid van Amit örököltél, amit fáradtságos munkával szereztél. Mondj le mindarról, ami valaha örömöt jelentett az életben. Add magad egészen, minden vagyonoddal, minden szeretetkapcsolatoddal együtt az Istennek. Az üdvösség nem alku tárgya. Nem valaminek a töredéke. Minden érték fölött való.

Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? - kérdezi a gazdag ifjú. Örök kérdés, mindnyájunk kérdése ez. Nem lehet előre haladni a lelki életben, hogy ezzel a kérdéssel ne találkoznánk. Mit kell tennem? - Tartsd meg a parancsokat! - feleli Jézus. Ez az alap. Enélkül nincs kereszténység. Nincs örök élet. Kaffka novellájában kiértesítik az egyik párizsi ügyvédet, hogy mg kell halnia. Ez az ember hivatalról hivatalra jár, nem tudja már önmagával elhitetni, hogy örökké él. Ó jaj! Meg kell halni, meg kell halni! - ismételgeti. De Isten nem akarja az emberhalálát, hanem azt akarja, hogy örökké éljen. Világosan le van írva a Szentírásban: Nézd! Eléd tettem az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd az életet.” Az életet választod, ha megtartod a parancsolatokat, s a halált, ha nem. Világos és egyértelmű beszéd ez!

Nagy Szent Bazil atyánk tanítás szerint háromféleképpen lehet szolgálni Istennek: félelemből, mint rabszolgák, bő jutalom reményében, mint a béresek vagy zsoldosok, s tiszta szeretetből, ahogyan jó barátok, családtagok szokták. Félelemből engedelmeskedik Istennek az, aki megtapasztalta az ő hatalmáét, vagy aki babonásan szeretne elkerülni valamilyen betegséget, csapást, a jutalomért szolgál az, aki állandóan szem előtt tartja azt a boldog örökséget, amelyet Isten a törvény megtartóinak ígért. Tiszt szeretetből csak az szolgál Istennek, aki a Jóistent utánozva önzetlenül és örömmel tesz jót a rászorulókkal. A mai evangéliumban szereplő gazdag ifjú bizonyára nem tartozott a fenyegetéstől menekülő szolgalelkűek közé. Nem kényszeredett hazudott vagy bujkált Isten elől, hanem buzgó kereste a tennivalót, s magától felkereste a Mestert. “Mit kell tennem? tette fel a kérdést, amely ma is annyira izgathat minden jó szándékú embert.

KKT! Amikor életemben először kezdtem tudatosan foglalkozni az evangéliummal, megvallom sokszor nagyon zavart, hogy Jézus határozottan maximalista. Magamban még néha szemrehányást is tettem neki, hogy ő aki tökéletesen ismeri az ember földi életét, mért nem elégszik meg azzal, hogy keresztény próbálkozásaiban az ember fel tud néha mutatni egy-egy kis részeredményt. Mostanság, amikor élni próbálom amiről beszél, mégis úgy érzem, hogy igaza van hogy maximalista. Ma sem tudok sokkal több eredményt felmutatni mint régen, de ma már az evangéliumi történetekben jobban észreveszem, hogy mennyire szeret az Isten. Ebben a maiban is.

KKT! Úgy érzem, azzal kell kezdenem, amivel a szakasz ma befejeződik: Jézus a tanítványaira nézett s azt látta, hogy ezeknek a földi embereknek kevés az ereje, az akarata, az embersége ahhoz, hogy megszerezze magának az őrök élet boldogságát. Az Isten, he továbbra is szeretni akarja ezt az emberiséget, akkor megint csak le kell győznie a megromlott rendetlenséget, mert csak úgy szabadulhatunk, meg ha az Isten ingyen megadja ezt nekünk. Így viszont van lehetőség, mert ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Persze ha erre apellálva, az Isten ingyen adott kegyelmére építve nem teszünk semmit az életünkért, akkor azt hiszem hiába is, számítanánk az Isten nagyvonalúságára.

A kérdés. Sok kell ahhoz, hogy olyan kérdést tegyünk fel valakinek, amely fontos számunkra és személyesen foglalkoztat bennünket. Általában csak akkor szánjuk rá magunkat, ha meggyőződtünk arról, hogy beszélgetőtársunk méltó a bizalmunkra. A megszólításhoz kell még egy megfelelő alkalom, amikor zavaró körülmények nélkül, bizalmasan beszélgethetünk. A klasszikus imádsághoz is ezek a feltételek szükségesek. De nemcsak így lehet Istennel találkozni. A gazdag ifjú története igazolja ezt.

Néhány éve az ifjúság világnapjára írt körlevelében a Szentatya a gazdag ifjú történetét elemezte. A pápa szerint eredetileg minden ifjú gazdag., már koránál fogva is, s ez a gazdagsága az életre vonatkozó nagy kérdéseiben nyilatkozik meg. "Az ifjúság különleges gazdagsága az értékre vonatkozó kérdés" , az élet értelmének keresése. Az élet értelmére vonatkozó alapkérdéseket elvileg mindenki feleszi magának, de igazán radikálisan a fiatalok elsősorban? Miért is jöttünk- e világra? S főleg: mit kell tennünk ahhoz, hogy tartósan boldogok legyünk? Az ifjúság ma is megkérdezi: "Mester, mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?" De aki csak a mindennapi boldogulásért, megélhetésért küzd, az ügyet sem vet ilyen minőségi életprogramra. Aki kényelmesen helyet foglalt a modern fogyatói világ büfé-kocsijában, az már nem szívesen foglalkozik ilyen kérdésekkel. Sok-sok olyan gazdag felnőtt van, aki nem akar foglalkozni gyermekének értékes kérdéseivel. Ma mégis mindannyian megkérdezzük a jó Mestert: Miért élünk? Miért vagyunk itt? Mit kell tennünk, hogy boldogok legyünk?Válaszként különféle életpéldákat látunk magunk körül Sokan egyáltalán nem hajlandók válaszolni gyermekeik kérdésire és igényeire. Mások nem tudnak többet adni nekik, mint a mindennapi boldogulás gyönge ígéretét. Ismét mások úgy gondolják, hogy elég a gyermeknek valami olcsó polgári erkölcstan: az, hogy emberséges legyen. " "Hadd tanulja meg a gyermek a viselkedés alapszabályait, s ezzel már jól el fog boldogulni az életben " gondolják erről többen. S lassan az ifjúság igényei is leértékelődnek és kérdéseik elfogynak.

Azt hiszem azzal kell kezdenem, amivel ennek a vasárnapnak az evangéliumi szakasza befejeződik: Jézus a tanítványaira nézett, s azt látta, hogy ezeknek a földi embereknek kevés az ereje, az akarata, az embersége ahhoz, hogy megszerezzék maguknak az örök élet boldogságát. Isten, ha továbbra is szeretni akarja ezt az emberiséget, akkor megint csak le kell győznie a megromlott emberiséget, mert csak úgy szabadulhatunk meg, ha az Isten ingyen megadja ezt nekünk. Így viszont van lehetőség, mert ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges.

A kérdés. Sok kell ahhoz, hogy olyan kérdést tegyünk fel valakinek, amely fontos számunkra és személyesen foglalkoztat bennünket. Általában csak akkor szánjuk rá magunkat, ha meggyőződtünk arról, hogy beszélgetőtársunk méltó a bizalmunkra. A megszólításhoz kell még egy megfelelő alkalom, amikor zavaró körülmények nélkül, bizalmasan beszélgethetünk. A klasszikus imádsághoz is ezek a feltételek szükségesek. De nemcsak így lehet Istennel találkozni. A gazdag ifjú története igazolja ezt.

Szomorúan lapozgattam a hittanra beiratkozott gyerekek névsorát: Alig néhány tucat gyerek jelentkezett hitoktatásra... - Vajon mit szól mindehhez a mai evangélium? Jézus a tízparancsot kérte számon a hozzá siető gazdag ifjútól. A tennivaló iránt érdeklődő gazdag ifjú meglepő választ kapott: "Ismered a parancsokat." - Jézus nem kezd rögtön oktatásba. Inkább nagyvonalúan rádöbbenti a növendéket, hogy már eleve ismerjük, amit tennünk kell. Lelkiismeretünkre hivatkozik, amely "hol vádol, hol fölment bennünket." Isten színe előtt. Amíg nem adjuk el lelkünket a fogyasztói társadalom érdekeinek. Addig szívünk mélyén ismerjük azt, hogy mit kell tennünk a boldogságért. A tiszta lelkiismeret képes is lenne arra, hogy megfelelőképpen irányítsa tetteinket. De mivel az élet komfortkocsijában utazó gazdagnak könnyen eltompulhat ez a benső vészcsengője, ezért Jézus tovább pontosítja: "Ne ölj, ne tört házasságot, ne lopj, hamis tanúságot ne szólj, tiszteld apád és anyádat." ne is tiltakozzunk tovább? Az egyik legkínosabb tanúról, a tízparancsról van itt szó. Jézus épp ezt idézi a gazdag ifjúnak: ez a második kőtábla tartalomjegyzéke, s aki ezt nem venné észre, annak kedvéért még a második főparancs is elhangzik: "Szeresd felebarátodat, mint saját magadat." Akárhogy is viszonyulunk hozzá, a Síni-hegyi alapalkotmány mg ma is lelkiismeretünk első követelményrendszeréhez tartozik.

Szent Máté evangéliumában olvassuk, hogy nagy sietve egy ifjú jön Jézushoz, térdre borul előtte és megkérdezi: Mit tegyen, hogy bírja az örök életet? Jézus látja az őszinte jóindulatát és így válaszol: Tartsd meg a parancsokat, ahogy előtte vannak a vallás törvényeiben. Az ifjú jó nevelést kapott, s meg is tartotta ezt gyermekkora óta. Lelkiismerete nyugodt, de szeretné tudni, kívánnak-e valamit még tőle. "Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus - add el, amid van, asz árát oszd szét a szegények között, s azután jöjj és kövess engem." A felhívásra a ragyogó, lelkes arc elszomorodott, mert sok vagyona volt. Péter és a többiek másként fogadták a hívó szót. Nekik könnyebb is volt, mert kevesebbet kellett elhagyniuk. A kevés nem láncolja úgy magához a szívet, mint a sok. Ez az ifjú szomorúan távozott. Példája megvilágítja, hogy a tökéletesség követése nem könnyű. Amikor le kell mondani előnyökről, vágyakról, egyéni akaratról, akkor érezzük igazán a kötelékeket, amik a földhöz kötnek és az úgynevezett földi boldogsághoz láncolnak.

KT! Mai ünnepünk tartalmát összefoglalja az ünnepi magasztaló ének: Magasztald én lelkem az Istenanyának a földről az égbe való átköltözését.” A konták pedig részletesen fejti ki, amikor azt mondja, hogy az Istenszülőt a halál és a sír nem tarthatta meg sajátjának, mivel őt, mint az élet szülőanyját, az ő szűz méhében helyezkedett Fiúisten az örök élet dicsőségébe vezette be.” Ezt ünnepeljük ma: az Istenanya elhunytát és mennybevitelét. A földről az égbe való átköltözését. Az ő bevezetését testestül-lelkestől a mennyei dicsőségbe. - Mária, Isten választott leánya, mindig az Isten útját járta. Soha le nem tért arról. Ezért az ő útja egyenesen az Istenhez vezetett, a mennyei dicsőségbe. Mégpedig úgy, hogy szent Fia nem engedte, hogy az a szent test, amiből ő kapta testét, az enyészet martaléka legyen: testestül-lelkestől fogadta őt magához földi életének útja végén. Az Isten útját járó Mária nekünk is biztos iránymutatónk. Ha az égbe akarunk jutni, akkor nekünk is ezt az utat kell járni, az ő példája nyomán.

Szent Máté evangéliumában olvassuk, hogy nagy sietve egy ifjú jön Jézus Krisztushoz, térdre borul előtte és megkérdi, mit tegyen, hogy elnyerje az örö1 életet? Jézus látja az őszinte jóindulatát és így válaszol. Tartsd meg a parancsokat, ahogy előtted vannak a vallás törvényeiben. Az ifjú jó nevelést kapott, s meg is tartotta gyerekkora óta. Lelkiismerete nyugodt, de szeretné tudni, kívánnak-e ezen kívül még valamit tőle. “Ha tökéletes akarsz lenni, feleli Jézus, add el amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere, és kövess engem!” A felhívásra a lelkes ragyogó arc elszomorodott, mert sok vagyona volt. Péter és a többiek, másként fogadták a hívó szót, Nekik könnyebb is volt, mert kevesebbet kellett elhagyniuk; a kevés nem láncolja úgy magához a szívet, mint a sok. Ez az ifjú szomorúan távozott; példája megvilágítja, hogy a tökéletesség követése nem könnyű. Amikor le kell mondani előnyökről, vágyakról, egyéni akaratról, akkor érezzük igazán a kötelékeket, amik a földhöz és az úgy nevezett földi boldogsághoz láncolnak. Jézus Krisztus a földi gazdagsága mennyire magához köti az embert, és ez által mennyire veszélyezteti az Üdvösséget is. Ezt a vágyat egy közszájon forgó szólásmondással érzékelteti; “Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten Országába.

Szienai Szent Katalin azt írja Párbeszédeiben, hogy minden ember egy szőlőtőkét hordoz a lelkében. Halála után már nem képes ezen dolgozni, de amíg itt a földön élünk, kezelhetjük ezt a szőlőtőkét. Metszegetjük, széthulló hajtásait összefogjuk, tápanyaggal látjuk el. Tehát alakíthatjuk, mert a lelkünkben van egy vincellér, amit úgy hívunk, hogy szabad akarat. Van-e hát szabad akaratunk? Áldás-e ez vagy átok? S hogyan kell ezzel élnünk?

„Kihez menjünk Uram, az örök élet igéi nálad vannak”, mondta szent Péter apostol Jézusnak (Jn 6,69). Az apostol vallomásában ott volt a megállapítás: az örök életre vezető utat csak Te tudod tanításaiddal megmutatni! Hasonló jelenetről hallottunk most az evangéliumban: egy ifjú érdeklődött Jézusnál az örök élet felől. 1. Egy ifjú ment Jézushoz élete nagy problémájával: Mit tegyek, hogy az örök életet elnyerjem? Becsületes és vallásos volt ennek az ifjúnak eddigi élete. Kereste az örök életre vezető biztos utat. Ezért Jézus felé fordult. Hallotta az emberektől, hogy egy új tanító jelent meg hazájában. Egészen másképp tanít, mint a hivatalos írásmagyarázók. Hallotta, hogy megjelenésével és tanításával vitákat vált ki az emberekben. Egyesek jó embernek tartják, mások ellenkező véleményt mondtak róla. Ezek alapján ébredt fel lelkében a vágy: Jézussal találkozni, tőle érdeklődni, tanítását meghallgatni. Biztosan előbb meghallgatta Jézust valahol. Jézus szavaiból és tetteiből meggyőződött, hogy Jézus csak jó ember lehet és igaz tanító. Ezért ment el hozzá, leborult Előtte, jó mesternek nevezte, és tanácsát kérte. Fontos lelki ügyben kérte iránymutatását, ami esetleg életfordulatot is jelenthet nála. Így várta a feleletet is kérdésére.

India bölcse, Rabbin Dranath Tagore látogatást tett egyszer Európában, mai szóval élve tanulmányúton járt földrészünkön. Megfigyelte többek között vallási életünket is, melyről nagy szégyenünkre ezeket írta: Európában vasárnapi kereszténységgel és köznapi pogánysággal találkoztam. Semmi összefüggés nincs ott a vallás és az élet között. A vallás ott nem valami központi erő, amely az egész életet átjárja, és magán hordja.” Természetesen szavaiban lehet némi túlzás, mert ezt nem lehet ilyen kereken és ilyen általánosan kimondani. Ez így nem igaz ránk, keresztényekre, legalábbis reméljük. Ám ha jobban belegondolunk, be kell vallanunk, hogy sok ember, család életében szakadék van a hit és az élet között, sok-sok, magát hívőnek valló ember életében is. Pedig mit gondoltok, elég az, ha az ember hisz, de nem tartja meg a parancsokat? Elég, ha hiszed az Istent, közben azonban nem imádkozol hozzá, sőt káromolod is Őt, és nem szenteled meg az Úr napját? Elég, ha hiszed, hogy felebarátod is Isten képére teremtett lény, de hogy szeretnéd is, ahogy Jézus megkívánja, arról már hallani sem akarsz? Elégséges, üdvözítő dolog a hit önmagában is, cselekedet nélkül?

KT! Amikor a gazdag ifjú megkérdezte Jézustól, hogy mi jót kell tennie, hogy eljusson az örök életre, Jézus - amint hallottuk az evangéliumból - felsorolta neki, igaz, nem pontos sorrendben a Tízparancsolat parancsait. Nem hagyta ki a szülői szeretetre vonatkozó fontos parancsot sem. „Atyádat és anyádat tiszteld, mondta neki. Fontosnak tartotta ezt is a gazdag ifjú lelkére kötni. Ránk is érvényes ez a parancs - és nem is csak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is. (Vagy talán rájuk még inkább?), akiknek még élnek a szülei. Tisztelnünk, szeretnünk, becsülnünk kell édesanyánkat, és édesapánkat, akiknek a földi életben a legtöbbet köszönhetünk.

Egy országúti élményemet idézem fel. Elromlott gépkocsi állt az országúton, két hölgy integetett mellette és kérték segítségemet a kocsi megjavításában. Javítás közben beszélgettünk. Olyan ismerősnek tetszik lenni, mondták. Pap vagyok, lehet, hogy Pócson láttak, mondtam. „Jaj, mondtam én a lányomnak, hogy nincsen jobb, mint a jó Isten!” Jézus is ezt mondta az ifjúnak: „Egy a jó, az Isten. Ha be akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Életünknek a céljáról beszél Jézus. Fel kell ismernünk, hogy Isten jó, és a jóság útján kell járnunk.

„Ha egyik országból a másikba utazunk, máris kalauzra van szükségünk. Mit csinálunk majd abban a megmérhetetlen távolságú hazában, ahová mindnyájan törekszünk… ki lesz ott a kalauzunk?” (Halottvirrasztási szertartás) Krisztus, a mi örök életre vezető kalauzunk! 1. A gazdag ifjú Jézushoz fordul útmutatásért! Jézus, pedig megmutatja neki az egyetlen utat: az önmegtagadás és az önlegyőzés útját. A hunok vezére Attila portyázásai során eljutott Róma falai elé is. Nagy Szent Leó pápa a város vezetőivel elébe ment és arra kérte, hogy kímélje meg a várost. Ezt mondta neki: „Az egész világot legyőzted, most arra kérünk győzd le önmagadat is!” És Attila legyőzte önmagát, hiúságát, és megkímélte a várost. (452-ben történt) Ehhez hasonlót kínál Jézus is nekünk az evangélium által. Ha az örök életre be akarunk jutni, akkor elsősorban önmagunkat kell legyőzni!

Az esztendőnek vannak napjai, melyeket külön is elnevezünk, mint pl. anyák napja, nők napja, gyermeknap… jutott-e már eszünkbe, hogy egy napot így nevezzünk el: a pénz napja, a szenvedélyes vágyak napja? Jézus ezt mondja: Nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába!” 1. Ma már lehetetlenség lenne egy napot a pénz napjának nevezni, hiszen már mind a háromszázhatvanöt nap a pénzé. Megváltozott az életfelfogásunk! (Régen egy jó jegyért elég volt az édesapa, vagy édesanya örömteli dicsérete. Ma már több kell! Amint a felnőtt is pénzt akar és egyre több pénzt, ugyanúgy a gyermek is.) a pénzre, tudom, hogy szükség van, de az aggasztó, sőt tragikus, hogy egyre több ember van, aki elárulja hitét, hazáját, családját, eladja becsületét is a pénzért.

A mai evangéliumban meglepődve látjuk, hogy ez a gazdag ifjú mélyen állhatatos keresi, kutatja a jót. “Mi jót kell tennem.” - kérdezi Jézustól. . S látod, nem kell sokáig keresgélnie, mert asz üdvözítő meg látja szemében ennek a Szent vágynak a tüzét, és egyből elétárja ezt a jót, amit tulajdonképpen az ifjú tudatlanul is keresett. “Miért kérdezel engem a jóról, egyedül jó az Isten.” volt Jézus válasza. Egedül jó az Isten- hangzik felénk is Jézus Szava. Azért egyedül jó, mert bár vannak másik is, akikben felfedezhető a jóság, Isten jóságához képest azonban ez olyan parányi szikrája a jónak, hogy mellette eltörpül, semminek látszik. Másrészt, pedig ez a mi jóságunk valójában csak visszfénye Istenünk jóságának.

Egy kutató egykor Jeruzsálemben járva emlékmű romok között lépdelt. Tűnődve kutatta a múltat, vajon mit takarnak e romok. Egyszer csak egy arab asszonynak vezetett arra az útja. Utána szaladt kis fiacskája. Amint az emlékűmhöz értek, az asszony lehajolt, kis követ vett fel és épp arrafelé dobta. De ím már a fiú is lehajlik, és ugyanazt teszi, amit az anyja: Ő is odavetett egy kis követ a romok irányába. Mit tesztek ti? Kérdezte a kutató. Miért dobáltok? Mert egy rossz fiúnak a sírja van itt, aki egykor atyja ellen lázadt, mondták azok. Ugyan! Vajon ki volt az a rossz fiú és ki az apja? Az apa Dávid király volt, a fiú pedig Absalom, volt a válasz. Mert amikor Absalom fellázította barátait és cinkostársait Dávid király ellen, majd pedig elesett a harcban, akkor Dávid emlékművet készíttetett neki és oda temette el a romok alá. A nép azonban nem tud megbarátkozni a rossz fiú emlékével, ezért valahányszor arra járnak az emberek, borzadva követ löknek a sírjára, és közben azt mormolják: Átkozott légy Absalom és átkozottak legyenek gyermekeid, valamennyien, akik apjuk ellen támadnak.”

"Testvérek, figyelmetekbe ajánlom az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek" - kezdte Szent Pál a korintusi levél 15. fejezetét. Mintha 14 hosszú fejezet után érkezne a lényeghez, miután már sikerült tisztáznia a közösség minden fegyelmi és hitbeli kérdését. Az elmúlt hetekben már hallhattuk, hogy az apostol mennyire ragaszkodott a görög környezetben is Jézus Krisztushoz, a megfeszítetthez A keresztény hit alapvető kérdései után Pál apostol leszögezte a keresztény erkölcs alapelveit is: "Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek". A hit és a szeretet alapelveinek leszögezése után azonban az apostol rendkívül fontosnak érzi még, hogy számot adjon reményéről. Különösen fontosnak tűnik ez egy olyan görög környezetben. ahol a közösség egyes tagjai kilúgozták a földtámadás titkát: beszéltek a lélek továbbéléséről, a szellem halhatatlanságáról, de nem szívesen szóltak Jézus testben való visszatéréséről. Szent Pál ezért ajánlja a korintusiak figyelmébe az evangéliumot, melyet hirdetett nekik - nem mint valami újdonságot, s mégis szigorúan abban a formában, ahogyan ő hirdette nekik. Számára ugyanis világos: "Ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem". Az üdvösség sarokköveként az általa hirdetett örömhírt jelöli meg, s leszögezi: "Másként hiába lettetek volna hívőkké".

Mit ér a fa gyümölcs nélkül? Mit használ, ha buja, zöld lombot fejleszt, de egy parányi gyümölcsöt sem terem, hogy megadná legalább a szánk ízét? Mit használ, ha a környék összes madarait magához csalogatja, s azok sátrat, tanyát vernek ágain, de nem örvendezteti meg a gazdát nemes termésével? Egy ideig csak nézünk rá, egy szép napon azonban azt mondjuk: eleget foglaltad itt a helyet, kiváglak és ültetek helyetted másik fát, mely meghozza a termést a maga idejére. Éppígy mit ér a hit is tettek nélkül? Szent Jakab apostol is épp ezt a kérdést teszi fel apostoli levelében: Mit használ, ha valaki azt mondja, van hite, cselekedet azonban nincsenek? Vajon üdvözítheti őt a hite?”

Ki üdvözülhet tehát? „Embernek ez lehetetlen, de nem az Istennek!” Az evangélium minden mondatának van ésszerű magyarázata, ennek a nehéz mondatnak is meg kell találnunk az értelmét. 1. Az embert különböző erők vonzó-taszító hatásában él, vergődik. Az evangélium egy ilyen „erőt” mutat be, a gazdagságot. Itt nem arról van szó, mintha Jézus meghatározná, hogy ki, mikor nevezhető gazdagnak. (Hány hold föld, hány forintos fizetés, takarékkönyv, gépkocsi…) Ő a szomorú tényről beszél: aki a vagyonban bízik, aki a „fanhoz” módfölött ragaszkodik. Ez, azaz erő, amely képes az embert teljesen a földhöz bilincselni, képes megváltoztatni gondolkodását, lelkületét, annyira, hogy mindent anyagiakban mérjen és értékeljen. 2. Így nézzük az evangéliumi ifjú viselkedését is. Jóindulatú, jóra törekvő, jó helyen keresi a tökéletességre vezető utat. Jézus is szeretettel fogadja, és kedvtelve néz rá. Szívesen meg is mondja neki, hogy mit kell tennie, új távlatokat nyit meg előtte. Melyek ezek? Eddig vallásos volt, a parancsok szerint élt. Az új távlat, pedig ez: amihez annyira ragaszkodik, azt ossza meg a szegényekkel, sőt, adja oda nekik mindenét, és e kölöncöktől megszabadultan kövesse Jézust. Amikor ezek az új távlatok nyílnak meg az ember előtt, akkor érezni igazán, hogy milyen fékező bilincs az anyagias gondolkodás. (Még papi körökben is milyen könnyen elromlik egy jó terv az anyagiak miatt.)

Mennybemenetele előtt ezzel a paranccsal küldte szét Jézus a tanítványait: Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Az apostolok pedig, elhagyván mindenüket az evangéliumért, vállalva egyúttal minden kockázatot és fáradalmat, elindultak, hogy teljesítsék Jézus parancsát. Azóta az apostolok utódai, a mai napig is ezt a parancsot hajtják végre, mindenhol és mindenki számára.

A parancsokat is meg kell tartani, hallottuk az elmúlt vasárnap. De vajon milyenek Isten törvényei? Érdemes nekem Istenhez kötnöm magam? Annyira nagyszerűek, fönségesek, biztonságosak s célravezetőek ezek a törvények, hogy méltók arra, hogy az egész emberiség és az egyes emberek komoly áldozatok árán is kitartsanak mellette? – Igen! Az Úristen törvényei nem olyanok, mint az emberi törvények. Nem ideig-óráig tartók, nem ingadozók, nem is kérnek tőlünk hiábavaló dolgokat, hanem örök és változatlan mércéi az emberi cselekedetnek, és nagyon is célravezetőek.