I 2015.3.23.
Nagy Szent Bazil atyánk tanítás szerint háromféleképpen lehet szolgálni Istennek: félelemből,
mint rabszolgák, bő jutalom reményében, mint a béresek vagy zsoldosok, s tiszta szeretetből,
ahogyan jó barátok, családtagok szokták. Félelemből engedelmeskedik Istennek az, aki
megtapasztalta az ő hatalmáét, vagy aki babonásan szeretne elkerülni valamilyen betegséget,
csapást, a jutalomért szolgál az, aki állandóan szem előtt tartja azt a boldog örökséget,
amelyet Isten a törvény megtartóinak ígért. Tiszt szeretetből csak az szolgál Istennek, aki a
Jóistent utánozva önzetlenül és örömmel tesz jót a rászorulókkal. A mai evangéliumban
szereplő gazdag ifjú bizonyára nem tartozott a fenyegetéstől menekülő szolgalelkűek közé.
Nem kényszeredett hazudott vagy bujkált Isten elől, hanem buzgó kereste a tennivalót, s
magától felkereste a Mestert. “Mit kell tennem? tette fel a kérdést, amely ma is annyira
izgathat minden jó szándékú embert.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!