I 2015.3.23.
Egy kutató egykor Jeruzsálemben járva emlékmű romok között lépdelt. Tűnődve kutatta a
múltat, vajon mit takarnak e romok. Egyszer csak egy arab asszonynak vezetett arra az útja.
Utána szaladt kis fiacskája. Amint az emlékűmhöz értek, az asszony lehajolt, kis követ vett fel
és épp arrafelé dobta. De ím már a fiú is lehajlik, és ugyanazt teszi, amit az anyja: Ő is
odavetett egy kis követ a romok irányába. Mit tesztek ti? Kérdezte a kutató. Miért dobáltok?
Mert egy rossz fiúnak a sírja van itt, aki egykor atyja ellen lázadt, mondták azok. Ugyan!
Vajon ki volt az a rossz fiú és ki az apja? Az apa Dávid király volt, a fiú pedig Absalom, volt
a válasz. Mert amikor Absalom fellázította barátait és cinkostársait Dávid király ellen, majd
pedig elesett a harcban, akkor Dávid emlékművet készíttetett neki és oda temette el a romok
alá. A nép azonban nem tud megbarátkozni a rossz fiú emlékével, ezért valahányszor arra
járnak az emberek, borzadva követ löknek a sírjára, és közben azt mormolják: Átkozott légy
Absalom és átkozottak legyenek gyermekeid, valamennyien, akik apjuk ellen támadnak.”
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!