India bölcse, Rabbin Dranath Tagore látogatást tett egyszer Európában, mai szóval élve tanulmányúton járt földrészünkön. Megfigyelte többek között vallási életünket is, melyről nagy szégyenünkre ezeket írta: Európában vasárnapi kereszténységgel és köznapi pogánysággal találkoztam. Semmi összefüggés nincs ott a vallás és az élet között. A vallás ott nem valami központi erő, amely az egész életet átjárja, és magán hordja.” Természetesen szavaiban lehet némi túlzás, mert ezt nem lehet ilyen kereken és ilyen általánosan kimondani. Ez így nem igaz ránk, keresztényekre, legalábbis reméljük. Ám ha jobban belegondolunk, be kell vallanunk, hogy sok ember, család életében szakadék van a hit és az élet között, sok-sok, magát hívőnek valló ember életében is. Pedig mit gondoltok, elég az, ha az ember hisz, de nem tartja meg a parancsokat? Elég, ha hiszed az Istent, közben azonban nem imádkozol hozzá, sőt káromolod is Őt, és nem szenteled meg az Úr napját? Elég, ha hiszed, hogy felebarátod is Isten képére teremtett lény, de hogy szeretnéd is, ahogy Jézus megkívánja, arról már hallani sem akarsz? Elégséges, üdvözítő dolog a hit önmagában is, cselekedet nélkül?