Szienai Szent Katalin azt írja Párbeszédeiben, hogy minden ember egy szőlőtőkét hordoz a lelkében. Halála után már nem képes ezen dolgozni, de amíg itt a földön élünk, kezelhetjük ezt a szőlőtőkét. Metszegetjük, széthulló hajtásait összefogjuk, tápanyaggal látjuk el. Tehát alakíthatjuk, mert a lelkünkben van egy vincellér, amit úgy hívunk, hogy szabad akarat. Van-e hát szabad akaratunk? Áldás-e ez vagy átok? S hogyan kell ezzel élnünk?