Minden eseményt és minden történetet úgy szoktunk meg, hogy történik végül valami nagy jelentőségű dolog. Vagy egy dráma, vagy egy nagy boldogság. S amikor ez megtörténik, akkor mindnyájan tudjuk: Vége van.

Nagy szükségünk van a Szentlélekre. Nagy szükségük volt az apostoloknak is. 3 évig együtt jártak a Mesterrel, érte mindenüket odahagyták. Összeforrtak vele és jól, biztonságban érezték magukat társaságában. Milyen biztonság volt vele lenni még a háborgó tengeren is, mindenható szava elűzte fejük felől a pusztulás sötét felhőit. Mikor Péter a vízen járt, de kicsinyhitűsége miatt süllyedni kezdett, kinyúlt érte Jézus keze, hogy megmentse az alámerüléstől. A nagypéntek szomorúságát, Krisztus látszólagos tragédiájának reménytelenségét felváltotta a húsvét diadalmas öröme. A megdicsőült Krisztussal töltött felejthetetlen negyven nap végén veszik a szomorú, lehangoló hírt: itt hagyja őket, mert felmegy az atyához. Búsulásokban azzal biztatja őket jézus, hogy "nem hagylak árván titeket, elküldöm a Szentlelket." Akkor még nem értették át ennek vigasztalásnak mélységét, hogy mennyire szükségük lesz a Szentlélekre.

Mi a legszembetűnőbb változás az apostolok viselkedésében pünkösd után? Jézus bezárt ajtókat talál, amikor feltámadása után keresi őket. A Szentlélek is bezárt ajtón át érkezik az apostolokhoz. Ám leszállása után már kinyílnak az ajtók. Ekkor már ki mernek állni hitükkel, Krisztus feltámadásának örömhírével az emberek elé. Ez az igazi változás az apostolok életében. A Szentlélek igazgatja lépteiket. Kinyílik az életük mások felé.

A mai evangéliumban Jézus főpapi imáját hallottuk mely Jézus legkedvesebb, legtovább élő tanítvány emlékezetében maradt fenn. Nagy hatást tehetett, ha annyi idő után is szívében maradt az ima és leírhatta. Hogy is kezdődött az az ima? Miután befejezte Jézus búcsúbeszédét, felemelte szemeit az égre, és így szólt: Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg fiadat. Ez a jézusi életritmus! Előbb a tanítványokhoz szólt a búcsúbeszédében, aztán Isten felé fordul, majd ismét a tanítványokhoz, ez Jézus életritmusa: embertől Istenhez, majd Istentől emberhez fordul - Mindig az - Atyából meríti azokat az erőket, amelyeket az embernek ad. Időnként merít az Atyából és az továbbadja, mint egy modern adó-vevő készülék. És ezt kell nekünk, az ő tanítványainak is megtanulni, ez legyen az életritmusunk.

Nagy Sándorról sok híres történet kering. Egyik csatában, az ellenség túlerőben volt, néhány katonája menekülni kezdett. Nagy Sándor híres volt arról, hogy sok időt töltött katonáival, ugyanazt az ételt ette, sátrukban szívesen időzött. Ismerte őket. Rákiáltott a menekülőre: Állj! Mi a neved? Sándor! válaszolta döbbenten a katona. Vagy a neved, vagy a magatartásodat változtasd meg mondta Nagy Sándor mert ezzel a névvel futni az ellenség elől nem lehet!

Csaknem 2000 éve történt már a nagy esemény, s mégis mintha ma volna. Legalábbis a környezetünk erre emlékeztet. Akkor néhány csalódott halászlegény próbált visszatérni az előző munkájához vagy célt adni életének. Most egész országunk szomjazik igazságra és küszködik hasonló kétségbeeséssel. A keresztény Magyarország reménye szertefoszlott, s a legtöbb közösség magára hagyatott lett. Talán a csüggedés idejébe léptünk. Tele a világ nyugtalansággal, aggodalommal. Sokan szinte be is rendezkedtek arra, hogy lassú összeomlással, teljes csőddel fenyegessék azokat, akikben még van egy-egy szikra tenni akarás. Divatba jött a sötéten-látás, a pesszimizmus. S Egyházunkat sem, kímélte meg ez a kórság. Miután bezártságunk kezd megszánni, olyan zűrzavar vesz minket körül, mint amilyen annak idején alakulhatott ki Jeruzsálemben a magára hagyatott apostoli testületben.

Pünkösd napja van, a Szentlélek eljövetelének napja. Az. Csel-ből hallottuk pünkösdi esemény leírását. Addig félénk, bátortalan, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy gyáva apostolok megkapták a szentlelket és így erőben, megerősítésben részesülve bátran kitárták az ajtókat és a szívüket is, s elkezdték hirdetni Jézust és az ő tanítását. Addig annyira féltek, hogy bezárkóztak és várták, mikor feszítik őket is keresztre, mint Mesterüket. De amikor megkapták a Szentlelket, megerősödtek és bátran tanúságot tettek a hitükről. - Most, ezen a Pünkösdön, az ünnep végtelenül gazdag tartalmából csupán egyetlen szempontot emeljünk ki: azt, hogy a Szentlélek megerősít és bátorságot ad. - Az evangéliumban nagyon sokszor szerepel az a mondat, hogy „Ne féljetek” vagy „Ne félj” Az üdvtörténet nagy eseményeinél mindig ott van. Jézus csodainál is sokszor szerepel.

KT! Áldozócsütörtök óta köszönést váltottunk. A feltámadt Jézust immár megdicsőült mivoltában magasztaljuk: „Dicsőség Jézus Krisztusnak.” . Áldás előtt pedig a föltámadt Krisztus helyett már a megdicsőült Krisztus emlegetjük, akin keresztül a Szentháromság dicsőségébe nyerhetünk bepillantást: „Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és örökkön örökké. Ámen.”. Vajon milyen szájízzel lehet kiejteni ezeket a szavakat a 20. század végén? Hogyan dicsőítjük Jézust a demokrácia századában, amikor az emberi dicsőséget keresők és a hatalmasokat dicsőítők lejáratták magukat?

Ünnepi hangulatban gyűltünk ma össze a templomba. a szép ruhák, a piros virágok, a gyertyafény és az énekszó mind azt tanúsítja, hogy itt ünnep van. Vajon kié ez a sok szép virág? Kinek égnek a születésnapi gyertyák? Isten egyházának, mert ma az egyház születésnapját ünnepeljük. Az egház születésének történetét az imént olvastuk fel a szentírásból. Mát: Jeruzsálemben szélzúgás támadt az égből, és az apostolokra tüzes lágnyelvek ereszkedtek le. Ekkor váltak a félénk halászok bölcs apostolokká, amikor Isten a szél, a tűz, a nyelvek ajándékával átadta nekik a Szentlelket. A a hatás nem is maradt el: a tucatnyi apostol szavára háromezren tértek meg egyszerre az egyházba.

Jézus utolsó szavait idézem, melyet mennybetérte előtt apostolainak mondott: „Elmenvén tanítsatok minden nemzetet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében. És íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig!” (Mt 28,20) Jézus tehát mintegy törvénybe iktatja a neveket, ahogyan Istent ismernünk és szólítanunk kell: Atya és Fiú és Szentlélek! Az apostolok fejet hajtottak ez isteni akarat előtt és vállalták a küldetést: elindultak tanítani és keresztelni!

"A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy." (Jn. 3,8) Ezt mondja Jézus Nikodémusnak és ezekkel a szavakkal akarta érzékeltetni Isten Lelkének tulajdonságát és cselekedeteit. Nikodémus még nem sejtette, de mi már tudjuk, hogy Jézus az emberekben működő Szentlélekről beszélt, mert Pünkösd napján zúgó, hevesen jövő szélvész alakjában kapták meg a Szentlelket először az apostolok és általuk az egész Egyház. Jézus kijelentésének fényénél vessük ma tekintetünket a Szentlélek Istenre, és hasonlítsuk össze isteni működését annak a szélnek a működésével, amelyről Jézus beszél.

„Pál szíve Jézus szíve”, mondja Aranyszájú szent János az apostolról. Mivel az emberek azt tartják, hogy a szeretet a szívből származik, hozzátehetjük szent János mondásához: Pál apostol hívei iránti szeretete olyan, mint Jézusnak emberek iránti szeretete. Erről hallunk ma egy szép példát.

Jézus mennybemenetelének ténye az örök élet felé fordítja figyelmünket. Az evangéliumban Jézus így beszél erről az örök életről: „Az örök élet az, hogy megismerjenek Téged, igaz Istent és akit küldöttél Jézus Krisztust!”

Amikor Józsue, a választott nép második nagy vezére érezte, hogy közeleg élete vége, összegyűjtötte a népet és buzdította őket, hogy legyenek hűségesek Istenhez. Többek közt ezt mondta nekik: " teljes szívből megtudjátok, hogy mindazon igékből amelyek teljesítését az Úr megígérte, egy sem múlt el hiába." ( Józs. 23,14) Pünkösd ünnepén Isten jóságát és hűségét én is Józsue szavaival tárom elétek: Teljes szívből tudjátok meg, hogy mindazon igékből, melyeknek teljesülését az Isten megígérte, egy sem hangzott el hiába. Ígért nekünk Isten megváltót, és mi minden karácsonykor szívünk melegével vesszük körül a Betlehemben született Gyermeket. Igét nekünk Istent megváltást, bűnöstől szabadulást és mi nagypénteken hosszas énekszóval dicsőítjük Jézust, a fájdalmak férfiát, aki megváltotta az embert. Az emberiség üdvözítésének érdekében a legutolsó ígéret a Szentlélek megadásával kapcsolatban tette, és mint minden pünkösdkor hódolattal borulunk le a mennyei király, a vigasztaló, az igazságnak Lelke előtt, áldva istent, aki leküldte a Szentlelket, és ezt az ígéretet is teljesítette.

„János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Ezt ígérte meg Jézus apostolainak mennybemenetele előtt. Nem mondott nekik pontos időt, csak rövid időt, amelyben várni kellett Jézus ígéretének teljesülésére.

Mi a legszembetűnőbb változás az apostolok viselkedésében pünkösd után? Jézus bezárt ajtókat talál, amikor feltámadása után keresi őket. A Szentlélek is bezárt ajtón át érkezik az apostolokhoz. Ám leszállása után már kinyílnak az ajtók. Ekkor már ki mernek állni hitükkel, Krisztus feltámadásának örömhírével az emberek elé. Ez az igazi változás az apostolok életében. A Szentlélek igazgatja lépteiket. Kinyílik az életük mások felé.

Jézusnak, szenvedése előtti un. főpapi imájából hallottunk ma egy részt. Mennybemenetelének ünnepe után úgy hangzik, mintha Jézus egy „beszámolót” tartana mennyei Atyja előtt földön eltöltött életéről. 1. Jézus fölemeli szemeit az égre, Istenhez. Neki minden mondanivalója oda tartozik, az égbe, Atyjához. Az első kérésben kéri Atyjától, hogy dicsőítse meg őt, hogy ő is megdicsőítse az Atyát. Kettőjük legmélyebb kapcsolatát világítja meg ezzel. Nemcsak a végső felmagasztalást kéri, hanem azt, hogy a szenvedés napjaiban is dicsőséget hozzon Atyjára. Eljött ugyanis „az ő órája”. A Fiú megdicsőítésébe tartozik az is, hogy övéinek osztogathatja azt az életet amit megígért. Az örök élet az Atyának és Fiúnak a megismerése. Megkezdődik itt a hitben, és teljessé válik a színe látásban. Kérését azzal indokolja Jézus, hogy elvégezte az Atyától kapott feladatot, azaz megdicsőítette Atyját. Az Atya emberi természete szerint is magához emeli, és részesíti abban a dicsőségben, amely mint Istennek a világ teremtése előtt megvolt.

Amikor szabadnapjaimon otthon lehetek szüleimnél, akkor újra és újra a kora nyári idıszakban láthatom, hallhatom a fecskék nagyon ösztönös szokását, amikor fenyegetés alatt vannak. Általában egy vércse jelenik meg az égen a magasban és ez abból tudható meg, hogy nagyon sok fecske összeáll, elkezdenek összevissza cikázva repülni és az ilyenkor kiadott, tipikus, hangjukon próbálják elriasztani, elzavarni a vadmadarat, hogy ne bánthassa kicsinyeiket, ne tudja elkapni az öregeket. A Teremtı beléjük ültette azt az ösztönt, ami egy nagy közösséggé összehozza ıket a fenyegetettség során és így próbálnak védekezni. Pasarét, 2008. május 12. (Pünkösd hétfı) Földvári Tibor Amikor a most felolvasott igeszakasz történetét olvastam, eszembe jutott a madaraknak ez a jellemzıje és ebbıl is láthattam, hogy - ha mi nem is annyira ösztönösen - de Isten munkájaként ugyanezt szoktuk átélni. Vannak helyzetek, bizonyos bajok idején, amikor elég csak magunkban imádkozni, elmondani Istennek és örömmel tapasztaljuk az ı szabadítását. De talán, mi is tapasztaltuk már többször, amikor mégis odamegyek a baráthoz, a társhoz, vagy a lelki testvérhez, hogy imádkozzunk együtt. Ha többen vagyunk, akkor a többieknek is elmondjuk. Vannak olyan fenyegetettségek, amikor különösképpen szükség van a közös imádságra. Mi miért tesszük ezt? Hiszen korábban, amikor nem ismertük Istent, akkor nem tettük.

"Dicsőség néked, Krisztus Istenünk."Áldozócsütörtökön köszöntést váltottunk. A feltámadt Jézust immár megdicsőült mivoltában magasztaljuk: "dicség Jézus Krisztusnak." Áldás előtt pedig a feltámadt Krisztus köszöntése helyett már a megdicsőült Krisztust emlegetjük, akin keresztül a Szentháromság dicsőségébe nyerhetünk bepillantást: "dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség néked." Dicsség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor, s mindörökkön örökké."

Amikor Sámuel fölkente Sault királlyá ezt mondta neki: ”…az Úr Lelke rád száll és prófétává tesz és más emberré változol!… vidd végbe amihez erőt érzel magadban, mert veled van az Isten!” (1Sám 10,6) Mindezek megvalósulását Saul meg is tapasztalhatta. Ma ugyanannak az Úrnak a Lelke áradt ki a világra és a Lélek kegyelmi hatásai a mi életünkben is láthatóvá és megtapasztalhatóvá lesznek.

K.T.! Két-három évtizede a világ megtelt bztató jelszavakkal. Nemcsak az öregek, hanem a középkorúak is nyugodtan elmondhatják, hogy "tele voltunk géretekkel". Az ember kilépett a világürbe, fölment a holdra, technikájával meghódította a földet: egyszóval sikert sikerre halmozott. Sokat ígért ez az új világ, de úgy jártunk vele, mint a "hozom"-ra fizető üzletféllel. Egy ideig talán bíztunk benne, hogy megadja, amit ígér. Azok viszont, akik Istent kihagyták a számításból, ezt semmiképp sem tudták megadni. Így aztán a csüggedés éveibe léptünk. Tavaly ugyan újra föllelkesedhettek a jobb és szebb világot váró emberek, de hamar kezd lelohadni a kedvük. Tele a világ nyugtalansággal, aggodalmakkal. Sokan szinte be is rendezkedtek arra, hogy lassú összeomlással, teljes csőddel fenyegessék azokat, akikben még van egy szikra tenni-akarás. S egyházunkat sem kímélte meg ez a kórság. Miután bezártságunk kezd megszűnni, olyan zűrzavar vesz minket körül, mint amilyen annak idején Jeruzsálemben alakulhatott ki a sokfelől érkező pünkösdi zarándokok gyülekezésének helyén.

A Bibliából tudjuk, hogy feltámadása után a negyvenedik napon az Úr Jézus kivitte tanítványait egy hegyre, néhány fontos dolgot mondott még nekik, megáldotta őket, és eközben arra lettek figyelmesek, hogy felemelkedik a földről, és egyik pillanatról a másikra jött egy felhő, ami eltakarta Őt a szemük elől. Jézus visszament a mennybe. Azóta senki nem látta Őt, és nem is fogja senki Őt látni, amíg eljön majd nagyhatalommal és dicsőséggel az Ő második eljövetelekor ítélni élőket és holtakat. Tanítványai, pedig itt maradtak pásztor nélkül, vezető nélkül, program nélkül, védelem nélkül. Elkezdhetnénk sajnálni őket. Nehéz korban, sok ellenségtől körülvéve, szegények, Jézussal mindent elveszítettek. Az Úr Jézusnak ebből az imádságából azonban, amit szoktak főpapi imának is nevezni, kiderül, hogy egyáltalán nem maradtak szegények azok, akiket Ő itt hagyott. Mérhetetlenül gazdag hagyatékot hagyott rájuk. Pasarét, 2007. május 17. Cseri Kálmán Ebben a részben többször ismétlődött az, hogy "nekik adtam..." Jézus itt földi munkáját befejezve számot ad az Atyának. Olyan kedves és szép az a mondat az elején, hogy "Atyám, én elvégeztem azt a munkát, amit rám bíztál, hogy elvégezzem..." És ezt követően sokszor egymás után mondja, hogy "nekik adtam..." Kiknek? Azoknak, akiket az Atya néki adott, az elhívottaknak, akik benne hittek akkor és hiszünk azóta is. És mit adott nékik? Hosszú felsorolásba kezdhetnénk most, de csak néhányat szeretnék ezek közül a kincsek közül említeni.

„Az örök élet az – mondja Jézus – hogy megismerjenek Téged igaz Istent és akit küldöttél Jézus Krisztust!” Erre törekedtek a zsinati atyák, akikre ma emlékezünk. Ez a mi legnemesebb feladatunk is: hogy az ősi tanítás megnyilvánuljon a ma élő egyházban is. ”Ami a lélek testben, az a kereszténység a világban!” (Diogenetos levél, II. század)

Jézus nemcsak mondta azt, hogy kövessük őt, hanem azok számára, akik hittek benne, segítőt is adott. E Vigasztaló segítőnket ünnepeljük ma. 1. Hogyan segítette a Szentlélek az apostolokat Krisztus követésében? Az első pünkösd napjáig az apostolok is pusztán Jézusban hívő egyszerű emberek voltak. Így gondolkodtak: a hit magánügy, hittek Jézusban, de ezzel a hitükkel nem hivalkodtak Amikor Jézus a sírjában nyugodott ezt a hitüket egyenesen eltitkolták, zárt ajtók mögé húzódtak. Amikor hallottak föltámadásáról, megijedtek. Amikor megjelent előttük, azt hitték, hogy kísértet riogatja őket. Amikor azonban elment az Olajfák hegyéről, bizakodással és lelki örömmel mentek haza. A pünkösdi szélzúgás megváltoztatott mindent. Kitárultak a bezárt ajtók, amit addig félve őriztek kivitték az utcára. A hit kincseit kezdték osztogatni.

Egy középkori iskolában a mester megkérdi tanítványától: Kicsoda az Isten? A tanítvány lehajtotta a fejét és bevallotta: Nem tudom megfogalmazni! Ne restelkedj – mondta a mester –, én sem tudom megfogalmazni. Csak annyit tudok, hogy Tőle és Általa van minden, ő azonban láthatatlan! Szent Pál: „Isten megközelíthetetlen világosságban lakik!” (1Tim 6,16) Ma mégis arra vállalkozik egyházunk, hogy Őt, a megközelíthetetlen fényben lakó Istent tépelődő elménk reflektorfényébe állítsa! Próbáljuk meg gyarló elménket Istenhez emelni!

Egy súlyosan beteg édesanyát vizsgált meg az orvos. Kislányának elmenőben ezt mondja: mire ennek a fának a levelei lehullanak, édesanyád hosszú útra indul. Megjön az ősz. Látja ugyanez az orvos, hogy a kislány szedi össze a fának lehullott leveleit és cérnával kötözgeti vissza a fára! Nem akarom, hogy édesanya itt hagyjon!

Jézus Krisztus a feltámadása után még negyven napig együtt volt tanítványaival és felkészítette ıket szolgálatukra. A negyvenedik napon visszament a mennybe. A tanítványok, pedig itt maradtak szorongó szívvel, tele félelemmel. Az ezt követı tizedik napon azonban valami különös dolog történt. Egy pillanat alatt egyszerre, úgy magától, eltőnt a félelmük, bátran kimentek az emberek közé és különös erıvel prédikáltak Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a jelentıségérıl. Olyan erı volt ebben, hogy sokan megvilágosodtak és Jézus tanítványaivá lettek. Luther Márton a reá jellemzı vaskos fogalmazásban ezt írja: pünkösdkor a tanítványok belemarkoltak az ige gazdagságába és szórták gazdagon az életet, támasztó igét. Én sem tudnék úgy prédikálni - folytatja -, pedig én a Szentírás doktora vagyok, ık meg halászok voltak. Nos, ez a pünkösd csodája, hogy függetlenül attól, hogy mik az emberi feltételek, maga Isten munkához lát és az újjáteremtés munkáját igéje, és Szentlelke által végzi, akár halászok által is.

Jézus, tanításaiban sokszor hangoztatta, hogy milyen viszony van Közte és az Atya között. Aki Jézust látja, látja az Atyát is. A mai evangéliumi szakaszban említést tett a Szentlélekről is. 1. Jézus ezt a kinyilatkoztatást a sátoros ünnep utolsó, nagy napján tette meg. Az alkalmat egy ünnepélyes liturgikus szertartás szolgáltatta rá. A papság a Siloe tavából ünnepélyes körmenetben vizet hozott, hétszer körüljárta vele az oltárt a templom udvarán, meghintették azt a vízzel és imádkoztak jó termésért. Ekkor tette újabb kinyilatkoztatásait: aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. Aki hisz bennem, annak belsejéből élő víz forrása fakad, mondta. Hogy Jézus élő vizet tud adni az embernek, amely véglegesen eloltja szomját, azt már a szamariai asszonynak megmondta. A mai evangéliumban Jézus Magát nevezi az élő víz forrásának. Jézus, szavait a Szentlélekről mondta el, akiben a benne hívők részesülnek. A Szentlélek még nem jött el, mert Jézusnak a megváltás művét be kellett fejeznie. Ezután a Szentlélek úgy van jelen, mint élő és eleven forrás, hogy a hívő emberek lelki gyümölcsöket teremjenek.

Jézus nemcsak mondta azt, hogy kövessük őt, hanem azok számára, akik hittek benne, segítőt is adott. E Vigasztaló segítőnket ünnepeljük ma. 1. Hogyan segítette a Szentlélek az apostolokat Krisztus követésében? Az első pünkösd napjáig az apostolok is pusztán Jézusban hívő egyszerű emberek voltak. Így gondolkodtak: a hit magánügy, hittek Jézusban, de ezzel a hitükkel nem hivalkodtak Amikor Jézus a sírjában nyugodott ezt a hitüket egyenesen eltitkolták, zárt ajtók mögé húzódtak. Amikor hallottak föltámadásáról, megijedtek. Amikor megjelent előttük, azt hitték, hogy kísértet riogatja őket. Amikor azonban elment az Olajfák hegyéről, bizakodással és lelki örömmel mentek haza. A pünkösdi szélzúgás megváltoztatott mindent. Kitárultak a bezárt ajtók, amit addig félve őriztek kivitték az utcára. A hit kincseit kezdték osztogatni.

KT! Béget ért csütörtökön az Úr Jézus mennybemenetelével a húsvéti időszak- a mai vasárnapon - mielőtt a pünkösd utáni vasárnappal újra elkezdenénk az egyházi év folytatását - az első egyetemes zsinat atyáiról emlékezünk meg. Azokról a szent püspökökről, akik Isten iránti szeretetükről különleges módon tanúságot tettek, amikor megvédték az Istenről szóló igaz tanítást az eretnekségek leküzdésével. - A mára rendelt evangéliumi szakaszból azt hallottuk, hogy maga Jézus is tanúságot tesz mélységes istenszeretetéről a főpapi imája kezdetén, amit az utolsó vacsorán mondott. el. A Tízparancsolat első parancsa tőlünk is megkívánja az istenszeretetet.

KT! Húsvét után negyven nappal. ma ünnepeljük az Úr Jézus mennybemenetelének ünnepét. Dicsőséges ez az ünnep. Énekeljük, imádkozzuk is a liturgiában: „Fölemelkedtél dicsőségben.” „Magasztald lén lelkem a mennyekbe testestül dicsőségben felemelkedett Urunkat.”, „Emelkedjél fel az egekbe Isten és a e dicsőséged az egész földön”, „Magasztaltassál fel Isten és a te dicsőséged az egész földön”.

„Ti vagytok a világ világossága!” - így kezdődik az evangélium. Vajon miért ezt a szakaszt olvastatja Egyházunk? Azért, mert a három püspök valóban világossága e világnak, másrészt azért, hogy az ő példájukra mi is azok legyünk. A világossággal természetszerűleg fény, meleg és élet jár a természetben. Ezek szerint a három püspök is fényt, meleget és életet hozott e világra és így a mi világosságunknak is ezt kell eredményeznie! Fényt hoztak!

Isten három módon adott kinyilatkoztatást önmagáról. Kinyilatkoztatta magát, mint mindeneket teremtő Isten, hogy megismerjük mindenhatóságát. Kinyilatkoztatta magát, mint tanító és megváltó, hogy megismerjük irántunk táplált szeretetét. Kinyilatkoztatta magát a Szentlélekben, hogy megértsük: minden jónak kútfeje Ő! Ez a hármas kinyilatkoztatás útmutatás arra, hogy helyes kapcsolatot építhessünk ki Isten és önmagunk között.

„Az idő pénz” állítja a közmondás. Az időt éppen ezért szeretjük kihasználni és sok ember ügyesen is teszi. Mi tagadás, meg is van az eredménye (gyarapszik anyagiakban is, tudásban is). Ez természetes dolog és nem is lenne baj, Jézus imádságában is szó esik az időről. Sajátos értelemben és sajátos összefüggésben! Erről az oldalról is érdemes átgondolni azt, hogy hogyan is kell értékelnünk az időt.

Megfigyeltétek már a felolvasott apostoli szakaszt? Évről évre felhangzik ilyenkor a kántor ajkán Szent Pál. Apostolnak ez a felhívása: Engedelmeskedjetek előjáróitoknak.” (Zsid. 13, 17-18) Egyházunk, ez a jó édesanya, azért éppen ezt olvastatja fel a mai napon, hogy három püspökről jusson eszünkbe, hogy nekünk is vannak elöljáróink, főpapjaink, papjaink, s ha szívünk mélyéből tiszteljük a három püspököt, akkor ebből a tiszteletből juttatunk a mi elöljáróinknak is, mint pásztoroknak és engedelmeskedünk nekik.

A szentségek szoros kapcsolatban vannak Jézus életével, szenvedésével, halálával, feltámadásával: a keresztség és a házasság szentsége a kereszthalállal, a papszentelés és az Eukarisztia az Utolsó Vacsorával, az olajkenet a betániai vacsorán történő olajkenéssel, amelyről azt mondta Jézus: „Temetésemre cselekedte” (Mt 26,12). A bérmálás, amelyről most részletesebben szólunk, szintén kapcsolatban van Krisztussal: éppúgy, ahogy az Ő művére a pünkösd tette a koronát, az volt a teljesség, ugyanígy a bérmálás a teljesség szentsége. A bérmálás a mindig megújuló pünkösd Egyházunknak és tagjainak életében. Úgy, ahogyan Ezekiel prófétánál ígéri Isten: „Új szívet adok nektek, és új lelket oltok belétek. Kiveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek.” (Ez 26,26)

Amikor Jézus a mennybetért nagyon jól tudta, hogy milyen nehéz hivatást bízott tanítványaira. Amikor imádkozott értük, akkor ezt mondta: „Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak. Őérettük könyörgök!” Mit jelent a keresztény ember számára a világban élni?

Ne csak szél zúgására, ne csak a lángnyelvek szétáradására emlékezzünk, hanem azt is fogjuk fel, amit Isten Lelke mindennap végbevisz bennünk! „Isten gyermekeit Isten Lelke vezeti!” 1. Nagy bánat a világban az, hogy nagyon kevesen engedik, hogy Isten Lelke vezérelje őket és nagyon sokan kirekesztik életükből Istennek Lelkét.

Amikor a vandálok elhurcolták Nola lakosságát, Paulinus nolai érsek egy özvegyasszony fia helyett fölajánlotta magát. Afrikába kerül rabszolgának. A királyi család kertésze lett. Szelídsége, okossága, lelki derűje kiemelte őt a többiek közül. Amikor megtudták, hogy püspök, szabadon bocsátották, sőt kérésére híveit is elengedték vele. Ki ne szeretné azt, aki így szeret? Jézus szava kötelez erre a szeretetre és magatartásra: „Elmenvén tanítsatok minden nemzetet…!”

A liturgia egyértelműen arról beszél, hogy a Szentlélek ajándéka az egykori bábeli széthúzással szemben egységet teremt a sokféleségben. Képessé tesz arra, hogy az üdvösség jóhírét a sokféle nyelven beszélő emberek egyformán megértsék. E nagyszerű ajándék szétosztását ünnepeljük ma. Amint a Szentlélek első kiáradásának is az volt a feltétele, hogy előbb Jézus megdicsőüljön, úgy ma is ez a feltétel! A mi életünkben is meg kell dicsőülnie Jézusnak.

Mit gondoltok, Krisztus Urunk mivel ért el akkora hatást apostolai körében, hogy Júdás kivételével mindannyian vértanúságba mentek érte? Talán bizony pusztán a szavaival? Ó, igen! „ Ember így még nem beszélt - mondogatták mindazok, akik hallgatták bölcs, felemelő, mindenki számára érthető tanítását. Mégis úgy gondolhatjuk, hogy ha a szavak csak magukban lettek volna. Ki tudja!

„Aki csak egyet is elhagy a legkisebb parancsok közül és így tanítja az embereket, az igen kicsi lesz a mennyek országában Ők hárman, akiket ma ünnepelünk, Krisztus minden szavának hűséges tanítói és megvalósítói voltak. „ Úgy világosodjék a ti világosságtok, hogy lássák jócselekedeteiteket.” Mondta Jézus. Ők életükkel, cselekedeteikkel világosodtak és helyesebb, ha így mondjuk, hogy világítanak, pedig éppoly anya szülte őket, mint bennünket. De vajon a mi világosságunk, ill. világosodásunk milyen erős? És meddig tart? -A mai napon mindhárom életéből csak egy pici szikrát, egy rövid mozzanatot emelünk ki!

Minden ember szívesen emlékezik vissza gyermekkorára, születésnapjaira. Az egyház is arra buzdítja a híveket, hogy szívesen emlékezzenek arra a pillanatra, amikor Isten a világnak ajándékozta a Szűzanyát. Mivel kedveskedünk neki ezen a születésnapon? Talán a legszebb emlékkel, melyet az evangélium őrzött meg számunkra, az angyali híradás köszöntő szavával: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes Mária!” Tegyük hozzá a reggeli szolgálat örömteli himnuszát: „Áldásteljes vagy te Istenszülő Szűz!”

A Bibliában azt olvassuk, hogy Ábrahám vendégszerető volt és Isten emiatt kedvelte őt és vele volt. Illés szeretett imádkozni és Isten vele volt. Dávid igazságos és bűnbánó szívvel uralkodott és Isten kedvelte őt. Ebből azt látjuk, hogy Isten azt az embert elfogadja, aki szíve legmélyebb hajlandósága szerint teszi a jót. Ma születésnapot ünnepelünk. Énekeink, szimbolikus szavaink azt mondják, hogy a föld gazos, bozótos világában „kinyílott egy szép rózsa”. Így nevezzük ezt a „rózsát”: „Kisasszonyunk Mária”. Csodálni jöttünk Őt. Csodáljuk benne azt, hogy szíve legmélyebb hajlandóságával kimutatta Isten iránti szeretetét.

„Égi anyánk hozzád jöttünk, mert lángadozva szeretünk…!” Így köszöntjük őt születése napján! 1. A londoni rádióban jelentkezik egy izgatott asszony. Üzenetet szeretnék küldeni fiamnak, mert érzem, hogy nagy veszélyben van. Hol van a fia? San Francisco-ban. Messze van! Sokba fog kerülni! Nem baj, ha az utolsó filléremet is oda kell adnom! Egy pár perccel később San Francisco egyik kocsmájában is megszólal a rádió: Üzenetet közvetítünk James Boyel-nek! Kedves fiam, én hívlak az édesanyád, jöjj haza! – És egy fiatalember a kocsmában zokogva fölkiált: édesanyám! És kirohan a kocsmából. Három hét múlva hazaérkezik! (Jézus asztalánál II. 165 lap) Így üzen nekünk is a mi mennyei édesanyánk! Ez a mai ünnep is: hazahívó szép üzenet, és mi sok és nagy veszélynek kitett gyermekei fölkiáltunk: „Nyújtsd ki mennyből, ó, Szent Anyánk kezedet…!”