Jézus Krisztus a feltámadása után még negyven napig együtt volt tanítványaival és felkészítette ıket szolgálatukra. A negyvenedik napon visszament a mennybe. A tanítványok, pedig itt maradtak szorongó szívvel, tele félelemmel. Az ezt követı tizedik napon azonban valami különös dolog történt. Egy pillanat alatt egyszerre, úgy magától, eltőnt a félelmük, bátran kimentek az emberek közé és különös erıvel prédikáltak Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a jelentıségérıl. Olyan erı volt ebben, hogy sokan megvilágosodtak és Jézus tanítványaivá lettek. Luther Márton a reá jellemzı vaskos fogalmazásban ezt írja: pünkösdkor a tanítványok belemarkoltak az ige gazdagságába és szórták gazdagon az életet, támasztó igét. Én sem tudnék úgy prédikálni - folytatja -, pedig én a Szentírás doktora vagyok, ık meg halászok voltak. Nos, ez a pünkösd csodája, hogy függetlenül attól, hogy mik az emberi feltételek, maga Isten munkához lát és az újjáteremtés munkáját igéje, és Szentlelke által végzi, akár halászok által is.