K.T.! Két-három évtizede a világ megtelt bztató jelszavakkal. Nemcsak az öregek, hanem a középkorúak is nyugodtan elmondhatják, hogy "tele voltunk géretekkel". Az ember kilépett a világürbe, fölment a holdra, technikájával meghódította a földet: egyszóval sikert sikerre halmozott. Sokat ígért ez az új világ, de úgy jártunk vele, mint a "hozom"-ra fizető üzletféllel. Egy ideig talán bíztunk benne, hogy megadja, amit ígér. Azok viszont, akik Istent kihagyták a számításból, ezt semmiképp sem tudták megadni. Így aztán a csüggedés éveibe léptünk. Tavaly ugyan újra föllelkesedhettek a jobb és szebb világot váró emberek, de hamar kezd lelohadni a kedvük. Tele a világ nyugtalansággal, aggodalmakkal. Sokan szinte be is rendezkedtek arra, hogy lassú összeomlással, teljes csőddel fenyegessék azokat, akikben még van egy szikra tenni-akarás. S egyházunkat sem kímélte meg ez a kórság. Miután bezártságunk kezd megszűnni, olyan zűrzavar vesz minket körül, mint amilyen annak idején Jeruzsálemben alakulhatott ki a sokfelől érkező pünkösdi zarándokok gyülekezésének helyén.