A Feltámadott Jézus azzal okozza nekünk a legnagyobb örömet, hogy a fénybe öltözött Jézuson meglátjuk, hogy milyen a mi megváltásunk, azaz milyen lesz a mi feltámadott életünk. Jézus a feltámadott szelíd és alázatos szívű. Pont úgy, ahogy életében is az volt. Ezt a szelídséget ha ma megérzed, akkor elér a feltámadás öröme, s talán változik valami életed következő szakaszában.

„Örvendezzünk és vigadjunk azon.” - Ezekkel a szavakkal fogalmaztuk meg a sztichirában a mai ünnep lényegét. Öröm és vigadozás napja ez. Még az ünnepi antifónánk is erről beszél.:" Örvendezzetek az Úrnak minden föld."

Valóban feltámadt! – És ez a Feltámadott Krisztus nem úgy jár velünk, mint egy vesztes galileai próféta, ahogy üldözői látják, hanem a feltámadás és az ember életét leginkább megnyomorító halál fölötti győzelem dicsőségének fényében. S mi tudjuk, hogy minden szava igaz, tudjuk, hogy az Isten országa az ő megváltói ajándékaképpen újra a mienk, ha egyszerűen követjük őt, a Feltámadottat.

Feltámadt Krisztus! – Annyiszor elmondtuk már, hogy nem is igazán érezzük ennek a mondatnak és eseménynek a hatalmas súlyát. Mert ha nem támadt volna fel, hiába való lenne a hit, az élet. De mivel feltámadt, érdemes élni, szeretni, szenvedni, mert Krisztussal minden a végtelenség távlatába nyílik.

A sok megpróbáltatás és szenvedés után végre elérkeztünk ahhoz az éjszakához, ahol megnyugszik minden, ami az Isten Fiának életét felőrölte. Megnyugszik az idegesség. Megnyugszik a düh, és mindezek helyébe belép valamiféle igazi nyugalom és békesség. Láttuk Jézuson, éreztük magunkban, ez így nem mehet tovább. Nem lehet, hogy mindent meghatározzon az az erőszak, ami képes felőrölni egy életet, egy közösséget, egy nemzetet.

Éjfél óta diadalénektől zeng és fényárban úszik a templomunk. Mióta Jézus sírjától szétterjedt a gyertyafény, újra meg újra énekeljük: „Ma mindenek beteltek világossággal: az egek, a föld és az alvilág. Ünnepeljék tehát az összes teremtmények Krisztus feltámadását, melyben megerősödnek.” — Ezt a csodálatos húsvéti örömöt és világosságot erősítette meg bennünk az evangélium, Szent János kezdő mondatai. — Ősi hagyományaink szerint ilyenkor az egész evangéliumi előszót felolvassák az eredeti görög nyelven is, hogy ezzel is kiemeljék az evangélium egyetemes voltát. Ma azonban elégedjünk meg ennek néhány sorával.

Kt! Feltámadás és az élet. Ettől a két boldog szótól visszhangzik a húsvét szent napjaiban a világ összes keresztény temploma. Ha a feltámadásról beszélünk vagy elmélkedünk, Krisztus feltámadása az, amire visszaemlékezünk. „Feltámadt Krisztus halottaiból” énekeljük számtalanszor. Feltámadt, újra él és mindörökké él, hogy mindenkit üdvözítsen, akik eltámadását magasztalják. Az ő feltámadása olyan világra szóló esemény, aminek az ember mindig örül és amit soha nem tud megunni. Belőle mindig erőt, biztatást, de példát is meríthetünk. Ma is így tesszük. először Krisztus feltámadását szemléljük, aztán azt, hogy mit is mond ez nekünk, Jézust szerető embereknek.

Valóban feltámadt! – És ez a feltámadás nekünk először is azt jelenti, hogy bár a Sátán azt gondolta a harmadik napig, hogy sikerült neki megszerezni a következő áldozatát a halál, mint leghatásosabb fegyvere által, de most mégis csalódnia kellett. Mert Krisztus feltámadása azt jelenti, hogy Jézus kiszállt Arimateai József sírjából, és hiába keresték ott barátai és ellenségei, mindenki döbbenten és értetlenül tapasztalta a tényt: Krisztus feltámadt!

Egykor VI. Pál pápa, még milánói érsek korában húsvétkor ünnepi beszédet tartott. Zsúfolásig megtelt a hatalmas, Borómei Károlyról elnevezett bazilika. Természetesen a feltámadásról beszélt, ami a hitetlenedő világban nem is olyan könnyű dolog. Ám olyan csodálatraméltó volt a beszéd jellege és módja, hogy a legegyszerűbb hívek is közelebb húzódtak - lélekben- a szószékhez, s nagy figyelemmel kísérték beszédét.

Elutasították, elítélték, kivégezték, de még mindig nem adta fel. 40 napig húsvét után tanítványaival volt Krisztus. Nem kényszerítette a zsidókat, de lehetővé tette nekik és mindenkinek, hogy ha akarják - megtalálják. Nem kényszerít ma sem egyetlen embert sem. De ha ma valaki keresi, ebben a feltámadási ünnepben, az ma is megtalálhatja.

Ki az első tanúja a feltámadásnak? Mária Magdolna. Ki ő? Egy nagyon mélyre süllyedt ember, akiből Jézus hét ördögöt űzött ki. Aki Jézusnak köszönheti, hogy életét újra életnek lehet nevezni. Aki újjászületett a Krisztussal való találkozás után. Nagyon sokat kapott tőle. Aki sokat kapott, az nagyon tud szeretni. Annak a szeretete nem ismer akadályokat.

KT! Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt! Ez az örömhír járja be a mai napon az egész keresztény világot. Ez az örömhír tölti meg az ünneplő hívekkel a templomokat. Ez az örömhír kulcsolja ma imára a kezeket és fakasztja fel a szívekből az örvendező imádságokat. Krisztus feltámadt! - Valóban feltámadt! És ez az örömhír adja meg hitünknek az alapját. Szent Pál apostol írja a korintusi hívekhez azt a nagyon fontos mondatot: hogy „ha Krisztus fel nem támadt, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek.” ( 1 Kor. 15,14)

János evangélista jelképe a sas, mert gondolatai magasröptűek. Istentől indul evangéliuma kezdetén, hogy lejöjjön a földre, majd Istenhez emeljen mindnyájunkat. Ezért hangzik el ez a szakasz Húsvét ünnepén, mert Isten Krisztusban ezt valósította meg. Azért több nyelven, mert az egyház így üzeni: minden nép minden emberére érvényes a feltámadás. Egy lelkigyakorlaton tapasztaltam meg ennek igazságát. Két ember elkésett, és az egyetlen maradék szobába kerültek. Egy írni, olvasni alig tudó cigányfiú és egy állatorvos. Istenem, mi lesz ebből? - kérdeztem. Imádság lett, barátság lett. Mert hitre és szeretetre épül a kereszténység, nem írástudásra. Nem diplomafüggő.

Mit jelent számodra a húsvét? - így tették fel a kérdést különböző embereknek. Íme a válaszokból néhány. Ezek is különbözőek, mint az emberek. - Először a vallástalanok válaszai: 46 éves mérnök: „Először is szabadidőt, kikapcsolódást, néhány szabad napot. Aztán: sokat lehetek a családommal, a gyerekekkel, akik örvendeznek a húsvéti nyuszinak Ez egy szép időszak. Nem olyan fárasztó, mint a karácsony." l6 éves tanulólány.: A húsvét is, a karácsony is a horrort jelenti számomra. Sok gyilkossággal egybekötött videózást. Mert a szüleim is ezt csinálják az ünnepek alatt és nekem ott kell lennem velük állandóan. Ilyenkor átérzem, hogy mindenki háborúzik bensőleg. Ettől remegek már előre.

Afrika legdélibb partját ma a Jóreménység fokának nevezik. De nem mindig hívták így. Valamikor a bennszülöttek a Gyötrelmek fokának hívták, mert a nép hite szerint egyetlen hajó sem tudott ott épségben elmenni. De amióta egy hírneves hajósnak, Vasco da Gamának sikerült ott elhajóznia, amikor Indiát felfedezte, átnevezte ezt a partot a Jóreménység fokának.

Örömünnep van ma, mert örömhírt hallunk. Az örömhír hirdetője Jézus Krisztus Egyháza. Az örömhír méltó Krisztus Egyházához. Szent Pál apostol ajkai által ezt hirdeti: „Isten az atyáknak tett ígéretet nekünk, az ő utódainak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust” (ApCsel 13,32). 1. A mai apostoli szakasz néhány rövid kijelentéssel, mint húsvéti örömhírt mondja el Jézusról szent Lukács szavaival: Jézus tanított és tett, szenvedett, utána sokféleképpen bebizonyította, hogy él, azaz feltámadt halottaiból.

Akik a Biblia információit igaznak tartjuk, hisszük, hogy Jézus Krisztus kínhalála után a harmadik napon testben feltámadt, sokaknak megjelent, utána még negyven napig együtt volt tanítványaival, akkor, pedig egy felhő eltakarta Őt szemünk elől, és az óta senki nem látta. Nem is fogjuk látni addig, amíg másodszor nagy dicsőségében visszajön majd ítélni élőket és holtakat. I. Mindezt természetesen a hitével veheti komolyan mindenki. Ugyanakkor viszont éppen húsvét ünnepén szem szabad elhallgatnunk, hogy Jézus feltámadásának a ténye semmivel sem gyengébben dokumentált történeti esemény, mint az ókor bármely másik történése. Mondok erre néhány példát. Augustus császár, aki Jézus idejében uralkodott i.e. 12-9 között foglalta el kicsiny hazánknak azt a részét, amit akkor Pannóniának hívtak. Honnan tudjuk ezt? Senki nem volt ott közülünk, nem vették videóra. Az események megtörténte után valaki, valamikor leírta, és a történészek ma ezt tényként kezelik. Ilyenkor szokott így kezdődni a mondat: mint tudjuk... és jön az állítás. Vagy ha egy kicsit régebbi, de közismert eseményre gondolunk, mint tudjuk i.e. 333- Pasarét, 2007. április8. Cseri Kálmán ban Nagy Sándor Issos mellett legyőzte a perzsákat. Senki nem látta közülünk, mégis ha szó van róla, senki nem kételkedik ebben.

Amikor Jézus feltámadt, és többször megjelent az övéinek, a tanítványoknak. Egyszer egy konferencián megkérdezte valaki: de miért csak a tanítványoknak? Micsoda lehetőséget - ahogy mondta az illető, ziccert - hagyott ki Jézus - bár akkor ez a szó még nem volt ismert -, hagyott ki Jézus azzal, hogy nem ment vissza a feltámadása után Jeruzsálembe. Nem jelent meg, itt vagyok. Lám-lám nem hittétek el, hogy föltámadtam, de mégis csak igazak, amit a próféták mondtak előre. Föltámadtam, most aztán igazán hihettek bennem. Miért hagyott ki Jézus egy ekkora lehetőséget, hogy föltámadva kezén, lábán, ott voltak a sebek, mert a rómaiak szakértők voltak. Itt kiszakadt volna a test súlya miatt. Ide ütötték a szöget, amikor megfeszítették Jézust, meg a lábait egymásra rakták, és oda verték be a nagy, súlyos szögeket. Megjelent volna Jeruzsálemben, megmutatja a sebeit, tömegesen tértek volna meg. Több ezren. Nem kellett volna várni, amíg az apostolok prédikálására mintegy háromezer férfi hitre jut. Ott, azonnal eredmény, siker, hatalmas meg gyülekezetek. Egész Jeruzsálem sírva, zokogva megtér Istenhez, és Jézus kihagy egy ilyen lehetőséget. Mi erre a helyes válasz, hogy miért hagyta ki ezt a lehetőséget? Ez tényleg egy érdekes és fontos kérdés. Egy pici időt hagyok. Ki-ki gondolja végig, és magunkban próbáljunk válaszolni, aztán majd megmondom a választ. Miért hagyott ki Jézus egy ilyen lehetőséget, ez volt a kérdés, hogy feltámadása után bement volna Jeruzsálembe, megmondja, hogy én vagyok. Nem is kellett volna mondani, felismerték volna magáról a testről, a sebekről, és Jézus mégsem teszi, kihagy egy ilyen lehetőséget.

Bajorországban van egy lovagsír. A sírkövön az ott nyugvó lovagnak minden rangja és címe fel van sorolva és utolsónak oda van írva ez a ténymegállapítás: „Most hamu!” Minden ember közös sorstörténete: született, élt, remélt, dolgozott, küzdött, szeretett, szerzett, meghalt… és most hamu! De nem csak ennyi! Mert húsvét ünnepén hitünk ezt a köszöntést adja ajkunkra: Krisztus feltámadt! Így már tudjuk, hogy az ember nemcsak por és hamu. E szent misztérium azt hirdeti, hogy megszentelt por és hamu, ami fölött ott virraszt a feltámadás ígérete.

Nagy örömmel végezzük a húsvéti szertartásokat. Ajkunkról zengve száll a Krisztus feltámadását köszöntő énekszó. Szívünkben lángok gyúlnak, amelyek az új életet köszöntik, mert „Ő lett a halottak első zsengéje.”, s mert az írásokban Isten hatalmas tettiről olvastunk ma. Az asszonyok voltak az elsők, akik a sírhoz siettek. Korán reggel, még szürkületkor indultak el, s akkor értek oda, amikor a Nap épp felkelt. A legutolsó szeretetszolgálatot akarták teljesíteni a halott körül, hogy különféle keleti balzsamokkal kenjék be azt, védőrétegül a romlás ellen, amint a zsidóknál szokásban volt. — Bensejükben egészen a halottal foglalkoztak. Eszükbe sem jutott volna, hogy az másképp is lehet… Ezért is voltak olyan nagy gondban: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sír ajtajáról?” - kérdezgették aggódva, mert a kő igen nagy volt. Ekkor kerültek szembe hírtelen, meglepetésszerűen - Isten nagy tettével: Az Atya már kihozta Fiát a sírból. ezért a kő már nem volt a helyén, s nem volt vele gond.

Boldog húsvétot kívánunk ezekben a napokban egymásnak: kicsik és nagyok. Boldog húsvétot kívánunk rokonainknak, szomszédainknak, barátainknak, ismerőseinknek, s akikkel csak összetalálkozunk úton és útfélen. — Jókívánságainkat még képeslapokra is felírjuk. Telve vannak vele a postaládák, szárnyalnak velük repülőgépek, robognak hegyen-völgyön át a vonatok, s viszik a postások a húsvéti üdvözleteket, s rajta ott áll: Boldog húsvétot!

Feltámadt Krisztus! Annyiszor elmondtuk már, hogy nem is igazán érezzük ennek a mondatnak és eseménynek a hatalmas súlyát. Mert ha nem támadt volna fel, hiába való lenne a hit, az élet. De mivel feltámadt, érdemes élni, szeretni, szenvedni, mert Krisztussal minden a végtelenség távlatába nyílik. A feltámadás súlytalanságának kialakulásához nagyon hozzájárult a modern technika. Miközben örülünk, hogy filmek készülnek Jézusról, a Biblia eseményeiről, egyúttal a trükkök, a technikai megoldások, a mesék világa felé viszik az eseményeket a nézők számára. Családlátogatáskor egy anya mondta aki nem volt hajlandó beíratni fiait hittanra (ez nálunk ritka, mint a fehér holló) -, hogy ő minden este a többi mesével együtt a bibliából is olvas a gyermekeinek.

Isten kegyelmében reménykedve ma és jövő vasárnap arról szeretnék szólni, hogy mi történt közvetlenül az Úr Jézus feltámadása után. Mit tett Ő még aznap, amikor feltámadott, és mit tett egy héttel azután. Az evangéliumok három-három találkozást jegyeznek fel erről a két napról. Ma az első hármat vegyük sorra, tehát ami azon a napon történt, amikor Jézus feltámadt. Az egyikre hajnalban, a másikra délután, a harmadikra este került sor. a) Hajnalban, amint olvastuk magdalai Mária ment ki Jézus sírjához, és azt nyitva és üresen találta. Ez annyira megdöbbentette őt, hogy hirtelen szóhoz sem tudott jutni, és csak arra gondolt, hogy valaki elvitte onnan Jézusnak a holttestét. A feltámadott Krisztus ott állt közvetlen mögötte, de Mária nem ismerte fel Őt. Sőt arra gondolt, hogy valószínűleg a kertész, és ezért - mint olvastuk - azt kérte tőle, mutassa meg, hova tette a holttestet, ha ő vitte el. Jézus a nevén szólította Máriát, és akkor ismerte fel őt. Leborult előtte és imádta a dicsőséges Urat. Jézus, pedig azonnal feladatot adott neki: menjen el a tanítványokhoz és mondja meg nekik, hogy Jézus feltámadt a halálból. Ez történt hajnalban.

Húsvéti köszöntésünk, „Feltámadt Krisztus!” ebben az igazságban nyer értelmet: „Krisztus közöttünk!” Amint apostolaival együtt volt az emmauszi úton, úgy velünk van ma is, hiszen birtokoljuk „csalhatatlan ígéretét”: „Íme én veletek vagyok a világ végezetéig!”

Az emmauszi elbeszélés hozzánk szól! A mi reményeink is gyakran füstbe mennek, s mi is csalódunk olykor az életben: nem azt kapjuk az élettől, amit vártunk Ilyenkor vagy szomorúak vagyunk, vagy egyenesen rezignáltak, ingerültek és feldúltak is, vagy még kétségbe is esünk átmenetileg. — Egyszóval szinte sajgó szívvel nézünk ma az emmauszi tanítványokra, akik hasonló helyzetben ím megszabadultak vigasztalanságuktól, mert Jézus megvigasztalta őket.

Azzal szeretném kezdeni, ezzel az egy mondattal, hogy olyan jó lenne, ha most nem úgy járnánk, mint Péter, és nem magunkban gondolkodnánk a történteken, hogy vajon így volt-e mindez, vagy nem, hanem komolyan vennénk azt, amit a Szentírás mond, amit a tanúbizonyságok leírtak, ami Isten szava, Isten világos, egyértelmű bizonysága. Az első húsvét napja mindenképpen fordulat napjává lett a tanítványok számára. Nemcsak azért, mert kiderült, hogy Jézus él, hanem azért is, mert az igen szomorú tanítványok, Jézus halála miatt szomorú tanítványok megvigasztalódtak. A kételkedő Tamás bizonyosságot nyert. A síró, más evangéliumok szerint Jézusban kertészt látó Mária abbahagyta a sírást, és Mária Magdaléna arca örömre derült, mert találkozott a Rabbival, a Mesterrel. Az áruló Péter bocsánatot kapott. Vagyis - lehetne így a sort folytatni -, egyszerűen minden a helyére került. Ez Istennél mindig így van. Amikor Ő lépni akar, és csodát akar tenni, akkor egyszerűen mindig minden az Isten szerint való helyére kerül. Minden bánat, keserűség, kétségbeesés, fájdalom örömre, reménységre, és nagy-nagy bizalomra változott, fordult. Pontosan úgy történt minden, ahogy azt a Szentírás egy másik helyén olvassuk. Este bánat tér be hozzánk, reggelre, pedig Isten örömet ad. Este bánat volt a tanítványok szívében, másnap pedig, a feltámadás napján ez a bánat átfordult örömre. Istennél vannak ilyen csodák, hogy amikor bánatos a szívünk, ad Isten egy csodálatos fordulatot, és (húsvéthétfő) Varga Róbert örömre változhat a bánat. Húsvét hajnalán ez történt, amikor mennek ki az asszonyok, hogy megszórják fűszerrel Jézus holttestét, elvégezzék, amit egy temetés után mindig elvégeztek. Azt látták, hogy nem láttak semmit sem. Azt látták, hogy Jézus teste nincs ott, s elkezdtek gondolkodni. Aztán ott vannak az angyalok, akik elmondták nekik azt, ami történt. Este bánat, reggel, pedig öröm.

Bev.: Akik itt voltak tegnap a feltámadási szertartáson, azok ízelítőt kaphattak abból az örömből és lelkesedésből, amivel az Egyház Krisztus feltámadását fogadja és ünnepli. „Jertek minden hívek, hajoljunk meg Krisztus feltámadásának!” Mert „kegyes voltál feltámadásoddal rajtunk könyörülni.” (VII. hang, szomb. Vecs. 218. old.) Ha karácsonykor olyan fájóan tapasztaljuk az ünnep elsekélyesedését, kiüresedését, - a húsvéttal sem más a helyzet. Nehéz ünnep a nagypéntek, de nem könnyű megérteni a Húsvétot sem: azt, hogy Jézus szenvedésére Húsvét következik, s azt, hogy a mi szenvedésünkre is Húsvét következik, és azt, hogy ezek a húsvétok – Jézusé és a mienk – összefüggenek, sőt igazából csak egy Húsvét van. I: Jézus húsvétja: Csodálatosan gazdag tartalma van a kereszt jelének, ezért kimondhatatlan-öröme a katolikus embernek, hogy használhatja ezt a jelet, olvashatjuk a „kereszt igéjét”. Egy valami azonban mintha hiányozna: a kereszt kifejezi a határtalanszeretetből fakadó áldozat nagyságát, értékét, - de nem mutatja fel annak eredményét, gyümölcsét.

A húsvét a remény ünnepe. S Aki szíve mélyéből átérzi ezt a reménységet, melyet Krisztus feltámadása nyújt nekünk, az nem lehet kétségbeesett. Nem lehet összetört lelkű. Az nem lehet reménytelen érzéseiben. — Mégis oly sok reménytelen ember, sőt összetört szívű, reménytelen keresztény van.

Jézus győzelméről beszél az üres sír és a húsvéti gyertyák fénye. 1. A győzelem azt jelenti elsősorban, hogy föltámadt! Mindaz, ami a föltámadást megelőzte, életének mélypontjai, szenvedése, halála, sírban nyugvása a feltámadás által lesz számunkra bizonyság. Úgy adta nekünk az Úr ezt a bizonyságot, ahogyan az édesanya nyugtatja meg és biztatja gyermekét. Hétköznapiassságában is csodálatos cselekedet, amikor az édesanya eteti a gyermekét. Evés előtt úgy nyugtatja meg, hogy előbb ő maga is megkóstolja az ételt. Ilyen egyszerű biztatás: ehetsz belőle, látod én is ezt eszem. Nem fog megártani neked, még ha nem is ízlik. Jézus is így előzött meg minket, így hirdeti az ő húsvéti sírja is: éltem, szenvedtem, meghaltam, sírban nyugodtam, feltámadtam! Az „eledel” ez, melyet minden embernek ennie kell. Bátran vállalhatod, hiszen én is elfogadtam. „Véled temetkeztem el Krisztus, veled ébredek ma a feltámadóval!” (Zslm)

„Istennek egyszülött fia és Igéje … halhatatlan vagy … emberré lettél, megfeszíttettél … legyőzted halállal a halált … egyike vagy a Szentháromságnak…” Így hangzik el minden Szent Liturgián Egyházunknak Jézus Krisztust dicsőítő éneke. 1. Sokatmondóan hangzik el ma ez a mindennapi liturgiai hitvallás. Az egyházi év legnagyobb ünnepét ünnepeljük ma: Jézus feltámadt halottaiból. Elsőszülött lett a halottak közül, úgy, hogy többé meg nem hal, tanítja az apostol (Róm 6,9). Értelmünket meghaladja ennek a boldog igazságnak kifejtése, megértése. Hogyan történt? Jézus feltámadásában nem csupán emberi erő működött közre. Jézus feltámadásában isteni erő mutatkozott meg. A Szentírás kijelentései mindkét magyarázatot megengedik: Jézus önmaga erejéből támadt fel. Ő Isten fia, valóságos Isten, feltámadásában isteni ereje diadalmaskodott a halálon. Ezt is olvassuk feltámadásáról: Jézust az Atyaisten támasztotta fel a halálból. Egyszülött fia iránti szeretete nem engedte, hogy fia romlást lásson.

Az ünnepi öröm akkor tölti el igazán a lelkünket, ha nemcsak a feltámadás tényére figyelünk, hanem annak jelentőségére is. A győzelemre, mely a mindnyájunké! „Legyőzte halállal a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott!” Életet ajándékozott tehát nekünk, nemcsak mikor meghalunk, hanem már a sír előtt is!

Éjfél óta csaknem százszor hangzott el templomunkban egy idegen szó: a „pászka" Mióta a gyertyás körmenet résztvevői átlépték a küszöböt, s a feltáruló ajtón át a sötétségből bejutottak a fényárban úszó templomba, azóta újra meg újra emlegetjük a nagy és legtisztesebb Pászkát. S mielőtt ma reggel pászkás kosarainkkal átléptük a küszöböt, újra elhangzott: „ Feltámadás napja a pászka, az Úrnak pászkája, világosodjunk fel népek, mert a halálból az életre és a földről az égbe átvitt minket Krisztus Istenünk, kik az ő győzelmét énekeljük."

1931-ben a szigorú tél nagyon korán beköszöntött. Már szeptemberben olyan fagyok voltak, hogy a fecskék, mivel még nem költöztek el, ezerszámra fagytak meg és hullottak le. Az ember megszánta ezeket az állatokat, összegyűjtötték a didergő madarakat és repülőgépen melegebb vidékre szállították őket! Szép gesztus volt. De el is gondolkodtat. A fecskéket megszánták, ugyanakkor emberek ezrei szenvedtek a hidegtől és sokan el is pusztultak, mert nem volt elegendő tüzelő, élelem és ruházat! A társadalom az emberek szenvedését részvétlenül nézte. Ezen az ünnepen kíséreljük meg a szeretetet a feltámadás fényében értékelni. Jézus maga mondta: „Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint annak aki életét adja barátaiért!” (Jn 15,13)

Mielőtt Krisztus üres sírjára néznél, nézz szét egy temető sírhantjai között. Mi a különbség egy közönséges sírhant és Krisztus sírja között? — A közönséges sírhantok? Az egyik fejfára márvány angyal borul rá. Összekulcsolt kézzel imádkozik az ott nyugvóért. Szárnyait szétterjeszti és mintegy óvja, védi, őrzi halottját. - A másik sír egy szomorú fűzfa alatt húzódik meg. A fűz elengedi leveleit, ágait, gyászol a sírhant felett. Mindegyiken felírat olvasható. „ Itt nyugszik”, hirdeti a felírat. Mert valóban ott nyugszanak a megholtnak porai.

Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepén. Ma arra a kérdésre keressünk választ a Szentírásból, hogyan történt az Úr Jézus halottaiból való feltámadása? Ragaszkodjunk szorosan a Szentírás szövegéhez, akkor nem tévedünk el az emberi képzelődés tévútjaira. Cseri Kálmán Azt olvastuk itt, hogy vasárnap hajnalban ez a két asszony kiment ahhoz a sírhoz, amelyikbe péntek délután Arimátiai József és Nikodémus elhelyezték az Úr Jézus holttestét. Amíg ott álltak, nagy földrengés támadt, és az Úr angyala jelent meg a mennyből, aki elhengerítette a nagy kőlapot, amivel lezárták a sír bejáratát, és ráült. Közben azok a katonák, akiket előző nap kivezényeltek, hogy őrizzék a sírt, hogy oda senki be ne mehessen, úgy megrémültek, hogy olyanok lettek, mint a holtak. És mi történt akkor? Az Úr Jézus kisétált a sírból, mivel most már nem volt előtte akadály? Vagy megállt a sír bejáratánál, mint annak idején Lázár, mivel nem tudott járni azoktól a gyolcs leplektől, amikbe Arimátiai József kegyelettel begöngyölte az Ő holttestét? Nem. Jézusról itt egyáltalán nincs szó. Sőt, az angyal azt mondja az asszonyoknak: nincs is itt, mert már feltámadt.

l. „Mint gyermek, számomra a legszebb húsvéti történet az emmauszi tanítványok története volt. Mindig szívesen hallgattam. Húsvét 3. napján ezt olvasták a templomban. Tudtam ezt és nagy izgalommal vártam rá, jóllehet előlről hátra és hátulról előre is ismertem már. Örvendeztem, amikor erről az elbeszélésről egy újabb szentképet találtam valahol és az iskolás gyerekek is próbálkoztak rajzolni, festeni ebből a történetből egy meglepő képet. Be kell vallani, hogy még mindig lebilincsel az emmauszi tanítványok története. Valahogy azon veszem magam észre, hogy ott vagyok magam is az emmauszi úton,s ez egyszerűen csodálatos.” - olovastam egy naplóban ezt a vallomást.

I. Az Emmausz-evangélium a húsvéthoz tartozik. Évről évre megszoktuk, hogy ilyenkor ezt az evangéliumi örömhírt olvassuk fel. Ez a megszokottság bizonyos veszélyt is tartogat magában, mivel minden ismerős má. Ezért oda sem figyelünk és azt mondjuk: ezt már ismerem, nem újdonság. — De előnyünkre is válhat a megszokottság, mert mélyebben megérthetjük az összefüggéseket és tanulságokat.

Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált lés a sírban levőknek életet ajándékozott. Ez az alap-mondanivalója, sarkköve hitünknek. ezen nyugszik életörömünk és a jövőnk. Ezért a legnagyobb ünnep számunkra a húsvét. De valljuk meg, hogy amennyire csak elterjedt a világon ez az örömhír, s ahol csak hallani lehet róla, úgy cseng az az emberi fül számára, mint egy ismeretlen világ hangja, mint a mi világunktól idegen szó. Mert minden tapasztalatunknak ellent látszik mondani. — Ez a mi korunk egyre inkább megismeri a természet törvényeit, s úgy tűnik, hogy ezek között a fogalmak közt semmi helye nincs annak a szónak, hogy feltámadás De az általános emberi sors és minden emberi lénynek a sorsa is éppily kevéssé enged teret annak, hogy a feltámadásra gondoljunk.

„Örvendezzünk és vigadjunk azon.” - Ezekkel a szavakkal fogalmaztuk meg a sztichiráinkban az ünnep lényegét. Öröm és vigadozás napja ez., s még az ünnepi antifónánk is erről beszél: „Örvendezzetek az Úrnak minden föld.” S ez tovább hullámzik, tovább gyűrűzik az év vasárnapjain át, mint a tenger hullámai fodroznak: örvendezzetek! „Örvendezzetek!” - hogy minden vasárnapra jusson egy cseppnyi öröm a húsvéti örömből.

Krisztus feltámadását örvendezve ünneplő t., feltámadt Krisztus! - Feltámadt, feltámadt, valóban feltámadt! - Ezt hirdeti ma a tavaszi napsugár, ezt dalolja az énekes madár! A fényes ruhájú angyaltól minden átveszi ezt a diadalmas szót. Nem mondhatok én sem ma mást, ennél szebbet, nagyobbat, boldogítóbbat. Az Ő feltámadását éneklem.

Milyen öröm ragadta ma meg szíveteket? Mi az, ami ilyen nagy számban csalt ide titeket? Miért mozdult ki szobácskájából a gyengélkedő, a fázós, a sír felé hajló öreg? Miért az új ruha, cipő? Miért ez a lelkesedés, a vidám, derűs arcok, s csillogó szemek? Húsvét ünnepe van! Az ünnepek királya érkezett el ma: Krisztus feltámadásának fényes ünnepe. De vajon mi az, ami igazán maradandóvá teszi örömünket? Mi teremt számunkra igazi húsvétot? - Mit keressünk, mit találunk és mit hirdessünk ma?

Emmausz jelképe a vándorúton élő embernek! Aki Krisztus nélkül vagy az elveszítve Krisztust – elveszítette reménységét is, és az újra megtalált Krisztussal visszanyerte reményét és megértette mindazt „aminek meg kellett történnie”.

Néhány nappal ezelőtt az utolsó vacsora termében szomorúan ültek az apostolok, amikor Mesterük búcsúszavait hallgatták. Könnnyes szemmel vették tudomásul, hogy hamarosan elhagyja őket. Aggódva gondoltak a jövőre: mi lesz most, ha Jézus szava valóban beteljesedik és az Emberfia a bűnösök kezeire adatik és megölik Őt? Mi lesz, ha megverik a pásztort, sőt megölik? Bizonyára elszélednek a „nyáj juhai”. Mi lesz velük, apostolokkal? S mi lesz a maroknyi, s annyira törékeny hívő sereggel, akik még csak most váltak egy közösséggé?

Krisztus feltámadása hitünk fordulópontja, sarkigazsága. Nagy örömhír, mégsem járta át kellőképpen gondolatvilágunkat. Ez abból is látszik, azon is lemérheted, hogy vajon elég vidám, lelked mélyéből örvendező vagy-e húsvét szent napján? Önkéntelenül tör fel lelked mélyéből a feltámadást magasztaló szent ének, mint a föld mélyéből a vulkán izzó lávája, vagy miként a hegy gyomrából előtör a patak? - Bizony, ha húsvét napján is kelletlen, rossz kedvű, fanyar vagy, ha arcod rideg és mogorva, ha szíved-lelked nem önti el egészen a húsvéti öröm, lelkesedés, akkor valami nincs rendjén nálad a feltámadás hitével.

Amikor majd egy évtizede Jeruzsálemben voltunk egy lelkészeknek szervezett tanulmányúton, sok érdekes emlékhelyet mutattak. A legtöbbnek semmi köze nincs ahhoz, ahol valójában az események történtek. Egy vagy kettő olyan hely volt, ami valószínű ugyanaz lehetett, mint Jézus korában. Többféle eseményt is láttunk, és több dologban részt vehettünk. Egy esemény azonban sokáig megmaradt bennem, bár semmi köze nincs a húsvéthoz, de mégis élesen emlékszem arra, ami ott, akkor történt. Pénteken este kivittek minket a jeruzsálemi templomtér alá, a siratófal előtti térre, ahol az ortodox zsidók készültek a szombat ünneplésére. Emlékszem, hogy a kisgyerekek az apjuk nyakában ültek, egy régi héber dallamú zeneszám szólt. Énekeltek és táncoltak egy ősi táncot, és örültek. Először nem is értette valaki a csoportból, és meg is kérdezte, hogy minek? Az idegenvezető azt válaszolta, a szombat bejövetelének. Akkor csönd lett, és ott is arra gondoltam, meg most is, amikor készültem, hogy vajon miért nem tudunk mi a legtöbb alkalommal, a legtöbb esetben így örülni annak, hogy jön a vasárnap, Jézus föltámadásának az ünnepe? Vagy vajon ilyen örömmel átszőttek-e a húsvéti ünnepeink? Örülünk-e mi Jézus feltámadására emlékezve? Azzal az örömmel, ahogy ennek valójában örülni kellene újra és újra, hiszen a keresztyén hitnek az egyik alapeleme nagypéntek, húsvét, Jézus föltámadásának az ünnepe. És ez igazán mindenfajta mély örömre ad okot minden keresztyén ember számára. Örömünnep-e tehát a húsvét nekünk? Vagy egy kicsit olyan, mint amilyen a tanítványoké volt? Jézus meghalt, eltemették, az élet ment tovább. Jeruzsálem ünnepelte a pászka ünnepét, a családok találkoztak, ahogy ezen a napon is, meg tegnap is ebben az országban, meg máshol is, sok család találkozott. Pasarét, 2008. március24.(húsvéthétfő) Varga Róbert Színes ünnepi forgatag volt a templomtéren. Magasra szállt az elégetett áldozatok füstje. Megtartották az ünnepet, és Jézus követőinek az élete ment tovább. Így olvassuk, hogy mikor elmúlt a szombat, Mária Magdaléna és Mária, Jakab anyja és Salóme kimentek, keneteket vásároltak, hogy elmenvén megkenjék Jézus testét. Ezek az asszonyok bánatuk idején is tudták, hogy mi a tradíció, mi a szokás, mit kell ilyenkor tenni, hiszen a szokás nagy erővel bír.

Amikor Jákob az agg pátriárka megtudta, hogy fia, József – akit halottnak hitt, akit oly sokáig gyászolt és elsiratott –, él, sőt uralkodik egész Egyiptom fölött, örömében felkiáltott: „Elég nekem, hogy az én fiam él, elmegyek megnézem őt, mielőtt meghalok!” (Ter 45,26) Ehhez az örömhöz hasonló öröm tölti el ma lelkünket, Jézus Krisztusnak üres sírjánál! Jézus él! „Ez a nap, melyet az Úr szerzett, örvendezzünk és vigadjunk azon!” (Zsolt 117,24)

„Jött egy ember, János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról! Nem ő volt a világosság! Ő azért jött, hogy tanúságot tegyen!” (Jn 1,6) A világosság Jézus Krisztus, aki ma „a föltámadás megközelíthetetlen fényében tündöklik”. Elvárja tőlünk is, hogy tanúságot tegyünk a világosságról!

Hallgassuk meg az énekkar szolgálatát. Az Újszövetség több helyen együtt említi Jézus halálának és feltámadásának a jelentőségét. Ez tulajdonképpen egy esemény. Például ezt írja a Római levélben: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, és feltámadt a mi megigazulásunkért. Két kórusművet hallunk most. Az első: Butler műve, inkább Jézus kereszthalálának a jelentőségéről szól, amikor ujjong azon, hogy "megváltva a Bárány szent vére árán" mit jelent. Megváltva, mily boldogan vallom, A Bárány szent vére árán! Megváltva, mily végtelen áldás, Hogy gyermeke vagyok immár! Megváltva, megváltva! Ó, hála neked, jó Atyám! Kegyelmed oly végtelen gazdag, A szívem csak téged imád. A második: Schütznek a műve, a feltámadott Krisztust dicsőíti: Jézusé a dicsőség, te ki szenvedtél. A keresztnek fáján érettünk kínhalált. Uralkodsz az Atyával fent a mennyekben, Könyörülj mirajtunk. Segíts minket, bűnösöket tehozzád, Segíts minket, bűnösöket üdvünkhöz, Könyörülj mirajtunk. Krisztus irgalmazz, könyörülj mirajtunk. Az első húsvét reggelén általános szomorúság jellemezte azokat, akik Jézus Krisztushoz tartoztak. Júdás már meghalt akkor, kétségbeesésében öngyilkos lett. Péter a keserves sírás után teljes bizonytalanságban volt. Tamás otthagyta tanítványtársait és hazament, részére befejeződött a Jézus-ügy. A megmaradt kilenc tanítvány pedig - azt olvassuk - bezárkózott és rettegve gondoltak arra, hogy esetleg ők is kivégzett Mesterük sorsára jutnak. Az asszonyok sírtak és alig várták, hogy elmúljék a szombat és mehessenek Jézus sírjához. A két emmausi Pasarét, 2008. március23.(húsvétvasárnap) Cseri Kálmán férfiről pedig tudjuk, hogy tele keserűséggel, amúgy férfi módra újra meg újra elemezték mindazt, ami a hét végén Jeruzsálemben történt, keserűen gyászolták Jézust és a hozzá fűzött reményeiket.

Olvashatunk, láthatunk beszámolókat a múltról, sok ember meghurcoltatásáról, kivégzéséről, családjuk szenvedéséről. Most, amikor ezekre visszaemlékeznek a szenvedők, általában keresztény lelkülettel ezt mondják: „Megbocsátunk! De nem felejtünk!” Ezzel az érzülettel Jézus Krisztushoz csatlakoznak, akit ellenségei meghurcoltak, megkínoztak, kivégeztek… Akit most az evangélium egy sajátos helyzetben állít elénk. Az Emmausz felé vezető úton csatlakozik szomorú szívű tanítványaihoz és megvigasztalja őket!

A feltámadási szertartás kezdő himnusza: „A te feltámadásodat Krisztus Üdvözítőnk, angyalok éneklik a mennyekben, és minket is méltass e földön, hogy tiszta szívvel énekeljünk és dicsőítsünk Téged!” Az angyalok, a mennyeiek fölfogták és ünnepelték! Nagy kegyelem, ha mi földiek is képesek vagyunk fölfogni és ünnepelni. A föltámadt Jézusra emeljük tekintetünket.

Bev.: A főtanács és a katonák nem tudták elképzelni, hogyan szabadult ki Péter apostol a gondosan őrzött börtönből. (csel. 12. 7. Skk.) Ugyanúgy nem tudjuk elképzelni se a feltámadást, se az örökéletet, az Isten országát. Ez utóbbiról jézus is csak hasonlatokat, példabeszédeket mondott. A feltámadás hitét abszurdumnak nevezi egy 16 éves gimnáziumi tanuló. (Teol. 73. 38) Krisztus nem azért illeszkedett be az emberi élet földi kereteibe, nagyon is szűk, szorító korlátaiba, hogy meg is maradjon abban. Amikor Ő tökéletesen hozzáidomult az emberi, teremtményi léthez, ugyanakkor Ő is formálta, áthatotta, megmozgatta azt, forradalmi változásokat okozott. Ő az „isteni kovász”.

Krisztus feltámadása hitünk középpontja, alapköve. Szép, nagy ünnepeink ezen kívül is vannak: a karácsony a maga melegségével, bensőségével, szeretetével. Az anyjához simuló parányi kisded Megváltó hány festőt, szobrászt, költőt, zeneszerzőt ihletett meg már, hogy a sok millió egyszerű ember meghatódottságról most ne is beszéljünk! Szép a pünkösd is: a Szentlélek ünnepe. Amikor emlékezetünkben felelevenednek a pünkösdi tüzes nyelvek, a felbátorodott apostolok, s mindezt a természet virágfakadással, megújulással kiséri és húzza alá!

Valójában meg tudjuk érteni az emmauszi tanítványokat, hiszen minden reményüket Jézusba vetették. Olyan volt számukra, mint a világító torony az éjszakában, aminek fényéhez igazítja a hajós hajójának futását, irányítását, s amely különösen fontos rossz időben, vihar idején, amikor a hullámok tajtékzanak és felborulással fenyegetik a hajót. - A tanítványok világító tornya most egyszerre kialudt! Nagypénteken kihunyt a fény: életük világossága elhunyt. Azért most szomorúan bandukolnak hazafelé. — Mi egyebet is tehetnének? Hiszen ezután is tartozniuk kell valahová s meg kell kísérelniük, hogy legyőzzék csalódásukat vagy együtt éljenek azzal úgy, hogy azért ne menjenek tönkre lelkileg.

A húsvét egyik üzenete, hogy a halott életünkből fel kell támadnunk.