I 2015.5.13.
János evangélista jelképe a sas, mert gondolatai magasröptűek. Istentől indul
evangéliuma kezdetén, hogy lejöjjön a földre, majd Istenhez emeljen mindnyájunkat. Ezért
hangzik el ez a szakasz Húsvét ünnepén, mert Isten Krisztusban ezt valósította meg. Azért
több nyelven, mert az egyház így üzeni: minden nép minden emberére érvényes a feltámadás.
Egy lelkigyakorlaton tapasztaltam meg ennek igazságát. Két ember elkésett, és az egyetlen
maradék szobába kerültek. Egy írni, olvasni alig tudó cigányfiú és egy állatorvos. Istenem,
mi lesz ebből? - kérdeztem. Imádság lett, barátság lett. Mert hitre és szeretetre épül a
kereszténység, nem írástudásra. Nem diplomafüggő.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!