I 2015.3.10.
Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepén.
Ma arra a kérdésre keressünk választ a Szentírásból, hogyan történt az Úr Jézus halottaiból
való feltámadása? Ragaszkodjunk szorosan a Szentírás szövegéhez, akkor nem tévedünk el az
emberi képzelődés tévútjaira.
Cseri Kálmán
Azt olvastuk itt, hogy vasárnap hajnalban ez a két asszony kiment ahhoz a sírhoz, amelyikbe
péntek délután Arimátiai József és Nikodémus elhelyezték az Úr Jézus holttestét. Amíg ott
álltak, nagy földrengés támadt, és az Úr angyala jelent meg a mennyből, aki elhengerítette a
nagy kőlapot, amivel lezárták a sír bejáratát, és ráült.
Közben azok a katonák, akiket előző nap kivezényeltek, hogy őrizzék a sírt, hogy oda senki
be ne mehessen, úgy megrémültek, hogy olyanok lettek, mint a holtak.
És mi történt akkor? Az Úr Jézus kisétált a sírból, mivel most már nem volt előtte akadály?
Vagy megállt a sír bejáratánál, mint annak idején Lázár, mivel nem tudott járni azoktól a
gyolcs leplektől, amikbe Arimátiai József kegyelettel begöngyölte az Ő holttestét? Nem.
Jézusról itt egyáltalán nincs szó. Sőt, az angyal azt mondja az asszonyoknak: nincs is itt, mert
már feltámadt.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!