I 2015.3.10.
Isten kegyelmében reménykedve ma és jövő vasárnap arról szeretnék szólni, hogy mi történt
közvetlenül az Úr Jézus feltámadása után. Mit tett Ő még aznap, amikor feltámadott, és mit
tett egy héttel azután.
Az evangéliumok három-három találkozást jegyeznek fel erről a két napról. Ma az első
hármat vegyük sorra, tehát ami azon a napon történt, amikor Jézus feltámadt. Az egyikre
hajnalban, a másikra délután, a harmadikra este került sor.
a) Hajnalban, amint olvastuk magdalai Mária ment ki Jézus sírjához, és azt nyitva és üresen
találta. Ez annyira megdöbbentette őt, hogy hirtelen szóhoz sem tudott jutni, és csak arra
gondolt, hogy valaki elvitte onnan Jézusnak a holttestét.
A feltámadott Krisztus ott állt közvetlen mögötte, de Mária nem ismerte fel Őt. Sőt arra
gondolt, hogy valószínűleg a kertész, és ezért - mint olvastuk - azt kérte tőle, mutassa meg,
hova tette a holttestet, ha ő vitte el. Jézus a nevén szólította Máriát, és akkor ismerte fel őt.
Leborult előtte és imádta a dicsőséges Urat. Jézus, pedig azonnal feladatot adott neki: menjen
el a tanítványokhoz és mondja meg nekik, hogy Jézus feltámadt a halálból. Ez történt
hajnalban.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!