Két beteg embertől ezt a kiáltást hallottuk: "Mi közünk hozzád?" - egészen emberi szavak. S az evangélium szerint mégis gonosz lélektől sugallt szavak ezek. Pedig milyen gyakran elhangzik ugyanez a mi környeztünkben is. Először talán csak a távoli országok lakóira vonatkoztatva: "Mi közünk hozzájuk?" Mi közünk a túlnépesedő kínaiakhoz, az éhező etiópokhoz, a hajléktalanul hazát kereső erdélyiekhez? Aztán a gonosz lélektől sugallt gondolat felülkerekedik a saját közösségünkön belüli kapcsolatban is. Mi közünk az elbocsátott munkásokhoz, a kirúgott iskolatársakhoz, a száraz kenyéren élő második szomszédunkhoz? - Azt a társadalmat, melyhez a közöny ilyen módon jut kifejezésre, mindig a gonosz lélek tartja hatalmában. S ott nem egyszer a családban is eluralkodik ugyanez a mentalitás: MI közöm a te fiadhoz, lányodhoz? Mi közöm az anyádhoz? Mi közöm egyáltalán hozzátok? Az ilyen társadalom legföljebb légióhoz, hadsereghez hasonlítható.

Az a földrajzi hely, Gadara, ahol a mai történet játszódik, teljesen pogány hely volt. Egy kopár, dombos vidék, melynek a szélén meredek hegyoldal lejtett a Genezáreti-tó felé. Agyagos a talaj, éppen ezért alkalmas üregek vájására, így nem is használták másra, minthogy temetkezések helyéül üregeket ástak a földbe. Az akkori emberek tisztátalannak tartottak minden olyan helyet, ahol a halottak feküdtek. Ezért messzire elkerülték, csak néha vetődött oda egy-egy legelésző disznó nevez. Ha ma találkoznánk egy ilyen emberrel, azt mondanánk róla, hogy skizofrén, elmebeteg. Akkor azt mondták, hogy ördöngős. Nagyon is találó a ma már idegennek tűnő, nem használt szó, hiszen ez az ember, ez a tönkrement és eltorzult emberi lélek jól mutatja a megszálló Sátán hatalmát. Láthatjuk ezen az emberen, hogy mi a Sátán célja, látjuk, hogy az az ő gonoszsága, hogy öröme telik abban, hogy az Isten által remekre, tökéletesre, boldogságra teremtett embert kínozza, testében és lelkében megrontsa és tönkre tegye.

A sátáni munkára és annak eredményeire emlékeztet ez a mai evangélium. Rámutat arra, hát így el tud embertelenedni, így el tud változni a bűn hatalma alá kerülő ember.- A régi mexikói indiánok különleges fegyverrel próbálták legyűrni és útját állni a hódító spanyoloknak. Cserépkorsókban apró mérgeskígyókat neveltek a nagy hegyek barlangjaiban, és ahogy közeledett az ellenség, ezeket a korsókar pálmafák tetejére esősítették, majd a pálmafa tetejét meghajlították és parittyaszerűen a korsót az ellenség elé, kilőtték. A földhöz csapódó korsók eltörtek, a kígyók kiszabadultak, felfutottak a lovak lábán, be a páncélok alá és halálra sebezték a spanyol katonákat.

A gadarai nép kudarcáról hallottunk, akik nem tudtak mit kezdeni az ördögtől megszállottakkal. Egyetlen lehetőségük maradt; a félelem. Senki sem mert azon az úton elmenni. Amikor megjelenik Jézus, aki elűzi belőlük a gonosz lelket, akkor is megmarad bennük a félelem, mert túlságosan belekeményedtek ebbe az állapotba, ezért kérik Jézustól, hogy menjen el. Talán azért is, mert rádöbbentek, hogy bennük is az az erő uralkodik, ami a megszállottakat tönkre tette. A változástól, a változtatástól való félelem miatt megmaradnak a rossz oldalán.

Krisztus korában az embert sújtó betegségek okozójának a Sátánt tartották. A betegséggel harcolni annyit jelentett, mint a gonosz lélekkel felvenni a küzdelmet. Jézus egyenértékűen használja a meggyógyítom illetve a kiűzi az ördögöket kifejezéseket. Ugyancsak a keleti ember gondolkodásában az ég, a felső részek az Úrhoz tartoztak. A mélység, a vizek, az alvilág a Gonosz uralma alá. A föld is tagozódott. Az igazhitűek országa- Izrael az Úrnak lefoglalt terület volt. A pogányok földje a Sátáné. Itt a magyarázata az evangéliumi történetben az embert megszállva tartó lelkek kérdésének: Miért jöttél ide? Mit keresel itt? Ez a mi felségterületünk!

A mai evangéliumi olvasmány gyakran értetlenséget vált ki. Mit jelent ez? Miért olyan bonyolult minden? És mit fejeznek ki ennek az elbeszélésnek a különböző eseményei? Az elbeszélés ugyanis határos' a példázattal, mert a közvetlen jelentőségén kívül, ami a két szerencsétlen ember életében megmentést jelentett, mások tudatában visszautasítást ébreszt, éppen azok miatt a sajátosságok és vonások miatt, amelyek értetlenséget váltanak ki.

Állandó problémánk a szenvedés. Mire való a szenvedés, a betegség. Kielégítő magyarázat nincs rá. Néhány szempontot azért tudunk mondani. 1. A szenvedés első értékben gyümölcse a kérdezés, a felocsúdás egy bizonyos kábulatból, érteni akarás. Van ijedt, csodálkozó, kétségbeesett, vagy káromló nagy ”miért”. Mindenkinek elsősorban magának kell erre választ adni. Szűk látókörre vall, ha azt mondjuk nincs benne megoldás, igazság. E földi életben valóban nincs. De túl kell látni a földi életen. A lét nem csak néhány évtized. Pascal: Nem tudom, mi van hasznomra, az egészség vagy a betegség, a gazdagság vagy szegénység, vagy bármi más.

K.Gy.! K.T:! Furcsa egy ízlése van a mi Urunknak! Ritkán jár a genezáreti-tó túloldalán, s még akkor sem a mélyen hívőkkel társalog. Nem vizitál a vallási elöljáróknál, nem végez családlátogatást az előkelő gadarénusoknál. Nem vállal különórákat a tudásra szomjazóknál, nem indít hitoktatást a zsinagógákba járóknak. Helyettük a sírboltból előjövő emberek felé fordul. Azokkal áll szóba, akik már végképp elvadultak, akikkel senki sem mer egy útra lépni. A határba kiszorultak élete érdekli. Azoké, akiket már kiközösített a falu, akiknek önpusztítását már láncokkal sem lehet megakadályozni. Akik újra meg újra széttépik a szeretet bilincseit.

Félelmetes látvány és esemény lehetett amint egy gonosz lélektől megszállott sertéskonda rohan egy meredek lejtőn lefelé, hogy aztán a vízbe veszítse magát. Minket ma akkor érhet el az evangélium feszültsége, ha felismerünk valamiféle párhuzamot a fulladás felé rohanó sertéskonda, s a föld emberisége között, amelyről olyan gyakran hallani ma azt a véleményt, hogy a vesztébe rohan. Meg kellene állni. Mit kell tenni?... Ez a mai evangélium elég jól érzékelhetően feltárja a lehetséges alternatívákat. Világos szempontokat ad ahhoz, hogy megvizsgáljuk magunkat, esetleg környezetünket, hogy megszállottak vagyunk e vagy megtisztultak. A megszállottság és a megtisztultság jegyei is benne vannak a történetben.

Miután a vihart lecsendesítette Jézus, félelem szállta meg tanítványait. Kicsoda ez, hogy még a szél is engedelmeskedik neki? kérdezgették egymástól. Jézus ezzel a csodával válaszol tanítványai kérdésére. Nemcsak a természet ura. Nem a fizikai viharokra specializálódott. Az élet, a világ rendje, békéje fontos számára. Ő a magasságbeli Isten Fia és ezt a gonosz lelkek mondják ki. Ő Isten rendjét, békéjét hozza. Isten nélkül a világban káosz van. Vele kozmosz=rendezett, szép a világ is, az ember is.

KKT! Amikor az első néhány sorát olvassuk ennek az evangéliumnak, s amikor megjelenik ez a két ördögtől megszállott ember lelki szemeink előtt, akkor valami nagy részvétet érzünk, vagy részvét helyett legalább sajnálatot. Ártatlannak érezzük őket, olyannak, aki talán nem sokkal azelőtt normális emberi életet éltek, olyat, mint azok, akik mostanában kerülik őket, akik félnek tőlük, mert életükön nyilvánvalóvá vált, hogy a Sátán uralkodik bennük.

A mai evangéliumban arról hallunk, hogy Krisztus kiűzte az ördögöt a megszállottból, . Hol betegeket gyógyít, hol halottakat támaszt fel, hol a vízen jár, máskor bűnöket bocsát meg. Lépten, nyomon megnyilvánul istensége. Egy hasonlat talán megvilágítja. Ha kezünkbe veszünk egy luftballont, amiben van egy kis levegő, hiába próbáljuk belepréselni, nem megy. Ha itt nyomjuk, ott kibuggyan, ha ott nyomjuk, itt buggyan ki. Így van Krisztus emberségében az istensége is. Kinyilvánul. Akik találkoztak vele, érzik, hogy benne felülről jövő erő működik. Érzik, hogy ő több mint ember, benne Istennel találkoznak. De nemcsak arról vannak meggyőződve, hogy benne Istennel találkoznak, hanem arról is meg vannak győződve, hogy a Krisztussal való találkozás után ők is olyan dolgokra képesek, amit addig nem tudtak megtenni. Krisztussal való találkozás képesíti őket olyan életre, amire addig nem tudtak eljutni. Krisztus erejével képesek hirdetni az evangéliumot, és ezt az erőt tovább tudják adni, és a feltámadt Krisztus közöttünk van.

Egy ember lelkileg és testileg meggyógyul, és egy egész nyáj elpusztul. Lám, milyen nagy érték az ember! Erről nem szabad elfeledkeznünk, és az evangélium tanítását is csak egyféleképpen értékelhetjük: legyen életünk is egyre értékesebb! 1. Mi teszi értékessé életünket? Talán a hatalom? Vajon ki az értékesebb? A zsarnok, aki jótevőnek hívatja magát? Vagy akinek nincs hatalma ugyan, de élete jótettekben gazdag? (Lk 22,25) Talán a gazdagság teszi értékessé életünket? Vajon ki a nagyobb? Az-e, aki eszikiszik, kiszolgáltatja magát, vagy az, aki az asztalnál felszolgál? Talán a származás? Ugyan, Jézusról is milyen lenézően tudták mondani: ennek mi ismerjük apját és anyját! (Jn 6,42) Jézus adja meg a választ erre: „Én úgy vagyok köztetek, mint a szolga!” (Lk 22,25) Egy bécsi történet: az utcán megy egy szerzetes, akinek arca megnyerő, jóságos a szeme nézése, sugárzik róla a béke és a szeretet. Egy járókelő megbabonázva nézi és megkérdezi: Mondja atyám, maga nem az Úr Jézus? Sugárzott róla, hogy Jézushoz tartozik.

KKT! Az iménti evangéliumban láttuk, hogy Jézus szembetalálja magát elsőszámú ellenségével, a gonosszal, aki megszállva tart két embert. Láttuk, ahogy Jézus megszabadítja ezt a két embert a gonosz lélektől, látjuk győzelmét, s hogy hogyan válik tisztává a két megszállott ember. A kérdés, hogy mi köze van ehhez a mi mai életünknek, mi közünk van nekünk ma a sátánhoz, kell-e tudomást venni róla és kell e tennünk valamit a gonosz ellen. Egyes teológusok és filozófusok, akik megkísérelték megfogalmazni és megmagyarázni a rossz létezését a mai világban, hiányként magyarázták azt, vagyis úgy, hogy a rossz, az a jónak a hiánya. Példaként a sötétséghez hasonlították, ami nem más, mint a fénynek a hiánya, s amit a világosság meg jelenése meg szüntet.

A mai evangéliumi olvasmány gyakran értetlenséget vált ki. Mit jelent ez? Miért olyan bonyolult mindez? És mit fejeznek ki ennek az elbeszélésnek a különböző eseményei? Az elbeszélés ugyanis határos a példázattal, mert a közvetlen jelentőségén kívül, ami a két szerencsétlen ember életében megmentést jelentett, mások tudatában visszautasítást ébreszt, éppen azok miatt a sajátosságok és vonások miatt, amelyek értetlenséget váltanak ki. Két mert mutat be az evangélium: két olyan embert, akiknek az értelme elhomályosult, két megtébolyult szívű embert, akik a saját sötétségükbe űzettek, eltávoztak az emberek közül és sírokban éltek, temetkezési üregekben, ugyanilyen sötét környezetben, mint amilyen kialudt szívük volt, az élettelenség világában, ahol nincs élet, ahol nincs öröm, ahol nincs szeretet - két olyan emberrel van dolgunk, akik csak azért szakadtak ki ebből a környezetből, hogy megfélemlítsék az arra járókat és fájdalmat okozzanak nekik. Körülöttük pedig emberi település van, amely az ő belső tragédiájukra és életük rettenetességére elutasítással reagált. Eleinte igyekeztek őket megragadni, láncra verni, ők azonban a láncnál is erősebbeknek bizonyultak. Akkor lehetővé tették számukra, hogy a magányosság, az elhagyatottság, a síri csend és sötétség ezen világába távozzanak

K.K.T! A mai evangéliumban többek között azt is megláthatjuk, hogy Jézus idejében is hasonlóképpen bántak a szerencsétlen, emberi szempontból „nem normális” emberekkel, mint ma. Két embert ismerünk meg, akinek értelme elhomályosult, megtébolyultak. Éppen ezért eltávoztak, el kellett távozniuk az emberek közül, éppen olyan környezetbe, ahol a külső élettelenség hasonló volt benső élettelenségükkel. Sírboltokban, tisztátalan helyen tanyáztak. Körülöttük emberi település van, amely az életük rettenetességére elutasítással reagált. És íme ma közelükbe elhalad Jézus, és ezek az emberek akaratlanul is fölteszik neki a kérdést: Mi közünk hozzád? Mi az ami közted és köztünk közös? És az emberek, akik maguk közül kitaszították a megszállottakat, ezekben a kérdésekben saját igazságosságukat látták igazolódni, és valószínűleg meg is jegyezték Jézus felé: Látod Krisztust?! Ezek olyan emberek, akik felismerik benned az Istent, de tagadják azt, hogy bennük és benned van valami közös. Ezek megtagadnak téged! Ugye igazunk volt amikor kiűztük őket magunk közül?

KKT! Félelmetes látvány és esemény lehetett amint egy gonosz lélektől megszállott sertéskonda rohan egy meredek lejtőn lefelé, hogy aztán a vízbe veszítse magát. Minket ma akkor érhet el az evangélium feszültsége, ha felismerünk valamiféle párhuzamot a fulladás felé rohanó sertéskonda, s a föld emberisége között, amelyről olyan gyakran hallani ma azt a véleményt, hogy a vesztébe rohan. Meg kellene állni. Mit kell tenni?... Ez a mai evangélium elég jól érzékelhetően feltárja a lehetséges alternatívákat. Világos szempontot ad ahhoz, hogy megvizsgáljuk magunkat, esetleg környezetünket, hogy megszállottak vagyunk-e vagy megtisztultak. A megszállottság és a megtisztultság jegyei is benne vannak a történetben.

K.T.! Életidegennek érezzük ezt a mai evangéliumot. Egy olyan korban játszódik ugyanis, amely még mindenféle betegségben, bajban ördögöket vélt fölfedezni. De biztos vagyok benne, hogy némi figyelemmel megtalálhatjuk ennek a szakasznak az aktualitását is. Csak a fülünket, a szemünket és a szívünket kell megnyitni hozzá. Jézus két súlyosan terhelt emberrel találkozott. Két tébolyult lélekkel, akik a saját sötétségükbe űzve sírokban éltek, ahol már nincs élet, nincs öröm, nincs többé szeretet, hanem csak rémítő magány és horror. A közeli emberi település erre a deviáns magatartásukra határozott elutasítással válaszolt. Eleinte még igyekeztek őket megragadni; vasra verni, őket azonban láncokkal nemigen lehetett megfogni. Ők a társadalom peremére szorult lelkek, akiknek önpusztítását már láncokkal sem igen lehet megakadályozni.

Állandó problémánk a szenvedés, a betegség. Kielégítő magyarázat nincs rá. Néhány szempontot azért tudunk mondani. 1. A szenvedés első értékes gyümölcse a kérdezés, a felocsúdás egy bizonyos kábulatból, érteni akarás. Van ijedt, csodálkozó, kétségbeesett, vagy káromló miért. Mindenkinek elsősorban magának kell erre választ adni. Szűk látókörre vall, ha azt mondjuk, hogy nincs benne megoldás, igazság. E földi életben valóban nincs. De túl kell látni a földi életen. A lét nem csak néhány évtized. Paskal: Nem tudom, mi van hasznomra, az egészség vagy a betegség, a gazdagság vagy a szegénység. vagy bármi más.

Isten előtt az emberi lélek mindennél értékesebb! Ha kell, ha szükséges, még egy sertésnyájat is képes feláldozni, elpusztítani egy-két emberi lélekért, mint ahogy ezt ez a mai evangélium érzékelteti is. A lelket, a halhatatlan lelket értékeli, becsüli ennyire az Isten bennünk, emberekben. Mit jelent ez, hogy halhatatlan? Istenről sokszor mondjuk ezt. Az előbb így énekeltük: ”Szent Isten, szent Erős, szent Halhatatlan irgalmazz nekünk…” Húsvét ünnepén szintén így énekelünk Krisztusról akkor, amikor Halhatatlanság pászkájá”-nak nevezzük gyönyörű fényénekünkben. Istenre vonatkoztatva ez a halhatatlanság azt jelenti, hogy az Ő élete nem kezdődött, és annak nem is lesz vége soha.

K.T! Nemrégiben még értetlenül hallgattam azokat az evangéliumi szövegeket, amelyek megszállottakról szólnak, amelyben Jézus az elraboltakhoz, a kiközösítettekhez közelít. Manapság viszont olyan sokat hallunk megszállásokról, hogy óhatatlanul is tisztul bennünk a kép: egyre jobban fel tudjuk fogni, hogy mit jelent megszállottnak lenni. Látunk megszálló légiókat Távol-és Közel-Keleten, brutális csapatokat. Sőt, aki eddig nem hallotta vagy tagadni próbálta az tegnapelőtt a tv-ből, rádióból is megtudhatta, hogy mi is körül vagyunk véve megszállókkal és megszállottakkal, hogy bizony mi magunk is megszállottak vagyunk.

Egy egész sertéskonda a tengerbe rohan és elpusztul! Igazán nagy anyagi veszteségnek számít és Jézus, mégsem akadályozza meg, sőt megengedi! Úgy látszik, Jézus értékítéletében más értéke van bizonyos dolgoknak, mint általában az emberek szemében! Mindenképpen gondolkodnunk kell tehát arról, hogy a vallásos ember számára mi az igazi nyereség és mi a veszteség.

Elvadult emberekről van szó, olyanokról, akik rettegésben tartották embertársaikat. Megfékezhetetlenek voltak, amíg az ördög rabságában, annak irányítása alatt állottak. Megváltozott azonban a helyzet, amint megjelent életükben Jézus és nekik Jézus segítsége által megszűnt az ördöggel való kapcsolatuk. Ma is sok ember él rettegésben, sok durva és erőszakos emberrel találkozunk. Hódít a terrorizmus.

Minden emberben van több-kevesebb üzleti érzék. Mindenki képes fontolgatni, hogy megéri-e valaminek a megtétele. A gadarénusok is olyan emberek voltak, akikben volt üzleti érzék. Bizony, sok mai ember magára vonatkoztathatja ezt a történetet, hiszen Isten ma is üzen a pénzt számláló világnak.

A szerencsétlen ördögtől megszállt két gádári ember fájdalommal, keserűséggel rontott neki Jézusnak: „Mi bajod velünk Jézus, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Keserű szavaikból egy jó adag gúny is kiérződik. Pedig Jézus nem hagy magából gúnyt űzni. Megmutatja most is hatalmát. És ezekre a gúnyos szavakra is legnagyobb szeretettel válaszol. Meggyógyítja a két szerencsétlen embert Istenből, nem lehet gúnyt űzni! Amikor a Tízparancsolat első parancsáról beszélünk, akkor erről is meg kell emlékeznünk. Annál is inkább, mert a Szentírás az Isten gúnyolását és a vallási igazságokkal kapcsolatos tréfálkozást s a káromlást szinte egy szintre veszi.

K.T.! Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében így ír a zsidókról: ”Szívem vágya és könyörgésem az Istenhez, hogy üdvözüljenek.” Majd így folytatja: ”Tanúságot teszek mellettük, hogy van bennünk buzgóság Istenért, de hiányzik a kellő megértés.” – Mintha nem is közel 2000 éve s nem is a zsidó kortársakról mondotta volna azt az apostol. Mai világunkra, környezetünkre, embertársainkra, önmagunkra – sajnos- szinte ugyanígy érvényesek ezek a szavak.

„Ki vagy te, mit mondasz magad felől?” (Jn 1,19) – így szólította meg a farizeusok küldöttsége Keresztelő Szent Jánost. „Ki vagy te, hogy hírt vigyünk azoknak, akik minket küldtek? Mit mondasz magad felől?”(Jn 1,22) Ő pedig mit mondott erre a kérdésre? „Megvallotta, és nem tagadta, hogy nem ő a Krisztus.”- Akkor ki, faggatták tovább. S ő megint csak megvallá, hogy ő a pusztában kiáltó szó, előhírnök. Megvallá, pedig nemcsak barátok voltak körülötte, hanem a gyanakvó ellenség is. S ő mégsem félt a hitvallástól. Hitünk megvallása számunkra is szent kötelesség, hiszen fülünkbe cseng Jézus szava: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Mt 10,32)