Jellemző, hogy a mai evangéliumban a törvénytudó próbára akarja tenni Jézust, a főparancs utáni kérdésével. Jézus u.i. Sorba szegte meg az isteninek tartott előírásokat, szombaton gyógyított, mosdatlan kezekkel hagyta tanítványit enni. azok nem böjtöltek, stb. Így könnyen gondolták, hogy az ember törvényeit teszi az isteniek elé. Így persze vádolhatták volna Isten-ellenséggel. Jézus az ószövetségi Szentírás fogalmazásában hozza a főparancsolatot, ami a kérdező törvénytudót meg is nyugtatja. De azért a farizeus is megsejtett valami Jézus újszövetségi programjából. Kiérezte tetteiből, hogy az emberszeretet központi szerepet kap.

Emlékszel, mit kérdezett az írástudó Jézustól: "Mester, melyik a főparancs a törvényben?" (Mt 22,36) Közben a szeme előtt megjelent az a sok-sok parancs, amelyet ők számon tartottak, mintegy 613 törvény, kisebb-nagyobb parancsok, és már előre élvezte magában, hogy egész biztosan nem tudja Jézus kiválasztani ebből a sokból a legfontosabbat, és így szaván fogja Őt. Ám az Üdvözítő válaszol: "Az első és egyben legfőbb parancs: Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből... Szeresd felebarátodat, mint saját magadat." (Mt 22,37) - "Ó, Urunk - kérdezhetnénk -, miért ez a legfontosabb?" - Mit mondhatnánk rá mást, mint hogy azért, mert egyrészt ez magában foglalja a többit, másrészt pedig egy egész életre szóló feladatot tűz elénk.

Jézus ebben a párbeszédben megmutatja a farizeusoknak, hogy ő ismeri legjobban az Írásokat, mindent tud az Istenről, azt is amit a zsidók nem tudnak. S ez azért van mert ő az Isten fia, az ígéretek beteljesedése. Föltesz egy kérdést: Hogy lehet a Messiás Dávid fia, mikor Dávid saját urának nevezi az eljövendő örök királyt. A zsidók elhallgattak, s csak az a baj, hogy Jézus sem magyarázza meg, hogy hogy is van ez. Miközben ennek a végére próbálunk járni, közben azt is megértjük, hogy miért nem értik a zsidók Jézust, és miért ítélik halálra.

„Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből… szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” (Mt 22,35-46.) A Pannonhalmi Apátság ebédlőjében van egy kép. Egy hordót ábrázol, melyről lehullottak az abroncsok, szétestek a dongák és a bor kifolyt belőle. Alatta pedig e felírás: „A szabadságtól szétesett.”Az abroncs fogja össze a dongákat. Abroncs nélkül nincs tartása, nem tudja teljesíteni feladatát. Ugyanígy van ez az emberrel is. Életünk eseményei, egyéniségünk szétesik, ha nincsenek alapvető szabályok, törvények, melyek összefogják.

KKT! KGY! A gyerek és a felnőtt gondolkodás nagyon hasonlít abban, hogy mindenekelőtt önmagából indul ki. Legelőször a saját tapasztalatait, problémáit látja. Másoktól, s barátainktól (suliban stb.) elvárjuk, hogy ne önmagukra irányítsák tekintetüket, hanem mireánk. Mások viszont ugyanezt várják tőlünk. Az első ember, akit érzek, tapintok, akinek öröme és fájdalma, jó léte és rossz kedve közel áll hozzám, az én magam vagyok. Ez a kiindulási pont. De elég ez egy keresztény élethez, amire elhatároztuk magunkat?

KKT! Jézus hagyta, hogy a farizeusok vizsgáztassák, a tör vény felől. De miután megválaszolt O is élt a kérdezés lehetőségével. Mikor látta, hogy együtt vannak a farizeusok, meg kérdezte tőlük: Mit tartotok ti a Messiásról? S ma Jézus, amikor minket lát az Ő lakhelyén összegyűlve, szintén csak ennyit kérdez: Mit tartatok ti a Messiásról? Ma nem akarok mindenképpen vonatkozásokat keresni az evangéliumi szakasz és életünk között, csak erre a kérdésre akarok a lehetőségek szerint néhány gondolattal felelni. Nem í választ akarok adni, hisz Jézus Krisztis ugyanaz tegnap, ma ás mindörökké. Csupán néha azt gondolom, hogy fel kell frissítenünk azt, amit tudunk, amit hiszünk Krisztusról Csak hogy el ne felejtsük.

Mint önmagadat! Ahhoz, hogy másokat szeretni tudjunk, először önmagunkat kell elfogadni. Ez nem önzőség. Sok nehézség, betegség, magányosság, küszködés van személyes életünkben. Csak akkor tudjuk magunkat szeretni, elfogadni, ha tudjuk, hogy Isten is elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk. Mások felé csak úgy irányulhat, ha Isten helyezem kettőnk közé. Isten mindkettőnkért áldozatot hoz. Jézus a másikért is szenvedett. Ha Isten nélkül szemlélek egy tőlem különböző embert, akkor az első érzés gyakran a megvetés. Ha Istent, mint szemüveget helyezem a látásmódomba, akkor meg tudom bocsátani a másik ember másságát.

Emlékszel, mit kérdezett az írástudó Jézustól: Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Közben a szeme ellőt megjelent az a sok-sok parancs, amelyet ők számon tartotta, mintegy 613 törvény, kisebb-nagyobb parancsok, és már előre élvezte magában, hogy egészen biztos, hogy Jézus nem tudja kiválasztani ebből a sokból a legfontosabbat, és így szaván fogja Őt. Ám az Üdvözítő válaszol: Az első és egyben legfőbb parancs: Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből. Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” Ó, Urunk, kérdezhetnénk – de miért ez a legfontosabb? S mit mondhatnánk rá mást, mint azt, hogy azért, mert egyrészt ez magában foglalja a többit, másrészt, mert ez egy egész életre szóló feladatot tűz elénk.

Az evangéliumból hallottuk Jézus parancsát, amit a legfőbb parancsnak tett meg: Szeresd a te Uradat, Istenedet, tejes szívedből, tejes lelkedből és teljes elmédből...Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt. 22, 37-39) Ez a kettős főparancs minden emberi együttélésnek az alapja.: szeretni Istent és ebből fakadóan szeretni embertársainkat, vagyis minden embert. A Tízparancsolat 4. parancsa szintén vonatkozik erre is. Nem csak a szülői és családi szeretetet írja elő, hanem a nagyobb emberi közösségre is vonatkozik.

Szerest Uradat teljes szívedből. Lelkedből. Elmédből. (Elöljáróban: aki az Istent szereti, annak természetes erénye az is, hogy a másik embert is szereti. Akármilyen is az a másik. E nélkül a másik ember szeretete nélkül minden hazugság, amit Istennek akarunk bemutatni a szeretet terén. Ezért a második törvény, amely Jézusi megfogalmazásban hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat mint önmagadat. Ez a kettő így együtt szeretet. Egyik sincs meg a másik nélkül.) Azt hiszem, hogy mindenki tudja, hogy a szív elsősorban az érzelmek helye az emberben. Mindenki tapasztalta már, hogy amikor valami hirtelen nagy öröm, vagy hirtelen valami nagy bánat, vagy félelmet okozó dolog jelenik meg az életünkben, akkor a szívünk reagál elsőként heved dobogással. Így szeret és így gyűlöl is egy ember. Minden esetre a szív nem marad ki az érzelmekből. Amikor Istent szeretjük, akkor ebben a szeretetben igenis helye van az érzelmeknek. Olyan az igazi Isten szeretet, hogy az rendre megdobogtatja az ember szívét. Ha valaki ezt sosem érzi, az csak kényszerből van ott az Isten oldalán, vagy nincs elég bátorsága, hogy elhagyja Őt. Nem számít, ha érzelgősnek tartanak. Rosszabb a keményszívűség.

Még alig hagyták el a községet a zarándokok, s mi már újra itt vagyunk a legszentebb hajlékban. Még ott csengenek fülünkben az istenhozzádot, kiáltó hangot, s máris visszatérünk égi anyánk ‚szent képe elé. Visszajött hogy: és bűnbánattal köszönjük meg a mai ünnepét,. s áldást kérjünk .a további napokra, a szürke hétköznapokra.

A fülünkbe cseng az írástudó szava: Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben? Mi természetesnek tartjuk, hogy az Üdvözítő meg tudott válaszolni rá. Sőt, így utólag talán még magunk is úgy gondoljuk, hogy még magunk is sejtettük volna, hogy a legfontosabb a világon a szeretet. Abban az időben azonban ezt nem oly könnyű volt megmondani! Mert nem csak a tízparancsot tartották számon a zsidók, hanem az írástudók Mózes könyvéből még további 248 parancsolást és 365 tiltást böngésztek ki. Így összesen 613 parancsot számoltak. Nem csoda, hogy egy egyszerű embernek zúgott a feje, amikor erre a sok parancsra gondolt, s még az írástudó agya is bele zsibbadhatott, ha erre a sok parancsra gondolt és így akár jogosnak is érezhette a kötekedő kérdést: Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?”

Egy alkalommal, amikor fontos dolgokról beszélt Jézus így fejezte be mondanivalóját: „Nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete!” (Lk 12,15) A mostani evangélium tanításából azt tudjuk meg, „amitől függ az ember élete!” A hívő élet legfontosabbja: a törvény és a próféták. Ettől függ az üdvösség. A szeretet parancsát életté kell nemesíteni. 1. „A mennyek országa eladó, nem kér Isten érte mást, csak szeretetet!” (Szent Ágoston) A földi élet utáni sorsunk, az üdvösségünk, a szeretet parancsának komolyan vételétől függ! Ezért életünket erre a parancsra kell alapozni. Gondoljunk csak arra mivel kísértette meg Jézust az ördög. (Lk 4,1) Milyen nagy lehetőséget kínált neki, ha éppen a szeretet parancsa ellenére cselekszik. (önzés, Isten akaratának felülbírálása, Istentől független hatalomra törekvés) Milyen sok embert meg tud zavarni mindez! De Jézust nem zavarta meg, Ő tudta, hogy Istentől függ, ezért Isten akarata szerint cselekedett. Föl kell tehát ismernem Isten akaratát és a fölkínált mennyországot meg kell „vásárolnom”!

Azt korán észrevették Jézusnál az emberek, hogy tőle másfajta tanítást hallanak, mint az írástudóktól. Ezért szerették szavait hallgatni. Ellenfelei is korán észrevették, hogy Jézus nem követi őket az általuk képviselt tanításban. Ezért igyekeztek őt kérdéseikkel zavarba hozni, hogy aztán vallásellenes tanításokkal vádolják. A mi evangéliumban is ilyen kísérletről hallottunk.

A főparancsról szóló tanítás minden kor és minden nemzedék számára személyhez szóló - Mert az Isten és a felebaráti szeretet napról napra új feladatokat állít a keresztény élet elé. Az evangélium szerint egy törvénytudó állt Jézus elé, hogy próbára tegye. KI akarta tapogatni, hogy Vajon a nép által annyira csodált Názáreti Jézus egy olyan fontos és mégis nehéz kérdésre, hogy melyik a főparancs válaszolni tud-e Mert sokat vitatkoztak ezeken akkoriban, s egy minden utasítást magában foglaló alaptörvényt kerestek. Ennek az embernek a kérdése mégis provokációnak számított, mert a farizeus ellenfelek szemmel láthatóan zavarba akarták hozni Jézust. S ő nem a törvénytudó, hanem a törvényhozó biztonságával válaszolt: s egymás mellé helyezte az Ószövetségben már addig is ismert két törvényt, s így jelentette ki a mindenkit, elkötelező szeretettörvényt. Radikális függés Istentől és odaadó szeretet másokért, Jézus szerint ez a legfontosabb, minden mást megelőző, egyben magában foglaló parancs. “E kettőtől függ a törvény és a próféták.” - Isten és a felebaráti szeretet, ez az erkölcsi cselekedetek foglalata, legrövidebb szabálya életünknek.

Egyházunk ma a hetedik egyetemes zsinat atyáira emlékezik. Zsolozsmánkban azonban nemcsak őket emlegetjük, hanem az összes egyházatyát, akik az igaz hit szerint határozták meg az egykori társadalom életét. A mai evangéliumnak is ez a fő témája: mi is a szerepe az egyháznak a világban, a hegyre épült városnak e mai világ válságban levő városaiban? Jézus korában ugyanúgy, mint ma, bárki felvethette a kérdést: ugyan mit akar és mit tud ez a Megváltó tenni a világ tengernyi gondja közepette? Képes lehet-e egy tucat ágról szakadt, mezítlábos halászlegény arra, hogy megvalósítsa a próféták álmát: "A jövendő napokban asz Úr házának hegye ilárdan fog állni a hegyek fölött." Péter és társai képeznék ezt a szent várost, melyről Izaiás beszélt?

Ha a hordóról lepattannak az abroncsok, a hordó szétesik, és ami a hordóban van kifolyik. Ahogy a hordó dongáit az abroncsok tartják össze és őrzik mind a hordót és mind azt, ami benne van, úgy fogja keretbe és őrzi életünket a törvény! 1. Sokféle törvény van életünkben és követeli meg tőlünk a tiszteletet, de nekünk elsősorban Isten törvényét kell tiszteletben tartanunk. „Elmúlt az árnyéktörvény és bejött a kegyelem törvénye!” (Zslm) „a törvényt Mózes által kaptuk, de a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által valósult meg!” (Jn 1, 17) 2. Kétféle isteni törvény lenne? Dehogyis! Az ember nem érti meg a törvény lényegét! E kérdésre: melyik a legfőbb parancs? Jézus nem azt mondja, hogy én eltörlök minden régit, és teljesen újat adok nektek, hanem idézteti a kérdezővel Mózes törvényét. És lám, melyiket sorolja a törvénytudó? „Szeresd Uradat… szeresd felebarátodat…” Ebben a válaszban meg is találjuk, hogy mi a hasonlóság az „árnyéktörvény” és a „kegyelem törvénye” között.

Nagyszerű képzőművészeti alkotás (Drezdai Képtár) Tiziano: Adógaras c. képe. A farizeus, arcán ravasz mosollyal egy adógarast nyújt át Jézusnak és kérdezi: „szabad-e adót fizetni a császárnak?” Jézus arcán isteni komolyság tükröződik, nem ugrik be a ravasz kérdésnek, de nem is haragszik. Szeretettel, okosan válaszol, és a kérdező megszégyenül. Az evangélium is ezt mondja e másik elhangzó kérdés jellemzésére: „Kísértvén őt!” Most is visszakérdez Jézus: „Neked mi a véleményed a Messiásról?” 1. Ma is meg kellene válaszolni ezt a kérdést. De ma is nagyon akadályozza az embert a tisztes válaszadásban és véleményalkotásban az előítélet. „Hallani fogtok, de nem értek, nézni fogtok, de nem láttok. Megkérgesedett ennek a népnek a szíve…” (Iz 6,9) Maga Jézus is csodálkozott azon, hogy mennyire rabja lehet az ember az előítéleteknek. Ma is így van! Ezt, mint pap a saját életemben is lépten-nyomon tapasztalom.

Ó, milyen kevéssé szeretik itt a földön a Jóistent sóhajt fel Kis Szent Teréz. Nem nyilallik a szívedbe ez a sóhaj? Hiszen ez vád! Vád, amely ellenünk is szól. Vád, amely szerint többen, sokan, csak látszat szerint szeretik Istent, s csak kevesen vannak az igazán szeretők. De ha kevesen vannak, ki tudja, hogy én ezek közé tartozom-e? Ki tudja, hogy valódi-e az istenszeretetünk!

Izajás próféta jövendöléseiben a messiási idő legnagyobb ajándékai között a világosság szerepel, amellyel Isten árasztja el a földet és az embereket (Iz 60,1). Simeon, amikor karjaira veszi a negyven napos kisded Jézust, azt jövendöli róla, hogy Isten őt a pogányok megvilágosítására adta. Szent Pál mai tanításának első részében megmondja, hogy Isten miért támasztott nekünk, főleg az apostol szívében világosságot.

Jézus Krisztus kérdése csendes kérdés, mégis messzire hallatszik. Nemcsak a farizeusoknak szól, hanem nekünk is. Nem is olyan könnyű erre a kérdésre válaszolni. 1. Kicsoda a mi Krisztusunk, hogy még ma is két táborra osztja az embereket. Az őt szeretők és az őt gyűlölők táborára? Milyen ellentmondások vannak körülötte? Amikor megszületik szegény, elhagyatott, – fényes csillag ragyog fölötte; Istállóban rejtőzik, – angyalok veszik körül; Menekülnie kell, – égiek vigyázzák útját; a Jordánhoz megy, mintha ő is bűnös lenne, – és megnyílik fölötte az ég; Tanít – első szava ez: „Tartsatok bűnbánatot!”; Szenved, és halálfélelem kínozza, – a pribékek leborulnak előtte; Eltemetik, – legyőzi az enyészetet. Mennyi ellentmondás, mégis milyen egyértelmű tanúságtétel.

Annak idején a választott nép már negyven éve vándorolt a pusztában. Végül előttük volt az ígért Kánaán, a gyönyörűséges ország, amit Isten nekik ígért. Mózes viszont tudta, hogy neki előbb meg kell halnia, s nem mehet be abba az országba, mert egy alkalommal kétkedés fogta el a szívét, hogy Isten mégsem fakaszt számukra vizet a hegyoldalból, hiszen népe érdemtelen rá. Ebben a tudatban most odaállt a népe elé, mint az Aatya, aki végrendelkezik, mint aki utolsó tanáccsal akarja ellátni szeretteit. Tüzesen és hosszasan beszélt. Szemében könnycseppek kergetőztek. És mit gondolsz, mit tanácsolt népének? Többek között ezt: „És most, Izrael, a te Urad Istened mit kíván tőled egyebet, mint hogy féljed Uradat, Istenedet, és járj az ő utain, és szeressed Őt, és szolgálj a te Uradnak Istenednek teljes szívedből és teljes lelkedből.” – Isten első parancsának tartalma ez, és ha egy ilyen nagy férfi ebben a fontos órában ennél fontosabbat nem tudott lelkére kötni népének, akkor mi is csak ezt hangsúlyozhatjuk. De mit is jelent ez részletesebben?

Azt parancsolja Jézus, hogy ezt az Istent szeressük, aki nem tesz kivételt fehér és fekete, szegény és gazdag között, egészséges és beteg, fiatal és öreg- előtte minden egyenértékű.- És aki szereti ezt az Istent, aki mindenkit szeret, az könnyebben elfogadja a parancs 2. részét is: szeresd felebarátodat, mint tennen magadat.” Az Isten és felebaráti szeretet között tehát ilyen szoros összefüggés van. Erre mutat rá a II. vatikáni zsinat szava is. ” Mi nem hívhatjuk Istent mindenek atyjának, ha megtagadjuk a testvéri magatartást bármiféle embertől, aki Isten képére teremtetett.. Az embernek Istenhez és az embertestvéréhez fűződő magatartás olyan szoros összefüggésben áll, hogy az írás egyenesen kimondja.” Aki nem szeret, Istent nem ismeri.