KKT! KGY! A gyerek és a felnőtt gondolkodás nagyon hasonlít abban, hogy mindenekelőtt önmagából indul ki. Legelőször a saját tapasztalatait, problémáit látja. Másoktól, s barátainktól (suliban stb.) elvárjuk, hogy ne önmagukra irányítsák tekintetüket, hanem mireánk. Mások viszont ugyanezt várják tőlünk. Az első ember, akit érzek, tapintok, akinek öröme és fájdalma, jó léte és rossz kedve közel áll hozzám, az én magam vagyok. Ez a kiindulási pont. De elég ez egy keresztény élethez, amire elhatároztuk magunkat?