Életünk mozgatórugója a másik emberrel való találkozás. Akár megnyílunk a találkozás alkalmával, akár bezárkózunk. Az ember egymagában nem tud élni, önmagával nem elégedhet meg. A másik nélkül, találkozás nélkül nem élet az élet. Emberi élet nem lehetséges a kétirányú mozgás nélkül: anélkül, hogy az életünkből egy részt adunk a másiknak és a másik ember is megajándékoz bennünket az életéből. Az embernek társakra van szüksége, akik megállnak mellette, emberekre, akik odajönnek ók hozzá, megállnak nála, és őt is megállásra késztetik. A másikra azért is szüksége van az embernek, mert megóvja őt attól, hogy egyedül magára hagyatkozzék, mert éppen ez a másik segíti ki saját zárt világából. Az emberek közti távolságot a találkozás hidalja át, úgy, hogy közben az embernek önállósága is megmarad, nem szűnik meg, nem kebelezik be a másik. A másikra szükségem van, hogy önmagammá váljak. Hiába fürösztöd önmagadban arcodat, megmosni csak a másik emberben tudod., mondja József Attila.

Ebben a történetben minden fontosabb emberi személyiségfajtából megjelenik egy-egy képviselő. Megjelenik mindenek előtt Jézus, a tökéletesség hordozója, megjelenik Zakeus, aki vámosként megvetett. Megvetett azért, mert a vámszedés jogát a római államhatalomtól bérelte, s mivel ennek a bérösszegnek fixen meghatározott ára volt, így a jogos fölött jóval beszedett pénz a saját zsebében gyűlt. Ez megvetettséget eredményez, mert valamelyest kiszolgálja a római elnyomó hatalmat, s peresze állandóan érintkezik a pogányokkal is. És ezeken túl megjelenik az az emberi csoport, akik bírálni merik Jézust, mert egy olyan embernél szállt meg, akiről egyöntetűen azt vallották, hogy bűnös. Aki igazán kilóg a történetből, az nem Zakeus, hanem a bírálók. Csak ők ítélték meg tévesen magukat. Jézus tudta, hogy ő az Isten fia, aki azért jött, hogy megmentse azt az embert, aki már-már elveszett. Zakeus tudta magáról, hogy bűnös, azzá teszi a jogtalanul beszedett haszon, s ennek a helyen önértékelésnek a következménye, hogy Jézus kérése nélkül jóvátételre törekszik. Egyedül a bírálók tévednek magukról, mert azt gondolják, hogy ők a helyesen élő szentéletűek, ezért ha Jézus lenne a megígért messiás, akkor náluk szállna meg, nem pedig egy bűnösnél.

Szent Ágostontól kezdve sok megtérő leírta már lelki átalakulását, megtérését, Kivétel nélkül mind azt vallotta, hogy Isten kereste őt meg, nem ő az Istent. Legföljebb az ember csak annyit tesz hozzá, hogy nincs nyugalma. Mint Szent Ágoston is írja: Magadnak teremtettél Uram és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.

K.T.! Mindannyian úgy érezhetjük, hogy ez a Zakeus igen szerencsés ember volt. Annak ellenére, hogy hivatalból lopott, Csalt, hazudozott, egyszer mégiscsak szembetalálkozhatott az örök Igazsággal. Annak ellenére, hogy emberi kapcsolataiban olykor aljas volt, mégis megőrzött szívében annyi jóérzést, hogy találkozhassák a Legértékesebb Lénnyel. Annak ellenére, hogy rendkívül kicsi sőt olykor kicsinyes is volt, mégis a legalkalmasabb pillanatban föl tudott nőni az élet Urának igényességéhez. S szinte már a sorsunkra kezdenénk panaszkodni: "Miért nincs nekünk is néha hasonló szerencsénk? Mi miért nem tudunk soha végérvényesen hátat fordítani kicsinyességünknek és fölemelkedni a tucatemberek fölé??

A farsangi forgatagból ráhangolódni a nagyböjti „sugárzó szomorúságra” nem megy azonnal. Szertartásunk tervezői, a szentéletű atyák tudták ezt, azért időben elkezdik gondolataink, lelkünk alakítását. A nagyböjtöt előkészítő első vasárnap a mai. Ezek az előkészítő vasárnapok egy-egy bibliai történet segítségével egy-egy emberi tulajdonságunkra akarják terelni a figyelmünket. Zakeus történetével azt kérdezi ma egyházunk: van e bennem is erős vágy látni az Urat?

K.KT! Jézus ma megint olyan dolgot művel, ami nem igazán illik bele a normális emberi logikába. Már megint rendkívülit tesz. Amikor Jézus átvonul Jerikón, mint általában, itt is nagy tömeg verődött össze és kísérte őt. Ebben a tömegben bizonyára sok rendes, erkölcsileg fedhetetlen ember volt, de Jézus mégsem ezek közül választja ki, akinél megszáll, hanem egy olyan embert választ, akit mindenki megvet és utál.

Még ha kereszténységgel próbálkozó emberek is vagyunk, azért be kell vallanunk, hogy akármi1yen feszült figyelemmel várjuk életünk során a Krisztussal való ta1álkozásnak a magasztos pillanatait, várakozásunk ellenére is mindig váratlanul lep meg bennünket az Úr. Zakeus, ha nem is várakozott, de ezekben a pillanatokban, amikor elvonult e1őtte Jézus, mindenképpen legalább most vágyakozott arra, hogy lássa ezt az embert. S vágyakozása ellenére is bizonyosan, nagyon meglepődött amikor Jézus föl tekintett a fára, s azt mondta: "ma a te házadban kell megszállnom!"

KKT! A keresztény ember élete jó esetben nagyrészt azzal telik, hogy fölismervén életében az Isten és ember által elfogadhatatlan tetteket, megpróbál valahogyan változtatni, lehetőleg javítani saját életén. Ha ezt a változást valamilyen külső mozgató próbálja elérni egy ember életében, akkor terhessé, nem kívánatossá és unszimpatikussá válhat az egész, s lehat, hogy látszat szerint van némi változás, de ez nem felszabadító örömforrás, pusztán a rákerőltetett életszabályokhoz való kényszeredett igazodás. (+ pl. család vagy egyház)

K.t! Az imént hallott történet, ragyogóan bemutatta azt, hogy egy igazi személyes találkozás mennyi külső és be1ső akadály elhárítására van szükség. Érdemes volna azért most alaposabban is végiggondolnunk: Hogyan sikerülhetett Zakeusnak minden előítéletet, túlszárnyalva eljutnia erre az élet fontosságú találkozóra? S hogyan sikerülhetne, erre a Jézusra rátalálnunk, 2000 évvel, később nekünk?

Mekkora jó szándék élt ebben a bűnös vámosban. Látszik már abból is, hogy kész volt felmászni az út menti fügefára, csakhogy Jézust láthassa. Amikor pedig Jézus megpillantotta őt, és közölte, hogy „ma a te házadban kell megszállnom”, akkor ez annyira szíven találta, hogy mit sem törődött az áskálódók szavaival, hogy ő ilyen, meg olyan bűnös, hanem kész volt a jóvátételre. – „Ha valakit megcsaltam, négyszer annyit adok vissza” szólt. De ezen felül még a vagyona felét is odaszánta a szegények javára, csakhogy üdvösség érte őt és házát. Ez már igazi jófeltétel, erős fogadás!

Bármilyen furcsa is, de tény, hogy alig léptük át az esztendő küszöbét, most a liturgikus életünkben máris elkezdjük a nagyböjtre való felkészülés idejét a Zakeus-vasárnappal. amint hallottuk, a mára rendelt szent evangélium őróla szól, az ő történetét mondja el: a Jézussal való találkozását. Ennek a tanulsága - ha szabad így mondani - az, hogy Zakeusnak, ennek a bűnös embernek a Jézussal való találkozás után megszólalt a lelkiismerete. Szakított az addigi bűnös életmódjával: jó útra tért. Elhatározását, lelkiismerete szavát tüstént tettekre is tudta váltani: mindenkit kárpótolt, sőt négyszeresen kárpótolt, akit megcsalt és bűnös módon szerzett vagyona felét a szegények között osztotta szét. Ezt váltotta ki belőle a felébredő lelkiismerete. Nekünk is példát mutat ezzel, hogy vegyük komolyan a lelkiismeretünket.

A bűnös embernek nem szabad elcsüggednie, hanem tízszeres buzgalommal kell bocsánatot kérnie, mint ahogy ezt Zakeus is tette. Legszívesebben őt megfojtották volna az emberek, megalázták volna, de Jézus megkönyörült rajta. Csak a gyenge ember nem tud megbocsátani. Gyengeségnek jele az, ha valaki haragtartó és bosszúálló. Mivel azonban Isten mindent megtehet, ezért tud könyörülni, elnéző tud lenni az emberek bűnei iránt.

Milyen egyszerűen és röviden mondja el az Írás egy embernek a megtérését. Egyházunk ma felolvastatja velünk e történetet, hogy tanuljunk meg mi is Zakeus módjára szembenézni Jézussal.

A farsangi forgatagból ráhangolódni a nagyböjti sugárzó szomorúságra nem megy azonnal. Szertartásunk tervezői, a szentéletű atyák tudták ezt, azért időben elkezdik gondolataink, lelkünk alakítását. A nagyböjtöt előkészítő első vasárnap a mai. Ezek az előkészítő vasárnapok egy-egy bibliai történet segítségével egy-egy emberi tulajdonságunkra akarják terelni a figyelmünket. Zakeus történetével azt kérdezi ma egyházunk: van e bennem is erős vágy látni az Urat? Sokszor jelentéktelennek tűnő események feje tetejére állítják terveinket, alapvetően megváltoztatják életünket. Egy futó pillantás, biztató mosoly, Vállveregetés, dicséret életpályák elindítója lehet. Mi kell hozzá? Kimozdulni a megszokottból. Akarni tudni, látni mást, többet. Vágy, mint Zakeusnál. Ez a vágy sokszor nem több mint egyszerű, de erős kíváncsiság.

Zakeus lelkesedik, látni akarja Jézust. Jézus szava szíven érinti: "Jöjj, siess, ma a te házadban kell maradnom!" A mai élet Zakeusai m vagyunk! Kegyetlenek, ravaszak, önzők. De nemcsak ezekben, hanem a megtérésben is! Jézus meghívása ma nekünk is szól!

Jézus a világban járt és jár. Tömeg vette és veszi körül: érdeklődők, kíváncsiak, jóindulatúak és ellenségesek, őszintén lelkesedők és alattomosan áskálódók, rászorulók és önzők, tanulni vágyók és kihasználni igyekvők, üzletet szimatolók. Így volt ez akkor és így van most is.

Valamennyien jól ismerjük az Úr Jézus érdekes, mozgalmas esetét Zakeussal. Ez a különös találkozás, ez a meglepetésszerű látogatás és ennek a sikkasztó, csalárd vámosnak hirtelen belső változása, mind-mind a kegyelem csodája! Kevésbé ismert az a példabeszéd, amelyet az Úr ott, Zakeus házában mondott el a minákról. Ennek az a tanítása, hogy a szolgák mindegyikének fel kellett volna használnia, kamatoztatnia kellett volna a kapott pénzt. Nekünk még inkább együtt kell működnünk a kapott kegyelemmel, mint isteni ajándékkal. Ha pedig mélyebben megvizsgáljuk ezt a példabeszédet, több igazságra találunk benne.

Hallottuk, hogy Isten népe imádságban fordul az Úrhoz, s lám az imádság végén megremeg a hely, s mindnyájukat eltölti a Szentlélek. Az egybegyűltek imája egy második pünkösdöt eredményez. A Lélek segítségével mind bátran hirdetik az Isten szavát. Mindnyájan tudjuk, hogy az Űr lelke nélkül semmire sem vagyunk képesek. Imádkozni is csak az tud, aki ki tudja magát tárni a lélek előtt. Krisztus megígérte, hogy ha ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ott lesz közöttük. Ezért bátorkodunk korlátainkat félretéve összejönni az Ö nevében, s merünk imádkozni, mert tudjuk, hogy imáinkban megjelenik közöttünk az Isten. Együtt élhetjük át azt a pünkösdöt, amit annak idején az apostolok. Akik ma őszintén imádkoznak, azokat eggyé teszi a lélek, s valóban egy szív egy lélekként állunk az Úr előtt, pontosan úgy ahogy hallottuk az első osztatlan Isten népéről.

Életünkben eszményképekre van szükségünk. Ilyen lehet a jó édesanya, apa gyermeke számára és valamennyiünk számra az igaz, nagy emberek, akiknek példája beragyogja az életünket és követésre hív fel. Zakeus is az eszményképek közé emelkedett. Ö lehet a megtévedt csalóknak, tolvajoknak a példaképe abban, hogy hogyan kell jóvátenni az okozott kárt és a bűnt helyre hozni. Igaz, szívesebben gondolunk, pl. az alamizsnaosztás nagy szentjére, Árpádházi Szent Erzsébetre, vagy Szent Margitra, a jámbor és imádságos szellemű királylányra vagy éppen a szemérmes Goretti Máriára. Kerülhet azonban valamelyik testvér Zakeus útjára, ahol is saját zsebre dolgozott, mint sokan mások ebben az országban is, ami végül is a család, sikkasztás útja. S ebben a helyzetben bizony példa értékű lehet Zakeus későbbi viselkedése, aki Isten kegyelmétől támogatva mesterien jóvátette elkövetett hibáit.

Az első századokban, amikor oly sokan vonultak vissza a pusztaságba, hogy ott elvonultan éljenek, élt két remete. Együtt dolgoztak, együtt imádkoztak mindennap, ám egyik nap így szólt az egyik: "Testvér! Úgy szeretnék élni, mint az angyalok, tevékenység, munka nélkül, szüntelen csak imádkozva, dicsérve az Istent." Már fordult is, otthagyta a közös munkát, és bevette magát az erdő mélyébe, a rengetegbe. Néhány nap múlva kopognak az egyedül maradt remete kunyhójának ajtaján. "Ki az?" - szólt. - "Én vagyok, János, a testvéred, adj ennem, mert éhen halok!" -"De János! - mondta emez - Hiszen te angyallá lettél, az angyalok, pedig nem táplálkoznak!" Reggelig nem nyitott neki ajtót. Amikor kinyitotta, azt mondta: "Ha valóban angyallá lettél, akkor mit keresel itt? Ha pedig mégis ember maradtál, akkor dolgozz tovább velem együtt, hogy fenntarthassuk magunkat!" - Ez ránk is érvényes! Nem tudunk angyallá lenni, így fenn kell tartanunk testi életünket. Hogyan tudjuk megszerezni a szükséges dolgokat? Mik a tulajdonszerzés eszközei? - Csak azt mondhatjuk rá, hogy munkálkodnunk, dolgoznunk kell becsületesen egész életünkön át!

K.T! Kegyes megváltója bűnösöknek a mi Jézusunk. A bűnösök iránti, irgalmát, kegyességét sokszor kifejezésre juttatta. Egy dologban azonban kérlelhetetlen volt. Itt nem ismert megalkuvást. Ezt az egyet el nem engedte sohasem: a szivbő1 való megtérést. Ami magába foglalja az őszinte bánatot és erősfogadás. Épp úgy, mint ma is az Ő egyháza a gyónás szentségében szóba áll a legmegrögzöttebb, legelvetemültebb bűnözőkkel is. A múltat nem tekinti, arra kész fátyolt borítani Isten nevében de a szíve jelen állapotára és jövőbeli magatartására kényes ez az Egyház, kérlelhetetlen és szigorú, miként mestere is: a bánatot és erősfogadást megköveteli. -Jézusnak ez a magatartása a mai evangéliumból a kiviláglik és ehhez hasonló esetek számtalanszor előfordulnak életében.

Jézus a bűnösök kegyes és jóságos Üdvözítője. Egy dologban azonban kérlelhetetlen volt: a bűn elleni harcban. Ebben nem ismert kompromisszumot, nem ismert kivételt sem: Aki Istenhez akar járulni, annak meg kell hajolnia, megvallván bűneit. Fel kell állnia bűnei melegágyából, és össze kell törni azok láncolatát, bánattal és jó feltétellel. Mind a kettő egyformán szükséges: a bánat a múltra vonatkozik, a jó feltétel, pedig a jövőre. Ma erre a jó feltételre fordítjuk figyelmünket.