I 2014.11.24.
Hallottuk, hogy Isten népe imádságban fordul az Úrhoz, s lám az imádság végén megremeg a hely, s
mindnyájukat eltölti a Szentlélek. Az egybegyűltek imája egy második pünkösdöt eredményez. A Lélek
segítségével mind bátran hirdetik az Isten szavát. Mindnyájan tudjuk, hogy az Űr lelke nélkül semmire
sem vagyunk képesek. Imádkozni is csak az tud, aki ki tudja magát tárni a lélek előtt. Krisztus
megígérte, hogy ha ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ott lesz közöttük. Ezért bátorkodunk
korlátainkat félretéve összejönni az Ö nevében, s merünk imádkozni, mert tudjuk, hogy imáinkban
megjelenik közöttünk az Isten. Együtt élhetjük át azt a pünkösdöt, amit annak idején az apostolok. Akik
ma őszintén imádkoznak, azokat eggyé teszi a lélek, s valóban egy szív egy lélekként állunk az Úr előtt,
pontosan úgy ahogy hallottuk az első osztatlan Isten népéről.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!