Tévedés lenne azt gondolni, hogy voltak, vagy vannak olyan emberek, akiktől Jézus sajnálná a kegyelmet, a segítséget. Jézus tudja, hogy mi az ami egy embernek jár ezek a földön, s azt akarja elérni ennél az asszonynál is, hogy ő is ugyanazt és ugyanúgy akarja mint Jézus. Mert ha valaki Jézussal együtt akar valamit, akkor azt nagyon valószínű, hogy elnyeri, s ettől mindenképpen boldogabbá válik az élete.

Hozzá vagyunk szokva, hogy ha valakit, hogy ha valakit megkérdezünk, akkor az nyomban válaszol is nekünk. És ha valakit hiába kérdezünk és csak hallatlanra veszi hozzá intézett szavaimat, azt sértőnek ítélem meg és megalkotom a véleményem róla. Annál inkább feltűnik az ég hallgatása nekünk, mert az Úr Jézus biztatott, hogy csak kérjünk és adatik nekünk. És rólunk veszi a példát: „Ha ti, bár rosszak vagytok, tudtok jó adományokat adni fiaitoknak, mennyivel inkább a ti Atyátok ad jókat a tőle kérőknek.” ezért vagyunk hát meglepődve, sőt olykor megdöbbenve, ha az ég hallgat ostromló imáinkra és nem kapjuk meg a feleletet, azt amit kérünk Elfelejtjük azonban, hogy Isten nem csak hasonlít hozzánk, de különbözik is tőlünk. Egészen más, mint amilyenek mi vagyunk. És Istennek ezt a Más arcát mutatja meg Jézus a kanánei asszonnyal kapcsolatban. A kánaáni asszony nem is a maga érdekében emelt szót és nem is elsősorban testi fádalom vagy betegség megszüntetéséért könyörgött, hanem azért, amiért Jézus elsősorban jött: hogy az ördög műávét lerontsa. De Ő szóra sem méltatta.

El kell gondolkodni azon, miért íródott le az a történet. Miért áll ez az asszony például elénk. Gondolom, nektek is ez az asszony azért szimpatikus, amiért Jézusnak is az volt: elszántság, határozottság lakozott benne, tántoríthatatlan hit. Talán nem erőltetett ide idézni Ady sorait: „Csak akkor születnek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek, ha százszor tudtak bátrak lenni, százszor bátraké, viharveretek Északi sarkon találtak egy ki növényt. Micsoda élni akarás volt benne. Milyen erőbe került neki, hogy a vastag jégpáncélt áttörje, hogy fejét az Isten napfényére kidughassa. Micsoda elszántság, erő volt benne, hogy gyökereit a mélybe dugja éltető táplálékért. Amikor kutatás szempontjából ki akarták venni a gyökerét, nem volt olyan fúrójuk, amivel abba a mélységbe le tudtak volna fúrni a gyökeréig. Eszembe jut az öreg halász és a tenger. Az öreg halász kiment a tengerre halászni. Megfogta életének nagy halát, amivel sokáig küzdött. Majd nem tudta kiemelni, de oda kötötte a csónakjához, de a többi hal elkezdte letépni a húst róla. Hadakozott, de mire kiért, már csak a nagyhal csontváza marad meg. De akkor is kihozta. Ha mást nem, a lerágott csontvázat fel tudta mutatni. Sokszor erőfeszítéseinknek nem marad más eredménye, csak az erőfeszítés maga. De akkor sem lehet feladni, mert azt fel tudjuk mutatni. Feladni a várost, amíg a falakban egy tégla maradt, s van egy marék korpa, egy harapás kenyér vagy répa, addig soha! És aztán, aztán meg mindegy. Uram, a vesztesek közé soroltál. Tudom, nem sorsom, hogy nyerjek, sem hogy abbahagytam a játékot, Fejest kell ugranom a tóba, ha a fenekére süllyedek is végigjátszom a játékot. Létem, mindenem amim van, és ha utolsó garasomat is elvesztettem, magamat teszem fel tétként. Hiuszem, hogy utolsó veszteségemmel én maradok a nyertes. /Rabindrana Tagore/

Fauerbach, német materialistafilozófus azt mondta, hogy asz ember abból áll, amit megeszik. Ezzel akarta megsemmisíteni minden „idealista”, emberi természeten túli, vallásos elgondolást. Valójában pedig akaratán kívül egy mély vallási igazságot fejezett ki az emberről. Hisz a Bibliai teremtés leírása is az embert éhes lénynek mutatja be, az egész világot pedig mint az ember táplálékát. Az első fejezetben az Isten meghagyta az embernek, hogy sokasodjék, uralkodjék a föld felett, a táplálékát a földből vegye. „Nézzétek, nektek adok minden növényt a földön, mely magot teremt, és minden fát, mely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” Az embernek, ha élni akar, enni kell. Testébe kell fogadnia a világot, és saját testévé és vérévé változtatni át.

Az egyik legszebb emberi erényünk asz állhatatosság, a kitartás. Felnézünk a nagy tudósokra, akik szívós, következetes, kitartó munkával, esetleg életük rááldozásával nagy eredményeket tudnak felmutatni. Sokszor csodáljuk a sportolókat, akik ugyanilyen szívós edzések után, a versenyen is végig kitartva, tudnak nyerni. De ahogy már több figyelem kell, hogy a háziasszonyok következetes, állhatatos munkáját is ilyen nagyra értékeljük. Mert ők is nap-nap után odaállak a tűzhelye mellé, hogy elkészítsék az ebédet, a vacsorát- Vagy a diákok munkáját, akik szintén minden nap, következetesen mennek az iskolába és tanulnak. Pedig bizony szükséges ehhez is az állhatatosság, a kitartás. — Isten is nagyra értékeli ezt az emberi erényünket. De a mai szent evangélium a kánaáni asszony történetén keresztül nem ilyenfajta állhatatosságra buzdít, hanem sokkal mélyebbre: állhatatosságra az imádságban, a hitben és a hitre való nevelésben és a keresztény életben.

A Szentírás - ha szabad így mondani - divatba jött. Emlékszem, amikor a háború után kiadták először a Szent István társulatnál 30 ezer példányban, már előjegyezésben elfogyott, s azóta kb. 1 millió példány fogyott el. Hogy is olvassuk a Szentírást, ha egy-egy történetet hallunk belőle, hogy is értelmezzük? /elmondom, hogy amikor én hittanra jártam, hogyan tanultam s hogyan szedjük ki a mondanivalóját? 1. A Szentírásnak, s miden egyes részének ennek a most hallott résznek is a lényege, hogy Isten beleállt a történelembe, megszólította az embert, és azt kell megfigyelnünk, milyen is ez az Isten, hogyan bánik az emberrel. S ez a lényeg. Sokan egy kis lélektani erkölcsi levezetést adnak és kész, mintha a Bibliának az volna a célja, hogy az emberről beszéljen, a mi életünkről. A Szentírás arról beszél, hogy milyen az Isten, és ebből már következik, hogy milyen legyen az ember, s ahogy ő viszonyul abból következik, hogy én hogyan viszonyuljak Hozzá.

Keresztény Egyházunk, amikor az istentiszteleteken evangéliumot olvastat, az évnek nagyon sok napján az emberek között élő Jézust állítja elénk. Azt akarja, hogy tanuljunk tőle. Néhány alkalommal azonban azt akarja, hogy más emberektől is tanuljunk. A mai napon úgy látja jónak, hogy egy pogány asszony legyen lelkileg a tanítónk.

Amikor emberek Jézussal találkoznak, legtöbbször ezzel kezdik beszédüket: „Uram, könyörülj rajtam!” Mondhatom így is: az emberiség állandó segélykiáltása: „Könyörülj rajtam Isten!” A szentliturgiában is ez a leggyakoribb szó: „Uram, irgalmazz!”

Nagyon régen történt, nem is fontos, hogy mikor és hol. Egy várnak a parancsnokát fogságra vetették és elhurcolták, az ország valamelyik várbörtönébe zárták. Kedvelt apródja meg akarta találni urát. A szeretet leleményessé tette! Sorra felkereste a várbörtönöket és a kazamaták nyílásainál lantján játszani kezdte urának kedvelt dalát. Sok-sok hónapi keresgélés után, egyszer az egyik börtönből válasz jött. Ilyesmit tanít ez az evangéliumi történet. 1. Ez a pogány asszony, aki gyermeke érdekében könyörög Jézushoz, igen távol élt Jézustól. Távol földrajzi szempontból is (hiszen más néphez tartozott) és távol lelkileg is (más valláshoz tartozott, másképpen gondolkodott az élet fontosabb kérdéseiben…) Tehát Jézustól igen távol élt, és mégis rátalált! Nincsenek áthidalhatatlan távolságok! Az ember akaratán kívüli okokból (születés, ország, nép, felfogás) nem kerülhet olyan távol Jézustól, hogy egyszer rá ne találjon! Mi sodorta ezt az asszonyt Jézus közelébe? Mi tette őt leleményessé, hogy megtalálja őt és megnyerje magának jóságát? A szeretet hullámhosszán kereste a hozzá vezető utat!

Amikor Péter vértanút (+1225) gyilkosa egy tőrrel leszúrta, ő a földre rogyott. Utolsó erőfeszítésével ujját a vérbe mártotta és ezt írta a földre: hiszek! – A hit számunkra is szent dolog. l.) Igen fontos! Mert az Úr Jézus így tanít: „Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki énbennem hisz, annak örök élete van és átmegy a halálból az életre.” „Aki énbennem hisz, még ha meghal is, élni fog” „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Annak ugyanis, aki Istenhez járul, hinnie kell, hogy létezik, s hogy megjutalmazza azt, aki Őt keresi.” (Zsid 11,6) Stumpf-Brentano Frigyes (+1884), az innsbrucki egyetem egykori történelem professzora halálos ágyán magához hívatta gyermekeit, feleségét. Egyenként megölelte őket, gyermekei homlokára keresztet rajzolt és azt mondta: „Tudás, szépség, becsület és hatalom, hit nélkül mindez mit sem ér.” Pedig milyen nagy értéknek tartjuk ezeket! A tudást, amelyért évtizedeken át törjük magunkat, hogy valamit is megragadjunk belőle. – A szépséget, amelyért sem időt, sem pénzt nem sajnálnak sokan, csakhogy egy hajszállal is tetszetősebbé tegyék külsejüket. – A becsület, amelyért életre-halálra megyünk olykor, és készek vagyunk érte áldozni is. És a hatalom, amelyért számtalanszor borult lángba már a világ. És mindez mit sem ér hit nélkül!

A keresztény országok településein mindenütt megtalálható a kőből épült templom az Isten tiszteletére. Ezt hideg és holt kövekből állították össze. Szent Pál szerint van ugyanott egy másik templom is, amelyről keveset szoktak beszélni. Ez a templom élő kövekből épült fel, és az apostol most így mutatta be: Ti az élő Isten temploma vagytok. 1. Kire vonatkozik ez a szép megállapítás? Elsősorban a korintusi hívekre, akiknek kifejezetten írta. A levél előző verseiben arra figyelmezteti a híveket, hogy kerüljenek minden közösködést, kapcsolatot a pogányokkal. Ők a hamisságot, a lelki sötétséget és az ördögöt képviselik. Velük szembe helyezi a keresztények közösségét: ti az élő Isten temploma vagytok. Az Ószövetségben Isten egykor ezt mondta egész választott népére: bennük lakom, közöttük járok, Istenük leszek, ők az én népem lesznek (Lev 26,12). Mennyivel inkább vonatkoznak ezek a szavak Isten újszövetségi népére, a keresztényekre, hogy bennük lakik Isten, mint templomában. Izajás könyvéből most Isten szavait idézi: jöjjetek ki onnan, tisztátalant ne érintsetek (Iz 52,11). Ez arra vonatkozott, hogy jöjjenek ki a babiloni fogságból. E két idézettel érzékelteti az apostol, hogy a keresztényeknek, mint Isten népének, nem lehet köze a hitetlenséggel.

Jézustól többször is megkérdezték, hogy mikor lesz a világ vége. Ezzel a példabeszéddel arra akarja figyelmeztetni hallgatóit és minket is, hogy nem az a kérdés, hogy mikor lesz, hanem az, hogy Hogyan éltél. Hogyan gazdálkodtál az életeddel, amit Istentől kaptál. Néhány alapinformációt tartalmaz ez a példabeszéd arról, hogy mit is kaptunk, hogyan kaptuk?

Oly sokszor elhangzik ajkunkról: Könyörülj rajtam, Uram! Uram irgalmazz! Hogyan is tudnánk Urunkat könyörületre hangolni? 1. Könyörögjünk hittel! Jézus igen gyakran megkérdezi a hozzá könyörgőktől: Hiszed-e… (a jerikói vakok; az aggódó apa; most a kánaáni asszony), és elismer: „Ó asszony, nagy a te hited!” Intő példa ez számunkra, hiszen oly gyakran kiáltunk hozzá aggodalmaskodva és töredelmes szívvel. Hittel kell könyörögnünk! 2. Ismerjük be alázattal, hogy saját erőnkre hagyatkozva tehetetlenek vagyunk! Rászorulok Jézusra, nyilván, hogy nem szólíthatom meg őt gúnyosan, cinikusan, vagy követelőzve, csak alázattal kérhetek. Ma nem nagyon tudják azt az emberek, hogyan is kell kérni, ahhoz vannak szokva, hogy követeljenek, vagy amit megkívántak elvegyék. Hogy alázattal kérni mit jelent, azt csak az tudja, aki szembenézett már halállal, fájdalommal, betegséggel, teljesen átérezve kiszolgáltatottságát és tehetetlenségét. Egy barátom kis daganattal a nyakán bekerült a kórházba. Mintát vettek a daganatból és elküldték szövettani vizsgálatra. Ez két hét bizonytalanságot jelentett, amíg a lelet visszaérkezik, hogy vajon rossz-, vagy jóindulatú az az elváltozás. Ez a pár hét sok mindenre megtanította, sok minden megfordult a fejében. Másképp esett az imádság is.

„Ha Isten is úgy akarja…” szoktuk mondani, jobbára kétes kimenetelű kéréseinkkel kapcsolatban. Az evangéliumban Jézus tudomásunkra hozza, hogy Isten a kérelmező akaratára bízza a kérelem teljesülését: „Asszony, nagy a te hited, legyen tehát akaratod szerint!” 1. Vajon ez mennyiben jó nekünk? Azért jó, mert így kényszerülünk keresni Isten akaratát. „Értsétek meg mi az Úr akarata…!”, mert aki ismeri az Úr akaratát, az tudja igazából, hogy mi a keresztény élet. „Isten maga ébreszti bennetek a szándékot és hajtja végre a tettet, tetszésének megfelelően!” (Fil 2,13) Az evangéliumi asszony is így jut el Jézushoz gondjaival, erősödik meg hitében és lesz a szándéka tiszta. Olyan tiszta ez a szándék, mint amelyet az Úr ébreszt az emberben. Jézus meghallgatja és jutalmazza: legyen akaratod szerint!

Tegyük teljessé megszentelésünket Isten félelmében"A döntő változásnak a legbensőbb szinten: szívünkben kell megvalósulnia. Ezt a követelményt fogalmazta meg ,ma az Apostol is: "Őrizkedjetek a test és a lélek minden szennyétől, s így tegyük teljesség megszentelődésünket Isten félelmében! "Ez a követelmény nem a fanatikus vallásosság megnyilvánulása. Nem új keletű jámbort szöveg, hanem az emberiség egyik legősibb és legmélyebb igénye. Már az ókori görög bölcs, Pláton is belátta azt, hogy a gonoszságot nem lehet pusztán társadalmi összefogással legyőzni. Míg világ a világ, itt mindig működni fog a gonosz, és a szabadulás reménye csak azoknak adatik meg, akik az isteni életre törekednek. Platon szerint ez a törekvés "abban áll, hogy lehetőség szerint minél hasonlóbbá váljunk az Istenhez: ez a hasonlóság a bölcsességgel párosult igazzá és szentté válás. /Isten a lehető legigazságosabb: tehát ez a hasonulás nem más, mint hogy mentől igazságosabbá válik az ember Ezen múlik az, hogy valóban ér-e valami, vagy pedig semmirekellő és embertelen." /Theait. 176 a/.

Sok szép képet láttunk már Jézus Urunkról: templomokban, házak falain. Mindegyikről meleg szívvel néz ránk, de azt is tudjuk, hogy egyik sem eredeti kép Róla, nem eredeti festmény. Pedig de szeretnénk egy igazi képet Róla, amelyről úgy nézne ránk, mint ahogy a valóságban nézett. Ezt a képet mindenkinek büszkén mutogatnánk, és gondosan őriznénk, mint legfőbb kincsünket. Ám egy ilyen kép is csak a külső vonásokat örökíti meg, nem a benső lelkületet. Pedig a benső lelkület fontosabb és értékesebb a külső vonásoknál. Képet szeretnél Jézusról? – Van ilyen! Eredeti, megmásíthatatlan, s itt nem a síri lepelre gondolok, hanem Krisztus benső, lelki világáról készült képre, amely a Szentíráson keresztül tükröződik. Csak kezedbe kell venni a Szentírást, olvasgatnod rendszeresen, s kialakul előtted Jézus lelkületének a képe. – A mai evangéliumi szakaszban is éppen Jézus lelkületéről kapunk képet. Méghozzá kettőt is: az egyik önarckép. Ezt tetteivel és szavaival festette az Üdvözítő, a másikat pedig Isten készítette Izaiás prófétán keresztül.

"A pócsi szép templomban kinyílott egy szép rózsa" - énekelték ma tízezrek a kisboldogasszonyi búcsún. S mát tegnap sok ezer szemből csordult ki a könny, amikor egy vagy negyvenegy év után újra megpillanthatta a két tornyot. Délután sok száza sírták el a gyóntatószékekben, hogy nincs templomuk negyven éve...Este a temetőből jövet ezreknek adott új reményt a nagy Dicsőítés, melyet a templomba visszaérkezve énekeltünk el. Éjfélkor úgy jártuk körül feltámadási körmenetben a bazilikát, mint a mennyei Jeruzsálem előképét. Ma pedig újra tízezek szívét melegített föl a felkelő napfénytől beragyogott pócsi kegytemplom. Mintha ékszerünk lenne.Ma az apostoli szakasz is templomról szólt. "Ti az élő Isten temploma vagytok, amint Isten mond: Közöttük lakom és közöttük járok; Istenük leszek, ők meg az én népem". Az ószövetségi templom dicsőségét elevenítette fel Szent Pál a korintusiak helyzetében. Asz apostol szerint az egyháznak nem szabad összekeverednie e világ bálványaival, hisz az élő Isten templomában nincs helye ilyesminek. "Ne húzzatok egy igát a hittelenekkel...Hogyan tűrné meg Isten temploma a bálványokat? " - kérdezi híveitől Pál apostol, s Izajásra hivatkozik: "Ezért fölkarollak titeket, s atyátok leszek, Ti meg fiaim és leányaim lesztek, mondja az Úr, a mindenható.