A mai evangéliumban az apostolok meghívásáról olvashatunk. Tudjuk, hogy az apostolok legtöbbje halász volt. Így Jézus sem mondhatott nekik mást az új foglalkozásuk megjelölésére, mint azt, hogy eztán is halászok lesznek, csak éppen emberhalászok. Pedig válogathatott volna a foglalkozások között, amellyel illusztrálhatta volna az apostoli munkát másként is. Pl. megjelölhette volna az adószedő Lévi foglalkozásával is, hisz mindannyian többé-kevésbé eladósodott szolgái vagyunk, s tartozunk Istennek a sok jóért, amelyet tőle kaptunk és az apostolok feladata lehetett volna az adósságok hitünk, szeretünk, imádásunk, áldozataink adóját odavinni Isten elé- Vagy ott volt saját foglalkozása, az ácsmesterség. Egyszerű lett volna az általa küldötteket az emberek ácsainak nevezni, vagy a próféták által is használt fazekas képet használni. Az ácsok bárdjaikkal, erőteljes ütéseikkel, a fazekasok, pedig a formáló kezükkel tetszésük szerint alakítják az anyagukat. Az apostoloknak is ez látszott vagy látszhatott feladatának: kialakítani az isten-szabta embert.

Jézus apostolokat választ ki és hív meg szolgálatára, hogy őket küldve újabb tanítványokat nyerjen meg magának. Így aztán közvetve, mindenki felé szól kiáltása: „Jöjjetek, emberek halászává teszlek titeket, jöjjetek, kik elfáradtatok és terheltek vagytok, én felüdítelek titeket, kövessetek, mert én vagyok az út, az igazság és az élet”. Másutt pedig küld: menjetek! Szavai egyetemesek, mindenkire vonatkozók, számunkra is mondanivalót tartalmaznak.

KKT! Talán nem én vagyok itt egyedül, aki állt már este egy halastó partján és figyelte a lassan leszálló sötétségben a halakat. Este a halak a víz felszíne alatt mint tovasuhanó árnyak jelennek meg. A fiatalabb, fürgébb halak még egy-egy ugrást is megkísérelnek a levegőben. S néhányuknak sikerül is a számukra örök környezetet jelentő vízből, mintegy idegen elembe környezetbe lépve, egy pillanatra, a számára idegen környezetet jelentő levegőben. S ekkor egy pillanatra csodásan széppé válnak attól, hogy ezüstös pikkelyeiken megcsillan a napsugár. Mások kevesebb sikerrel, alig-alig tudnak kiemelkedni a vízből, néhányuk pedig egyáltalán nem tudja elhagyni megszokott közegét a vizet.

Jézus hív. Kiket? Nem tudósokat, nem tökéleteseket. Gyarló, botladozó embereket. A tagadó Pétert, az áruló Júdást, a kételkedő Tamást. Így még jobban látszik az alapigazság: Törékeny cserépedények vagyunk. Isten ereje a gyengeségben válik nyilvánvalóvá. Minden nagyravágyás, nagyképűség, önmagában bízó tudás elfolytja az isteni erőt. Irányt téveszt. Elfeledi a hálaadást, így Isten helyett önmaga lesz a központ.

Jézus nem turistaként járt a Galileai tó partján, nem is fegyvereseket toborzott a nagy hódító háborúhoz. Szeretettel járt, és szolgálatra hívott. Ma is itt jár a mi vidékünkön. Minket is hív. Mire is? Nem nézőnek hív a focimeccsre, hanem játékosnak. A nézőnek nem kell edzenie, nem kell áldozatot hoznia. A játékosnak annál inkább. Jézus játékosnak hív az apostolok vezette csapatba. Keresztény ember = Krisztussal összhangban lévő, rá figyelő, érte fáradozó, aki tesz is azért, hogy az eredmény kialakuljon.

Eszembe jut a sok-sok reklám, mellyel a különböző biztosító társaságok árasztanak el bennünket. Mindegyik arra szólít, hogy biztosítsuk magunkat, (életünket, vagyonunkat) és így teremtsünk anyagi áldozatok árán biztonságot. Az evangéliumi történet kapcsán – Jézus meghív és kiválaszt –, arra gondolok, hogy ez a meghívás és kiválasztottság olyan nagy kincset jelent az embernek, melyet biztosítani kell. De hogyan? Szent Péter apostol szavait idézem: „Kiválasztottságotokat jótettekkel biztosítsátok!” (2Pét 1, 10)

Keleti egyházunkban az évközi vasárnapokat nem újévtől vagy vízkereszttől számítjuk, hanem a pünkösd után 1. vasárnaptól. A Szentlélek eljövetele után minden napunkat a pünkösdi tűzláng ragyogja be: vasárnapról vasárnapra a pünkösd utáni teljességet élvezzük. A húsvéti ünnepkör lezárásával imáinkhoz is a nyolc hangú énektárat, az oktoétoszt vettük elő, hogy hétről hétre más hangnemben zengjük el: s ez t tropár szinte utánozhatatlan szépséggel eleveníti fel a húsvéti misztériumot: aki a lepecsételt és a katonák által őrzött sírboltból kiszáll harmadnapon, az a világnak életet ajándékozott. S ezért az egész emberiség diadalmasan kapcsolódhat bele a mennyei erők dicshimnuszába: "Dicsőség a te feltámadásodnak Krisztus, dicsőség a te uralkodásodnak, dicsőség a te gondviselésednek, egyetlen Emberszerető."

A diákok ma ünneplik tanáraikat, s felnőtt nemzedékünk is szeretettel köszönti a pedagógusokat. Mai evangéliumunk pedig ugyanekkor egy olyan tanítóra hívta föl a figyelmünket, aki magával ragadó volt. Olyan tekintéllyel jelent meg, amely egyedülálló volt a történelemben. A tanítványok meghívása is azt bizonyítja, hogy a vele való találkozásnak életre szóló hatása volt: hitet ébresztett. Evangéliumi történetünk eltér az ószövetségi meghívástörténetektől, ahol szintén azonnali követést kért a mester, de tanítványa csak némi várakozás után követte. Így volt ez például Illés életében, amikor meghívta Elizeust, de az még búcsúcsókot akart váltani apjával és anyjával. (1 Kir. 19,19) Illés ezt megengedte. Jézus viszont nem fogadta el az olyan jelentkezőt, aki öröklakást várna vagy családi kapcsolatait melengetné vagy az eke szarvától még visszatekint. Ő haladéktalan engedelmességet várt el tanítványaitól, akik a halászhálót és apjukat otthagyva tüstént követték őt.

A pünkösd utáni második vasárnap, amikor újra folytatjuk a liturgikus évet a nagy húsvéti és pünkösdi ünnepkör után - a szent evangéliumból is újra az üdvösség művének a kezdetét halljuk: Jézus kiválasztotta tanítványait és bejárta velük Galileát, elkezdi tanítását. Lukács evangélistától tudjuk, hogy az egyik apostola kérte Jézust: Uram, taníts minket imádkozni!”A Tízparancsolat első parancsa, pedig kötelezően írja elő nekünk: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj Eben a szentbeszédben most Isten imádásáról, elmélkedjünk. Rögtön le kell szegeznünk, hogy az imádás nem teljesen azonos az imádkozással. Sajnos, ezt még a felnőttek sem tudják mindnyájan, nem csak a gyermekek. Éppen azért kell elmélkednünk erről. Mi hát az imádás, Isten imádása?

Jézus megkeresztelkedett,40 napig böjtölt a pusztában, megkísértette az ördög. Mindezek után elindult, hogy megkezdje a világban üdvözítő működését. Erre küldte mennyei Atyja. Hogy ezt megtegye, ezt nevezte eledelének. Működésének kezdetén nem tett valami nagy csodát, hanem egy alig észrevehető dologgal kezdte.

Jézus munkatársait a halászok közül választotta. A történelem bizonyítja azt, hogy ezek a halászok valóban hűséges és odaadó munkatársai lettek Jézusnak. 1. Azért választotta a „tizenkettőt”, hogy általuk „hálójába ejtse az egész földet”, azaz, hogy megsokszorozza jelenlétét a földön. Jézus hirdette az ország örömhírét apostolai, pedig ugyanezt az örömhírt „minden nemzet” előtt. Jézus vigasztalta a megtört szívűeket, apostolai, pedig Jézussal vigasztalták ugyanazokat a szíveket. Jézus bemutatta, hogyan kell élni apostolai, pedig azt tették az egész világ előtt tanúságtételként, amit Jézustól tanultak.

Szép és hasznos az Isten ígéreteire építő, Istenbe vetett bizalom az ember részéről. Haszontalan és káros azonban az az elbizakodottság, amivel egyes emberek az Istentől kapott ajándékok alapján mások fölé akarják magukat helyezni. Ebben sokat vétkezett a választott nép. Szent Pál mai tanítása erre a magatartásra is szeretne megoldást sugallni.

Határozott lépésekkel Jézus útján Jézus munkatársakat toboroz. Ők lesznek azok, akik előbb Jézus kíséretében járják az utat, később a Jézustól kapott megbízatás és küldetés alapján, az ő útjain járnak önállóan. 1. A hívő ember magatartásával nem egyeztethető össze az ingadozás, az ide-oda való bizonytalankodás.

A görög bölcset megkérdezték tanítványai: Milyen az Isten? Így válaszolt: Ha meg tudnám mondani, vagy az isten nem lenne igazán Isten, vagy én lennék az isten. Istent nem lehet szavakba zárni. De nagyon sok mindent tudunk róla. Tudjuk, hogy Lélek az Isten. Mikor egy atya ezt a gyermekeknek úgy magyarázta, hogy az Istennek nincs teste, akkor az egyik kisfiú így fordította le magának. Értem! Akkor csak keze, lába, és feje van. Persze nem így van. Isten Lélek. Nem látható. Nincs létezése anyaghoz kötve. Még annyira sem, mint az emberi lélek, melynek hordozója az emberi test. Isten nincs bezárva a világba. Nincs helyhez, vagy időhöz kötve. Mivel lélek, lelkünk kapcsolatba léphet vele. Imádságunk ezt a kapcsolatot valósítja meg.

Tegyük fel, hogy egy igen bűnös lélek áll meg Isten ítélőszéke előtt. Szinte látjuk, amint int a Bíró és a baloldal felé, a kárhozat helye felé mutat. Mit gondolsz, használ valamit ennek a léleknek, ha így kezd mentegetőzni: De hiszen, Uram, Istenem! Én az erdők hazájában születtem, és pogány bennszülött vagyok. A mi vidékünkön sohasem jártak papok és anyám sem taníthatott a te tízparancsosra. Így honnan is tudtam volna én, hogy nem szavad megölnöm a testvéremet és nem szabad kirabolnom a járókelőket!” Vajon tehát elfogadható ennek az embernek a mentsége?

A mai evangéliumból azt hallottuk, hogy Jézus bejárta egész Galileát, jót cselekedett mindenütt, hirdette az ország evangéliumát, meggyógyította a betegeket. is. Kiválasztotta első apostolait is, hogy - amint mondta nekik - emberhalászokká tegye őket. — Így Jézus árasztotta kegyelmét mindenkire, aki csak elfogadta. Sőt - az apostolai révén - arról is gondoskodott, hogy az kegelme akkor is áradjon kézzelfoghatóan, tapasztalhatóan, amikor már ő nem lesz itt a földön. Az apostolok utódai, a püspökök, és az ő segítőik, a papok, ezt teszik ma is, amikor kiszolgáltatják a szentségeket. - A szentségekről elmélkedve most a bérmálásról foglaljuk össze még egyszer a tudnivalókat.