A diákok ma ünneplik tanáraikat, s felnőtt nemzedékünk is szeretettel köszönti a pedagógusokat. Mai evangéliumunk pedig ugyanekkor egy olyan tanítóra hívta föl a figyelmünket, aki magával ragadó volt. Olyan tekintéllyel jelent meg, amely egyedülálló volt a történelemben. A tanítványok meghívása is azt bizonyítja, hogy a vele való találkozásnak életre szóló hatása volt: hitet ébresztett. Evangéliumi történetünk eltér az ószövetségi meghívástörténetektől, ahol szintén azonnali követést kért a mester, de tanítványa csak némi várakozás után követte. Így volt ez például Illés életében, amikor meghívta Elizeust, de az még búcsúcsókot akart váltani apjával és anyjával. (1 Kir. 19,19) Illés ezt megengedte. Jézus viszont nem fogadta el az olyan jelentkezőt, aki öröklakást várna vagy családi kapcsolatait melengetné vagy az eke szarvától még visszatekint. Ő haladéktalan engedelmességet várt el tanítványaitól, akik a halászhálót és apjukat otthagyva tüstént követték őt.