KKT! Talán nem én vagyok itt egyedül, aki állt már este egy halastó partján és figyelte a lassan leszálló sötétségben a halakat. Este a halak a víz felszíne alatt mint tovasuhanó árnyak jelennek meg. A fiatalabb, fürgébb halak még egy-egy ugrást is megkísérelnek a levegőben. S néhányuknak sikerül is a számukra örök környezetet jelentő vízből, mintegy idegen elembe környezetbe lépve, egy pillanatra, a számára idegen környezetet jelentő levegőben. S ekkor egy pillanatra csodásan széppé válnak attól, hogy ezüstös pikkelyeiken megcsillan a napsugár. Mások kevesebb sikerrel, alig-alig tudnak kiemelkedni a vízből, néhányuk pedig egyáltalán nem tudja elhagyni megszokott közegét a vizet.