A mai vasárnapot úgy hívjuk, hogy a szamariai asszony vasárnapja. DE lehetne az élet vasárnapjának is nevezni. Itt a tavasz. Oly szép a határ, a fagy által lekopaszított fák újra zöldbe öltöznek, az emberek megkezdték a tavaszi munkát, traktorok zúgnak a mezőkön, a fákat metszik az emberek. Újra éled a föld. a tavaszi nap hatására. Hallottátok az evangéliumban: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a szántóföldet. Ott is olyan jó idő volt mint itt. Tavasz volt, a természet újjáéledésének az időszaka. Jézus Galileából Júdeába megy Számárián keresztül. Ennek a kietlen kies vidéknek a az életet a kút jelenti. Ahol nincs víz, ott az élet megáll, kiszikkad, kiszárad, de a víz hatására a sivatag kizöldül. A környéknek életet jelentő kútnál találkozik Jézus a szamariai asszonnyal. S feltárul az élete és az örök életre szökkelő vizet kéri Jézustól végül.

Az asszony spórolni szeretne időt és szégyent. Hogy kényelmesebb legyen az élete. Hogy kényelmesebb legyen a bűnökkel teli élete. Nem a bűntől akar szabadulni, hanem a bűn következményeitől. De így nem lehet. Nekünk se. Elnézzük magunknak és magunk körül a bűnt. Jézus kis dolgot kér. Vizet amit adni tud. Mi is csak kis dolgot tudunk adni, de ezt szívesen adjuk, hogy Isten megindíthassa bennünk a gyógyulást. Volt már aki féltékenységből ment a felesége után a templomba, és találkozott a gyógyító Jézussal. (Ember kocsiban várja az anyját amíg az misén van.)

Jézusnak ez a találkozása olyan fontos, és az asszonnyal folytatott párbeszéde olyan mélységeket érint, amelyek kimeríthetetlenné teszik ezt az evangéliumi szakaszt, de legalábbis ennek az írásnak a lehetőségeit mindenképpen meghaladja. Persze a történet kimerítésénél sokkal fontosabb, hogy megértsük, az evangéliumi történetben Jézus velünk van, hozzánk beszél, s nem csupán egy asszonnyal találkozik a szamariaiak közül. Hogy Krisztus mai vigasztalása jobban örömre deríthesse a szívünket, ki kell ragadnunk egykét mozzanatot a beszélgetésből.

A szentföldön a víz nagy kincs manapság is. Sok településen bizottság működik a víz igazságos elosztására. Aki nem tartja be rendeleteiket, el kell költöznie a faluból. A forrásvíz igazi csemege. Jézus korában az emberek az esővizet fogták föl, és azt itták. Ha valahol volt kút, melyet forrás táplált, aköré falu épült. Így volt ez Szikarban is. A település is, a kút is megvan ma is. Kb. 50 m mély. Vize jóízű.

Egy asszony, aki szép lassan rádöbben, hogy akivel beszél, az a messiás. Sok éve már délben jön a kúthoz, amikor a tisztességesebbje már reggel merített vizet. Jézus is felismeri ennek az asszonynak a nem éppen tiszta életét. Amikor az asszony a városba siet, akkor otthagyja a korsóját, ezzel jelezve, hogy mindenképpen visszajön. Aki egyszer igazán találkozik Jézussal, az nem akar többé nélküle élni. A városlakók is keresik, ezért tódulnak ki Hozzá, még ha akkor nem is lehetnek biztosak benne, hogy tényleg a messiással van dolguk. Megértjük, hogy kizökkennek a hétköznapi életből. Nekik érdekes, de nekünk már természetes, hogy Jézus az Isten fia, akiben az atya kinyilatkoztatta magát az embereknek.

Palesztina Jézus korában kb. 200 km hosszan terült el. Fenn, északon Galilea, lenn délen Júdea, közte pedig Szamaria. Aki Galileából Jeruzsálembe, tehát Júdeába akart menni, annak gyalog 2-3 napig tartott az útja és át kellett haladnia Szamarián. A szamaritánusok és a zsidók kölcsönösen gyűlölték egymást. Olyannyira, hogy a zsidó zarándokok képesek voltak hat napig gyalogolni azért, hogy elkerüljék Szamariát. A szamariaiak pedig ha megtudták, hogy valaki azért kér szállást, mert Jeruzsálembe zarándokol, akkor nem adtak neki.

Ha odaképzeljük magunkat mi is Jákob kútjához, akkor halljuk Jézus és a szamariai asszony párbeszédét, amit most az evangéliumban hallhatunk. Figyeljünk fel a hosszú beszélgetés egy mondatára, amit az Úr Jézus mond: "Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz" abban, aki kéri. Ezt az örök életre szökellő vízforrást az evangélium később azonosítja a Szentlélekkel (Jn. 7,38) És tudjuk, hogy a keresztség szentségében is a Szentlélek működik, így ez az örök életre szökellő víz lehet a keresztség vize is. - Most tehát a keresztségről elmélkedjünk.

Jézus, nagycsütörtökön este, mivel tudatában volt mindannak, ami rá várt, az ünnepi vacsora előtt kendőt kötött maga elé és megmosta tanítványainak lábait. Szent Péter apostol tiltakozott az alázatossági cselekedet ellen. Jézus ezzel szerelte le: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” (Jn13,7) Ezeket a szavakat lehet mondani azoknak is Jézus viselkedéséről, akik a mai szent evangéliumot hallgatták.

Sirák fia könyvében ezt olvassuk: Aki szereti Istent, vezekel bűneiért.” (Sir 3, 4) Izaiás próféta is hasonló felhívással fordul hozzánk: Mosdjatok meg, legyetek tiszták. Tanuljatok jót cselekedni, keressétek az igazat, segítsétek az elnyomottat, tegyetek ítéletet az árvának, oltalmazzátok az özvegyet, s azután jöjjetek, és panaszkodjatok rám úgymond az Úr. Ha bűneitek olyanok, mint a karmazsin, megfehérednek, és ha olyan pirosak is, mint a bíbor, lesznek, mint a fehér gyapjú.” (1, 16-18) Ezekből a szavakból kitűnik, hogy rendkívül fontos az elégtétel. Mégis, ha azt kérdeznénk a gyónótól, milyen penitenciát, elégtételt szeretne, azt mondaná, kicsit, elég lesz néhány miatyánk, üdvözlégy.

Egy amerikai írónő születésétől süket-néma-vak. A világról pusztán ízlelés, szaglás és tapintás útján van tapasztalata. Mégis könyvet írt a világról szerzett tapasztalatairól, amelyben csodálatos világképet festett meg, annak ellenére, hogy az ember legnagyobb kincseit, a látás, hallás és a beszéd képességét kénytelen nélkülözni.

Gyakorta hallunk álarcos emberekről, akik valamilyen okból elrejtik igazi arcukat, hogy fel ne ismerjék őket. Játékból, tréfából is szokás farsangi időben az álarcviselés, de ezt kivéve többnyire veszélyesek és valamilyen bűncselekmény elkövetésére készülnek, ezért titkolják személyiségüket.

A szentföldön a víz nagy kincs manapság is. Sok településen bizottság működik a víz igazságos elosztására. Aki nem tartja be rendeleteiket, el kell költöznie a faluból. A forrásvíz igazi csemege. Jézus korában az emberek az esővizet fogták föl, és azt itták. Ha valahol volt kút, melyet forrás táplált, aköré falu épült. Így volt ez Szikarban is. A település is, a kút is megvan ma is. Kb. 50 m mély. Vize jóízű.

A régészeti ásatások során a kutatók megtalálták az evangéliumban említett fürdőt, annak mind az öt oszlopcsarnokát. Felirata jelezte, hogy a görögök és a rómaiak is nagyon szerettek ide járni, és sokan találtak itt gyógyulást. A szó: Betesda, vagy Betszaida = bevágás. Egy meredek hegyoldalba bevágták a fürdőt. Oszlopsorokkal támasztották meg a partoldalt. Legalul csak a medence volt. Felül kellett várakoznia annak, aki nem volt a vízben. Így érthető a béna panasza, hogy mire az öt lépcsősoron leért a medencébe, akkorra már sokan megelőzték.

1908-ban óriási földrengés tört ki Szicília szigetén és teljesen elpusztította Messinát, a sziget városát. 60000 ember pusztult el: férfi és nő, gyermek és öreg. Agyonzúzva, halálra éhezve mások, vagy összeégve feküdtek utakon, romok alatt. Már az 1500-as években egyeteme volt ennek a szép városnak, s most meg minden tönkrement és a pusztulás lett az úr. Hogyan tehetett ilyet az Isten? Kérdezte nem kevés gúnnyal az egyik hitellenes lap. Hogyan volt képes ártatlanokat és bűnösöket, fiatalokat és öregeket olyan hirtelen, ilyen szörnyű halállal elpusztítani? Hogy egyeztethető össze a természeti katasztrófa egy szerető, gondviselő Istenbe vetett hittel, kérdezte az újságíró és az óta is mások. Isten, ha te gondviselőm vagy, miért sújtasz ennyire? Miért adsz nekem ennyi szenvedést, ennyire tenger kínt? Sóhajtanak fel sokan a sorscsapások alatt. Miért próbálsz meg ennyire, miért bocsátasz a világra járványokat, háborúkat, aszályt és vízáradásokat? A mi Istenünk gondviselő Isten. Honnan van tehát a fizikai rossz, és honnan az erkölcsi rossz, a bűn? Miért?

A mennyekbe emelkedő Jézus azt a feladatot adta apostolainak, hogy hirdetni kell őt Jeruzsálemtől kezdve az egész föld határáig, tehát mindenütt. Hogy az apostolok messze földre is eljutottak az evangélium szavával Jeruzsálemtől, arról a mai apostoli szakasz számol be.

A strassbourgi székesegyház homlokzatán kívül, a bejárat felett sokféle díszítés között Salamon király ábrázolását láthatjuk, amint királyi székében ül, és eléje jönnek a népek egész Zsidóországból tanácsot kérni tőle, igazságot nyerni ügyükben. Sőt egy magas rangú hölgy, Sába királynő is ott áll a tömegben. Eljött Ő is, hogy megcsodálja a bölcs Salamon sokat hallott bölcsességét, igazságos ítéleteit. A kép fölött viszont a gyermek Jézust ábrázolta a művész, amint anyja ölében ül. Jobbjával áldást oszt, bal kezében a földgömb jelképe, hatalmának kifejezésére. Alatta ez áll: Nagyobb van itt Salamonnál (Mt 12, 42). Mert Hozzá képest Salamon király is csak olyan, mint az iskolás gyermek a professzor mellett.

Az asszony ezt kérdezi Jézustól: „Csak nem vagy nagyobb Jákobtól, aki ezt a kutat adta nekünk?” Jézus válaszából az csendül ki, hogy az ami éltet, ami élőbbé teszi a hitet, az Istennek kegyelme. Az a kegyelem, ami Jákobnak is alkalmat adott arra, hogy kutat adjon a népnek. Gondolkodjunk el Jákob életén, hogy megértsük, amit az evangélium Isten kegyelméről tanít.

Vajon értjük-e, hogy milyen aratásról beszél Jézus? Akkor lesz világos erről az aratásról való fogalmunk, ha átgondoljuk Szent Pál apostol szavait is: „ Ki mint vet, úgy arat. A test szerint élő ember anyagiakat vet a földi élet számára és mulandót arat. A lélek szerint élő ember lelkieket vet az örök élet számára és maradandót arat!” (vö. 2Kor 9,6) Erről az aratásról van szó!

Az igaz imádók lélekben és igazságban imádják Istent! Igaz, ezeket a szavakat Jézus egy asszonynak mondta, aki nemzetbeli hovatartozása és egyéni életmódja miatt is kifogásolható volt, azonban ezek a szavak nem csak neki szóltak, hanem üzenet ez a mai embernek is.

Egykor Keresztelő János elküldte két tanítványát Jézushoz egy fontos kérdéssel. Szinte látjuk, amint köszöntik Őt, a keleti ember köszöntésével, aztán megmondják, hogy ki küldte őket. Majd felteszik a fontos kérdést: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?”. Az Üdvözítő, pedig rájuk néz, meleg, szerető tekintettel. Nem sértődött meg, hogy Tőle ilyet mertek kérdezni. Nem is mond nagy szavakat, hogy igenis én vagyok az, akinek el kellett jönnie, ehelyett a tettekre utal: Menjetek, mondjátok meg Jánosnak, amit hallottatok és láttatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik.” (Lk. 7, 22) Ez tehát a kézenfekvő bizonyíték. Ez a sok csoda, amelyeknek megtételéhez Isten nem adott volna csodatevő erőt, ha valóban nem Ő lenne a Megváltó. Ez a sok csoda, amelyet szóról szóra így jövendölt meg Izajás próféta. Melyek tehát ezek a jelek?

„Van Jeruzsálemben egy fürdőtó. Ott igen sok beteg, vak, sánta és béna feküdt, a víz mozdulására várva. Az Úr angyala időnként felkavarta a vizet. Aki elsőnek lépett a vízbe, maggyógyult. Feküdt ott egy ember, aki már 38 esztendeje volt beteg. Jézus megkérdezte. Akarsz-e meggyógyulni? Uram, nincs emberem!” „Uram, nincs emberem!” Így sóhajtott fel ez a 38 éve beteg ember. Milyen szörnyű kifejezés ez. Nincs embere! Nem akadt az ismerősök és ismeretlenek között egy valaki, aki vállalta volna, hogy a vízbe viszi ezt az embert, amikor a víz megmozdul.

A hivatali helységekben gyakran arcképeket találunk. A nagyvárosok terein, pedig szobrokat is. Az emberiség u.i emléket állít nagyjainak és Isten is megtiszteli választottait. Mennyire védte Mózest, Illést, Elizeust, stb. De nem vagyunk kis igényűek: a szívünket akárkinek nem adjuk! Akármilyen úrnak nem szolgálunk! Mert bár a földi nagyságokat tiszteljük, szívünk közepére csak egy valakinek állítunk emlékszobrot: A Mindenhatónak.