A kereszt egyre inkább dísszé válik. Nem fér bele a mindennapi életbe a szenvedés, és annak a jelképe a kereszt. Ezért van az egyházi év kezdetén a keresztfelmagasztalás ünnepe, hogy helyére tegyük Krisztust, a keresztet. Hol a helye? A templom közepén, az életünk közepén! Az ószövetségi újévet a kereszt ünnepkörében, szeptember 23-án ünneplik. Ez az ünnep nem üres vidámság. Ez egy nagyon komoly ünnep. Bűnbánattal kezdik ezt az ünnepet. Hogy helyére tegyék magukat az Isten rendjében. Ugyanez a kereszt ünnepe is az egyházi év elején. Tükör, melyet Isten tart elénk. A szeretet tükre.

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn. 3,16.) Ez a mondat az evangéliumok evangéliuma, a legtömörebb összefoglalása az Örömhírnek. Szeptember 14-től nyolc napon át a templom közepére helyezzük a szent keresztet. Ez az evangéliumi rész azért hangzik el a keresztfelmagasztalás előtti vasárnapon, hogy jól lássuk és értsük Isten szeretetét. Hogy ne csak a szenvedés fája előtt boruljunk le, hanem a feltámadást is dicsőítsük.

Maga az ünnep történelmi dátumhoz igazodik. Szent Ilona császárnő Konstantin császár jóváhagyásával kerestette és megtalálta a Szent Keresztet, amelyet ünnepélyesen méltó tiszteletadás mellett helyezett el ezen a napon. Ugyanakkor a Szent Kereszt ünneplése nem köthető történelmi dátumhoz. Alapvető jele lett a keresztények életének, mint ahogyan alapja volt megváltásunknak is. Az egyházi év kezdetén az Istenszülőnek, mint legfőbb közbenjárónknak a születését ünnepeljük, és a Szent Keresztét, mint az Isten felé vezető út világító lámpását. Mit látunk meg a kereszt magasából?

Pál apostol írja a Galatákhoz: "Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével." (6,14) Mi is dicsekedhetünk vele, mert a keresztből ,, ebből a szégyenletes bitófából, rabszolgakivégző eszközből szent kereszt lett. megváltásunk eszköze. Valóban dicsekedhetünk vele, mint ahogy a mai ünnep, a szent kereszt felmagasztalása is erre ösztönöz bennünket.

Minden nemzetnek két jelvénye van. Az egyik a szemnek, a másik a fülnek szól. Az egyik jelvény a nemzeti lobogó, a másik pedig a nemzeti himnusz. A zászlót látva, a himnuszt hallgatva a szív hangosabban dobog. Ilyen jelvénye egyházunknak a szent Kereszt és a Hiszekegy. Ma a szent Keresztre emeljük tekintetünket.

Az első evangélista szerint Péter cezáreai vallomása után Jézus ezekkel a szavakkal jelezte előre a szenvedő Messiás sorsát: "Az Emberfiának Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvedni, az emberek kezére kell adatnia, s miután megölték, harmadnapra föltámadni." Szent János apostol nem idézi ezt a háromszor megismétlődő jövendölést. Ehelyett a keresztfelmagasztalás előtt vasárnap evangéliumában arról beszél, hogy "ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is fölmagasztaltatnia, hogy aki hisz benne, el ne vesszen" /3,14/ Meglepő módon ebben a keresztfelmagasztalást bevezető szakaszban szó sincs a keresztről. De szerepel itt az első három evangélium jövendöléseiből a "kell" szó, a hogyan kereszthordozó emberektől tudjuk: ez a "kell" maga a kereszt. Akinek nap mint nap hangtalanul tűrnie kell, akinek sugárkezelésre vagy műtétre kell készülnie, s főként akinek meg kell halnia, az tudna és érzi, hogy a kell szóban benne sűrűsödik a kereszt.

A kereszt életutunk közepén áll. Semmiképp sem kerülhetjük azt el. Azt viszont megtehetjük, - miként a haldokló Jézus is -, hogy legsötétebb óráinkban is teljes bizalommal menekülünk Istenünkhöz, és akaratát követjük. - Sőt, meg tudunk bocsátani mindazoknak, akik gonoszul cselekednek velünk, miként Urunk sem ítélte el a keresztre szegezőit, hanem a keresztet Isten megbocsátó szeretetének forrásává tette.

Nikodémus, ez a zsidó tanácsos egy éjszaka, titkon jött Jézushoz, hogy tanuljon tőle. - Az Üdvözítő sok mindenre tanította, s felnyitotta szemét. Többek közt így szólt hozzá: „Valamint Mózes felmagasztalta a kígyót a pusztában, úgy kell felmagasztaltatni az Emberfiának is, hogy minden, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, l3) - Kettős felmagasztalásról beszél tehát az Üdvözítő: az egyik ott a pusztában történt a zsidók vándorlása idején, a másik pedig Ővele történik majd. - A kettőt tehát párhuzamba állítja Jézus, s ezzel azt is mondja, hogy a kettő között mélységes összefüggés van. Összetartoznak.

Az Élet Fáját, a Szent Keresztet ünnepeljük ma. Felmagasztalva, tündökölve tűnik elénk énekeinkben, szépséges liturgiánkon átragyog. Elé járulunk, csókjainkkal illetjük, hódolunk előtte. Szép, felemelő cselekedet ez. Kell is lelkünknek nagyon. De nehogy arra gondoljunk, hogy most már aztán egy évre letudtuk a kereszt iránti tiszteletünket, most egyszerre, ünnepélyesen. Nem, testvérek, ezt nem lehet. - Hiszen elmondhatjuk, hogy életünk minden napján találkozunk a kereszttel, hol így, hol úgy. Ezért minden napra vonatkozik az iránta való köteles tisztelet, nemcsak mára.

Nincs a világon még egy olyan ereklye, melyet annyi féltő gonddal őriztek volna, mint Krisztus keresztjének maradványait. A legszebb történelmi csodáknak egyike, hogy a gyalázat fája évszázadok tovatűntével a hála és a szeretet drága kincsévé magasztosult. Gondolkodjunk el ez ünnep csodálatos történetén.

Az a kép, mely eddig állt előttünk a keresztről, valójában komor. - Megértjük az üzenetet, hogy Isten bölcsessége szerint való a kereszthordozás, de hogy erről megbizonyosodjunk, hordoznunk kell azt, ez viszont mindig kemény dolog. - Még akkor is, ha egyetlen reményünknek nevezi az Egyház a keresztet. Valójában arra tanít minket, hogy reménységet lássunk abban, ami teherként nehezedik ránk.

Ezen a szép ünnepen, amikor előttünk ragyog Urunk keresztje, eszünkbe jut Szent Pál szava: „A kereszt ugyan oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.” ( l Kor l, l8) - Gondolkoztál már azon, hogy vajon miért mondja Pál, hogy a kereszt hirdetése oktalanság az elveszőknek? S miért mondja, hogy nekünk pedig Isten ereje?

Nemcsak Urunk hordozta a keresztet, hanem ránehezedik a mi vállunkra is. Gyakorta túlzottan is. Így tudjuk megérteni azt, hogy a hívő nép, hogy a hívek sokasága mindig szívesen éli át Jézus keresztútjának fájdalmait. Sőt nem kevesen az egész nagyböjtöt is Jézus szenvedése, a rá való emlékezés idejének tartják, jóllehet liturgikus előírásaink csak az utolsó hetet, a húsvét előtti napokat szentelik ennek Ugyanakkor gondolhatunk Pascal szavaira, aki úgy tartotta: „Krisztus halálos vergődésben fekszik a jelen órában is.” Félelmetes események Jézus számára.

„Betegségeinket Ő hordozta és fájdalmaink Őrá nehezedtek.” (Iz 52,l3) - Betegségeinket Ő hordozta és a mi fájdalmaink nehezedtek rá. Bűneinkért szúrták meg, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, és az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.” - Így írja Izaiás próféta, s ha ezt a listát elolvassuk, s jól átgondoljuk ezen a keresztfelmagasztalás ünnepén, akkor igazán átérezzük, mennyi áldás fakadt számunkra a drága, elevenítő kereszten. - Hiszen nézzük csak: betegség, fájdalom, bűnökért járó büntetés. Ugye egyiket sem szeretjük? Nagyon is átérezzük mindezek súlyát és kellemetlenségét, s tudjuk, mit jelent ez a szó: gyógyulás. - Méltán hálálkodunk tehát a mai napon.