I 2014.11.11.
A kereszt életutunk közepén áll. Semmiképp sem kerülhetjük azt el. Azt viszont
megtehetjük, - miként a haldokló Jézus is -, hogy legsötétebb óráinkban is teljes bizalommal
menekülünk Istenünkhöz, és akaratát követjük. - Sőt, meg tudunk bocsátani mindazoknak,
akik gonoszul cselekednek velünk, miként Urunk sem ítélte el a keresztre szegezőit, hanem a
keresztet Isten megbocsátó szeretetének forrásává tette.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!