Krisztusnak számos megjelenéséről ad tájékoztatást az evangélium. Most, az ünnep harmadik napján, amikor befejezéséhez közeledünk az ünneplésnek, (attól eltekintve, hogy a nyitva álló királyi ajtó egész héten az állandósult vasárnapra emlékeztet), azt gondolom egyáltalán nem véletlenül áll itt előttünk ez a megjelenés, s ez a két tanítvány.

Lukács írja le, aki érzelmes. Irgalmas szamaritánus, tékozló fiú. Emmausz. Isten titkaira való rácsodálkozás, ahogy eljuthatunk a hitre. Két tanítvány menekül Jeruzsálemből, ahol Jézus csodákat tett, gyógyított, beszédeket mondott, dicsőségesen bevonult. De csak az egy csalódásra emlékeztek. Mi is sok jót természetesen fogadunk. De ha egyszer nem úgy sikerül valami, ahogy szeretnénk, akkor elkeseredünk. Jézus érti lelkük háborgását, s bár nincs igazuk, mégis segíteni akar.

A mai napon arról hallottunk, hogy asszonyok siettek Jézus sírjához és arról panaszkodtak, hogy kővel van elzárva Jézus sírja és ki hengeríti el a követ. Ma is sóhajtozunk, hogy sok emberben nagy kövek zárják sírjába Jézust. Mik ezek a kövek? A lustaság, a közömbösség, a bűnök, közfelfogás, a munkahely, szenvedés, betegségek, vagy a jólét kövei takarják be az emberek lelkeiben Jézus a sírba. A statisztika szerint ma is a szegény emberek közül kerülnek ki a vallást gyakorlók!

Húsvét után két héttel egyházunk a föltámadás első tanúról, a kenethozó asszonyokról emlékezik meg. Ma nem a nagynevű apostolokra, a Jézust kereszthalálig utánzó Péterre vagy Andrásra, hanem a szinte névtelemül tanúskodó asszonyokra emlékezünk. Arra a két Máriára, Johannára és Szalóméra, akiknek tanúskodását az egyház első férfi tagjai “üres szóbeszédnek tartották és nem hittek nekik...” Amint az emmausi tanítványok esetéből is megtudhattuk, ezeknek az asszonyoknak az elbeszélését az apostolok rémlátásnak tekintették, hiszen asszonyok nem tanúskodhattak semmilyen komoly ügyben akkoriban. Kiket választott ki Isten erre, hogy a közhangulattal dacolva és a férfiakat is megszégyenítve végigkísérjék Jézust utolsó útján, s első tanúi lehessenek dicsőséges föltámadásának?

Azt gondolom egyáltalán nem véletlenül áll ott a feltámadási ünnep harmadik napján előttünk ez a megjelenés, s ez a két tanítvány. Nagyon is hasonlítunk ezekre a lógó orrú tanítványokra, akik mennek Emmauszba. Valószínűleg fontos dolguk nem akadt ott, talán mindegy is lett volna, hogy éppen hová mennek, csak minél messzebb Jeruzsálemtől, a csalódás és a megszégyenülés helyétől. Ha nem is tudják, hogy lássanak hozzá, de mindenképpen úgy gondolják, hogy vissza kell térniük ahhoz az életformához, amit néhány esztendővel azelőtt elhagytak. A néhány lelkesítő év után persze nem volt kedvük hozzá. S mindez csak azért járhatott a fejükben, mert azt gondolták amit mi: Vége van. Ha egy kicsit másként is, de ezt gondolták.

Bev.: Az emberiség emmauszi utat jár. I: „A kereszt a szenvedés csúcsa, de egyúttal a szenvedés vége. A mindenható Isten utánunk jött az Édenkertből, csak nem vettük észre, mert magunkkal voltunk elfoglalva…” (Balavány György, MN. 05. III. 26) Ugyanolyan értetlenül állunk az élet nagy kérdései előtt, (szenvedés, katasztrófák) mint az emmauszi tanítványok.

Bev.: Jézus – egyetemes kereszthalálával – mindenkit megváltott, nemcsak a benne hívőket, hanem azokat is, akik esetleg csak a főtt sonkát, a kisnyulat és a kiscsirkét ünneplik ez idő tájt. A Jó Pásztor nyájához tartoznak az elbitangoltak is. Isten Bárányának áldozata egyetemes érvényű és hatású! I: „Mi azt hittük, hogy megváltja Izraelt…” – mondják csüggedten, csalódottan az emmauszi tanítványok. A megváltás megtörtént, de ők – akkor – ezt még nem értették, s ezért nem vették tudomásul. Pedig hányszor elmondta előre azt Úr! Vajon milyen megváltást vártak, miben bizakodtak? Eszerint biztos, hogy nem a kereszthalálban Mi milyen megváltást várunk? A mi csüggedtségünk, - ami sokszor erőt vesz rajtunk! – nem rejt-e valamiféle csalódást Jézusban? Az „ismeretlen jövevény” válasza mindannyiunknak szól: „Nem ezeket kellett-e elszenvednie Krisztusnak, hogy bemehessen az ő dicsőségébe?” (Lk. 24. 26) Amikor elfog a csüggedés, elhagy a remény, akkor kérdezd magadtól: vajon nem ezeket, éppen ezeket kell elszenvednem, hogy bemehessek íz Ő – és az én – dicsőségébe?!

Egyházunk egyes szent atyái szeretik a Húsvétot, Krisztus feltámadásának napját a teremtés nyolcadik napjának nevezni. Az emberekért szenvedő és meghaló Jézus Nagypénteken elvégezte az üdvözítés nagy és fájdalmas munkáját. Sírba helyezték, és szombaton, a hetedik napon elnyugodott sírjában. Áldott „pihenőnap” volt Számára ez a szombati nap.

Jézus tanítványai: ezek az egyszerű emberek, nem mindig értették meg Jézus szavait. „Még ti is értelmetlenek vagytok?” – kérte számon olykor őket Jézus (Mt 15,16). Sokszor rászorultak ők a tanításra, hiszen Jézus sokszor beszélt nekik mennyei dolgokról. Hasonló eset fordul elő a mai szent evangéliumban is.

József bátran bemegy Pilátushoz! A félénk asszonyokat angyal bátorítja! Mennyire szükséges a bátorság, hiszen e nélkül néma marad az örömhír!

Vasárnaponként újra átéljük a Húsvét Szent misztériumát! A mai napon is mintha az evangélium lapjairól lépnének elénk: a kenethozó asszonyok alakjai jelennek meg ünneplő emlékezetünkben!

Jézus sziklába vájt kősírja nem más, mint a világ, amelyben élünk. Hiszen életünkre és világunkra is rányomta bélyegét a halál. Mi pedig nagy „kövekkel” e sírba vagyunk bezárva. „Ki hengeríti el a követ?” — aggodalmaskodtak az asszonyok, akik kora reggel az Úr sírjához s ettek. De a kő el volt hengerítve. Jézus sírja értelmet ad a halálnak, ezért teljesen éj megvilágítást ad életünknek és világunknak is.

Azt már a hittanos gyerekek is tudják, hogy a Szentírást két részre osztjuk: az ószövetségi és az újszövetségi részre. És a jobbak azt is meg tudják mondani, hogy ‘72 könyvből áll a Szentírás — Bizony, ha valakinek nincs teljes Bibliája, az nem is ismerheti közelebbről a Szentírást. Ezért ma egy kicsit ismerkedünk a Bibliával.

A mai evangéliumot egyházunk - amint az evangéliumban és a liturgikus énekeinkben is halljuk - a kenethozó asszonyoknak szenteli. Ezek a jámbor, vallásos asszonyok azzal bizonyították Jézus iránti szeretetüket, hogy az Ünnep elmúltával a sírhoz siettek, hogy megkenjék, és illendő módon eltemessék a halott Jézust. Jó alkalom volt ez számukra, hogy bizonyítsák a Jézus iránti szeretetüket. De vigyáznunk kell T, mert nem minden alkalom vezet bennünket a jócselekedetekre, mert van bűnalkalom is! Éppen ezért a mostani elmélkedésünket a bűnalkalmak ismertetésének szenteljük.

Jézus ügyének szolgálata A mai liturgia apostoli és evangéliumi tanítása így foglalható össze: ki és hogyan szolgálta Jézust. F Az apostolok: imádsággal és igehirdetéssel; A diakónusok: az emberek segítésével, a szeretet tetteivel; Arimateai József: tiszta gyolccsal és saját sírjának fölajánlásával; Az asszonyok: Jézus holttestének illő eltemetéséhez való ellátásával (kenettel).