Mielőtt elítélnénk a farizeust, jó, ha tudjuk, hogy jó oka volt arra, hogy különbnek tartsa magát másoknál. A törvény évi egyszeri böjtöt írt elő. Ő hetente kétszer böjtölt. Azok helyett egyszer, akik nem böjtöltek, másodszor pedig a bűnösökért. Ez a böjt más volt, kint a mi böjtölésünk. Semmit sem ettek 24 órán keresztül, még folyadékot sem fogyasztottak. Ötven fokos hőségben ez utóbbi emberfeletti erőfeszítést kívánt. Pénzével is nagyvonalúan bánt, sokkal többet adva a tizedbe, mint ami járt.

Ha a farizeus szót halljuk, azonnal a képmutatás jut az eszünkbe. Ez azonban nem elég helyes. Jézus korában a farizeusok komolyan, mélyen vallásos emberek voltak, akik őszintén igyekeztek a törvényt megtartani. Szt. Pál nem a bűneit sorolja, amikor azt mondja magáról, Benjámin törzséből származom, zsidó a zsidók közül, a törvény megtartását illetően farizeus. Biztos, hogy az a farizeus igazat beszél. Elhihetjük, volt rá oka, hogy különbnek tudja magát a többi embernél.

KKT! Mint azt mindnyájan tudjuk, a nagyböjt egy előkészületi időszak. Ennek az előkészületnek is van egy előkészülete, mely négy vasárnapból áll, s ez a mai az első, s egyházunk azért állítja elénk ezt a négy vasárnapot, hagy érezzük a jelentőségét az igazi nagy előkészületnek. Ez a mai vasárnap olyan mint egy ajtó, melyen keresztül belépünk a húsvéthoz vezető szent időszakba. A bűnbánatnak olyan világában, melyet a nagyböjtnek mindnyájunk életébe el kell hoznia.

Az első tekintetre alighanem igazat adunk Nitschének, és másoknak, akik azt mondják, hogy a kereszténység megakadályozza az ember önkifejlődését és kiteljesedését. hiszen önmegtagadásra és önmegalázásra buzdít bennünket, és arra kér, hogy magunk sikereit és vívmányait ne tartsunk számon. Mint a mai példabeszédben példaképül állítja elénk a mellét verő és a magát nem értékelő vámost. Viszont elmarasztalja a mégiscsak sokat megtevő és eredményeket felsoroló farizeust, aki amellett, hogy sok figyelemre méltó dolgot tett, nem volt olyan szomorú bűnök rabja, mint a vámos is. És Jézus elvként ki is mondja: Aki magát felmagasztalja, megaláztatik. Aki pedig magát megalázza, felmagasztaltatik. Hát olyan nagy bűn az, hogy eredményeinknek tudatában vagyunk?

Makáriosz atyáról olvastam, hogy amikor pálmavesszőkkel megrakottan fáradtan kunyhója felé ment, szembe jött vele a Sátán. Sarlójában feléje csapott, de nem tudott benne kárt tenni. Nagy erő árad ki belőled mondta. Semmit sem tehetek ellened. Pedig ugyanúgy böjtölök, mint te. Ugyanúgy virrasztok, mint te. De egyvalamivel te mindig legyőzöl. Mi az?- kérdezte az atya. Az alázatosságod. Ezért nem tudok ártani neked.

Az ember ítélete és Isten ítélete milyen mesze állnak egymástól! Erről hallottunk már Jézustól egy tanító példabeszédet. Egy vámos áll a templom sarkában, az égre sem meri felemelni a szemét. Előtte áll jóval előrébb a farizeus, aki meghozta magában az ítéletet imádkozó társairól, és magabiztosan folytatja tovább imádságát. Vajon az Isten is így ítélt erről a vámosról, mint a farizeus? Bizony nem. Isten egészen másképp ítélt, mert imádsága után a vámost Isten igaznak találta, a farizeust, pedig nem. A farizeus ítélete tehát téves és hamis ítélete volt. Ez csak egy egyedi eset volt, amit Jézus talált ki hallgatói okulásra, de számtalan, igazán téves ítélet hangzik el a világon egy nap alatt is, még a keresztény emberek részéről is egymás iránt. Hogy az evangéliumban elhangzott gondolatok között maradjunk, vessünk egy néhány pillantást magunkra és kérdezzük meg: hogyan szoktuk mi általában megítélni egymást?

A liturgikus naptárban a nagyböjt előtti negyedik vasárnap “a vámos és farizeus vasárnapja. Az egyház azzal buzdít bennünket az igazi bűnbánatra, hogy szemünk elé állítja a két embert, amint a templomban imádkoznak, s az esélytelenebb “megigazulva távozik”, a másik, pedig nem. A farizeusnak és a vámosnak az imájáról szóló példabeszéd talán a legveszélyesebb a “műfajban”. Mindannyian el szoktuk ítélni a farizeizmus minden formáját: ‘Minden hibánk ellenére van egy jó tulajdonságunk: hogy nem vagyunk farizeusok.” Pedig a farizeus imája nem teljesen hamis. Amíg megállapítja, hogy böjtölt, hogy jótékonykodott, s hogy mentes volt a nagyobb bűnöktől: mindez igaz és helyes lehet.

Két ember ment a templomba imádkozni, s az egyik inkább megigazultan ment haza, mint a másik. Látunk az evangéliumokban alakokat, akik a templomhoz kötődnek és megigazulásuknak ez a záloga *Simeon. A szentlélek szavára a templomba megy, és ott találkozik Jézussal. Ezzel beteljesül az élete, megigazultan tér haza, boldogan várja a halált, a teljes együttlétet az Istennel. Tehát aki a szentlélek szavára enged a lelkiismeretében felmerülő hívásra, a ma is megigazul.

KKT! Hogy is szoktak befejeződni a tévében az igazi kalandos, bűnügyi filmek? Úgy, hogy a krimi végén megjelenik az okos ős mindentudó felügyelő az á1lamrendőrség leglekeményebb együtt legényeivel együtt a tettes lakásán, feltörik a zárt ajtót, és elfogják a körözött bűnözőt.

KI! Ma ismét példabeszédet mond nekünk Jézus, hogy megismertesse magát velünk, ás hogy ráébresszen mindnyájunkat arra, hogy mennyire másként szemléli az isten a dolgokat ás eseményeket mint mi emberek. Azt hiszem, ha le akarjuk vonni a tanulságokat a történetből, akkor azzal kell kezdenünk, hogy megnézzük, mit tud az egyik szereplő az Istenről, más mit tud a másik.

K.T.! A bajnokjelölt műkorcsolyázó páros már gyönyörűen siklott a jégen. A közönség csak ámult-bámult az elegáns gyakorlaton, az összehangolt mozgáson. Micsoda elegáns kűr! Vitathatatlan, hogy csak ők lehetnek a győztesek!” Aztán már kezdődik a vastaps, mikor megjelennek a bírók, s leszavazzák a bajnokjelöltek futamát. A közönség soraiban egyre több zúgolódás hallható. “Nem, ez nem lehet igaz!” Hiszen ők voltak a legjobbak!”

Nagyböjtre készülve ma a farizeus és a vámos történetével megkérdezi tőlünk egyházunk: milyen a vallásosságod? Ennek nagyon jó mércéje az imádság. Hogyan imádkozol? Mint a farizeus: büszkén, elítélve másokat, dicsekedve a teljesítményeddel? Vagy mint a vámos: alázatosan, bocsánatot kérve a hibákért és mulasztásokért? Miért jó ez a kérdés a böjt előtt? Mert onnan kell elindulni Isten felé, ahol vagyunk. Nehogy becsapjuk magunkat, mint a farizeus, aki előrement, és imádság közben lemaradt.

A nagyböjtre előkészítő időnk második vasárnapja a vámos és farizeus vasárnapja, amint azt egyházunk az evangéliumi szakaszról elnevezte. Egy héttel ezelőtt láttuk a lelkiismeret fontosságát. A bűnös Zakeusban megszólalt és így ő megváltoztatta, megjavította életét. Most pedig, a vámos és farizeus vasárnapján a helyes lelkiismeretről elmélkedhetünk. A két imádkozó közül a bűnös, de alázatos vámosnak volt helyes a lelkiismerete, mert helyesen ítélte meg magát gyarló élete tettei miatt. A külsőségesen vallásos farizeusnak viszont veszedelmesen téves lelkiismerete volt, mert még imáiban is, Isten előtt is büszkélkedett. A lelkiismeret - amit arról a múlt vasárnap szóltunk - az embernek az a képessége, amely minden cselekedetnél megmondja, hogy mi a jó és mi a rossz és hogy mi a kötelességünk. Kétféleképpen irányíthatja életünket a lelkiismeret: tetteink előtt és után is megszólal. Ezért fontos, hogy mindkettőre odafigyeljünk. Kétféle lelkiismeret kell, hogy legyen bennünk: a tetteinket megelőző és követő.

Ma tehát a farizeus és a vámos alakját állítja elénk az evangélium. Nem öncélúan, hanem tanító és figyelmeztető szándékkal. 1. Ki volt a farizeus? Aki ismeri a Bibliát, ismeri Jézus életét, a kort, amelyben O élt, az jól tudja, hogy a zsidó népnek egy külön társadalmi osztályába tartoztak. Előkelőek és gazdagok voltak. A vallásosság terén buzgóak. Hittek Istenben, elfogadták és megtartották parancsait, sőt Mózes törvényét a legaprólékosabb figyelemmel. Jeleskedtek a böjtölésben és az alamizsnaosztásban. Akkor mi volt a baja velük Jézusnak?

Egy földműves ember fiacskájával kiment a határba nyári időben és gyönyörködve szemlélték a lengedező búzatáblákat. „Édesapám – szólt a gyermek így – az a kalász miért áll olyan egyenesen, a másik meg mélyen meghajlik?” Kisfiam, volt a válasz , amelyik olyan egyenesen áll, abban kevés szem van, annak könnyű a feje, a másik viszont telített, sok szem van benne, azért hajlik meg.

Egy társaságban egyszer megkérdezte valaki: mit gondoltok, hogyan lehetne a fővárost egy félóra alatt kitakarítani? Egy több millió lakosú fővárost ilyen rövid idő alatt? Kérdezték. Az lehetetlen! Pedig lehetséges, csak annyi kell hozzá, hogy mindenki a saját portája előtt tegyen rendbe mindent.

Aki megigazultan ment haza a templomból! Két ember templomi magatartásáról beszél Jézus. Mindketten a templomba mentek és mindketten azzal a céllal, hogy imádkozzanak. De, amikor Jézus értékeli imádságukat, nem egyformán értékeli azokat. Hogyan is van ez? 1. Kikerestem az evangéliumból azokat az embereket, akik valamilyen ügy kapcsán a templomba mentek és ott a megigazulásról érezhettek valamit!

Sok emberre ráillik Szent Pál apostol tanítása: „Azt gondolták, hogy bölcsek, de oktalanok lettek!” (Róm 1, 22) Ilyen emberről szól Jézus példabeszéde. 1. Az ifjú nagyon bölcsnek gondolta magát. Önzésében eszébe sem jutott, hogy nemcsak a szülőnek van kötelessége gyermekével szemben, hanem a gyermeknek is van kötelessége szülőjével szemben. A gyermeki kiváltságokra igényt tartott, kötelességeiről, pedig nem vett tudomást. Azt gondolta, hogy nagyon okos és méltányos cselekedet volt kikérni az örökséget. Pedig ez volt életének legnagyobb oktalansága! Tékozlóvá lett, elprédálta életének értékeit.

Hogyan tekint Isten a bűnösre? Ennek a kérdésnek igen nagy a jelentősége. Hiszen senki sem mondhatja magát bűntelennek. Igaz, ma is vannak egyoldalúan gondolkodó emberek, akik így vélekednek: „Mi ilyen emberekkel nem foglalkozunk, közös asztalhoz nem ülünk!” Isten is így bánik a bűnössel?

K. T.! Az idén egészen korán kezdődik a farsang. Korán lesz húsvét, s ezért már három hét múlva elkezdődik a nagyböjt, s már ma megvolt a vámos és farizeus vasárnapja. Egészen érdekes módon esik egybe ez a keresztény egységért végzett imahét végével, amikor még egyszer az egységért imádkoznak minden templomban.

A szolgálati szabályzat szerint, ha az önkéntes rendőr szükségesnek tartja az intézkedést, fölteszi a karszalagot, „szolgálatba helyezi ma gát”. Ugyanúgy a rendőr is még ha civilben is van‚ ha szükség van intézkedésre, „szolgálatba helyezi magát!” A vallásos ember „Föl megy a templomba, hogy imádkozzék!” Isten színe elé helyezi magát! Hogy Isten színe előtt miképpen viselkedik, arról ismerni meg, hogy) mennyit ér! 1. Amikor az ember Isten színe elé helyezi magát az imádságban, akkor is Önmagát adja. Az önző ember javakat kér, a nagyravágyó ember rangot kér, az öntelt ember dicsekszik. Az alázatos ember beismer, és bocsánatot kér. Nagyon fontos felismernünk, igenis nagy szükség van arra, hogy minél több ember induljon el a templomba imádkozni! Mert az imádságra nagy szüksége van a világnak. Csak tévhit az. Hogy az imádság a gyermekek és a munkaképtelen öregek dolga! Az imádság minden ember ügye. Mindenkinek szüksége van a kegyelemre és bölcsességre, melyet Istentől kapunk! Kennedy amerikai elnök 1962-ben, a TV-ben elmondott beszédében ezt mondta: „Hogy felelősség. Teljes munkámat elvégezhessem, segítő imákra van szükségem!” Nem restellte, hogy népének ilyesfajta segítségét is kéri és igényli!

Zefirelli Názáreti Jézus c. filmjében Jézus Péter apostol okulására mondja el ezt a példabeszédet. Szent Péter apostol ugyanis megbotránkozott és tiltakozott, hogy Jézus Lévinek, a vámosnak a házába elment. Igazából mi is úgy gondolkodunk, mint a botránkozó Péter. Egyszerre mindkét fiúnak utódai vagyunk!

Az alázatosságot és a kevélység szörnyűségét állítja elénk példabeszéd formájában a mi Urunk Jézus, hogy az egyiket megszeressük, a másikat pedig megvessük és messziről elkerüljük.

Ha manapság valamely felebarátunkat farizeusnak nevezzük, az a mi szánkból eléggé lesújtó vélemény, s annyit jelent, hogy „te egy képmutató alak vagy” „Tebenned a látszat és a valóság nincs összhangban. Te másként beszélsz, és másként cselekszel. Kifelé jámbornak és istenfélőnek mutatkozol, valójában azonban mit sem törődöl a jámborsággal”

Nagy igazság az, hogy a gazdagság is és a szegénység is elfordíthatja az embert Istentől. Ezért imádkozunk így: „Se gazdagságot, se szegénységet ne adj nekem Uram, hanem csak annyit adjál, amennyi szükséges!” Ez a példabeszéd is erre hívja fel a figyelmünket. Bemutat egy embert, akinek életére ezt mondhatjuk: Istent veszített élet!