I 2014.11.24.
Az ember ítélete és Isten ítélete milyen mesze állnak egymástól! Erről hallottunk már
Jézustól egy tanító példabeszédet. Egy vámos áll a templom sarkában, az égre sem meri
felemelni a szemét. Előtte áll jóval előrébb a farizeus, aki meghozta magában az ítéletet
imádkozó társairól, és magabiztosan folytatja tovább imádságát. Vajon az Isten is így ítélt
erről a vámosról, mint a farizeus? Bizony nem. Isten egészen másképp ítélt, mert imádsága
után a vámost Isten igaznak találta, a farizeust, pedig nem. A farizeus ítélete tehát téves és
hamis ítélete volt. Ez csak egy egyedi eset volt, amit Jézus talált ki hallgatói okulásra, de
számtalan, igazán téves ítélet hangzik el a világon egy nap alatt is, még a keresztény emberek
részéről is egymás iránt. Hogy az evangéliumban elhangzott gondolatok között maradjunk,
vessünk egy néhány pillantást magunkra és kérdezzük meg: hogyan szoktuk mi általában
megítélni egymást?
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!