A liturgikus naptárban a nagyböjt előtti negyedik vasárnap “a vámos és farizeus vasárnapja. Az egyház azzal buzdít bennünket az igazi bűnbánatra, hogy szemünk elé állítja a két embert, amint a templomban imádkoznak, s az esélytelenebb “megigazulva távozik”, a másik, pedig nem. A farizeusnak és a vámosnak az imájáról szóló példabeszéd talán a legveszélyesebb a “műfajban”. Mindannyian el szoktuk ítélni a farizeizmus minden formáját: ‘Minden hibánk ellenére van egy jó tulajdonságunk: hogy nem vagyunk farizeusok.” Pedig a farizeus imája nem teljesen hamis. Amíg megállapítja, hogy böjtölt, hogy jótékonykodott, s hogy mentes volt a nagyobb bűnöktől: mindez igaz és helyes lehet.