Jézus gyakran beszélt az Isten országáról, tanítását érdekes történetekben mondja el. Azért szerette a történeteket, mert azokat az emberek könnyebben megértették. Ilyen történet a mai vasárnapon hallott ünnepi vacsoráról szóló történet is. Amikor ezt a történetet halljuk, máris kedvet kapunk arra, hogy részt vegyünk mi is ezen a lakomán.

Az egész történelem Isten szeretetének története. A Szentírás, az evangélium is mi másról beszélne, mint arról, hogy Isten szereti az emberiséget. S mint ahogy egy cseppben a tenger, egy darab kőben a hegy, milyensége benne van, úgy van benne az egyes evangéliumi szakaszokban asz evangéliumnak, az üdvtörténetnek az egész mondanivalója. A mai példabeszédben is benne van az örömhír, hogy Isten nagyon szeret minket. Különösen két szó üti meg az ember szívét: az a két szó, amit a királyi mennyegző házigazdája mond ki szolgáinak, miután visszautasították a meghívását; nem sértődve meg, hanem szinte kérlelve mondja: menjetek, hívjatok ide, beszéljetek rá mindenkit. Így szeret az Isten, hogy nem sértődik meg, hanem szinte unszolja a vendégeket, kérlel bennünket, és Istenségét nem tartja olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodnék, hanem kiüresíti önmagát, kifosztja, megalázza magát érettünk.

A mai evangéliumi szakasz nem idézi, de tudnunk kell, hogy Jézus akkor mondja ezt a példabeszédet a nagy lakomáról, amikor egy ember Jézus asztaltársaságából megjegyezte: Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában. Ezt azonban nem a vágyakozás mondatja ezzel az emberrel, hisz az talán már elég is lenne, - egy igazi vágyódás, amiből természetszerűleg tettek is fakadnak. Nem a vágy, hanem a magabiztosság, a törvénytudók magabiztossága, az a tudat, hogy nyilván részesednek az üdvösségben, hiszen betartják a törvényeket. Az Isten azonban nem rideg törvény, ezért Jézusnak szót kellett emelnie a hamis biztonságtudat ellen. Számukra és a ma is törvényeket mustrálgatók számára rettenet a kijelentés: Senki sem ül asztalhoz a hivatalosak közül.

KKT! A szakasz nem idézi, de tudnunk kell, hogy Jézus akkor mondja el ezt a példabeszédet a nagy lakomáról, amikor egy ember Jézus asztaltársaságában megjegyezte: Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában. Ezt azonban nem a vágyakozás mondatja ezzel az emberrel, hisz ez már talán elég is lenne, egy igazi vágyódás, hisz abból tettek is fakadnak. Nem a vágy, hanem a magabiztosság, a törvénytudók magabiztossága, az a tudat, hogy nyílván részesednek az üdvösségből, hiszen betartják a törvényeket. Az Isten azonban nem rideg törvény, ezért Jézusnak szót kellett emelnie a hamis biztonságtudat ellen. Számukra, és a mai törvényeket mustrálgatók számára rettenetes kijelentés: Senki sem ül asztalhoz a hivatalosak közül.

Szent Pál Kolosszeiekhez írt levele már a közelgő karácsonyra irányítja figyelmünket: “Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségében” Az apostol szerint a karácsonyig hátralevő időt főként életmódunk megváltoztatásával kellene töltenünk: “tekintsétek halottnak tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, a érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami-... Bálványimádás.” Nemcsak a pénteki hústól való tartózkodás garantálja a jó előkészületet, hanem a tartózkodás az és a szenvedélyektől s mindaz, ami együtt jár.

A modern ateizmus atyja, L. Feuerbach fogalmazta meg egy nagyszerű szójátékkal azt, amit a vallás elleni legfőbb csapásnak tartott. DE Mensch ist vas er i13t." Az ember az, amit megeszi" Se több, se kevesebb. Nincs szüksége a lélek vagy az Isten feltételezésére, hanem végre meg kell elégednie azzal, hogy ő lényegében nem más, mint anyag. A modern pszichológia atyja, Sigmund Freud is ilyesmire célzott azzal, amikor kidolgozta elméletét az ember minden cselekvés az ön- vagy fajfenntartási ösztönből fakad.

T! „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt (Kor. 2, 9) - mondja Szent Pál apostol. örök érvényű tanítást ad ezzel a mondatával, amit Izaiás prófétától idéz. (Iz. 64, 3), az üdvösség állapotáról. Mi véges emberi eszünkkel el sem tudjuk képzelni a mennyország boldogságát! Tudta, nagyon jól tudta ezt az Úr Jézus is, ezrét adott emberileg könnyen felfogható és megérthető tanítást az üdvösség állapotának boldogságáról. Az egyik ilyen tanítást éppen az mai evangéliumi szakaszból hallottuk: az ünnepi lakomáról szóló példabeszédét. DE azt nagyon hangsúlyozottan tudunk, kell, hogy itt példabeszédről van szó; nem úgy kell, értelmezünk az üdvösséget, a mennyországot, hogy ott véget nem érő dínom-dánom, egy földi értelemben vett lakoma folyik. Az Istennel való közösséget, a vele való boldog együttlétet akarta a szemünk elé tárni Jézus.

‘Mintha valami rendszerváltozásról számolna be az Apostol, úgy kezdődik a kolosszeiekhez írt levél ma szakasz: Istenünk “kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fia Országába.” Isten biztosít bennünket arról, hogy a legnagyobb rendszerváltás már régen megtörtént: a sötétség hatalma már esélytelen, hiszel az Úristen mindent megújított, s minket is elvezetett a megújított Országba, szeretett Fiának, vagyis a szeretetne] birodalmába. Ez már a karácsonyi örömhír elővételezése. Sokan talán számadástól félnek vagy aggódnak, de ez küzdelem már lefutott: “Mert tiéd az Ország, a hatalom és a dicsőség, Atya és Fiú és Szentlélek, most é mindörökké. Ámen.”

Amikor a gyerekeket a keresztvetésre tanítjuk, három összefogott ujjunkkal jelezzük a Szentháromságot, a két kisebb ujjunk, pedig azt jelzi, hogy Jézus Krisztusban két természet van: isteni és emberi. Az Ő személye összefogja ezt a két természetet csodálatos, számunkra felfoghatatlan módon. Sokszor tévedésbe estek, akik ezen gondolkodtak, amíg ez a hittitok ki nem alakult az Egyházban kifejezhető módon. Akik tisztán emberi eszükre hallgattak e kérdésben, feltétlenül tévedésbe estek, s csak azok, akik a kinyilatkoztatásra, Isten üzenetére hallgattak, azok találtak rá az igazságra.

KKT! Krisztusnak az előbbi példabeszéde egy kicsit megijeszt bennünket, mert az utolsó mondat:” Azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem eszik lakomámon.” S nagyon rossz lenne, ha mi sem ehetnénk az ő asztalánál az általa ígért országban.