I 2014.11.1.
Amikor a gyerekeket a keresztvetésre tanítjuk, három összefogott ujjunkkal jelezzük a
Szentháromságot, a két kisebb ujjunk, pedig azt jelzi, hogy Jézus Krisztusban két természet
van: isteni és emberi. Az Ő személye összefogja ezt a két természetet csodálatos, számunkra
felfoghatatlan módon.
Sokszor tévedésbe estek, akik ezen gondolkodtak, amíg ez a hittitok ki nem alakult az
Egyházban kifejezhető módon. Akik tisztán emberi eszükre hallgattak e kérdésben, feltétlenül
tévedésbe estek, s csak azok, akik a kinyilatkoztatásra, Isten üzenetére hallgattak, azok
találtak rá az igazságra.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!