Jézus azért jött, hogy elmondja, és főleg bemutassa, hogy a Mennyei Atya mennyire szereti az embereket. A mai evangéliumi szakasz is erről szól. Van egy szerencsétlen asszony, aki mint minden szombaton, azon a szombaton is elment az istentiszteletre. 18 éve beteg. Megszokhatta, hogy fáj a háta. Lassan be is bizonyosodott, hogy betegsége gyógyíthatatlan, s nem lehet tenni semmit ellene, így csökkent értékű. Az emberek félre szorítják, jól megbámulják, mert nem tud felegyenesedni. Nem szívesen lép ki az utcára sem, a felnőttek lenézik, a gyerekek kigúnyolták. — Megalázó már maga a testtartás is, mert nem tud teljes magasságban megjelenni, nem tud minden irányba körülnézni, nem tud mások szemébe nézni.

Az evangélium olvasása során sokszor tanúi vagyunk, hogy Jézus szombati napon szabadít meg valakit a gonosz lélek fogságából, azaz gyógyít. Az iménti asszonyt is azon a napon gyógyítja meg, amikor a törvény szerint a választott nép egyetlen tagja sem végezhet semmiféle munkát, még a gyógyítás munkáját sem. Ezen a napon ugyanis pihenni illett. A választott nép szombati pihenése mintegy szimbóluma volt annak, hogy az Úristen a hetedik napon megpihent a teremtés munkájától. Ezzel a pihenéssel egyrészt tartózkodott attól a munkától ami hasznot hozott, azoktól a tettektől, amelyek teljesen a föld felé fordították tekintetét, s ezen túl még erőt is gyűjtött önmagában a további feladataihoz.

Jézus emberek iránti figyelmességét mutatja ez a csoda. Van szeme a szenvedőkhöz, és szíve is. Nincs is ezzel semmi baj mindaddig, amíg ebből nem születik népszerűség. Akit nem szeretnek, aki törvényre és tekintélyre építi életét és nem a szeretetre, az nagyon nehezen tudja elviselni, hogy mellette valakit jobban szeretnek, mint őt. Itt is ez történik. Kollektíve a farizeusokkal ütközik emiatt Jézus, de személy szerint is minden olyan emberrel, akinek a szíve helyén a törvény dobog.

K.T.! I Másfél nap múlva fölcsendül templomunkban a karácsonyi kánon: “Krisztus születik, dicsőítsétek!” Még éppen, hogy elkezdtük a karácsonyi böjtöt, s szívünk máris tele van békevággyal: “Ki a békesség Isten és az irgalmasság Atyja vagy, leküldted nekünk a nagy szövetség békeosztó angyalát...” Épp ezért megdöbbenünk akkor, amikor az Apostol harcra szólít fel e világ kormányzói ellen. Pedig ma az efezusi levél felhívása egészen komoly volt: “Öltsétek fel az Isten teljes fegyverzetét” Krisztus követői még karácsony előtt sem tehetik le a becsület, az igazság és Lélek fegyvereit. Ebben a hónapban az Egyház maga kínálja nekünk a mindnyájunkat gerincessé tevő isteni fegyverzetet, “hogy megtarthassuk állásainkat”. Mert ez a böjt olyan várakozás, mint a katonáé az őrhelyen: feszült figyelmünket az köti le, aki a távolból közeledik felénk. Fülünkben csengenek még a zsoltár szavai: “Lelkem várja az Urat, mint az őr a hajnalt. Sőt, jobban, mint az őr a hajnalt, várja Izrael az Urat!”

A zsinagóga elöljárója — a szombati munka-tilalomra hivatkozva, és a gyógyítást munkának tekintve — szemrehányást tett Jézusnak. Az Üdvözítő rámutatott arra az ellentmondásra, hogy amit egy ökörrel, vagy szamárral megtesznek, azt a segítséget miért ne lehetne nyújtani a 18 éve beteg asszonynak?

Az igazi Legfelsőbb Bíróság elfogadta fellebezésünket: jogorvoslást és egy amnesztiát hirdetett. A Messiás a Kegyelem hordozója. O tényleg azért jött, hogy örömhirt hozzon a szegényeknek, s szabadulást hozott a raboknak: meghirdette az igazi kegyelem évét. Azzal, hogy maga elitéltként végezte, megszabadított bennünket a halálbüntetéstöl,. Sőt ezt a kegyelmet megadva értelmet adott a szabadságunknak is. Mert a rabságból szabaduló ember rendszerint nem tud mit kezdeni a hirtelen jött szabadságával. Az előtte álló sok-sok Út közül szinte törvényszerűen a legrosszabbat választj De a Messiás sokkal csodálatosabb szabadságot is hoz nekünk. 9 szabaddá tett a szeretetre hogy sérelmeinket elfeledve merjünk megbocsátani mi is adósainknak...

Íme Jézus a Szabadító! „Uram nyisd meg lelki szemeimet, megmutatva szabadulásom útját!” (Zsolt 12) 1. Szabadulásunkat Jézusnál kell keresnünk! Ő a mi szabadítónk, ezt a feladatot kapta a mennyei Atyától. Így mutatkozott be nyilvános fellépése kezdetén is: „…hogy szabadulást vigyek…” (Lk 4,18) Mint a fény, mely, megsemmisíti a sötétséget. Azért gyújtunk világosságot, hogy megmentsük magunkat a sötétben való botladozástól. (vö. Jn 8,12)

Egy kínai legenda meséli. Egyszer egy ember beleesett a kútba és segítségért kiáltozott. Arra járt Buddha és így kiáltott le a kútba: az élet csupa szenvedés, így hát nyugodjál bele a sorsodba, és elment. Buddha után Confu-ce ért a kúthoz és így szólt a segítségért kiáltóhoz: Bizonyítsd be életrevalóságodat, mássz ki a saját erődből. Ha bizonyítasz, akkor megérdemled, hogy segítsek neked. Harmadikként Jézus ment arra, nem szólt egy szót sem, levetette a köntösét, leereszkedett a kútba és fölsegítette a kútba esett embert. Tanítómese, de világosan beszél a keresztények kötelességéről. Ha embertársunk segítségre szorul, akkor nem bölcselkedni kell, nem tanácsokat kell osztogatni, hanem irgalmasságot kell gyakorolni.

A hatvanas évek közepén egy japán küldöttség járt hazánkban. Nemcsak a gyárakat nézték meg, hanem a templomokat is. Feltűnt nekik egyik fővárosi katolikus templomban az örökmécses. Kérdésükre elmondták, hogy ez mit jelent, és elmondták az Eucharisztiáról szóló tanítást. Önök ezt hiszik? – kérdezték, majd fejüket csóválva mondták, hogy nagyon különösek az európai keresztények. Ha a japán ember ebben hinne, akkor náluk nem lehetne üres templomot találni. Meghökkenünk? De az imént elhangzott evangéliumi tanítás nem éppen úgy megdöbbentő? Hiszen manapság is sokan elfeledjük a törvény betűje miatt, annak szellemét.

Egykor a görög bölcset, Epiktétoszt megkérték tanítványai, hogy mondaná meg, milyen az Isten. Ő bölcs lévén bölcsen válaszolt: „Ha meg tudnám ezt mondani, úgy vagy az Isten nem lenne igazán Isten, vagy én lennék az isten.” Valóban úgy van, hogy Isten tökéletességét, az Ő lényét csak Ő Maga ismeri igazán és tökéletesen. De főként Szent Fia által kinyilatkoztatta magát nekünk, s azóta mi is sokat tudunk Róla. – Mert Ő elmondhatta: „Fülöp, aki engem lát, látja az Atyát is” .

Egy jó pár évvel ezelőtt egy haldokló néni betegágyához hívtak. Körülnéztem egy kicsit a szobájában. Betegágya melletti falon egy hímzett falvédő volt, ez állt rajta: „Áldjad én lelkem az Urat!” Ez olyan hatással volt rám, hogy nem tudom elfelejteni. Szép példáját látom ebben a vallásos magatartásnak.

Rádióban és újságokban az elmúlt napokban egyre többször elhangzott a kérdés: "Ismeri- e katolikus teológia az ördögtől megszállottság tényét?" Hiszen a protestáns Bultmann már 1941-ben meghirdette a mitosztalanítás tényét. Az mondotta, hogy a abban a korban, amikor az emberek az elektromosságot használják és rádiót hallgatnak, képtelenség arról beszélni, hogy vannak rossz szellemek, ördögök, és hogy van ördögtől való megszállottság. Ugyanakkor Bultmann kortársai is föltették a kérdést: vajon mi hallgatott Bultmann és a többi német 1941-ben a csoda rádióból?

KT! Jézus Krisztussal elérkezett az emberiség számára az üdvösség ideje. Nagyon fontos gondolat ez számunkra, mert ezen fordul meg a sorsunk: felismerjük-e és elfogadjuk-e, hogy Jézussal valóban elérkezett az üdvösség ideje? Különösen fontos ezt meggondolnunk, amikor már lelkileg is kezdünk ráhangolódni a karácsonyra, Jézus születésének megünneplésére. A mai evangélium is ezt a gondolatot fejti ki nekünk. Lehet, hogy ez az első hallásra nem teljesen nyilvánvaló. De ha egy kissé átgondoljuk, akkor könnyen beláthatjuk, hogy valóban úgy van ez. Még pedig mind a két oldalt észrevehetjük. Egyrészt: a nyomorék asszony életében Jézus az üdvösség idejét jelenti. Másrészt: a zsinagóga elöljárója nem ismeri ezt fel, és nem fogadja el, ezért megszégyenül egyelőre Jézus előtt, hogy majd aztán végleg elvetés legyen a sorsa az ítéleten.