I 2014.11.1.
Az evangélium olvasása során sokszor tanúi vagyunk, hogy Jézus szombati napon szabadít meg
valakit a gonosz lélek fogságából, azaz gyógyít. Az iménti asszonyt is azon a napon gyógyítja meg,
amikor a törvény szerint a választott nép egyetlen tagja sem végezhet semmiféle munkát, még a gyógyítás
munkáját sem. Ezen a napon ugyanis pihenni illett. A választott nép szombati pihenése mintegy
szimbóluma volt annak, hogy az Úristen a hetedik napon megpihent a teremtés munkájától. Ezzel a
pihenéssel egyrészt tartózkodott attól a munkától ami hasznot hozott, azoktól a tettektől, amelyek teljesen
a föld felé fordították tekintetét, s ezen túl még erőt is gyűjtött önmagában a további feladataihoz.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!