Ebben az őszi időben és hangulatban nagyon ide illő evangéliumi részt olvastat fel az Egyház: Jairus leányának feltámasztásának történetét Jairus leányának és a többi elhunyt feltámasztásával Jézus előre jelezni kívánta, hogy ő a halálnak is ura. Ezért merünk mi a halálkor is előre nézni. - Mások a koporsónál, a sírnál csak a mába tekintenek, a máról beszélnek, emlékeznek az elhunytra, annak erényeire, érdemeire, de az egyház akkor is előre néz. A testvérek bizonyára ismerik Júliánus barát történetét, aki érezte, hogy kell lenni egy őshazának, ahonnan a magyarok ide érkeztek. És két társával elindult keresni az őshazát. Egyik társa az úton meghalt, a másik visszafordult, de ő előre ment tovább biztos léptekkel. Ezt a pillanatot örökítette meg a szobrász a városban levő szoborban, hogy a barát előre néz. Így nézünk mi is előre a halál pillanatában.

Ez a történet tele van félelemmel. Azzal a félelemmel, ami minden ember életében megjelenik valamilyen módon. Valaki attól fél, hogy beteg lesz, vagy meghal, vagy nem lesz meg a megélhetése, vagy nem lesz munkája, vagy nem tud megfelelni a családnak, vagy a közösségnek, aki elvárásokat támaszt felé…stb. Életünk meghatározója a félelem. Ma is úgy élünk, hogy bennünk dolgozik az elöljáróktól való félelem. Egyházi elöljáróktól nem annyira, hiszen az egyháznak a középkorban meglévő, világot és emberi életeket meghatározó tekintélye nagymértékben megváltozott. Vannak viszont a világi elöljárók, munkahelyi vezetők, nemzeti vezetők, akik hatalommal rendelkeznek felettünk, s a kiszolgáltatott sorban élő ember csak elviselni merészkedik a feje fölött hozott rendelkezéseket. Nem lenne szabad, hogy így legyen egy demokratikus világban, de mégis így van. Lehet, hogy tévedéseink vannak a demokráciáról?

Két csodatörténetet hallhattunk – mindkettőben reménytelen esetet gyógyított meg Urunk. Mi pedig, akik nem is vagyunk gyógyíthatatlanul betegek, sokat tanulhatnánk ezekből az esetekből. Mindenekelőtt azt, hogy mindig, s még „a remény ellenében is reménykedni kell”. A 12 éve gyógyíthatatlanul beteg asszony igencsak zavarban volt. Elállt a vérfolyása, s ez örömmel töltötte volna el. De ugyanakkor kínos helyzetbe került ő, az eddig tisztátalannak tekintett nő, mert az Úr már ismételten kereste: „Ki érintett meg engem?” Vallja-e be vakmerő tettét, számítva arra, ami megvetésként érheti? Vagy titkolóddzon tovább is?

KKT! Nagyon sokszor olvassuk és hallgatjuk, hogy Jézus betegeket gyógyít meg, s amikor tanítványait küldi az evangélium hirdetésére, akkor is hozzáfűzi az elbocsátásukhoz, hogy gyógyítsátok meg az emberek betegségeit. Egyértelműen úgy tűnik az evangéliumokból, hogy Jézusnak nagyon fontos, hogy az embereket meggyógyítsa. Van-e ehhez a sajátos Jézusi hivatáshoz köze azoknak, akik egészségesek, vagy legalább semmi súlyos betegségben nem szenvednek? – Erre a kérdésre még lehet úgy válaszolni, hogy nincs. De mit tudunk válaszolni akkor, ha a kérdést úgy vetem föl, hogy van-e olyan ember ezen a földön, aki teljesen egészségesnek mondhatja magát? S az egészség itt nem vonatkozhat csupán a testre, hiszen lelkünk egészsége legalább annyira fontos a boldogságunk szempontjából, mint a testünké. Ez a kérdés már elbizonytalanít bennünket.

A beteg asszony története beékelődik Jairus leányának feltámasztási eseménysorába. Mindent egy lapra feltéve Jézus után furakodik, - pedig tudja, hogy nem miatta indult el - és minden erejét, minden hitét összeszedve megérinti ruháját. Lukács jó író. A 12 éves haldokló kislánynak jó párja a 12 éve betegségben szenvedő asszony. Ugyanakkor jó orvos is, mert védi kollégái becsületét. Amíg Máté leírja mennyi mindent kiállt az asszony az orvosoktól, hogy mindenét rájuk költötte és semmit sem tettek vele, addig Lukács röviden csak annyit közöl: Nem tudták meggyógyítani.

Nagyon figyelemre méltó a mai evangéliumi szakaszban ennek az asszonynak a hite, aki Jézusnak legalább a ruhaszegélyét akarta érinteni és ebben gyógyító erőt vélt. Nem igényelte Jézus csodatevő szavát. Még azt sem, hogy tekintetét rávesse. Arra pedig gondolni sem mert, hogy csodát sugárzó két kezét végigsimítsa homlokán. Tehát semmit nem igényelt, hanem, megelégedett ruhaszegélyének érintésével. A ruhaszegély nem volt a ruha legdíszesebb része, hisz hozzátapadt a föld, a por szennye. Mégis hite, hogy a ruhaszegélyen keresztül megtapasztalja Jézus istenségét és gyógyító erejét.

KT! Bármennyire is fejlett az orvostudomány, a betegség szinte elkerülhetetlenül jelen van az életünkben, szinte nincs is ember, aki nem küszködne valami bajjal. Tapasztalhatjuk ezt saját magunkon is, de a környezetünkben is. Milyen jó lenne, ha Jézus itt lenne közöttünk úgy, mint kétezer évvel ezelőtt. Mert ő egykettőre meggyógyítaná minden ki baját, betegségét, megszüntetné szenvedését. Azokét, akik kifejeznék irányába hitüket és kérnék tőle a gyógyulást. KT! Az Úr Jézusnak fontos tevékenysége volt földi életében a gyógyítás. Nem orvos és nem mágus volt vagy varázsló se, de soha nem ment el érzéketlenül az emberi szenvedés mellett. Mindenkit meggyógyított isteni hatalmával, aki hittel fordult feléje és bizalommal kérte a gyógyulását. Megesett a szíve a szenvedő embereken és orvosolta bajukat. Az ő jó szívének és isteni hatalmának semmiféle betegség nem tudott ellenállni.

Két történet, de csak egyetlen és ugyanazt az igazságot hirdeti: Jézus Krisztus az Úr! Élet, betegség és halál ura. Mind a két Jézushoz járuló személy úgy közelített Jézushoz, hogy leborult előtte. Igaz, az asszonyt ehhez le kellett „leplezni”, de ő is leborult. Mi is így közelítünk, megvalljuk, hogy Jézus az Úr, és legalább lélekben leborulunk és meghajtjuk fejünket.

A keresztény ember sokszor kerül dilemma elé, mennyire különüljön el a világtól, mennyire tegye magát függetlenné, és dolgozzon az üdvösségén, elgondolkodva azon amit Krisztus mondott: „ Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem”. De Krisztus azt is mondta, hogy „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

KT! A legtöbb mai ember egyre bizalmatlanabbul hallgatja a halottak feltámadásáról beszámoló csodaelbeszéléseket. Persze túlzás volna azt állítani, hogy korunk embere nem hisz a csodában. Dehogynem! Hányan várnak csodákat egy-egy üzleti vállalkozástól, egy lottószelvénytől, az időjárástól, vagy egy új partnerkapcsolattól! De a halállal szemben sokan nem hajlandók hinni a csodában, hiszen itt már legelemibb tapasztalatunkról van szó: egyszer mindenkinek meg kell halnia, s aki meghalt, az halott marad örökre.

KT! Nem szeretjük eléggé a Szentírást. Minden vasárnap felolvasunk belőle egy részt, de sokszor elengedjük fülünk mellett üzenetét. Úgy érezzük, hogy a példabeszédek, elbeszélések túl távoliak nekünk. Krisztus meggyógyít egy vérfolyásos asszonyt, vagy föltámasztja Jairus leányát. Mindez olyan messze van tőlünk. Kétezer évvel ezelőtt Jézus Krisztus járja Galilea poros útjait, s gyógyít. Mindannyian küszködünk a problémával: Hogyan tegyük maivá, nekünk szólóvá az evangélium üzenetét. Ma próbáljunk meg mindannyian nagyon-nagyon közel kerülni az elbeszélés tartalmához. Ne úgy gondoljunk az elhangzott szakaszra, mint amelyik sok száz kilométer és két évezred távlatában történik. Ez a csoda, s gyógyítás és föltámasztás, itt, a borbányai templomban történik. Ez a csoda, a gyógyítás és föltámasztás, itt, a borbányai templomban történik, itt és most. Egy idős Atyától hallottam, hogyha újat akarok kapni a Szentírástól, akkor úgy olvassam, hogy nem csak nekem szól, de rólam szól Ő, én vagyok a főszereplője.

Egy franciaországi folyó, a Rhone a francia-savoyai határ mentén egyre szűkebb sziklák falai között folyik. A nép elveszett folyónak keresztelte el. De egy pár km-rel odébb újra előjön a sziklák alól, és a felszínen folyik tovább. Valami ilyesmit tapasztalt az evangéliumi kislány rokonsága. Jajveszékeltek, gyászolták a kislányt. Ugyanakkor döbbenetesen igaz volt Jézus megállapítása is: Nem halt meg, csak alszik!” Az embereknek nagy fájdalma a halál, de Jézus megvigasztal: a halál csak álom!

Jézus ezt mondja az aggódó apának: „Ne félj, csak higgy!”, és valóban, az aggódás és a gyász mérhetetlen örömre fordult. Jézus megfogta a halott kislány kezét és fölemelte: „Lányka, mondom neked, kelj föl!”

Földi életünkben hitünkkel egyesülünk Istennel. Ez az egyesüléshasonló vonásokat visel magán, mint pl. a házasság. Mert a házasság is lehet harmonikus, vita-mentes, nyugodt. Máskor viszont még a legjobb házasságba is beléphetnek kisebb viharok. Éppígy a hit vonalán is, és ez a kételkedésnél kezdődik. Honnan keletkeznek, és mit kezdjünk velük?

Az asszony meggyógyulásának körülményei eszünkbe juttatják Jézus egyik fontos kijelentését: „Semmi sem marad elrejtve, ami ki ne tudódnék!” (Mt 10. 26) Ez vonatkozik a jó és a rossz tettekre is, az ellenséges és a baráti érzelmekre egyaránt.

Hányszor gyönyörködtél már csöndes, holdfényes nyári este a csillagos ég szépségében? Milyen gyönyörű az égboltozat! Ugyanakkor azt is láthatod, hogy itt is, ott is, keresztülhasítva az eget, lehull egy-egy fényes világító. A népnyelv „csillaghullásról” beszél ebben az esetben. Ha a hit fénye látható lenne a lelkekben, hasonló élményben lenne részünk. Sok millió szívben láthatnád izzani, égni ezt a fényt. Szórnák sugaraikat, mint számos kis csillag. De láthatnál kihűlőfélben levő, sőt már kihűlt, hullócsillag-lelkeket is. Azt kérdezhetnéd, hogy mi az oka a lelki csillaghullásnak. Miért ég ki a hit fénye olyan sok lélekből? Hiszen annak világítania kellene egész életünkön át.

E két evangéliumi történetben sok közös dolgot találunk. Közös vonás például a félelem. A beteg asszony is „félveremegve” jött elő, de félelemmel eltelten jött a zsinagóga elöljárója is. Jézus mind a kettőnek azt mondta: „Ne félj, csak higgy!”

Gyönyörködjünk ma Benne, és tanuljunk Tőle! – Mennyi szépséget találhatunk lelki vonásai között? Nézd, milyen engedelmes volt, mennyire buzgó, amikor Isten dolgairól volt szó, s milyen kitartó a szenvedésben!