I 2014.10.31.
KKT! Nagyon sokszor olvassuk és hallgatjuk, hogy Jézus betegeket gyógyít meg, s
amikor tanítványait küldi az evangélium hirdetésére, akkor is hozzáfűzi az elbocsátásukhoz,
hogy gyógyítsátok meg az emberek betegségeit. Egyértelműen úgy tűnik az evangéliumokból,
hogy Jézusnak nagyon fontos, hogy az embereket meggyógyítsa. Van-e ehhez a sajátos Jézusi
hivatáshoz köze azoknak, akik egészségesek, vagy legalább semmi súlyos betegségben nem
szenvednek? – Erre a kérdésre még lehet úgy válaszolni, hogy nincs. De mit tudunk
válaszolni akkor, ha a kérdést úgy vetem föl, hogy van-e olyan ember ezen a földön, aki
teljesen egészségesnek mondhatja magát? S az egészség itt nem vonatkozhat csupán a testre,
hiszen lelkünk egészsége legalább annyira fontos a boldogságunk szempontjából, mint a
testünké. Ez a kérdés már elbizonytalanít bennünket.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!