Születésünkkel Isten terveinek hordozói lettünk, mint Mária, az Istenszülő Szent Szűz. Kiválasztotta Isten, és nagyszerű feladattal bízta meg: Ő lett a Megváltó édesanyja. Mindent átadott neki, ami hivatásához szükséges volt: Elsősorban a bűntől való mentességet, a szeplőtelen fogantatás ajándékát. Felemelte a szerephez, amit neki szánt. A kegyelem teljességét jelentette ez. Fogantatásától és születésétől kezdve hordozója volt Isten gondolatának.

Sokszor lehet arról beszélni, hogy Isten hozzálát a világban az üdvözítő munkájához. Mégis ma van az igazi kezdet, amikor Isten az első olyan csodát teszi, ami már egyértelműen arról tanúskodik, hogy Isten elindítja az üdvösség művét. Azzal, hogy a Fiú anyját, amikor ő megfogan anyjának, Annának a méhében, akkor megóvja az áteredő bűntől. A dolog nagysága abban van, hogy Ádám és Éva közös bűne óta nem született, vagy nem fogant olyan ember, akire nem szállt volna az az ősszülők vétke. Ma azt látjuk, hogy Isten beavatkozik a világ rendjébe. Ezt nevezzük csodának. Nekem ez sokat jelent. Leginkább azt, hogy lehet sok a bűn, lehet sok a meg nem értés, vagy a teher az ember életében, de mégis biztonságban élünk. Biztonságban azért, mert Isten amikor a teher már elviselhetetlen lenne az embernek, akkor mindig beavatkozik. És nem próbál meg minket erőnkön felül az Isten.

Szent János apőostol és evangélista az újzsövetségi szentÍrás utolsó könyvében, a elenések köonyvében írja le az egyik látomását: „Az égen nagy jel tünt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alstt a hold, fején tizenkét csillagból korona” (Jel. 12,1). Amikor mi, katolikusok a Szentírásnak ezt a helyét olvassuk, akkor Isten tökéltes és ragyogó szépséű teremtményére, az Istenszülőre gondolunk, és Szent János látomásában a szeplőtelen Szűz Máriát látjuk, aklit az isteni gondviselés előre megóvott az űáteredő bűntől ésminden egyéb vétektől, mivel ő szeplőtelenül fogantatott. A mai napon, Mária ünnepén, Mária tiszteleére összegyülve, Mária képére tekintve, a csodás dolgokat teremtő Istent dícsérjük.

Majdnem minden Istenszülő ünnepen ezt az evangéliumi történetet olvassuk fel Szent Lukács evangéliumából, de talán ez a mai ünnep az, amelyikhez a leginkább illik Jézus találkozása Lázár nővéreivel. Az egyik testvér sürög-forog, szolgál, a másik pedig leül Jézus lábaihoz, és hallgatja, ahogy Jézus az élet igéiről beszél.

A TISZTASÁG napja, a szennytelen életé. A ZÖLD pártok: Meg kell óvni a természet tisztaságát. Ami megsérült, azt akármilyen áldozatok árán vissza kell állítani. Minden autó katalizátoros lett. Minden gyárkéményre szűrő kerül.

Azért, hogy minden félreértést elkerüljenek, újabban nyugaton a szeplőtelen fogantatás ünnepét úgy nevezik inkább: „Az eredeti bűn nélkül fogant Istenszülő Mária ünnepe”. Természetesen a titok így is titok marad. Mit is fejez ki: „eredeti bűn nélkül fogant”?

Két képet szeretnék most megjeleníteni az ünnep kedvéért. Az egyik az úgynevezett Laokoon-szoborcsoport a pergamón oltárról. Ez az egyik legkifejezőbb alkotása a pogány művészetnek. Laokoon Trója városának pogány papja volt, és amikor a görögök a híressé vált falovat be akarták hozni a városba, ő volt az egyetlen, aki ellenezte. Laokoont és két fiát ekkor azonban a tengerből kikelő hatalmas kígyó fonta körül, amit a trójaiak természetesen az istenek által küldött jelnek véltek. A szobor azt a heroikus küzdelmet ábrázolja, amint apa és két fia a kígyó szorításában vergődik. Kétségbeesetten viaskodnak az életükért. Arcukról azonban már leolvasható a pusztulás. Az, hogy sorsuk meg van pecsételve.

Mi, emberek, keressük a boldogságot, s talán azt hisszük, hogy a boldogságot kikényszeríthetjük. Azt véljük, hogy tetteinkkel a jövő boldogságát erővel is elnyerhetjük. Ezt az álmot már sok keserű csalódás, ébredés követte. Több ősi történet tanúskodik erről. - Pl. a bibliai leírás szerint a bábeliek elhatározták, hogy olyan tornyot építenek, amelyik az égig ér. Isten azonban kinevette őket. Engedte, hogy a viszálykodás, a meg nem értés elhatalmasodjék közöttük. Így a merész terv szertefoszlott. Vagy gondoljunk Ikaruszra, a mitologikus hősre, akinek apja szárnyakat készített, hogy felhatoljon az égbe, ám szárnyai a Nap melegétől megégtek, s ő belezuhant a tengerbe.

„Kicsoda ez, ki eléjő, mint a felkelő hajnal, szép, mint a Hold, választott, mint a Nap?”- kérdezi az Énekek éneke (6,9). „Egy asszony - így Szent János apostol - kinek öltözete a Nap, lábai alatt a Hold, fején 12 csillagból korona.” (Jel l2) Ki ez az asszony? - Égi édesanyánk, Mária. Mi adja neki ezt a ragyogást? - Az Énekek éneke erről így szól: „Egészen szép vagy te, és szeplő nincs tebenned.” (4,7) - Szeplő, azaz bűn, még az eredeti bűn sem. Isten, Szent Fiára való tekintettel s Krisztus, az isteni gyermek édesanyját még az eredeti bűntől is megóvta, így szeplő nélkül fogantatott Mária. Ezt ünnepeljük ma.

Az ószövetségi Szentírás olvasása közben felmerül a kérdés, miért is került bele a Szentírásba egyik vagy másik könyv, amikor látszólag az evilági élettel foglalkozik, s első olvasásra azt hinnénk, hogy semmi köze nincs a vallásos élethez, illetve az örökkévalósághoz. Ilyen könyv Eszter könyve is, amelyben Asverus király kiadja a parancsot, hogy vezessék elő a legszebb lányokat, hogy aztán ő ágyasaivá tegye őket, hogy közben, akit legjobban megkedvel, azt királynővé válassza. Eszter, a zsidó származású lány, szintén a legszebb lányok között volt, s így a királyi udvarba került, majd ő lett a királynő... - Csak látszólag semmitmondóak ezek az események, mert ha jobban belegondolunk, rájövünk, hogy fontos üdvösségtörténeti mondanivalójuk van, s így Eszter könyve méltán került bele az ószövetségi Szentírásba. Eszter ugyanis Mária előképe.

Az a kedves kis „én”. Melyik az a szó, amely leginkább kifejezi gondolatainkat, érzéseinket és tetteink hátteréül szolgál? - Ez a kis szócska az „én” - mondta a szentatya az egyik Mária-ünnepen Kevelaerben. Mert ezt a szót lehet kimondani büszkén is: „Én!”, de lehet oly szerényen is, mint Mária mondta. - Mit jelent tehát nekem ez a szó? Mennyire támaszkodhatom rá, s mire megyek vele? Szeretném saját magam kibontakoztatni általa, hogy önmagamhoz jussak el újra és újra? Ez az önmegvalósítás az én „c r e d ó”-m?