A világot megteremtő, és az emberi életet ma is fenntartó Istent az ember nem tapinthatja meg kezeivel, nem is láthatja meg szemeivel, de mindezek ellenére hisszük és tudjuk, hogy valóságosan létezik az Úr, a mi Istenünk. És ez a mi tudásunk arra enged következtetni, hogy van egyrészt egy látható világ, amelyet érzékelünk érzékszerveinkkel, és van ennek a világnak egy láthatatlan része is, amelyet nem érzékszerveinkkel tapasztalunk, hanem Isten nyilatkoztatja ki Lelke által az emberi lélek hullámhosszán keresztül.

Mit várnak tőlünk az angyalok? - Erre a kérdésre válaszoljunk meg ma! Röviden azt mondhatnánk: hitvalló életet. Mert ők is kiálltak Isten mellett, és kitartottak megkísértésük, próbatételük idején - szemben a rossz angyalokkal.

A mai ünnep harcról beszél. Akik harcolnak: a „testnélküli mennyei erők”. A harc oka Szent Mihály nevében érhető tetten: „Kicsoda olyan, mint az Isten!” (Miháél) A győzelemnek pedig ez a himnusza: „Szent, szent, szent a Seregek Ura…” Ezt énekelték az angyalok és mi emberek ezen az ünnepen csatlakozunk az ő énekükhöz és megvalljuk: „Teljes az ég és a föld a Te dicsőségeddel…!”

Ma rólad beszélünk, sátán. Szent Mihálynak ezen az ünnepén, amikor szemünket az ég felé emeljük, és látjuk szent Mihály fényes győzelmét, s látunk téged, mint villámot az égből leesni. Tekintetünket most kissé rajtad feledjük. No, nem mintha kíváncsiak lennénk rád! Nem mintha vágyódnánk utánad! Nem mintha gyönyörűség lenne veled foglalkozni! Csupán azért pillantunk rád, hogy újra és újra rádöbbenjünk, ki vagy, s annál inkább meneküljünk tőled.

Az Isten ellen lázadt gonosz angyal legyőzőjét ünnepeljük most. Ez a lázadás azóta is újra és újra visszatér és ezért állandó készenlétben kell élnünk, hogy mi is győzedelmeskedhessünk. Szent Pál apostol erre int: „Nemcsak fejedelemségek és hatalmasságok ellen, hanem a világban uralkodó ördögök ellen is harcolnunk kell!” Ősszüleinket a gonosz kígyó alakjában csábította. Gondolkodjunk most el azon, hogy minket milyen formában kísért meg.

Ami a földön megosztottá teszi az embert, az kihatással van a földöntúli életre is. Erre figyelmeztet az evangélium. Ez az ünnep, Szent Mihály főangyal és a mennyei erők ünnepe, a földi életen kívüli világra irányítja a figyelmünket, és ebben a földöntúli világban is megfigyelhetjük a megosztottságot.

A Szentírásban háromszor találunk említést Szent András apostolról. Először amikor Pétert viszi Jézushoz. Másodszor, amikor azt a gyereket vezeti Jézushoz, aki a kenyérszaporításhoz valót adja. Harmadszor, amikor azokat a pogányokat viszi Jézushoz, akik találkozni szerettek volna vele. Mindig a Jézushoz vezető utat egyengeti az emberek számára, de úgy, hogy ő háttérben marad. Ma minket is Jézushoz vezet. Életét Szent Pál apostol tanításával értelmezem: „Tekintsünk fel… Jézusra, aki a felkínált öröm helyett a kereszthalált szenvedte el, anélkül, hogy a gyalázattal törődött volna!” (Zsid 12,2) András, az apostol, Mesterét követte ebben is.

1995. március 23-án, este 6 órakor egy fiatal pár csengetett be a törökbálinti plébániára. A káplán éppen hittanórára sietett ezért megkérte a 79 éves plébánost, hogy foglalkozzék a fiatal párral. A hittanóra után hazatérve, az idős plébánost vérbe fagyva, holtan találta. Agyonverték, kirabolták és a rablógyilkosok az ő kocsijával menekültek el.

Jézus ígérete ma is jelen van a világban: „Hatalmat adtam nektek minden ellenséges erő fölött! Semmi sem fog ártani nektek!”

Egy mester hosszas vita hevében azt mondta tanítványainak: Bár ritka, de mégsem lehetetlen, hogy egy gazdag ember szent legyen. Ez meg hogyan lehetséges? – kérdezték tanítványai. Figyeljétek meg botomnak árnyékát reggeltől estig végigsöpri az udvart, de egy porszemet sem kavar fel. Ha az ember szívét csak annyira érinti meg a pénz, mint a botomnak árnyéka az udvar porát, akkor lehet szent. Szent Erzsébet gazdag volt, királyné volt, de a pénz és a rang nem rontotta meg a szívét. Ő mindezeket az adományokat arra használta fel, amire Istentől kapta: jótékonyságra, szeretetszolgálatra. Isten parancsa szerint élt, ezért élete bölcs és értelmes élet volt. Tegyük hozzá, aki ezt nem veszi figyelembe, az az ember menthetetlenül képmutatóvá válik.

A mai társadalmi életre nagyon jellemző, hogy azok, akik meglehetősen távol állnak a kereszténység szellemétől és önző életet élnek, igen provokatív módon kérik tőlünk számon a felebaráti szeretetet. Ahogyan a farizeusok tették fel Jézusnak a kérdést: „Ki az én felebarátom?” Jézus erre a kérdésre azt mondta: aki a bajbajutott emberrel jót tesz, az a felebarátja annak! „A szeretet mértéke, szeretni mérték nélkül!” hangsúlyozza a modern szeretetszolgálat a keresztény ember tetteinek meghatározó elvét. Erre a szenvedők és bajbajutottak felé megnyíló szeretetre ad példát Szent Erzsébet. 14 éves volt amikor férjhez adták Lajos türingiai őrgrófhoz. 15 éves amikor gyermeke születik. 20 éves, amikor özvegy lesz. 24 éves amikor meghal. Rövid élet és mégis milyen gazdag. Szeretete nem ismer korlátokat, a legnagyobbat nyújtotta, mert meg volt arról győződve, hogy a rászoruló embertársában Krisztus szólítja meg őt. Minden szolgálattal, amit a szegényeknek tett, Jézus Krisztusnak szolgált.

Hogyan is történt? Az éj ráterítette sötét fátyolát a folyó melletti falvakra. Az éj és az álom volt az úr, mikor egyszerre sikoly és harangszó hasított, zúgott bele az éjszakába. A folyó kiöntött, a hullámok zúgtak, jajongtak, magukkal söpörtek mindent. Így emlékeznek vissza egy-egy földi katasztrófára. - Mi is egy katasztrófára emlékezünk. A világ legborzalmasabb katasztrófájára, amely az égben történt.

Volt valaha egy olyan korszak az egyháztörténelemben, amikor becsületes keresztények ezrei vonultak ki a pusztába azzal a szándékkal, hogy „angyali életet” folytassanak. Ma már közel sincs ilyen vonzóereje az ilyen életnek. Ahol nem egyszer embertelen életet tapasztalunk, ott mindenekelőtt emberséget, becsületet, emberi életmódot várnak el egymástól. Úgy néz ki, hogy mai világunknak nem is annyira angyalokra, hanem végre segítőkész, tiszta emberekre lenne szüksége. Mégis - puszta emberségünk kialakításában is - óriási szerepet játszanak a tisztán szellemi lények.

Amikor boldogan nyugtázzuk Szent Mihály főangyal fényes győzelmét, akkor talán mondhatjátok, hogy az már nagyon régen volt, s megkérdezhetitek: „Mit mond nekünk, a 20. sz. embereinek ez az ünnep?” - Nekünk, akik szívesebben emlékezünk a húsból, vérből levőkre, ismerősökre? Nekünk, akik szeretettel emlékezünk Péter és Pál apostolokra, mert elmehetünk sírjukhoz Rómába, vértanúságuk helyére? Nekünk, akik szeretjük kedves, hangulatos Mária-ünnepeinket, amikor égi anyánkra emlékezünk, aki közöttünk született, itt a földön élt, szenvedett, elszenderedett, sőt mennybemenetele után is felfoghatjuk értünk hulló könnyeit, mint aggódásának jeleit. Mit mond ez az ünnep nekünk, akik alig várjuk karácsony ünnepét, hogy kihűlt szívünk felmelegedjék a betlehemi jászol melegénél? Nekünk, akik nagypénteken szomorkodunk a megszeppent apostolokkal együtt, hogy azután örömünk is nagyobb legyen húsvét hajnalán. - Mit adnak viszont nekünk az angyalok? - Fénylő égi jelet és példát.

Az evangélisták csak egyetlen egyszer jegyzik meg azt, hogy „Jézus kitörő örömmel dicsőítette Istent” (Lk l0,21). Mi pedig éppen a mai ünnepünkön hallhatjuk ezt az Atyához intézett örömteli hálaadást: „Hálát adok neked, Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosok elől, s kinyilatkoztattad a kisdedeknek.” - Mi lehet ez az örömhír, amit Isten eltitkolt az okosak, e világ hatalmasai elől, s csak a kicsinyeknek tartogatott? Ezt Jézus így fogalmazta meg: „Láttam a Sátánt, mint villámot lebukni az égből. ... Hatalmat adtam nektek, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek!”- Ez az örömhír már a húsvétit elővételezi: „Krisztus legyőzte a halált, megtörte minden gonosz erő hatalmát!” - Éppen ezt ünnepeljük ma itt, Szent Mihály búcsúján. Krisztus Urunk eljövetele óta nincs mit félnünk semmilyen ellenséges erőtől, mert bizonyos, hogy mienk a győzelem. A Jelenések könyvében olvashatunk a „nagy harcról”, melyben Mihály és társai letaszították „az ördögöt”, a sátánt, „aki tévútra vezeti az egész világot”. Tehát az Istenben bízóknak nincs mitől félniük: minden rossz fölött diadalmaskodnak.

Fényes csillagként jelenik meg az anyaszentegyház egén szent Mihály, az angyalok fővezére. Fényességével, varázsával szinte csábít minket, hogy őt kövessük, és nézzünk szét gondolatban hitünk szárnyán az angyalok világában. Az ember amúgy is a magasságok felé vágyódik. A test tehetetlenségét legyőzve ki akarja szakítani magát a Föld vonzásköréből, elhagyni készül a Földet egy-egy kirándulás erejéig. Mi sem legyünk hát restek! Emelkedjünk túl a lét korlátain, s Szent Mihály hívását követve látogassuk meg az angyalokat! - Ha figyelmesen szétnézünk, rádöbbenünk, hogy nem is állnak oly messze tőlünk, mint gondolnánk. Hiszen példaképeink és segítőink ők.

A mai napon a gyertyafényt Szent Mihály képe előtt látjuk fényesebbnek. Most a mennyei seregek felé fordulunk, tekintetünket az angyalokon pihentetjük, őket tiszteljük. Az angyalokat mi, emberek. A testnélkülieket mi, testben elmerülők. A tiszta szellemeket mi, a matéria, az anyag rabjai. Ebben a korban, amely szellemében erősen anyagelvű. Most, amikor mindent látni, tapintani, érezni akar az ember, az örök kételkedő, s kész mindent tagadni, amit így meg nem tapasztalhat. A mai napon, amikor annyira idegen a szellemek világa. A mai korban, amely szinte nem is tud már mit kezdeni az angyalokkal.