K.K.T! Hallottuk, hogy a király lakomát készít számos meghívott vendége számára. Nyilvánvalóan azért, mert a menyegző nagy örömet jelentett neki, s a lakomát azért rendezte, mert ezt a nagy örömet meg akarta osztani másokkal, hogy mindenkinek örömet okozzon az ami az ő életében történik.- A meghívottak azonban mentegetőzni kezdenek, mintha nem akarnának örülni. Mennek földi dolgaik után, pedig az a szomorúság forrása.

Ez a példabeszéd egy miniatűr egyháztan. A király az Isten. A fia, akinek a lakomát rendezi. Jézus Krisztus. (A gyilkos szőlőművesekről szólópéldabeszéd után hangzik el ez a rész, jelezve, hogy nem csak jogos járandóságát kéri a gazda, hanem örömét is megosztja szolgáival, asztalához is meghívja őket.) Szolgáit a különböző korok, más-más névvel illették: pátriárkák, próféták, apostolok, püspökök, szerzetesek, papok és igaz életűek. Meghívott pedig minden kor minden embere. Nem csak a megkereszteltek!

K.T.! Jézus ifjúkorában nagy építkezés kezdődött a Genezáreti tó egyik közeli helységében. Egy hőforrásoktól környezett temető fölé Heródes negyedes fejedelem új fővárost emelt. Koráinak hellén stílusában fölépíttette a stadiont, a fórumot s a fellegvárat, s honfitársai megbotránkoztatására palotáját is telerakta hellén szobrokkal. De miután felépült az új főváros, senki sem akart beköltözni oda: hiszen a zsidótörvény szerint ez a temetőre épült pogány város egyik hétre tisztátalané. teszi az oda belépőket... A városépítő fejedelemnek messze földről kellett hozatnia a jövevényeket, s még lakást is adott a koldusoknak, csakhogy letelepedjenek.

Sok elmúlhatatlan szépségű példabeszédet hagyott ránk az Üdvözítő, de ezek közül is talán a legbensőségesebb, legtitokteljesebb az, melyet az utolsó vacsora termében mondott el szerető szívének megnyilatkozásaként a szőlőtőről és szőlővesszőkről. Ebből a hasonlatból kiindulva megismerhetjük, hogy az isteni élet, a kegyelem hogyan működik az istenfélő ember szívében.

A mai példabeszéd szorosan kapcsolódik a múlt vasárnapi evangélium példabeszédéhez ott, a gyilkos szőlőművesek történetén keresztül hallottuk, hogy Isten szent népe, a választott nép, hogyan utasította el a számára felkínált nagy lehetőséget, az üdvösséget. A mai példabeszéd ugyanezt a gondolatot folytatja, de ki is egészíti.- Az először meghívottak: a zsidók, akiknek a választott népként kellett volna az egyházba lépniük, de ők visszautasították a Messiás meghívását. Ere Isten mindenkit meghívott, a pogányokat is, akik átvették a választott nép szerepét. De közülük csak azok lehetnek az egyház élő tagjai, csak azok juthatnak asz örök boldogságra, akik mennyegzős ruhában vannak, vagyis az isteni kegyelem állapotában. - Mindezt gyönyörű és mély értelmű példabeszédben mondja el Jézus: a királyi mennyegzőről szóló példabeszédben.

Ez a példabeszéd egy miniatűr egyháztan. A király az Isten. A fia, akinek a lakomát rendezi. Jézus Krisztus. (A gyilkos szőlőművesekről szólópéldabeszéd után hangzik el ez a rész, jelezve, hogy nem csak jogos járandóságát kéri a gazda, hanem örömét is megosztja szolgáival, asztalához is meghívja őket.) Szolgáit a különböző korok, más-más névvel illették: pátriárkák, próféták, apostolok, püspökök, szerzetesek, papok és igaz életűek. Meghívott pedig minden kor minden embere. Nem csak a megkereszteltek!

KT! Hallottuk a szent evangéliumot. Isten meghívja az embert a királyi mennyegzőre, az ünnepi lakomára: vagyis az üdvösségre. De ahhoz, hogy oda eljussunk, szükséges az egész élettel megszerzett ünnepi ruha. Vagyis az, hogy megtartsuk Isten parancsait, és azok szerint éljünk. Ez vonatkozik a Tízparancsolat 4. parancsára is, ami nem csak annyit mond, hogy Atyádat és Anyádat tiszteld és nem csak a gyermekeknek, szól, hanem a szülőkre is vonatkozik, és kötelezettséget ró a leendő szülőkre is. Többek között azt is, hogy neveljék, valóban neveljék a gyermekeiket. A Szentírás sok példát sorol fel ara is, hogy a szülők nevelik, vagy rosszul nevelik a gyermekeiket. Az előzőnél természetesen dicséri, az utóbbiaknál viszont korholja a szülőket: bemutatja Isten jutalmazását, de büntetését. is.

Jézus, tanításai közben, sokszor beszélt az Isten országáról. A zsidók miatt ugyanezeket a mennyek országáról tanította. Mindkettőn hol a földi isten-országot, azaz a földi Egyházat értette, hol pedig ennek beteljesedését: Isten mennyei országát. A mai szent evangélium tanításában mindkettőről szó esik.

K.T! Mi1yen szomorú napja volt ennek az evangéliumi királynak. Gondoljátok csak el! Lakodalomra, menyegzőre készült és készítette fel házát: fia lakodalmára. És végül nem volt, aki leüljön a lakodalmi asztal mellé. Pedig a király, az evangélium leírása szerint mindent megtett azért, hogy vendégei majd jól érezzék magukat Micsoda előkészület: hónapokon át, hizlalta az ökröket, s egyéb állatokat. A kellő időben levágatta azokat. A konyhán sürögtek, forogtak a szakácsok sült, főtt a hatalmas üstökben a jobbnál jobb étel. A hosszú asztalok már megterítve várták, hogy melléjük üljenek a meghívottak. Tányér kanál, villa, kés, puhakerevet mind egyenként felkínálta magát a vendégek számára. És micsoda szomorúság! A meghívottak visszadobták a meghívó cédulát s nem mentek el a lakomára! A király? -Nyílván idegesen járt fel, s alá a palotában, az üres asztalok körü1.-A királyné sírva ült az egyik sarokban, míg zsebkendőjébe temette arcát. S a királyfinak lakodalma napján temetni való kedve volt. -Milyen nagy illetlenség, mekkora udvariatlanság a meghívottak részéről.

Emberi szavakkal bemutatni a mennyek országát nem lehet. Szent Pál apostol megállapítása érvényes: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta…!” (1Kor 2,9) De Jézus mégis szerette volna, hogy valamit megérezzünk, valamit fölfogjunk abból a boldogságból, ami ott a lelkekre vár. Ezért a földi élet legvidámabb eseményéhez, a lakodalomhoz hasonlítja a mennyek országát. 1. „Jöjjetek…” Ez a hívás nekünk is szól. Sok és furcsa tévedés kíséri életünket. Amikor majd a végső bebocsáttatást fogjuk kérni, igen nagyot csalódhatunk! Egy legenda szerint a mennyország kapujába egymás után érkeznek a lelkek. Jön egy király. Ha csak koronáddal tudsz dicsekedni, itt helyed nincsen! Jön egy tudós: a diploma nem elég, hogy ide beengedjenek! Művész, ünnepelt hős: a hírnév nem elég! Végül jön egy egyszerű lélek: Jöjj bátran! Mert homlokodon látom a keresztnek jelét, lelkeden, pedig a kegyelem fényességét. Egyszerű legenda, de lényeges a tanítása. A királyi menyegzőn az nem csalódik, akinek homlokán a kereszt jele, lelkén, pedig a kegyelem fényessége ragyog.

K. T! A meghívást a példabeszédben büntetés követi. Akik nem fogadták el a meghívást; sőt még ezen túl megverték és meg is ölték a szolgákat, büntetést kaptak cselekedeteikhez mérten. -Ez valóban nem amolyan simogató, becézgető bánásmód De a simogatásnak és becézgetésnek is meg van az ideje és határa.

Ha tavasszal a hótakaró alatt a kicsiny magvak megérzik a nap melegítő sugarát, kidugják fejüket a földből. Ha a fecskék, gólyák érzik a tavasz hívó szavát, útra kelnek és jönnek hazafelé. Pedig hangos szóval nem hívja őket senki. A kis virágnak nem kell hangos szó, a fürge fecskének nem kell figyelmeztetés. Isten a természetükbe oltotta. Van azonban Istennek egy teremtménye, aki hiába hallja a hívó hangokat, hiába van szívébe oltva a nemes vágy… nem hallgat a szóra, nem törődik szíve érzéseivel. Ez a teremtmény az ember!

Istennek népe iránti jóindulatáról ezt olvassuk az Ószövetségben: „Isten áldása szétáradt, mint a folyóvíz.” (Sir 39,27) Az Újszövetségben Isten áldása a víz által, a keresztvíz által áradt szét, és árad szét mindazokra, akik abban részesülnek. Istennek erről az áldásáról hallottuk ma Szent Pál szavait: Isten fölkent minket, megpecsételt minket, a Lélek zálogát adta szívünkbe.

Arról a lakomáról van szó, melyet Jézus az idők végén rendez az emberiség számára. Annyiban azonban kapcsolatban van mai életünkkel is, hogy Isten erre a lakomára való meghívást eljuttatja hozzánk is. Mindenkihez személy szerint, és ki hogyan válaszol erre a meghívásra, önmaga dönti el, hogy részt vehet-e majd ezen a lakomán, és azt is, hogy ez a jelenlét öröm forrása lesz-e vagy „sírás és fogak csikorgatása”!

K.T! Számunkra elképzelhetetlen boldogságban lakik a mi Istenünk. Nem is tudunk erről fogalmat alkotni, s nem tudjuk szavakba önteni. Ezért használt az Üdvözítő is emberi képeket, hasonlatokat, mint a mai evangéliumban is hallottuk, s ezekkel próbálta megközelíteni Isten végtelen boldogságát. Nevezetesen éppen egy fejedelmi lakoma, királyi menyegző képeit használta fel. Vajon ezek a képek mennyire közelítik meg a valóságot? Bizonyára csak töredékesen. Jobb hasonlat azonban nem akad: egyszerűen nincs!

Ez a példabeszéd nagyon vigasztaló, mert a királyi lakoma, az isteni menyegző mindenképpen létrejön, nem lehet megakadályozni. Mert az Isten nem hagyja magát becsapni. Az egyes emberek kizárhatják magukat az isteni lakomából, de azt senki nem akadályozhatja meg! Ez a reménység örvendetes, fontos jóhír számunkra. Úgy látszik, hogy sok mai ember túlságosan is fáradt és elfásult. Mintha nem akarnának hinni ebben a csodálatos lakomában: Istenben és az ő ígéretében. - Nincs értelme, mondják. Nem megyünk tovább! Miért is tartson ki az ember a családban egyedül is a vallásosságban, hogy a többi családtag nem vallásos már? - kérdezik. Vagy miért tűrje, hogy a munkahelyén ki nézzék vallásossága miatt. Mások viszont helyesen ítélik meg saját helyzetüket, hogy őket már kicserélték, és a kor elfordította őket, a lakomát vezető út irányától. Így a hit ereje gyakran lassanként, máskor alig észrevehetően felemésztődik az emberben. Jézus viszont mindezek ellenére hív bennünket a lakomára. A menyegző nem marad el! Az isteni lakoma megvalósul és mi erre meghívottak, vagyunk.

B./K.T.! A Szentírás magyarázók közül többen azt mondják, hogy ez a példabeszéd, a királyi menyegzőről – Máté apostolnak egyik prédikációja lenne, melyet híveihez intézett. Mégpedig kritikus helyzetben: t. i. Jeruzsálem pusztulása után. Ekkor az apostolt is elűzték otthonából és egyszeriben a zsidók helyett más közönséggel, találkozik, a pogányokkal., a világ mindenfajta népeivel. Ott és ezért alkalmazta volna ezt a példabeszédet, amely egy meghívásról, mégpedig különleges módon történő meghívásról szól, mint hallottuk. Akárhogy is van, ez a példabeszéd a mai modern emberek egy részében ellenszenvet, lázongást és kritikai megjegyzéseket válthat ki.

Vajon hányszor hagyta már el a szádat a szó: kegyelem? Az Üdvözlégy Máriában hányszor mondtad már el: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes…? Egész biztosan sokszor, nagyon sokszor. De vajon közben hányszor gondoltál arra, hogy mi lehet az a kegyelem? Mihez lehetne hasonlítani? Mire jó? Bizony, ha meg kellene mondani, mi is a kegyelem, még a felnőttek közül is sokan némák maradnának. Pedig a kegyelem életünk legnagyobb kincse, az Istenből és a mennyországból egy csepp, nagyon kell ezért ismernünk, és még inkább használnunk kell azt.

Az evangéliumból az is kitűnik, hogy a meghívást el is lehet odázni. Semmibe lehet venni. Jól tudjuk, hogy ez a példabeszéd egykor elsősorban a zsidókra vonatkozott. Mert ők voltak az első meghívottak. Amikor ezt elutasították, akikor jutott el a sövényeken és kerítéseken túlra, a pogányokhoz, így hozzánk is De vajon ugyanez ma nem ismétlődhet meg? Hogy most mi vagyunk az első meghívottak, és sokan visszautasítják ezt a meghívást? S egyáltalán milyen címen lehet visszautasítani ezt a meghívást? Halottuk! :"azok, pedig elmentek, az egyik a szántóföldjére, másik tulajdonában..." Tehát a meghívás egyszerűen zavarta őket mindennapi tevékenységükben. - Az ő rövid távú érdeklődésük, elfoglaltságuk keresztezte hosszú távú életcéljukat, meghívásukat: életirányítottságát. Ugyanez vajon manapság nem történhet, meg és nem történik meg? Ás itt eszünkbe, jutnak azok az emberek, akik pl. csak a hívatásukkal törődnek vagy más egyéb szórakozásaikkal, s közben tönkre megy a családjuk. És akik nem látnak túl a saját portájukon, és nem látják meg a szomszédot, akinek pedig szüksége lenne rá. - Akik csak azzal számolnak, hogy ami világunkban csak a pénz érdekli és csak a hatalom, számít és az áldozatról, nem akarnak tudomást szerezni és hallani, sem akarnak erről. És akik csak a saját biztonságukat tekintik és azokra az értékekre, nem figyelnek, ügyet sem vetnek, amiért mi itt élünk. - Igen! Úgy tűnik, hogy ma is előfordulhat az, hogy a küldötteket megverik, elzavarják, mert a meghívás zavarja őket üzleti tevékenységükben, hatalmuk gyakorlásában. És nem akarják zavartatni, hagyni magukat.

Egy nagyszerű fölismerés: „Ha az Úr megadná nekem a kegyelmet, hogy az örök boldogságra jussak, három dolgon csodálkoznék: találnék ott olyanokat, akikről nem hittem volna, hogy oda jutnak; nem találnék ott mindenkit, akikről azt gondoltam, hogy oda fognak jutni; a legjobban azon csodálkoznék, hogy én oda jutottam.” Ilyen „elcsodálkozásra” akar indítani minket a vendégségről szóló példabeszéd. Ráébreszteni arra, hogy „Sok föltevéseinkben nagy lesz a mi csalódásunk!” (Halottvirrasztás)