I 2015.3.17.
Meglepő módon zárja le a most felolvasott
szakasz a negyedik evangéliumot. Nem valamiféle elméleti fejtegetés, teológiai magyarázat fejezi be a feltámadásról szóló beszámolókat.
"Az utolsó szó " jogán Jézus nem misztikus tapasztalatait fejti ki, hanem két ízben is felszólítja az egyház pásztorává lett apostolt: "te köves
engem!" " A feltámadás tehát nem pusztán elméleti tantétel. sokkal több ennél: meghívás, felhívás Jézus követésére.Az evangélium
szemléleten mutat rá, hogy a feltámadással vajmi kevés volna csak elméletileg tisztában lenni. Akik itt-ott összeszedett száraz személyleírás
alapján kezdenék körözni, "reklámozni" a feltámadt Jézust, azoknak erőfeszítése hiábavalónak bizonyulna. Nem ismerhetik fel őt és nem
találkozhatnak vele. Ehhez u.i. valami hallatlan, "háromszoros " szeretettel kellene magát rászánnia kinek-kinek az Istentől kezdeményezett
csodás halfogásra., a világszerte kibontakozó kegyelmi életre....Akik tiszta szívvel neki veselkednek a Krisztustól kijelölt munkának,
azoknak már nem kell faggatniuk a csodák kezdeményezőjét: te ki vagy?..."hiszen tudják, hogy az ő az."Az apostolok belátták, hogy nekik
húsvét után fatális tévedés volna visszazökkenniük asz úgynevezett normális kerékvágásba...
1
I 2015.3.17.
Vajon mekkora kétségbeesés nyithatta meg az út menti vakok kérlelő száját az iménti evangéliumban. Hány
esztendőnyi kínódás rejlett már a vak koldusok könyörgő szavai mögött? Hány orvost végigjárhattak, hány jóravaló
embertől kérlelhettek már segítséget? Most sok éves keresés után véletlenül összehozta őket a sors Dávid király
legnagyobb utódjával, a Názáreti vándorprédikátorral. Talán egész életük egész keserves nyomorúsága orr
sűrűsödött a felkiáltásban, mely a tömeg zajában is eljutott Jézushoz? Dávid fia könyörülj rajtunk. - Márpedig aki
egyszer teljes szívvel-lélekkel Istenhez kiált, annak, azoknak az imája gyorsan meghallgatásra talál. "Legyen hitetek
szerint!"
0
I 2015.3.17.
KT! Milyen ostobák lehettek azok a farizeusok, akik elfordultak Jézustól. Két csodája láttán csak annyi megjegyzésük volt,
hogy „az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket”. Nem hittek Jézusban, az ő istenségében, hanem elfordultak tőle, Milyen
könnyen kimondjuk rájuk, hogy ostobák voltak, mert látták, tapasztalták Isten jótéteményeit Jézus által, mégsem hittek benne. De az
Istentől való elfordulás ma is jelen van a világban. Sajnos! Nem is kell nagyon szétnézni, szinte minden családban szomorúságot
okoz az, hogy vannak olyanok, akik elfordulnak Istentől. Súlyos bűn ez a Tízparancsolat első parancsa ellen. Az Istentől való
elfordulásnak több fokozata van.
0
I 2015.3.17.
Ordít a szegény vak: Uram, Jézus Krisztus, Dávid fias könyörülj rajtam. - Jézus és kísérete megy. Szólnak az
apostolok: ne ordíts! Hadd vonuljon el a mester és kísérete. - Hadd haladjon az útján, saját ügye után. - sokszor
vagyunk így mi is a betegekkel, elmaradottakkal. Csitítjuk őket, hogy a mi ügyünk az, hogy haladjunk előre.
De Gaule tábornoknak volt egy szellemi fogyatékos gyereke. Amikor eltemették, a temetőből visszajövet
mondta: Itt végre az én lányom olyan lesz már mint a többi! Igen! Vannak, akik Isten árnyékában születnek.
Hányszor elmondják a zsoltárossal: Istenen, Istenem, miért hagytál, el engem! Milyen nehéz lehet elmondani nekik a
miatyánk kérését, legyen meg a te akaratod! Nincs magyarázat életükre, életük alkalom, hogy bemutassák, hogy
Istent lehet így is szeretni, nekünk pedig, hogy segítsünk rajtuk Mindenben át kell éreznünk Isten mindent átölelő
szeretetét. Úgy bánik velünk az Isten, mint fazekas az edényeivel, egyik edényt dicsérte, másikat puritánra csinálja,
egyik embert ellátja derűvel, leleménnyel, gondtalansággal, másik emberre rárakja a világ fájdalmát, gondját és
bánatát. Megvan a szerepe a napsugárnak és a sötétségnek...vannak csillagok.....hatalma alatt álló emberek vagyunk,
hányszor elvehetnénk, a gondok és fájdalmak közepette, de mindig át kell éreznünk Isten szeretetét.
0
I 2015.3.17.
Ha megnézzük gyermekeink iskolás könyveit, látjuk, hogy egyikből olvasni, másikból
számolni, harmadikból helyesen beszélni tanul az iskolás. Az egyikből az emberiség
történetével ismerkedik, másikból a növény- és állatvilággal. Ez így van az elemi iskolától az
egyetemig: minden fontosabb tudományágról egy-egy könyvet írtak a tudós professzorok. –
Csak életünk legfontosabb kérdéseiről, a hit dolgairól nem íródott volna egy eligazító,
mindenképpen hiteles, biztos igazságokat tartalmazó könyv? A vallás legilletékesebb forrása,
Isten megfeledkezett volna erről, hogy nekünk útmutatást adjon? Nem! „Az égi hazából levél
érkezett hozzzánk” – mondja Szent Ágoston. – Bő, kiadós levél. Ez a Biblia, a Szentírás.
0
I 2015.3.17.
Jézusnak szinte végrendelete volt az, hogy követői szeressék egymást. Az apostolok leveleiben
kivétel nélkül ott van a buzdítás, hogy a keresztények békességben és egyetértésben éljenek
egymással. A mai vasárnapon is ilyen felszólítást hallhattunk szent Pál apostol leveléből.
0
I 2015.3.17.
Szent Máté evangéliumában, a vérfolyásos asszony meggyógyításának csodája, és a zsinagóga
főnöke halott kislányának feltámasztása után azonnal következik a két vak meggyógyításának
csodája, amiről a mai evangéliumban hallottunk. Előtte, a betegség és halálból való feltámasztás,
utána a vakok meggyógyítása bizonyítja, hogy kicsoda valójában Jézus Krisztus.
0
I 2015.3.17.
Ma Jézust mutatja be az evangélium, nem ismeretlen oldaláról! Gyógyít. Azonban most ne csak azt
lássuk meg lényegként, hogy Jézus csodát tesz, hanem az is nagyon fontos, hogy észrevegyük: a vakok is
és a béna is, tudták, hogy kihez kell fordulniuk! Ez a kiáltás: „Jézus Dávidnak fia, könyörülj rajtunk!”
mindnyájunknak iránymutatás.
0
I 2015.3.17.
Tegyük fel, hogy egy olyan csoda történne ma, mint amilyenről az evangélium beszél. Egy vak, egy
béna, vagy egy rákbeteg férfi Jézushoz fordulna nyilvánosan és azonnal csodálatosan meggyógyulna.
Próbáljuk meg átgondolni, hogy mi történne.
0
I 2015.3.17.
Jézus „megparancsolta nekik, hogy ne szóljanak senkinek sem.”
1. Jézus tényleg parancsol. Gyakran parancsol. Igaz sokan vannak, akik azt szeretnék, hogy az ő
elgondolásuk szerint osztogassa parancsait. „Parancsold meg nekik, hogy elhallgassanak…” (a
hozsannázó gyermekek); „Tiltsd meg neki, mert nem követ minket…” (egy Jézussal szimpatizáló valaki);
„Szabadítsd meg magadat és minket is…!”(a lator biztatja így). De Jézus egyik esetben sem tesz úgy,
mint ahogyan elvárnák tőle! (vö. Lk 19,39; 23,35)
0
I 2015.3.17.
Ismertem egy idős embert (én temettem el), aki arról volt nevezetes, hogy 14 éves koráig nem tudott
beszélni, néma volt. Testvére elvitte őt Máriapócsra, felvitte őt a kegyképhez. Amikor hozzáért, nagyot
sóhajtott és beszélni kezdett! A Boldogságos Szűzanya megnyitotta némaságát. De ez az ember idős korára
arról is nevezetes lett, hogy mocskos szájú, káromkodós ember lett belőle. Rosszul köszönte meg a beszédképességét!
0