Illik-e a kettő rész? Mit illett volna mondani, amikor Jézus saját szenvedéseiről beszél? Bizony, ez a két tanítvány nem így gondolkodott. De azért ne ítéljük el őket teljesen, mert ez a két tanítvány is nagyon szerette Jézust, azért akartak vele együtt lenni a dicségben. Csak Jézus szeretetéhez nagyravágyásuk párosult. Szeretünk, szeretünk, de ezzel nekünk is legyen jó egyben, ebből származzon erény. Ilyenek vagyunk mi emberek. Minden erényhez hozzátapad valami fogyatékosság, valami gyengeség. A szeretetünkhöz a nagyravágyásunk. És Jézus szeretné megtisztítani gondolkodásmódjukat és megkérdezi: Készek vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből én iszom? IGEN! - válaszolják lelkesen. Jézus megtanította őket és minket is, hogy ha Vele együtt akarunk lenni a dicsőségben, együtt kel lenni vele a szenvedésben is. Aki Krisztus mellett akar állni a dicsőségben, annak mellette kell állni a kereszthordozásban is. A nagysághoz vezető út a szolgálat.

KT.KGY! Tévedés lenne azt képzelnünk, hogy Krisztus apostolai hiba ás bűn nélküli emberek voltak. Nekik is nagyon hosszú utat kellett megtenniük, míg kiérdemelték a szent előnevet. Erről tanúskodik a mai evangéliumi Szakasz is. Láttuk amint Zebedeus fiai odamennek Jézushoz, és - mai nyelven szólva - protekciót kérnek tőle, ezzel akarván biztosítani maguknak a mennyek országában a legjobbnak vélt helyeket. Ha meggondoljuk ‚ annyi bizonyos, hogy szinte minden ember törekszik valamiféle elsőségre. Szeretnénk minél magasabb beosztásúak lenni a munkahelyeinken, vonatra szállva szeretne mindenki az ablak melletti székre ülni a jobb kilátás miatt, a mozi pénztáraknál is sokszor hallhatjuk, hogy kérek egy jegyet valami jó helyre, vagy játék közben is gyakran elhangzik; én kezdek, én vagyok az első.

Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és váltságul adja oda életét.” A mai evangéliumban Jézus inti a tanítványokat és minket is, hogy köztünk ne úgy legyen, mint a világban, hanem aki nagyobb akar lenni, az legyen szolgáéi mindenkinek, aki első akar lenni, legyen mindenkinek a cselédje. És Jézus ezt nem csupán kéri, hanem a példát is ad erre, sőt akt kell mondani, hogy aki a Legnagyobb, az szolgál. Az Isten is szolgál Őbenne.

Kéréssel álltak Jézus elé a Zebedus fiúk: ”Tedd meg nekünk, hogy egyikünk jobbodon másikunk balodon üljön dicsőségedben!” A többi apostol azonnal meg is neheztelt rájuk. Jézus érezte, ha nem lép közbe, szakadás támadhat apostolai között. Ezért összehívta őket, és helyre igazította mindnyájukat: ”Tudjátok, akiket a világ urainak neveznek, zsarnokoskodnak a népeken…köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok!.. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és váltságul adja oda életét sokakért!” Szolgálni a másik embert! Ezt a feladatot jelölte meg nekünk Jézus! Nem az elsőségre törekedni, hanem az önzetlen készségre és szolgálatra, annál inkább, mert az előbbi veszélyt hordoz magában:” Aki fölmagasztalja magát, megaláztatik..” Szolgálni a másik embert!

KKT! Két tanítvány odamegy Jézushoz, és egy egyszerűnek látszó kéréssel megpróbálnak maguknak valami előnyt szerezni a többiekkel szemben. Hallottuk, hogy ezért a többi tanítvány egy kissé megneheztelt rájuk. Valószínűleg féltékenyek voltak, vagy egyszerűen nem esett jól nekik, hogy a többi tanítvány nélkül kérnek valamit Jézustól.

K_T’!\ Nem hiszem, 'hogy azért ker: ü1t volna ide erre a vasárnapra a Zebedeus fiak története, mert most a böjt utolsó vasárnapján Jézus feltétlenül a szolgálatról akarna tanítani minket. Jézus tanítványaival együtt útban; van Jeruzsálem felé. A tanítványok ezt nemigen értik, de Jézus tudja, hogy most megy utoljára a zsidók szent városába. Tudja, hogy azért megy, hogy egy pillanatra megállítsa a világtörténelem menetét, hogy végre szembenézzen az ember életének megnyomorítójával, hogy összetörje az ő 1eghatásosabb fegyverét, a halált. Jézus gondolatai tele vannak az életéből hátralévő két hét feladatával, aggódik, és lassan félni kezd a haláltól. Most harmadszor is beszél arról, amirő1 már kétszer beszélt a tanítványoknak; "azért megyünk Jeruzsá1embe, hogy engem elfogjanak és megöljenek, de ne essetek kétségbe, mert a harmadik napon feltámadok..” Az ember elvárná, hogy azok az emberek, akik kísérik Jézust, a "tanítványok", ugyanúgy gondolkodjanak és érezzek, mint Krisztus.

A szokásos énekünk helyett hallgassunk meg most egy ősbemutatót. Dietrich Bondhoeffer német evangélikus lelkipásztor volt, a XX. század egyik legtehetségesebb európai protestáns teológusa. Huszonévesen már a dogmatika és etika professzora. Részt vett egy Hitler-ellenes összeesküvésben, letartóztatták és a háború utolsó napjaiban, 1945. április 9-én agyonlőtték. Viszonylag sokáig volt börtönben, onnan írt egy szép hitvallást a mennyasszonyának. Ezt a verset Dóka Zoltán evangélikus lelkész, lefordította magyarra. Vízi István református lelkész írt hozzá egy nagyon szép dallamot, és Draskóczy László, gyülekezetünk orgonistája ezt a dallamot feldolgozta kórusra. A Palló Imre Énekkar először most nekünk adja elő ezt a művet. Csak néhány sort hadd olvassak belőle, hogyan készül egy hívő ember a halálra, egy XX. századi vértanú. Harminckilenc éves volt, amikor kivégezték.

A nagyböjt 5. vasárnapjának evangéliumában Jézus immár harmadszor jövendöli meg a szenvedését. Teljesen végre akarja hajtani a megváltás művét, fenékig fogja üríteni a szenvedés kelyhét, amelyről Zebedeus fiainak is beszélt. De a megváltás teljes művéhez hozzátartozik a Szentlélek elküldése is, amit Jézus búcsúbeszédében ígért és Pünkösd napján teljesített. Azóta A Szentlélek belénk árad és különösen a szentségeken keresztül kapjuk meg az ő segítségét, a kegyelmet.

Lám, lám! Az evangélium nem szépít, hanem leírja, hogy bizony nagy-nagy emberi gyarlóságokkal küzdöttek Jézus apostolai. Őket is fűtötték az emberi ambíciók. Rangban, címben előre szerettek volna haladni, hogy maguk előtt, és mások előtt is tudjanak valamit felmutatni. Eléggé földhöz ragadt volt a gondolkodásuk, és minden bizonnyal ezért voltak olyan érzéketlenek Jézus jövőt érintő és jövőre vonatkozó beszédeinél, és velünk kapcsolatos elgondolásaiban. Különösen Jézus sokszor megjövendölt és előkészített szenvedése és halála volt számukra idegen. Pedig éppen a szenvedésben és halálban fejeződött ki legjobban Jézus teljes odaadása értünk, értünk emberekért és velünk kapcsolatos terve: úgy szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket, és szolgáljatok egymásnak, mint én nektek…

"Én vagyok a legnagyobb!”- hirdeti a 'bokszoló egy-egy világversenyen, amikor mindenkit kiüt, aki szembe mer szállni, vele. - De ki ismeri a nevét Hányan? Meddig? Dicsősége és nagysága hamar elhalványul és elfelejtik az emberek.

KKT! Mostanában többször is arra kényszerültem, hogy azzal kezdjem; be kell látnunk, hogy az az élet amit mi itt emberként élünk, s amit mi egyre inkább emberhez méltóvá, boldoggá akarunk tenni, - ez az élet egészen más alapokon nyugszik, s egész más törvényszerűségek alapján működik, mint azt az emberek nagy többsége első látásra gondolja. s ma sem tehetek mást, mint hogy arra buzdítsak mindenkit, szánjon időt az élet urának megismerésére; s változtassa meg a világról és a saját életéről való gondolkodást, mert a vágyott békességet nem lehet a világ által kíná1t széles úton elérni, de lehet a Krisztus által kitaposott keskeny ösvényen.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy Jézus apostolai tökéletes emberek lettek a Krisztusi meghívás pillanatától. Nekik is nagyon hosszú utat kellett megtenniük, míg kiérdemelték a „szent” előnevet. Erről tanúskodik a mai evangéliumi szakasz is. Láttuk, ahogy a Zebedeus fiak „protekciót” kérnek Jézustól, ezzel akarván biztosítani maguknak a mennyek országában a legjobbnak vélt helyeket. Jézus félig megmosolyogva őket, félig szomorúan újra elmagyarázza, hogy abban az országban nem ilyenféle törtetéssel kell a polgárságot megszerezni. - De lássuk előbb, ami fontosabb: milyen lelki közegben kezdenek elsőbbségért versengeni ezek az értetlen tanítványok.

Az 1994. Téli Olimpián az esélyes síugrónő (Ulrike Maier) tragikus balesetet szenvedett. Az indulás előtt ezt mondta: ez az utolsó verseny aztán abbahagyom, és ezen túl a családomnak élek. Tényleg ez volt az utolsó, balesetet szenvedett verseny közben és életét vesztette. Hiába várta haza a családja. Az embernek tervei vannak, ezek a tervek azonban nagyon törékenyek!

Jézus azt kérdezte nagyra törő apostolaitól: megisszátok-e a kelyhet, melyet nekem szánt a világ? Megkeresztelkedtek-e azzal, amit nekem szánt a világ? Akkor Jakab és János azt mondták: „Megtehetjük!” Ők nem nagyon értették, miről van szó! De mi értjük-e sorsunkat és küldetésünket?

KT! A nagyböjt ötödik vasárnapján az az elmélkedésünk témája, hogy bűnre kísértenek a rossz emberek. Régen megállapított tény, hogy a pedagógusok, de minden ember is, leginkább a példával nevel. Nos, a mai evangéliumban Zakeus fiainak példája nagyon rossz úton nevel bennünket, akik, ím nagyravágyók, önzők voltak és a dicsőség után törekedtek. - Épp ezért kell megfontolnunk, hogy bűnre kísérthetnek és kísértenek is bennünket a rossz emberek.

Mi az alapkép, a minta, amelyből egyházunk kiindul a házasság titkának megközelítésében? Az esküvőn olvasott apostoli és evangéliumi szakasz a felelet erre. Az egyház és az Isten kapcsolata, illetve Mária és Isten kapcsolata. Mária azért áll az egyház tiszteletének központjában, mert ő az emberi szeretet és az Isten iránti tisztelet legtisztább kifejezése. Kelet ezért Máriát, mint Istenszülőt tiszteli. (Nyugat inkább, mint szüzet.) Mi jellemzi Máriát? Szeretet és engedelmesség. Istenbe helyezte egész élete értelmét. Elfogadta, hogy testét és vérét Isten Fiának adja. Ez a lelkület az, amely megjelenik az egyház életében, és ez az, amely alapja kell, hogy legyen a házasságnak is.

Jézus megváltói tettéről beszél. Az Emberfiát elárulják, kiszolgáltatják a pogányoknak, megölik, de harmadnapon föltámad! Mindezt úgy mondja el nagyra törő apostolainak, hogy számára: ez kehely, melyet ki kell ürítenie, ez keresztség, mellyel meg kell keresztelkednie. Megkérdezi apostolait: „Vállaljátok?” Ők, pedig ezt válaszolják: „megtehetjük!” Ez a válasz mindig megrendít, amikor átgondolom, a „vállrándító” hangvétele miatt!

Annak idején a választott nép már negyven éve vándorolt a pusztában. Végül előttük volt az ígért Kánaán, a gyönyörűséges ország, amit Isten nekik ígért. Mózes viszont tudta, hogy neki előbb meg kell halnia, s nem mehet be abba az országba, mert egy alkalommal kétkedés fogta el a szívét, hogy Isten mégsem fakaszt számukra vizet a hegyoldalból, mert népe érdemtelen rá. – Ebben a tudatban most oda állt a népe elé, mint az Atya, aki végrendelkezik. Mint aki utolsó tanáccsal akarja ellátni szeretteit. Tüzesen és hosszasan beszélt. Szemében könnycseppek kergetőztek. És mit gondolsz, mit tanácsolt népének? Többek között azt: És most Izrael, a te Urad Istened mit kíván tőled egyebet, mint hogy féljed Uradat, Istenedet és járj az ő utain és szeressed Őt és szolgál a te Uradnak, Istenednek teljes szívedből és teljes lelkedből.”

A keresztények jó része manapság a Nagyböjtöt csak olyan időszaknak tekinti, amelyben "teljesíteni kell vallási kötelezettségünket" (az évenkénti áldozást és gyónást), étkezési megszorításoknak "kell" alávetniük magukat, melyeket gyorsan felvált majd a húsvéti idő szabadsága. De a Nagyböjt, lelki zarándoklásunk szellemével és tapasztalatával többet kíván tőlünk: egyik lelkiállapotból a másikba szeretne átvezetni bennünket.

KT.KGY! Tévedés lenne azt képzelnünk, hogy Krisztus apostolai hiba és bűn nélküli emberek voltak. Nekik is nagyon hosszú utat kellett megtenniük, míg kiérdemelték a szent előnevet. Erről tanúskodik a mai evangéliumi szakasz is. Láttuk amint Zebedeus fiai odamennek Jézushoz, és -mai nyelven szólva- protekciót kérnek tőle, ezzel akarván biztosítani maguknak a mennyek országában a legjobbnak vélt helyeket. Ha meggondoljuk, annyi bizonyos, hogy szinte minden ember törekszik valamiféle elsőségre. Szeretnénk minél magasabb beosztásúak lenni a munkahelyeinken, vonatra szállva szeretne mindenki az ablak melletti székre ülni a jobb kilátás miatt, a mozi pénztáraknál is-sokszor hallhatjuk, hogy kérek egy jegyet valami jó helyre, vagy játék közben is gyakran elhangzik; én kezdek, én vagyok az első.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy Jézus apostolai tökéletes emberek lettek a Krisztusi meghívás pillanatától. Nekik is nagyon hosszú utat kellett megtenniük, míg kiérdemelték a „szent” előnevet. Erről tanúskodik a mai evangéliumi szakasz is. Láttuk, ahogy a Zebedeus fiak „protekciót” kérnek Jézustól, ezzel akarván biztosítani maguknak a mennyek országában a legjobbnak vélt helyeket. Jézus félig megmosolyogva őket, félig szomorúan újra elmagyarázza, hogy abban az országban nem ilyenféle törtetéssel kell a polgárságot megszerezni. - De lássuk előbb, ami fontosabb: milyen lelki közegben kezdenek elsőbbségért versengeni ezek az értetlen tanítványok.

A mai evangéliumból megismerhetjük azt a két apostolt, Jakabot és Jánost, akik örök emberi kérést terjesztenek Jézus elé: „Tedd meg azt, hogy egyikünk balodon, másikunk jobbodon ülhessen a dicsőségben…” A hatalomvágynak a megnyilvánulása nem is olyan ismeretlen előttünk.

Mikor Leuwen város egyik királya fogságba jutott, hűséges udvari énekese felkerekedett, járta az országokat, városokat, s királya kedvenc dalát dalolta ott, ahol gondolta, hogy fogva tartják urát. Tudta, hogy királya ráismer majd a dalra, bárhol van is és jelt ad neki. Nem is tévedett! Elhatolt a dal az egyik börtön mélyére és onnan jelt kapott és kiszabadította a fogságból. – Jézus Krisztus sem céltalanul jött le a földre. Nem hiába vett fel emberi természetet. Nem hiába élt itt és járta Palesztina poros utait.

K. T.! Milyen érzékenyek tudunk lenni mi emberek. Hogy fáj, ha megszégyenitenek bennünket. Pláne, ha nagyobb társaság előtt pirítanak ránk, sokszor hetekig fájó sebet ütnek a lelkükön. De nehogy azt gondoljuk, hogy mi vagyunk az elsők, akik így járunk. Krisztus Urunk ebben is megelőzött minket. A nagyhét fájdalommal teli napjain sokszor gúnyt űztek belőle teremtményei, a kis féreg emberek. Lelki szenvedését, kínját így egy újabb fajta szenvedéssel növelték, betetőzve a magárahagyatottságot a kigúnyoltatással. Bizonyára arra is emlékeztek, hogy milyen területen kapta ezt a gúnyt: prófétát, királyt, papot egyaránt kigúnyoltak benne, növelve Megváltónk lelki szenvedését.