Minden évben megünnepeljük Illés próféta ünnepét., hogy egyéniségéből merítsünk lelki erőt. Akkor lépett fel, amikor Ácház király feleségül veszi Izabelt, a pogány királylányt, aki magával hozta a szomszéd országból a pogány vallást és udvartartást, s a bán felüti fejét. Ekkor küldte el az Úr Illés prófétát.

Illés egyszerű ember volt. Nem volt művelt, tanult, nem volt rangja, hatalma. Szegény vándor volt, de Isten kiválasztottja lett. Ez abból látszik, ahogy teljesíti hivatását. Az a dolga, hogy megvédje az igaz Isten tiszteletét. Acháb király felvirágoztatta Izrael országát, béke, pompa és gazdagság volt. Még valami vallási demokráciát is megvalósított. Pogány feleséget vett, Jezabelt. Ő hozta a pogány papokat, akik gúnyolták Izrael ősi vallását. A zsidó vallással együtt csorbult az igazságosság, és az erkölcsi törvények ereje is. Illés hivatása az igaz Istentől van, tehát fellép az idegen istenek és papjaik ellen. Megszégyeníti őket, de Jezabel királyné haragja miatt menekülnie kellett.

A próféta hangja olyan jót tesz a világban, mint az üde tavaszi szél, ha egy agyondohányzott, elhasznált levegőjű szobába a kitárt ablakon betér. az emberek felfrissülnek, mindenki mélyebben lélegzik és feléled. Ilyen volt Illés próféta is a maga korában. Kevese tudunk róla, de egészen bizonyos, hogy az üdvösségtörténet egyik legnagyobb embere volt, aki a Biblia szerint úgy égett, mint a tűz.

A mai kor emberének vannak rajongott, nagyrabecsült sportolói, nagyszerű színészei, dalénekesei, politikusai, tudósai. De a mai kor emberének nincsenek prófétái, és nem is nagyon kell neki a próféta. Ez az ünnep azonban arról beszél, hogy van prófétánk: a lánglelkű szent Illés.

Az ikonosztázion nem véletlenül áll templomunkban. A rajta lévő képek évszázadok, évezredek hitét sűrítik, sugározzák. A legfölső sor a pátriárkák és próféták sora. Ma egyiküket, Illés prófétát ünnepeljük. A Tábor hegyén, Úrszínváltozáskor, amikor Mózes mellett megjelenik Jézus társaságában, ő képviseli mint egyik legkiválóbb a próféták közösségét. Sokan mondják amikor szentekről, prófétákról esik szó -, hogy nekik könnyű volt! Egyáltalán nem volt könnyű! Ha megnézzük életüket, körülményeiket, sorsukat mindannyian nagyon keményen megharcoltak azért, hogy megmaradjanak az igaz úton, sőt sokan már azért is, hogy arra rátaláljanak. Hogy Illés próféta hogyan jutott el az Isten barátságáig, azt nem tudjuk. A Biblia már úgy említi, mint Isten prófétáját.

Nagy harcnak lehetünk szemtanúi Illés próféta napján. Ez a harc Illés és a bálványimádó papok, illetve a király és királyné, mint pártfogók között folyi.k. - Egyik oldalon tehát Illés egyedül harcol az igaz hitért, a másik oldalon 450 bálványimádó pap, hátuk mögött pedig a királyi pár hatalma. - Őket a halott, bálványistenek támogatnák, ha lenne szikrányi hatalmuk és erejük. Igen! Illés a bálványimádás ellen harcol. Minthogy a környező népek mind bálványimádók voltak, így különös veszélyt jelentett ez az egyistenhitet tartó választott nép számára, de veszedelmes a mai ember számára is, mert sajnos, vannak titkos „bálványok” manapság is.

Szent Illés prófétának alakja, életének története és hivatásában való helytállása számunkra több, mint egyszerű példa. Isten ma üzen nekünk, és ezt az üzenetet próbáljuk meg hétköznapi szavakba foglalni. 1. Illés egyszerű ember volt, de nagyszerű hivatást kapott Istentől. Egyszerű volt, nem volt művelt, nem volt hatalma, nem volt rangja, Izrael fiai között a legegyszerűbbek közé tartozott. Szegény vándor volt, de Istennek választottja. Miből lehetett ezt látni? Abból, amit hivatásának tartott és ahogyan azt teljesítette.

Nagyon jellemző, egyben nagyon megszívlelendő tény, hogy mindig jól ment a zsidó nép dolga, amikor Istenük mellett kitartottak, ugyanakkor viszont mindig szégyen, vereség és gyalázat érte őket, amikor elpártoltak Tőle. — Dávid király és bölcs Salamon idejében fénykorát érte Zsidóország. Ellenségei meghúzódtak, mert királyaik az egy igaz Istent szolgálták. - De ez nem tartott sokáig! Már Salamon is, élete delén pogány asszonyokat vett feleségül, akik magukkal hozták bálványaikat. - Kedvükért bálványtemplomokat építtetett, s maga is tisztelte a bálványisteneket! Ennek meg is lett az eredménye: az ország ellenségei támadólag léptek fel és Isten meg is üzente, hogy büntetésül megengedi az ország kettészakadását. is. Minden így történt: az ország kettészakadt. Rosszabbnál rosszabb királyok ültek mind az egyik, mind a másik országrész királyi székébe.

Az emberiség történetében mindig voltak nagy emberek. Indiának nagy vezeklői, Kínának házi bölcselői, Hellásznak nagy filozófusai, Rómának nagy törvénytudói, a középkornak nagy prédikátorai. A zsidó népnek prófétái voltak, igaz férfiak, akik Isten nevében szólottak. Ilyen prófétát ünnepelünk ma, „a lánglelkű teszbii Illést”

Szent Márk evangélista leírja, hogy Jézus egy alkalommal egy süketnémát gyógyított meg. “Efféta!” – szólt hozzá, vagyis: Nyilatkozzál meg! A beteg embernek pedig egyszerre megnyílt a füle és a szája. Nagy kincs a beszéd az ember számára! Nagy öröm a szülő számára, ha hallja, hogy gyermeke egyre szebben, jobban beszél. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki beszélni tud, nem vétkezik szavával.

A II. vatikáni zsinat előtti időben többször is bombamerényletet követtek el a Szent Péter bazilika ellen. Valamelyik oldalhajóban el-elhelyeztek egy-egy ilyen „szeretetcsomagot”. Jól tudták, hogy a katolikus Egyház zsinatra készülődik, és éppen abban a templomban gyűlnek majd össze a püspökök. Nem véletlenül helyezték oda épp ebben az időben csomagjaikat. Vagy említhetnénk a pápa elleni merényletet, amely majdnem magával sodorta az egyházfőt. – Ez azt jelenti, hogy vannak emberek, akik nemcsak hogy istentagadók, hanem egyenesen szívből gyűlölik Istent, és ellene fordulnak.

Illés próféta olyan korban élt, amikor Izrael viszonylag békességet élvezett. Dicsőségesen uralkodó királya volt a népnek Acháb személyében. Béke, pompa és gazdagság jellemezte. A király elefántcsontból való palotát épít. Idegen, pogány nőt vesz el feleségül, a szépséges Jezabelt. Pogány papokat enged környezetébe, idegen vallási kultusz terjesztését engedélyezi. Gőgjében, hatalmát és vagyonát fitogtatva újra felépíti Jerikó városát, melyet az Úr akarata rombolt le. (1Kir 16,23) Talán úgy tűnik, hogy teljesen felesleges mindezeket emlegetni. Elégedjünk meg annyival, hogy Izraelnek jó királya volt. Gazdaggá tette a népet és békességéről is gondoskodott. Sőt mintha valami demokráciafélét is megpróbált volna megvalósítani: vallásszabadság… stb.

Korunk egyik festője sajátságos képet alkotott: A Megváltó Jézust ábrázolta hófehér ruhában, tündöklő koronával a fején, kezében pedig égő fáklyával. Egy ház előtt áll és kopogtat. A kép alatt ez a felírás áll: „Nézd, az ajtó előtt állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat, és ajtót nyit, ahhoz bemegyek, és vele étkezem, ő meg velem.” Az Úr Jézus sokszor kopogtat lelkünk ajtaján. Ezek közül az egyik legjelentősebb zörgetés halálunk közeledtével következik be. A háttérben ilyenkor már az örökkévalóság pírja dereng, és Jézus égő fáklyával a kezében kopogtat lelkünk előtt, bebocsátást kérve. Fontos-e hogy engedjük Őt? Egyházunk felajánlja szolgálatait a súlyos betegeknek, rajtunk múlik, hogyan használjuk fel ezt a lehetőséget magunk vagy szomszédaink, hozzátartozóink számára.

A mai ünnep eseményei Izrael országa történetének legsötétebb korszakához vezetnek vissza bennünket: Ákáb király uralkodásának idejéhez. - Nem hiába mondja a közmondás: „fejétől büdösödik a hal.” Ez nemcsak a halra jellemző, hanem egy-egy ország életére is. Egy-egy romlott életű király, nem egyszer, csaknem eltemette országát. Ákábról is elmondható ez. A Szentírás így jellemzi néhány mondattal uralkodását : „És gonoszul cselekszik Ákáb az Úr színe előtt, túltéve azokon, akik előtte voltak. Feleségül véve Jezábelt …és elméne és Baalnak szolgála és imádá azt: Oltárt emele Baalnak… és berket ültete és még többet is cselekvék Ákáb király, bosszantván Izrael Urát, Istenét, Izrael minden királya fölött, kik előtte voltak.” (III. Kir. 16,31 )