I 2014.10.31.
Isten létezése? Ugye Szent Pálnak van igaza: Őbenne élünk, mozgunk és vágyunk.” (ApCsel
17, 28). Mert minden Róla beszél nekünk. Közelebb van hozzánk, és biztosabban létezik,
mint a levegő, amellyel másodpercről másodpercre tele szívjuk a tüdőnket. Mi a magunk
számára nem is annyira bizonyítjuk a létezését, mint inkább alkalomról alkalomra
csodálkozva kiáltunk fel: Hogy lehet, hogy a hibátlan szeműek nem látják a Napot? Hogyan
lehet, hogy az ép fülűek nem hallják a szél zúgását?”, s hogyan lehet, hogy a józan
gondolkodású emberek nem ismerik fel Istenüket a világ létezéséből, a rendből,
célszerűségből, mely körülfog bennünket. Most pedig hozzátesszük: nézz a lelkedbe, és
megint csak rátalálsz Istenre!
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!