I 2015.3.11.
Jézus sok embert gyógyított meg, és többször előfordult az is, hogy
összeütközésbe került a zsidókkal, mert az ő megítélésük szerint megszegte a
szombati nyugalomnak a törvényét. Ez az evangéliumi történet - azt gondolom -
sokkal több mint egy gyógyítás és a farizeusok által általa felszított botrány.
Jézus - egy kissé talán elrejtve, de nyilvánvaló és felismerhető módon - három
szimbolikus elemet használ a gyógyításhoz, - jóllehet egyetlen szavával is
elérhette volna ugyanezt - s ezeknek a szimbólumoknak a felismerése és
megértése vezetheti el a mai olvasót is a valódi történethez és az evangéliumi
üzenethez.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!