I 2015.3.11.
A keresztényüldözések idején történt, a kereszténység őskorában, hogy a megvadult
pogányok elfogták Euplus diakónust, és követelték tőle, hogy imádja a bálvány-isteneket. Ő
azonban így válaszolt: „Én Krisztust imádom, és átkozom az ördögöket.” – A bíró közben
egyre noszogatta, hogy áldozzék. Euplus viszont megismételte: „Én csak az Atyát, a Fiút és a
Szentlelket imádom, a Szentháromságost, akin kívül nincsen más Isten.” – A bíró utoljára
még ráripakodott: „Áldozz, ha vissza akarod nyerni szabadságodat!” A diakónus pedig ennyit
mondott: „Éppen most kezdem magam feláldozni Krisztusnak, az én Istenemnek.” – Szép
tanúságtétel Jézus istensége mellett!
Ez a Krisztus azonban nemcsak Euplus Istene, hanem valamennyiünké. Ő a Fiúisten, a
második isteni személy, aki miérettünk emberré lett. Istensége mellett – a sok csodatetten túl
– sokan tanúskodnak. Hallgassuk meg tehát mások véleményét arról, hogy kinek is tartották
Őt.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!