I 2015.3.11.
Múlt vasárnap azt kezdtük vizsgálni, hogy mit tett Jézus közvetlenül feltámadása után. Láttuk,
hogy még azon a napon több kétségbeesett, szomorú, reménytelen embernek megjelent és
gyógyítgatta az életüket. Hajnalban találkozott magdalai Máriával, délután a két csüggedt
emmausi férfival, este pedig megjelent tanítványai közösségében. Mindig Ő kezdeményezte a
találkozást, és mindig valami olyan ajándékot adott azoknak, akikkel együtt volt, amire éppen
a legnagyobb szükségük volt. Mindnyájuknak adott igazi, tőle való örömöt, és adott valami
szép feladatot, küldetést.
Ma három újabb találkozásról olvastunk. Ezekre egy héttel Jézus feltámadása után került sor.
Mind a három egy-egy olyan fontos kérdést tesz fel nekünk, amikre őszintén válaszolnunk
lehet és kell.
A Tamással való találkozáson keresztül azt kérdezi a mi Urunk, hogy mit hiszünk. Amikor
ismét megjelent a tanítványok közösségében, akkor arra kellett válaszolniuk: mit tesznek, meg
ez a nagyon hétköznapi kérdés is előjött: mit eszünk? A harmadik esetben Péterrel
Pasarét, 2008. április 6. (vasárnap)
Cseri Kálmán
beszélgetve az derül ki: mit viszünk magunkkal sokszor egy életen keresztül, pedig nem
kellene azt cipelni.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!