I 2015.3.11.
Az egyházi év során mindig olyan eseményeket ünneplünk Krisztussal
kapcsolatban, melynek a megtestesüléssel, Krisztus földi fizikai jelenlétével
kapcsolatosak. Ez a mai nap is látszólag arról szól, hogy Krisztus feltámadt a
halálból, és most újra fizikailag mutatja meg magát az apostoloknak, és fizikai
megjelenésével teszi hívővé a hitetlenkedő Tamást is. Valójában mégis egy
másik világot tár fel Krisztus ebben a történetben, (ahogy a hétköznapi nyelv
is „másvilág”-nak mondja) azt a világot, ahol Ő már mint feltámadott jelenik
meg, és ennek a világnak a mássága nekünk is sok mindent elárul a feltámadás
utáni életről, amelyet nagy hiba lenne úgy felfognunk, mint ennek a földi
életnek a megújulását, vagy a folytatását.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!